19.
- Madie. Megtudhatnám mi volt ez az egész? Miért kérdezte ezt Stefan? – Damon ki rángatott a szobából.
- Engedj el. Ez fáj. – kértem, de mintha meg sem halotta volna.
- Nem értelek. Elmentem és te már is félre lépsz? – kérdezte dühösen.
- Nem. Nem léptem félre. Stefan kezdte az egészet. – feleltem még mindig a kezei közt.
- A fiammal voltál terhes. Nem hiszem el. Madie hogy tehetted ezt? – kérdezte még dühösebben.
- Ha engednéd talán el is magyaráznám. De csak kiabálsz. Még a végén sikerül felébresztened a gyereket. – végre sikerült kiszabadulnom a kezei közül.
- Sajnálom. Csak nem értem. Miért? Mire számítottál? Hogy tőle mindent megkapsz?
- Meghallgatnál? Nem érted. Stefan volt szerelmes belém. Be vallom megfordult a fejemben, de rájöttem, hogy te vagy aki kellesz és…
- Meg fordult mi? hogy lehettem ekkora bolond? Tudhattam volna, hogy ez lesz. Madie, miért kellett? – kérdezte.
- Sosem. Sosem tudtalak volna megcsalni. Sem akkor mikor terhes lettem sem e-nélkül. Ha te ezt érzed elég rosszul. Ezt nem értem. Miért gondoltad? Miért? – Damon értetlenül nézett rám. Felkapta a vizet és lement a lépcsőn. Utána kiáltottam.
- Igen a legegyszerűbb ha elmenekülünk a problémák elől. Ugyanazt csinálod, mint amikor megkértelek, hogy tegyél azzá ami vagy. Ugyan azt.
- Sajnálom, hogy nem akarom tönkre tenni az életed. Hát még mindig nem fogod fel?
- De. felfogom. Csak tudod mire jöttem rá? Hogy már nem szeretsz, és ezért nem teszel azzá. De tudod mit? Nem érdekel. Menj. Nem érdekel. Mert ha igazán szeretnél akkor már rég megtetted volna, és nem menekülsz el. – Damon becsapta az ajtót. Szerencsére felébresztette Danielt. Ideges lettem. Be mentem, hogy gyorsan visszaaltassam. Egy teljes órámba került. De legalább elterelte valami a figyelmemet. Lementem a konyhába. Megpróbáltam nem gondolni semmire. De nem ment. Elkapott a sírás. Leültem a földre, felhúztam a lábaimat, és ráraktam a fejem. Tudtam, hogy ez lesz. Sosem lehetek teljesen boldog. Mindig valami bezavar. Bár ne így lenne. Ha így folytatom, könnyen elveszthetem Damont. Abba belehalok… nem élném túl. Megkell változnom. Nem lehetek ekkora hülye.
Eltelt 3 óra. Damon még mindig sehol. Daniel is alszik még. Legalább ő nyugodt. Szerencsémre jó kisbaba. Sokat alszik és egészséges. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nincs baja Danielnek. De ha így megy tovább biztos, hogy az ellenkezője lesz. Damon pedig elhagy. Vagy simán elveszi tőlem. Na ezt nem hagyom. Muszáj lesz másnak lennem. Megkell változnom.
Csengetést hallottam. Az ajtóhoz szaladtam, ne hogy felébredjen Daniel, ha esetleg az illető megint csengetne.
- Herold? – az ajtóban a megmentőm állt. Jó volt újra látni.
- Szia Madie. Hallottam szükség van rám. – mosolygott. A mosolya mindig is ellenállhatatlan volt.
- Persze. Gyere be. Stefan nagyon rosszul van. Még sosem láttam ilyennek. – feleltem miközben felmentünk az emeletre Stefanhoz.
- Na jó. Hát lássuk. – Herold mosolya nyugodt volt. tudja mit csinál.
- Én lemegyek, hátha haza ér Damon. – feleltem és kimentem a szobából.
- Jól van. – válaszolt és még mindig mosolygott.
Mikor lementem a nappaliba, Damon épp akkor lépett be az ajtón. Megálltunk egymás előtt és 2percig némán néztük egymást. Életem talán egyik legfájóbb percei voltak. A fejemben csak az volt, hogy azokat a szavakat rágja át, hogyan dobjon ki minket. Vagy is engem. Mert érzem, hogy Danielt nem engedi.
- Herold itt van? – kérdezte mikor rá pillantott a kanapén heverő kabátra.
- Igen. Fent van Stefannal. – feleltem egy kicsit meg könnyebbülve.
- Daniel? Alszik még? – kérdezte.
- Persze. De nem sokára felkell ébrednie, mert itt az ideje a vacsinak. – válaszoltam, de Damon meg sem halotta egyenesen a konyhába ment. Kitörtem. – meddig fogjuk még ezt csinálni? Meddig játszod a sértődöttet? Meddig csináljuk még ezt? Damon igen hibát követtem el. De nem csaltalak meg, akárhogy is hiszed. Ha felépül Stefan, kérdezd meg. De azt hiszem, nem érdekel téged semmi. Amint lehet költözök Miamiba, apához. És akkor hagylak élni. Egyedül. – meg sem vártam a választ, megfordultam és felmentem a szobába pakolni. Damon nem jött utánam. Sejthettem volna. Elkezdtem pakolni a bőröndömbe. Herold be jött a szobába.
- Szia. Daniellel minden rendben? – kérdezte ismét mosolyogva.
- Igen. Jó baba. Most is alszik. De fel kell kelnie. Nem sokára vacsi idő. – mosolyogtam és megsimogattam a fejét.
- Költözöl? – kérdezte Herold, mert majdnem elesett az egyik bőröndben.
- Igen. Valószínű, hogy szét megyek Damonnel. Nem beszél velem, nem néz rám, nem érdeklem. Akkor miért maradjak? A kicsinek is jobb ha most megyek el. Később talán nehezebb lenne.
- Ebben van valami. – felelte Herold.
- Stefan hogy van? – kérdeztem, hogy tereljem a szót.
- Nagymértékben vasfüvet találtam a szervezetében. Talán ha később jövök, nem éli túl. Nagyon le van gyengülve. És ami meglepett egész végig a te nevedet hajtogatta. Te talán magyarázatot tudsz adni. – meglepett Herold válasza.
- Hát igen. Stefan belém szeretett. Ezt akkor mondta el, mikor vissza mentem a kicsivel anyáékhoz. És egy ilyen incidens miatt nem érdeklem többé Damont. – feleltem.
- Te akkor nem érzel Stefan iránt semmit? – inkább kijelentésnek hangzott mint kérdésnek.
- Nem. Nekem Damon az igazi. És örökre az is marad, de ő persze azt hitte, hogy viszonzom Stefan érzelmeit. Bevallom egyszer megfordult a fejemben, de nem tettem meg. Nem, mert egy visszafordíthatatlan vágyat érzek Damon iránt. Annyira félek, hogy elvesztem, hogy örökre nélküle kelljen élnem. Nem akarom, hogy Daniel nélküle nőjön fel. Danielnek szüksége van az apukájára. De azt hiszem ezt már elvesztettem.
- Nem fogsz elveszteni. – Damon hangja szakított félbe. A hideg végig futott a hátamon.
- Na jó. Azt hiszem én megyek. – felelte Herold és kiment.
- Madie. Mindketten hibát követtünk el. Te is én is. én abban, hogy bedumáltam magamnak, hogy szereted Stefant. Pedig tudtam, hogy nem. Csak belegondoltam, egyre jobban és jobban, amivel csak azt értem el, hogy én magam hittem el, hogy képes lennél erre. – nem nézett a szemembe. A padlót nézte. – lehet, hogy egy jó kora idiótának nézel. De sokat gondolkoztam, és rá jöttem, hogy neked volt igazad. Stefan érzéseit sosem viszonoztad.
- Nem nézlek idiótának, csak nem értelek. Ha rájöttél miért bántál velem úgy vagy egy 10 perce? – kérdeztem értetlenül.
- Mert azt hittem, hogy mindennek vége. De rájöttem, mikor felrohantál, hogy te egy percig sem gondoltad így. – felelt. A szobába csend uralkodott. Némán néztük a padlót.
- Akkor, maradjak? Vagy menjek? Mert nem tudom. – kérdeztem, ezzel elharaptam a csend szálát.
- Maradj. Maradj velem. Szükségem van rátok. Mindennél jobban. – Damon lassan felém sétált. Felálltam. Mikor hozzám ért, olyan hevesen csókolt, mint régen. Az ajka szinte izzott. A keze a derekamon egy bilincset képzett amiből nem tudtam volna kiszabadulni ha akartam volna. Damon le fektetett az ágyra. A testünk szorosan egymáson volt. Az éjjel így telt. Másnap reggel Damon karjaiban ébredtem fel. Minden olyan tökéletes volt. az éjjel csodálatos volt. az egyik legcsodálatosabb. Damon megsimogatta az arcomat. A hideg futott a hátamon. Mert jól esett. Ez hiányzott a legjobban. De persze a legcsodálatosabb pillanatot az én egyetlen fiam zavarta meg. Damon egyből felugrott.
- Pihenj egy kicsit. Ma reggel én vagyok a soros. – mosolygott és gyorsan felöltözött és levitte a kicsit. Én meg elnyújtózkodtam az ágyban. De nem tudtam tovább pihenni, mert túl boldog voltam ahhoz. Felkeltem majd felöltöztem. Megfésültem a hajam és vidáman lesétáltam a lépcsőn. Mikor leértem meglepetés ért. Stefan és Herold beszélgettek. Stefan meggyógyult. És mosolyog.
- Sziasztok. – mosolyogtam, mert végre vidám reggel köszöntött rám.
- Szia Madie. – Stefan is mosolygott.
- Jobban vagy? – kérdeztem.
- Igen. Hála Heroldnak. Ha ő nincs én sem lennék többé. – mosolyogva válaszolt. Gyorsan a konyhába mentem. Damon és Dan már végeztek. Még csak most vettem észre, hogy milyen nagy baba lett. Már akkora majdnem mint egy féléves kisbaba. És egyre jobban az apukájára hasonlít. Az édesapja mása. Mintha őt látnám. Életem két legszebb dolga. Gyorsan felkaptam egy almát, hogy beleharapjak. Ekkor Damon beszélni kezdett.
- Öhm elfelejtettem, hogy Jake hagyott egy üzenetet. Azt kérte menj át. A hangja szomorú volt. – Damon elszégyellte magát.
- Ne csodálkozz. Megölted a barátnőjét. – feleltem és vissza raktam az almát, mert elment az étvágyam. – át megyek hozzá. Itt hagyhatom addig Dant? – kérdeztem de a választ már úgy is tudtam.
- Persze. Mond meg a bátyádnak, hogy üdvözlöm. – felelt Damon. Kimentem a nappaliba felkaptam a kardigánomat, és kimentem a kocsihoz. Gyorsan beindítottam a motort, és siettem Jake-hez. Ha a bátyámról van szó egyből ugrok, hisz ő az egyik ember apámon kívül aki még megérdemli a megbecsülést. Ahogy haladtam az úton egy nő ugrott a kocsi elé. Hirtelen beletapostam a fékbe. A biztonsági öv meg vágta kicsit a nyakam. Kiszálltam a kocsiból és csak ekkor vettem észre, hogy ki volt a nő. Anyám.
- Anya te teljesen megőrültél? Majdnem elcsaptalak. – kiabáltam oda idegesen.
- Sajnálom. Megbotlottam egy kőben. De neked talán jobb lett volna, ha inkább elütsz. – anyám sosem változik.
- Na ja persze. – feleltem.
- Daniel, hogy van? – kérdezte kíváncsian. Nem szívesen mondok neki információkat, hisz már nem igazán gondolok rá úgy mint egy anyára azok után, hogy elakarta tőlem venni életem értelmét.
- Jól van. – feleltem szemrehányóan.
- Itt van veled? – úgy mosolygott mintha sosem lettek volna konfliktusaink.
- Nem. Damonnel van otthon. – feleltem ugyanolyan hangnemben. A válaszra anyám pofát vágott. Erre csak annyit tudtam mondani: - ez a tény anya. El kell fogadnod. Damon az apja.
- Az még rendben van. De hogy egy vámpír…
- Na jó. Megyek mert Jake vár. – nem akartam megint a szemrehányást hallgatni így menekültem. Beszálltam a kocsiba és csak akkor vettem észre, hogy csupa vér a nyakam mikor lehajtottam a kardigánom gallérját. Anyám ennyire figyel. Szép. Beindítottam a kocsit, és elindultam. Nem néztem anyámra. Nem érdekel. Már többé nem tudok úgy ránézni, mint egy szülőre.
Hamar Jake-hez értem. Kint ült a lépcsőn.
- Szia. Damon mondta, hogy kerestél. Minden rendben? – kérdeztem, mert a bátyám arca fehér volt, mint a ház fala.
- Szia. Nem. Nincs rendben semmi. Tegnap este kijött a sheriff. Megtalálták Bonnie holttestét. Azt mondták, hogy vámpír végzett vele. – Jake szeméből potyogtak a könnyek.
- Jajj Jake. Gyere ide. – magamhoz húztam és vele együtt sírtam. bár elmondhatnám, amit tudok, de akkor örökre elvesztem, és még nagyobb bánatot okozok vele. Nem szeretném, ha Jake még jobban szenvedne.
- Bár tudnám, hogy hol van. De még a telefonjára sem reagál. Nem halottam róla napom óta. Megkérdeztem Elenát is, de ő sem tud semmit. Senki sem aki ismeri. Miért ment el? Miért kellett mindent feladnia? – Jake szenvedett. A szavai égtek… fájt látni, hogy a bátyám szenved.
- Én csak azt tudom mondani, hogy utazz el egy hétre apához. Miami mindenki szívét megnyugtatja. És szerintem élveznéd. Mi is terveztük Damonnel, de nem fog mostanában összejönni Daniel miatt. – feleltem Jake-nek, hogy megnyugtassam.
- Tényleg. Még nem is láttam. Ez gáz. – végre sikerült a bátyám arcára mosolyt csalnom.
- Hát igen. Szégyellheted is magad, hogy nem jöttél meglátogatni minket. – viccelődtem vele.
- Vérzik a nyakad. Minden rendben? – kérdezte miközben a nyakamat nézegette.
- Igen. Minden rendben – feleltem mosolyogva.
- Hogy sikerült szerezned? – firtatta Jake.
- Hát részben anya hibája. Az okos kilépett a kocsi elé, de ő azt hajtogatta, hogy megbotlott egy kőben. A vicc, hogy nem volt ott semmilyen kő sem. – válaszoltam.
- Elég ronda. Bent a házban van kötőszer és fertőtlenítő. Lekezelem. – felelt Jake.
- Nem kell. Köszi. Meg birkózok vele azt hiszem. – mosolyogtam.
- Rendben. – felelte majd felpattant. – öhm nem lenne baj, ha veled mennék? Még nem láttam az unokaöcsémet. – Jake az utolsó szót nehezen mondta ki, de még is sikerült neki. Néha azért elcsodálkozok rajta.
- Nem. Nem baj. Sőt. Örülök neki, hogy megismered. – feleltem mosolyogva.
- Beugrok egy kabátért és jövök is. – felelte.
Jake egész végig Danielről kérdezett. Jól esett, hogy érdeklődik iránta. Sosem hittem volna, hogy valaha képes lesz betenni a lábát hozzánk, hisz mérhetetlen gyűlöletet érez Damon iránt. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy reagál Daniel közelében. Mikor a házhoz értünk Jake hadakozott. Nem tudta, hogy kiszálljon-e.
- Minden rendben? – kérdeztem az aggódó arcát látva.
- Persze, csak izgulok. Még sosem láttam félvér babát. – elfojtott egy mosolyt.
- Meg sem látszik rajta. Megértem, ha félsz. De ő még senkit sem tud bántani. És nem is fog. Mert Damon nagyszerű apa. És mindenre megtanítja majd Dan-t. Nem lesz olyan mint akikről olvastál. – próbáltam nyugtatni.
- Tudom. De nem ettől félek, hugi. Hanem attól, hogy én csinálok valami őrültséget. Hogy bántani fogom valamelyiket. Mert túlságosan féltelek tőlük. Néha el sem hiszem, hogy régen féltél tőlük. Mintha más lennél. És ezzel a másságoddal, félek, hogy elvesztelek téged…
- Jake ebbe még csak bele se gondolj. Ez nem fog megtörténni. Nem engedem. – szakítottam félbe a bátyámat.
- Tudom, de mi van, ha mégis? Nem tudok mostanában uralkodni magamon. Egyáltalán…
- Mit akarsz ezzel? Elakarsz magad mellől ijeszteni? Mert ha ez a célod, most jegyezd meg, nem fog sikerülni. Jake a bátyám vagy. Tudom, hogy tudod magad tartani. És nem fogsz senkit sem bántani, mert ha megteszed azzal engem is bántasz. És tudom, hogy nem akarsz nekem fájdalmat okozni. – feleltem. Nm igazán értem Jake viselkedését. Mintha más lenne, mint eddig. Mintha Bonnie csinált volna vele valamit.
- Tudod mit. Inkább hagyjuk az egészet. Majd legközelebb megnézem Danielt. Sajnálom de nem megy. – felelt.
- Akarod, hogy haza vigyelek? – kérdeztem Jake-et.
- Ne. Inkább sétálnék. Muszáj kiszellőztetnem a fejem. – válaszolt majd elindult gyalog. Jake szavai összezavartak. Mi történhetett? Miért lett ilyen aggódó? És hogy értette, hogy bántani fog valakit? Bele se merek gondolni az egészbe. Remélem nem csinál hülyeséget. A töprengésemből Damon rezzentett fel.
- Még sem jön? – kérdezte Damon. Nyilván hallotta, hogy beszélgetünk.
- Nem. Nem értem mire akart kilyukadni. És a válaszra úgy hiszem egy ideig még várhatok. – feleltem, és elindultam befelé a házba. Damon már elrendezte Danielt. Már alszik. Lelkiismeret-furdalás fogott el, hogy alig törődöm a fiammal. Damon teljes állású apa. És én? Egy senki.
- Min töröd a fejed? – kérdezte Stefan. Szerencsére minden rendben vele.
- Elkapott a lelkiismeret-furdalás. Damon terheire bízom a fiam. Ő rendes szülő. Én pedig elhanyagolom. Nem vagyok rendes anya. Ha ezt csinálom továbbra is akkor tuti, hogy olyan leszek mint anya. Sőt! Már most olyan vagyok. Nem vagyok eleget a gyerekemmel. Ezentúl nem megyek sehová… Daniellel maradok. Damon-nek sem árt egy kis szünet. – feleltem. Ekkor egy hatalmas huppanást hallottam kintről. Nem tudtam arra figyelni, mert vészjóslóan felsírt a fiam. Elindultam a lépcső felé, hogy felmegyek hozzá, de meglepetés ért. Jake állt az ajtóban. Bonnie holttestét tartva. A szívem mintha megállt volna. Éreztem, ahogy a vér kifut az arcomból. Jake rájött.
- Madie. Hol van Damon? TUDNI AKAROM MIÉRT ÖLTE MEG BONNIE-T!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése