Sziasztok!

Itt a 2. Fejezet! Jó olvasgatást :)

2. Fejezet: A Titok

Egésznap a reggel történteken járt az eszem. Fel sem tudom fogni. Mi volt ez? Kezdem azt hinni, hogy csak hallucináltam. Az egész teljesen furcsa.
- Hahó! Madie! – mosolygott rám Elena
- Igen? Á Elena. – válaszoltam meglepve, de megpróbáltam leplezni egy tökéletes mosollyal.
- Szia, ma egésznap érdekes vagy. Valami baj van? – ha elmondanám, úgy sem hinne nekem.
- Nem semmi. Csak nem vagyok valami jól.
- Rendben. Eljössz délután velünk a Grillbe?
- Az mi? – kérdeztem és totál hülyén éreztem magam.
- Az itteni tinik lógó helye. – vágta rá Caroline kicsattanóan vidáman
- Oh. Értem. De nem tudom. – mondtam majd bután ráztam a fejem.
- Jajj ne már. Szeretnénk jobban megismerni téged. Jó fejnek tűnsz. – mondta Caroline még mindig mosolyogva.
- Oh. Köszi. – ezt jó volt hallani
- Na, szóval? – kérlelve fogta meg kezem Elena
- Hé, ne csináld már Madie. Gyere. Ott lesz Elena én és Bonnie.
- Caroline ne hagyd ki Stefan-t sem. Ő is jön. – figyelmeztette Caroline-t
- Oh és gondolom, hozza azt az idióta Damon-t. – ezt nem valami boldogan tette hozzá Caroline.
Nincs nagy valami kedvem elmenni, de ha Damon ott lesz, talán megtudom mi volt a reggeli. Egyszerűen meg akarom tudni.
- Hahó Madie itt vagy?
- Öhm igen csak elgondolkoztam.
- Ja, oké. Akkor, 3-kor?
- Jó. – mondtam egy gyenge mosollyal az arcomon
- Oda találsz?
- Azt hiszem.
- De ha akarod, találkozhatunk itt is a suli előtt.
- Jó. Az megfelel.
- Rendben. Akkor délután. – mondta vidáman majd elmentek.
Anyáék észrevették, hogy valami nincs rendben. Mielőtt elindultam Jake rá kérdezett.
- Hé Madie. Minden oké?
- I-igen. Miért? – kérdeztem gyanakodva
- Csak kérdezem.
- Aha.
- Hé, nekem bármit elmondhatsz.
- De mondom nincs semmi.
- Biztos?
- Jajj Jake… kérlek.
- Most is vele találkozol? – a hangjából ki hallatszott az idegesség.
- Nem. Elenával. – válasznak dobtam egy nyugodt mosolyt
- Oké. Csajos buli? - kacsintott
- Csajos buli. – nem volt valami könnyű hazudni, főleg, ha Caroline-nak igaza van és ott lesz Damon.
Már vagy 10 perce vártam Elenára. Kaptam egy SMS-t tőle. Azt írta, hogy valaki más jön el ide. De ki.
Ekkor megláttam egy ismerős arcot. A térdem remegett. És nem az izgalomtól. A félelemtől. Felismertem Damon arcát. Egyre jobban érzem, hogy nem hallucinálás volt a reggeli dolog. De akkor mi?
- Szia Madie. - üdvözölt
- Szia. – mondtam alig hallhatóan.
- Minden rendben?
- Igen. Miért?
- Mert reggel elrohantál. Mikor rám néztél nagyon ijedt voltál. Valami rosszat csináltam? – ez most költői kérdésként tette fel?
- Nem tudom. De mikor a nyakamhoz értél valami szúrást vagy karmolást érzetem. Pontosan nem tudom behatárolni. De lehet, hogy csak hallucináltam. Nem tudom. Abban reménykedem, hogy te el tudod magyarázni, ami történt.
- Szerintem hallucináltál… - közelebb lépett és megfogta a kezem. Nem tudtam kihúzni a kezem.
- Nem tudom, mi van velem…
- Hé, ez mindenkivel elő fordul…
- De nálam már régen volt…
- Azzal kapcsolatban, amit meséltél?
- Igen.
- Hé, nem kell félned, míg engem, látsz.
- Mi?
- Félsz valamitől. Látom. Csak nem mondod el mitől. Igaz?
- Igen.
- És elmondod mitől félsz?
- Nem. Hülyének fogsz nézni.
- Nem. Én soha. Soha nem foglak, hülyének nézni. Ígérem. – feltéve akkor, ha elmondom, hogy mitől félek.
- De ígérd, meg hogy nem is fogsz kinevetni.
- Madie, Madie, Madie. Nem bízol bennem? – kíváncsiskodott majd az arcomat a két keze közé fogta.
- Vámpírok… - mondtam végül a szemébe, míg arcunk közt a távolság alig 15 cm volt. Damon arca meglepődött. Már nem fogta az arcomat…
- Damon valami baj van?
- Nem. Csak olyanoktól félsz, akik nem is léteznek…
- Mondtam, hogy totál hülyének nézel majd… - válaszoltam és elindultam.
- Most hová mész?
- El… jobb, ha senkivel sem barátkozom.
- Madie. Ne mondj ilyet. Kérlek. A Grill arra van – szólt utánam, majd megfogta a vállam és megfordított az ellenkező irányba.
Az utat végig beszélgettük. Csak akkor vettük észre, hogy milyen hamar elment az idő mikor már a Grill-nél voltunk. Itt vettem észre, hogy a kezünk összekulcsolódott. Azt hiszem elvörösödhettem, mert Damon egy vigyort vágott. Jó érzés volt… igaz mosoly volt tőle. Mikor beléptünk az ajtón mindenki visszataszítóan nézett Damonra. Nem értettem miért.
- Sziasztok. – mondtam mosolyogva
- Szia. Hé, Nézzétek Madie mosolyog. – szólalt meg Caroline. Remélem sikerül elterelni a figyelmet Damonról.
- Hogy vagy? – kérdezte Elena.
- Köszi, azt hiszem jól, majd Damonra néztem.
- Damon beszélhetnék veled? – kérdezte Stefan idegesen.
- Naná, öcsi – felet Damon.
- Ne foglalkozz velük. – nyugtatott meg Bonnie
- Mi a baj Damonnal? Mikor beléptünk olyan ideges arccal néztetek ránk. Valami baj van?
- Nem épp a város jófiúját fogtad ki. Damon elég magának való. Nagyon sokan utálják.
- Miért?
- Nem tudom. – erre a kérdésre furán reagált.
- Értem. – válaszoltam majd néztem ahogy Stefan idegesen magyarázott valamit Damon-nak ami nem nyerte el tetszését.
- Szia. Mi még nem ismerjük egymást Matt vagyok.
- Szia én Madie.
- Hogy tetszik itt nálunk?
- Hangulatos kis város. Tetszik.
- Igen. A ,,kis” pont a megfelelő szó. Kis város nagy történelemmel.
- Ez így szokott lenni.
- Nem akarok bunkó lenni, de vigyázz ezzel a Damon-nal.
- Miért van, az , hogy mindenki ezt mondja. Mi bajuk az embereknek vele?
- Nem egy jó fiú.
- Na ezt már másodszorra hallom.
- Akkor inkább, hagyjuk a témát.
- Köszi. – vigyorogtam Matt-re.
- Bocsi csak Stefan nem bír magával. – időközbe visszatért Damon és vele együtt tűnt el Matt.
- Értem. Semmi gond. – vágtam rá.
- Akkor jól van. Kérsz valamit inni?
- Egy narancslevet.
- Rendben. Egy narancslé rendel. Mindjárt hozom.
- Oké. Köszi.
Nem értem mi bajuk van az itteni embereknek Damon-nal. Szerintem aranyos. És kedves. Bár lehet, hogy van valami amit titkol? Ha igen akkor mit? De ahogy észre vettem nem valami titokzatos.
- Szia. – üdvözölt Stefan.
- Szia. – válaszoltam meglepetten
- Beszélhetnék? – kérdezte.
- Ha Damon-ról van szó ejtsük. Elég volt, hogy mindenki rosszat mond róla.
- Mert nem…
- Igazán jó fiú. Mi van ennyire érthetetlennek látszom, hogy többször kell elmondani valamit?
- Nem csak féltünk.
- Jesszusom, mitől? – kérdeztem viccelődve. – nagylány vagyok már. Tudok magamra vigyázni. Nem kell bébiszitter. Oké? – mondtam dühösen és elindultam Damonhoz.
- Miért utál téged mindenki? – kérdeztem Damon-t
- Mert nem vagyok egy jó fiú.
- Uhh. Elég volt ebből a válaszból. Nem érdekel mennyire nem vagy jó fiú, csak az ha veled vagyok valahogy másképp érzem magam. Olyan szabadnak, könnyűnek. És felhőtlenül boldognak. Mindent másképp látok.
- Valahogy így érzek én is. De igazuk van abban, hogy féltenek.
- Nem érdekel. Csak az, hogy veled legyek.
- De ez nem ilyen egyszerű.
- Miért?
- Azt nem mondhatom el.
- Tudod mit. Nem érdekel. Csak az, hogy szeretlek. És nem érdekel mások mit gondolnak.
- Én is téged.
Ekkor megtörtént amire számítottam. Damon megcsókolt. Ahogy az ajkaink összeértek a szívem egyre jobban dobogott. Ezen a ponton értem el azt, hogy rájöttem, nekem csak ő kell. Senki más. Csak ő. Ő életem egyik életem legjobb dolga. 2 napja ismerem még is olyan mintha 20 éve ismerném. Ezt már az első pillanatban tudtam mikor megláttam. Az arca magával ragadt. Mikor megláttam… nem tudom szavakba foglalni csak azt tudom teljesen beleszerettem. És ha tehetném örökre vele lennék.
- Azt hiszem felhívtuk magunkra a figyelmet.
- Tudod mit Madie. Nem érdekel már semmi. Csak te.
- Társaságunk lesz.
- Stefan mi van?
- Semmi. Csak amit mondtam ahhoz tartsd magad.
- Nyugi.
- Próbálok de nem megy.
- Na Jó azt hiszem ez nem tartozik rám. Oda megyek Elenáékhoz.
- Rendben.
Nem igaz. Miért nem hagyják az embert boldognak lenni?
- Madie! Gyere billiárdozni.
- Áh. Én? Nem tudok. Nem vagyok valami jó benne.
Mindenki arra lett figyelmes mikor egy ordítozó nő rohant be a Grill-be.
- Valaki segítsen. Megint volt egy. Megint megöltek valakit.
- Hol? – Kérdezte Stefan.
- A parknál.
- Milyen sebek vannak rajta megtudja mondani?
- Épp ez az. Nincsenek sebei és egy csepp vér sincs benne.
Erre a kijelentésre Damon és Stefan egymásra néztek és Damon rákérdezett:
- Látta, hogy ki lehetett?
- Nem. Csak a testet. De a bokorban zörgött valami. Nem mertem odanézni csak rohantam az első nyilvános helyre segítséget kérni.
- Megtudná nekünk mutatni azt, hogy a park melyik részén volt? – kérdezte Damon.
- Nem Damon te maradsz. Menj oda Madiehez. – ezt hallottam utoljára. Damon elterelte a figyelmemet.
Nem hiszem el. Már itt is.
- Madie. Madie? Hé gyere ide. Téged nem fog bántani. Nem hagyom.
- Nem hiszem el. Már itt is. Sehol sem tudunk lenni ahol nincsenek? Miért? Annyira félek… - remegve mondtam. A testem minden ízében remegett…
- Csst. Nem kell félned. Nem fog téged bántani. Nem hagyjuk.
- Stefan haza kísérem Madie-t.
- Oké – de vigyázz rá.
- Te figyelj a saját barátnődre. Oké? Madie az én gondom. – mondta majd elindultunk.
Amint kiértünk a sötét utcára még jobban féltem…féltem, hogy elkap minket és akkor mindennek vége szakad…
- Mi volt ez? – zajt halottam amitől megijedtem.
- Nem tudom de ne foglalkozz vele. Nem sokára otthon vagy. Ne félj itt vagyok.
- Tudom. Csak nem tudok tenni ellene.
- Ne aggódj. Nem lesz semmi baj.
Párperc múlva otthon voltunk már. Damon bekísért a lakásba. Anyu az ajtó csukódásra kijött.
- Madie? Te vagy az?
- Igen.
- Hé kicsim mi történt?
- Semmi csak fázok…
- Akkor bújj gyorsan az ágyba.
- Mrs. Roberts felkísérhetem a lányát?
- Persze. Nyugodtan.
- Köszönöm.
Amíg a lépcsőn felértünk egy életre valóságig tartott.
- Na gyere bújj be az ágyadba.
- Ne. Ne menj el.
- De muszáj. Nem maradhatok itt. Érdekesen venné ki magát a dolog. – mondta megbánó arccal.
- De vigyázz magadra. Ígérd meg.
- Megígérem.
- Amint haza értél hívj fel. Oké?
- Rendben anyuci. – mondta viccelődve
- Damon. Ez nem vicces. Féltelek.
- Nem kell. Nem lesz semmi baj.
- Ajánlom is.
- Szia. – közölte majd megcsókolt. Ekkor már megnyugodtam. Miután kiment figyeltem az ablakból ameddig még láttam.
Egy óra múlva kezdtem aggódni. Valami nem stimmel. Már rég otthon kéne lennie.
Ekkor hirtelen kopogást halottam.
- Igen?
- Szia hugi.
- Szia.
- Hogy vagy?
- Jól.
- Anyu mondta, hogy hazajöttél. Megakartam kérdezni milyen napod volt.
- Jó. Összejöttem Damon-nal.
- Gratulálok hozzá.
- Köszi.
- Ez mellet nem látszol boldognak.
- Pedig az vagyok.
- Madie nem tudsz hazudni.
- Jól van.
- Tudtam. Szóval ki vele. Mi bánt
- Megint kezdődik.
- Mi? Mi kezdődik?
- Ma mikor bent voltunk a Grill-ben egy örjöngő nő jött be azt kiabálva, hogy talált egy holteste sebek nélkül.
- És ebben mi a rossz?
- Hogy egy csepp vér sem volt benne.
- Mi? De elég messze vagyunk az előző helytől.
- Épp ez az. Ezek a világ bármely pontján megélhetnek.
- Hé. Ide nem juthatnak be.
- Tudom.
- Inkább aludd ki magad. Rendben?
- Szóval nem hiszel nekem?
- Nem erről van szó. Csak ha ez így megy tovább megint vissza esel. És ezt nem akarom.
- Nem fogok.
- Biztos?
- Igen.
- Rendben.
- Nem hiszed ezt sem…
- Sajnálom… akkor is ezt mondtad, hogy nem esel bele… egy hétre rá a legmélyén voltál. Nagyon aggódtunk érted. Féltünk, hogy mi lesz.
- De most nem lesz semmi. Ígérem.
- Ajánlom is, mert akkor megöllek – mondta viccelődve.
- Megengedem. – végre megszólalt a telefon.
Damon épségben hazaért. Megnyugodtam. Épségben van. Minden rendben van. Amíg Jake nem jött be nagyon aggódtam. Egy óra alatt ennek a kisvárosnak a végéhez 2x is elérnék. Remélem nem történt semmi. Majd holnap kiderül.
A reggelem jól indult. Végre szombat. Nem kell törnöm magam a suliban. Ez az én napom. Mire anyuék is felébredtek az asztalt megterítettem. Anyu furán nézett.
- Öhm Madie ezt minek?
- Csak úgy…
- akkor vagy ilyen ha szerelmes vagy.
- Mert az is vagyok
- Tudtam én. Az osztályból? Bemutatod?
- Tegnap már találkoztál vele.
- Damon? Rendes srácnak tűnik
Végre valaki beismeri. A reggeli alatt sokat beszélgettünk. Meséltem nekik Damonról. Aztán rákérdeztek a tegnap esti dologra.
- Mi történt tegnap?
- Semmi. Mondom fáztam.
- Madie nem tudsz hazudni.
- Nem-nem hazudok. Ez az igazság.
- Madie. Nem bízol bennünk?
- Úgy sem hinnétek el.
- De kicsim. Szóval?
- Tegnap a Grill-be egy ijedt nő rohant be. A park egyik oldalán talált egy holtestet sebek és egy csepp vér nélkül.
- Jesszusom.
- Nem veszem be. – mondtam majd szerencsére megszólalt a csengő.
Damon volt az. Végre így megszabadulok az idegesítő családomtól.
- Mr. Roberts szeretném elkérni a lányát mára.
- Nyugodtan. De éjfélre legyen itthon.
- Apu. Nem vagyok már gyerek.
- Oké. Na tünés.
- Köszi. – feleltem majd indultunk is.
- Elmondtad nekik?
- Igen.
- És? Hittek neked?
- Azt mondják, hogy igen… de látszik rajtuk, hogy nem.
- Segítsek bizonyítani?
- Nem. Köszi. Így is tiszta hülyének néznek. Tökre elegem van.
- Hé te nem vagy az.
- Ja csak a szüleim nem hisznek nekem.
- Pedig kéne. Nézd. – rámutatott egy újság cikkre. Ez állt rajta: ,,TRAGIKUS BALESET. A HOLTESTBEN EGY CSEPP VÉR SEM VOLT. A GYILKOST NEM TALÁLJÁK!”
- Szent ég.
- Hé ide nem juthat. Téged nem bánthat.
- De akkor is…
- Hé – két keze közé fogta az arcom majd magához húzott. – bízz bennem. Figyelj, megkell nekem valamit ígérned. Akármi történik mi együtt maradunk. Rendben?
- Ezt, hogy érted? Ugye nem akarsz…
- Nem. Nem de hogy is… csak ígérd meg.
- Megígérem. – mondtam, bár nem értettem miért kérte ezt tőlem.
- Elviszlek hozzánk.
- Stefan nem fog utálni ezért?
- Nem érdekel. emlékszel? Nem foglalkozunk velük.
- Igen emlékszem.
Amíg oda értünk megértettem mi tartott olyan hosszú ideig. Nagy távolság van a házunk között. Mielőtt oda értünk rámutatott egy nagy épületre. Nagyon szép volt. És nagy.
- Voálá. Itt is volnánk.
- Ez hatalmas.
- Az. Talán túlságosan is. De nekem megfelel.
- Nem tudnék egy ekkora házban élni.
- Hamar hozzá szokik az ember.
- Oké.
Damon körbe vezetett. Megmutatott mindent. Furcsálltam, hogy nem futottunk össze Stefan-nal. Kitudja lehet otthon sincs… de nem értem miért viselkedik így Damon-nal…
- Na tetszett?
- Igen. Szép és nagy.
- Szia Stefan. – üdvözölte az arcomat nézve.
- Sziasztok. Láttátok ezt?
- Igen. De nem kéne feszegetni ezt a témát Madie előtt… Fél tőlük…
- Oké. Akkor nem.
- Nem.
- Héé én is itt vagyok. – vágtam közbe.
- Bocsi.
- Semmi baj. Öhm meg lehet őket állítani?
- Meg. Egy fakaró a szívbe.
- Akkor szinte sehogy…
- De. egy pisztolyból kilőt fagolyó megsebzi őket. Itt már sok esélyed van arra hogy leszúrd.
- Ez undorító… kész gyilkosnak kell lenned, hogy egy nálad sokkal nagyobb gyilkost megölj? Ez tök bizarr…
- Az. De ez az egyetlen megoldás.
- A régi helyen meséltek nekünk, valami növényről ami nem öli meg őket de legyengíti.
- Verbéna. – mondták egyszerre. Hihetetlen mennyit tudnak erről a dologról.
- Hol lehet beszerezni?
- Nem tudom.
- Értem.
- Stefan mi van Elenával? Régen láttalak együtt titeket.
- Minden rendben van vele. Miért? Csak nem aggódsz?
- Nem- nem aggódok.
- Bocsi h közbe vágok de körbe nézhetek?
- Persze.
Jobbnak láttam ha nem vagyok ott. Itt minden olyan ódivatú és antik és az mellett szép. Furcsa szagot éreztem. A szag valami lépcsőhöz vezetett. Hátra néztem, hogy nincsenek –e mögöttem. Még veszekednek. Nem baj. Addig sem veszik észre hogy eltűntem. Eddig is furcsák voltak de most még jobban. A lépcső egy alaksorba vezetett. Egy sötét és hosszú alagút szerű járatban lehettem. Talán a ház alatt valahol. Ekkor megcsapta az orromat a bűz. Sokkal erősebb volt. A járatvégén volt egy kis fény, később oda érve egy ajtót találtam. Megnéztem, hogy nyitva van-e. nyitva volt. Bementem. Nagyon ijesztő volt. A szag már sokkal erősebb volt. Egy zsák volt. Ez lehet a gazdája a szagnak. – Mik ezek?kérdeztem magamtól. Kinyitottam. Televolt állat tetemekkel. Az állatokból vért teljesen kiszívták… ezután rohantam felfelé. Mikor kiértem Damon állt velem szembe. Ekkor már csak egy kérdésem volt?
- MI VAGY TE?

Sziasztok!

Nem sokára fel teszem a 2. fejezetet. Gondolom furdal a kíváncsiság.... annyit elárulok, hogy mostantól kezdve meglepő fordulatok jönnek. de egyenlőre csak ennyit árulhatok el.






HAMAROSAN

Íme az első fejezet!

A tiltott vágy

Az életem nyomatékosan megváltozott mikor másik városba Mistic Falls költöztünk a szüleimmel és az okos bátyámmal. Az út elég hosszú volt, tehát elfáradtunk. De nem sokáig pihenhetünk. Apu már is beíratott az új sulinkba. Holnap kezdünk. Tiszta ideges vagyok.
- Madeline Roberts. Reggel 7 óra. Ideje felkelni.
- Jajj Jake hagyj már békén.
- Nyugi van. Csak nem akarok elkésni az új suliból. Alig várom, hogy megkapjam az első házi feladatot.
- És te mióta rajongasz a tanulásért?
- Hé- hé-hé. Én is változhatok nem?
- Na, azt megnézném.
- Hop-hop. Felkelni. - tapsolt és utána hozzám vágott egy díszpárnát.
- Dögölj meg.
- Én is szeretlek hugi.
Első nap az új iskolában. Az egyik legrosszabb, ami egy 17 éves lány életében megtörténhet… Nem egy leányálom. Na, hajrá Madie menni fog. Max beégsz. Na, jó csak nem. Mikor beléptem az osztályterembe mindenki megbámult. Nagyon idegesített. Ez egy olyan város ahol mindenki ismeri egymást. Az arcokat látva ebbe én nem illek bele. Persze, hisz csak tegnap érkeztem. Az elkövetkezendő 10 perc egy örökké valóságnak tűnt. Ha nem halottam ezerszer azt: ,, Ki ez a lány?” Akkor egyszer sem. Bevallom rohadtul idegesített. De aztán meg szólalt a csengő és mindenki a tanárra figyelt. Kicsivel később egy hosszúbarna hajú lány sietett az asztalához. Az óra végén, ahogy eddig is mindenki megbámult. Mikor a szekrényem ajtaját becsuktam egy lány volt ott.
- Szia. Biztosan te vagy az új osztálytársunk. Elena vagyok.
- Szia. Én Madeline. De a barátaim Maddie-nek szólítanak.
- És mikor jöttetek?
- Csak tegnap.
- És ilyen hamar kezdted a sulit?
- Igen. Az apám kérte, hogy mihamarabb kezdjek. És mint mindig én jó kislány módjára szót fogadok.
- Ismerős. Csak én a nagy nénémnek Jennának fogadok szót.
- Oh. Mit nem adnék egy nagy néniért.
- Én meg szerető szülőkért.
- Mi történt?
- Egy teljes éve haltak meg. Én hátul ültem a kocsiban megúsztam de ők nem.
- Oh istenem. Sajnálom. Nem kellett volna felhoznom a témát.
- Hé, nincs semmi baj. Öhm be szeretnélek mutatni az egyik legjobb barátnőmnek, Bonnie-nak.
- Szia. Madie vagyok.
- Hallottam.- mondta mosolyogva a lány.
- Ő pedig Caroline. A suli pom-pom lány csapatának kórus vezetője
- Itt is van?
- Igen.- mondta Caroline.- talán a régi iskoládban is volt?
- Igen, de az utóbbi hónapokban nem tudtam járni, mert leromlott az átlagom.
- Mintha Elenát hallottam volna. – mondta mosolyogva Bonnie. – úgy tudtam, ha valaki szeret, valamit csinálni nem talál rá ki fogást.
- Tudod mit?- kezdte Caroline – gyere holnap délután 3-ra, a suli pályájára és nézd meg. Ha tetszik köztünk a helyed.
- Oké rendben. Ott leszek.
Kedvesnek tűnnek. Caroline és Bonnie ellenkező irányba ment, mint mi. Egyszer csak Elena heves rohanásba kezdett. Egy magas srác felé rohant. Nyilván a barátja volt. A srác mellett kb. 20 cm-el magasabb fekete hajú fiú állt. Talán két évvel lehetett nála idősebb. Az arca gyönyörű volt. Egyszerűen magával ragadt.
- Ne haragudj Öhm Ő itt Stefan Salvatore és a bátyja Damon.
- Sziasztok. Madie vagyok.
- Örvendek. – Mondta Damon és kezét nyújtotta felém.
- Én is.
Az ujján egy szép gyűrűt láttam. A testvére kezén is volt. Biztos valami családi ereklye. Ami a következő generációra száll. Nálunk ilyen a hülyeség. Anyu szerint ebből én nem kaptam semmit, mert apáról fiúra száll. Hát ebben van valami igazság. Jake hülye. Bevallom néha apának az okos agyán is kételkedem.
Miután elköszöntem Elenáéktól elindultam gyalog mivel elég közel lakunk a sulihoz. Hirtelen egy kéz ragadta meg a vállam.
- Megijedtél?
- Egy kicsit.
- Bocsi nem akartalak megijeszteni Madie. Ugye Madie a neved?
- Igen. Neked meg Damon.
- Szép neved van.
- Köszi.
- De nem olyan szép, aki a gazdája.
- Na, ezt azért ne mert nem igaz.
- Jaj de hogy nem. Igen is szép vagy.
- Na, jó nem veszekszem veled tovább.
- Igen! Győzelem.
- Te aztán tudsz örülni.
- Mostanában nem igazán volt okom boldognak lenni. De valahogy kezdem azt érezni, hogy valami vagy valaki miatt lesz okom rá.
- Miért nem voltál boldog?
- A dolgok nem úgy alakultak, ahogy terveztem.
- Sajnálom.
- Ne-ne sajnáld. Megérdemeltem. Elég szemét alak voltam.
- Te? Ezzel csak ugratsz.
- Nem. Komoly. Elég komoly dolgokat műveltem.
- Milyeneket?
- Jobb, ha nem tudod.
- Akkor te egy nagyon rossz fiú vagy?- kérdeztem mosolyogva.
- Mondjuk, hogy úgy.
- Az a vicc, hogy nem tartok tőled. Nem félek, még ha egy nagyon rossz fiú vagy.
- Ez egy elég hamar elhivalkodott döntés. Neked nem tanították meg régen soha ne bízz, megy egy idegenben?
- De.
- Na, jó. Ejtsük a témát nem akartalak megbántani.
- Nem bántottál meg
- Elég közel laksz az iskolához.
- Öhm. Igen. Legalább vagyok a levegőn is. Itt legalább ki merek jönni az utcára nem úgy, mint otthon.
- Miért nem mertél kimenni?
- Ez csak valami hülye híresztelés volt. Legalább is sokak szerint…
- És mi volt az? Bocsi, ha sokat kérdezek, csak meg akarlak ismerni jobban is.
- A közeli erdőbe nagyon sok vadász járt. De egyiket sem találták meg élve. A testükben nem volt egy csepp vér sem. A város nagy része csak találgatott. Bizonyítékokat sem találtak. De amiket olvastam abból minden jel egy dologra mutatott.
- Mire?
- Áh, mindegy te sem fogsz nekem hinni.
- De én hiszek neked, mert te is vakon megbízol bennem.
- Vámpírok…
- Vámpírok?
- Mondtam. Te is egy nagy adag hülye babonásnak nézel.
- Nem! Nem nézlek annak. - mondta s közben az arcomat fogta. A szemei egyszerűen gyönyörűek. Az arca magával ragadott. Gyönyörű. Tökéletes. Szép. – nincs okom arra, hogy hülyének nézzelek. Sőt. Én is hiszek bennük. Valahol a nagyvilágban ott vannak. Ugyan úgy éreznek, mint az emberek. Ők is lehetnek szerelmesek. Sokan azt beszélik róluk, olyan érzéstelenek. Pedig szerintem ez nem igaz.
- Ezt úgy mondod, mintha tudnád.
- Nem. Nem tudom, csak feltételezem.
- De lehet, hogy van benne valami.
Ekkor megjelent az anyám. A lehető legjobb pillanatban.
- Madie. Végre haza értél.
- Szia, anya. Bocsi csak Damonnal elbeszélgettük az időt.
- Semmi baj. Üdv én Karla Roberts vagyok.
- Üdv. Én Damon Salvatore.
- Örülök, hogy megismerhettem. Osztálytársak?
- Nem. Damon idősebb nálam.
- Csak két évvel.
- Akkor rendben.
- Hát ő az anyukám.
- Félt téged.
- Még szép. Talán túlságosan is.
- És ki az a srác, aki a legfelső emeletről bámul?
- Ő az idióta idegesítő bátyám. Jake.
- Ő is félt?
- Mi? Jake? Nem annak örülne, ha végleg megszabadulna a kishúgától.
- De az arc kifejezése most nem olyan...
- Ez furcsa nem szokott ilyen lenni.
- MUSZÁLY RÓLAM BESZÉLNETEK? – ordította Jake.
- Bocs, hogy élünk. Csak azt mutattam neki melyik kinek a szobája. – majd miután befejeztem, becsapta az ablakot.
- Ez azért durva volt.
- Én ezen meg sem lepődök. Jake mindig ilyen volt. És ilyen is marad.
- Na, ja, az idősebb testvérek már csak ilyenek.
- Te is?
- Mi? Ilyen? Én? Rosszabb. Ahol lehet, kitapintom Stefan gyengepontjait.
- Mondjuk Jake ezt nem csinálja velem. Csak ha valami olyanról beszélünk, ami hozzá is kapcsolódik, azt hiszi, róla beszélünk.
- Akkor én tényleg rosszabb vagyok nála.
- Madie. Légy szíves gyere be. Mindjárt vacsorázunk
- Rendben.
- Szerintem jobb, ha mész.
- Igazad van. Örülök, hogy megismerhettelek Damon.
- Én is Madie. Jó éjt.
- Neked is
Damon furcsa. Olyan érdekesen mesélt a vámpírokról. Biztos megszállottan olvas róluk. Ez manapság nem furcsa. De igazából magával ragadt. Egyszerűen tökéletes. Amit mondott, hogy ő a rosszfiú valahogy furcsán hangzik. Biztos nem olyan vészes. Majd még kiderül.
- Na, mi van Madie? Csak nem szerelmes a húgom?
- És ha igen? Nem tartozik rád. És most pedig tünés ki a szobámból. Azt pedig tedd le.
- Miért? Rám uszítod a pasidat?
- Damon nem a pasim. – alig, hogy ezt ki mondtam valami zörgést halottam kintről.
- Ez meg mi volt?
- Nem tudom, de kintről jött.
- Na, mindegy. Amúgy valami furcsa ebben a srácban.
- Mégis mi?
- Úgy néz, rád mintha mentem fel akarna, falni vagy nem tudom.
- Csak nem félted˘a húgod?
- Ne viccelődj. Most komolyan. Tudjuk miken mentél keresztül.
- Jake az már a múlt. Kezdek megváltozni. A gyógyszer hatása volt az egész. Nem tehetek róla h így alakult
- De tehetsz róla. Minek beszélted tele a fejed vámpírokról szóló babonákról? Ezért lettél depressziós. Ezért félsz tőlük.
- Jake ez nem tartozik rád.
- De igen. A húgomról van szó. Nem akarlak megint olyan állapotban látni. Nem élném túl.
- Mi van be verted a fejed? Vagy kiszólt belőled a jó fiú.
- Is-is. A fürdőben alacsony a polc.
- Jajj Jake köszi. Tudd meg, hogy hallgatok rád. Mert jó kislány vagyok.
- Na, akkor jó kislány módjára indulás vacsizni.
- Rendben apu.
- Én főztem ma.
- Oh, szuper.
- Jake ezt nem hangzott valami jól.
- Bocsi fáradt vagyok.
Apu nem igazán jó szakács. Sőt borzasztó. Ezt anyuékkal nem hangoztatjuk, mert nem akarjuk meg bántani. Ezért 2 évben egyszer fordul elő, hogy apa főz. A mai vacsora viszont elég jó volt. Mintha nem is apu főzött volna.
- Apu lehet, hogy utálni fogsz, de ezt te csináltad?
- Jake! – meglepődtem a saját hangnememen.
- Most mi van? Csak megkérdeztem.
- Semmi baj fiam. Együtt főztük anyukáddal.
- Bocsánat tényleg nem kellett volna ezt mondanom.
Ekkor csöngettek. Mind egymásra néztünk, hogy ki az ilyenkor.
- Majd én kinyitom. – mondtam és az ajtó felé vettem az irányt. Meglepődtem mikor megláttam ki volt. – Damon? Hát te?
- Szia! Csak kíváncsi voltam, hogy jól vagy-e.
- Persze miért?
- Csak mert nem bírok az nélkül aludni, ha nem tudom, hogy jól vagy.
- Oké, de az ajtóban akarsz meggyőződni róla, vagy inkább bejössz?
- az utóbbi tetszik. De sietek.
- Értem. Kár. Jó lett volna egy keveset dumcsizni.
- De elég késő van hozzá. Holnap meg iskola.
- Jajj ne kezd te is kérlek.
- Mondták már, hogy szép a mosolyod?
- Ne kezd. Kérlek. Tudod mit, gyere be.
- Mi? Nem- nem akarok zavarni.
- Nem zavarsz. De viszont ha most elmész, akkor szomorú leszek.
- Kár pótollak reggel. Elkísérlek az iskolába.
- Jó. Benne vagyok.
- Akkor reggel.
- Rendben. Szia, jó éjszakát.
- Szép álmokat.
Ezt nem hiszem el. Mintha figyelné minden lépésem. De jól esik. Mikor megfordultam anyuék figyeltek minket.
- Mi van? Csak barátok vagyunk
- Ja persze csak is.
A többit már meg sem hallottam. Damon egyre furcsább. Mintha… nem az nem lehetséges. Egy ilyen fiúnak van barátnője. Csak barátkozik. A gondolataimat meg zavarta egy varjú az ablakomba. Furcsálltam mert nem szoktak közeledni a madarak hozzám. A legtöbbje fél tőlem.
- Hé te madár! Mit keresel itt? Hess haza. Gyerünk.
És elrepült.
Másnap reggel ahogy Damon ígérte eljött. Együtt mentünk a gimibe.
- szia
- szia. Hogy vagy?
- Meg vagyok. Képzeld tegnap egy varjú volt az ablakomnál.
- És ezen te csodálkozol?
- Igen. Mert utálnak az állatok. Ezért sosem volt kiskutyám.
- Szegény.
- Nem. Nem vagyok.
- Igazad van. Nem vagy az.
- Áú.
- Mi a baj?
- Azt hiszem elfeküdtem a nyakam.
- Hol fáj?
- A tarkómnál.
- Itt? – kérdezte pontosan eltalálva a fájdalmas pontot.
- Igen.
- Na akkor ez a csomó eltűnik innen.
Ekkor valami nagyon furcsát éreztem. Először meleg levegőt. Mintha valamiért izgatott lett volna, vagy nem is tudom. Lassan elkezdte simogatni a nyakam, majd valami szúrást vagy karmolást - nem tudtam pontosan behatárolni – éreztem. A rám törő rémülettől hátraugrottam és elképedten néztem az arcába. Volt rajta valami furcsa, ami megijesztett. Sarkon fordultam, és úgy futottam, ahogy csak a lábam bírta, a szívem majd kiugrott a helyéről… Mi volt ez az egész? Mit tett velem? Egyáltalán, történt valami is? Vagy csak hallucinálok?

Köszöntő

Szia Kedves OLvasó!
Ez a blog a saját történetemről szól amit a Vámpírnaplók című sorozat ihletett. Tulajdonképpen azok a szereplők szerepelnek benne. Szeretném meg köszönni testvéremnek Vivinek a segítséget. Okkal utálhat mert vagy egy milliószor megköszöntem neki. Na röviden ennyi. Jó olvasást. Ja és ha itt jársz légyszi írj komit. Köszi