3. Fejezet

- Mi a fene vagy? – kérdeztem halál idegesen
- Madie én… -
- Most valami kamu szöveget fogsz kitalálni igaz? – szakítottam félbe idegesen
- Nem esküszöm, hogy el akartam mondani. – válaszolta szomorú arccal de nem hatott meg
- Akkor itt a lehetőség! – förmedtem rá
- Akkor nyugodj meg. - kért.
- Nem tudok, fogd fel Damon! – vágtam a szemébe
- Akkor ülj le. - mutatott a kanapéra
- Ne érj hozzám… elmondanád végre? – egyre idegesebb lettem
- El akartam mondani csak mesélted, hogy mit gondolsz róluk és féltem, hogy rosszul fog alakulni. Féltem, hogy nem fogsz szóba állni velem.
- Damon nyögd ki. – az idegeimre megy.
- Vámpír vagyok. – a kijelentés tőrként csapott belém. Meglepett a dolog, hogy nem úgy reagálok rá, mint ahogy másként történt volna. Viszont féltem. Nem annyira, mint amikor a nő betört a Grill-be. Sokkal kevésbé. De ez a félelem az, hogy kiderül. Apám rájön, és soha többé nem láthatom, mert tört szúrnak a szívében. A gondolataim alatt a lában ösztönszerűen futásnak eredt. Egy szempillantás alatt előttem termett. Nagyon megijedtem. A testem minden ízében remegett. Megpróbáltam az ablak felé futni, de megbotlottam, és megsebeztem a kezem. Vérzett. Damon szeme elsötétült. Hihetetlen… mintha nem is ő lett volna. Egyszerűen félelmetes volt az arca… Stefan-nak viszont semmi sem látszott. A kezem nagyon vérzett és pedig halálosan féltem. A kérdések a fejembe nem szűntek: Mi lesz most? Bántani fog? Itt lesz életem vége? Vagy megmenekülök? Kiderül valaha, hogy Damon vámpír? Ezek a kérdések meg nem szűnnek. Talán soha. Itt végzem. Ekkor észrevettem, hogy Damon közeledik. Ösztönből megpróbáltam felállni és elfutni, de a félelem győzött. A kezemet szorítottam, ahogy csak bírtam. Stefan a másodperc töredéke alatt ott volt és ellökte Damont. Megijedtem. Nem azért, hogy velem mi lesz, ha nem hogy ezt az egészet túléli-e. Sikerült felállni és az ajtóhoz mennem. Kinyitottam majd elindultam. De tudtam, hogy utánam fog jönni és végez velem. Meglepődtem mikor Stefan állt előttem.
- Elviszlek egy orvoshoz.
- Nem! Nem! Maradj te is távol tőlem! Oké? Megoldom. Haza megyek.
- És mit fogsz mondani? Damon megérdemelné, hogy megöljék.
- Te is. Mert vámpírok vagytok. Elena tudja?
- Igen.
- Bonnie? Caroline? Matt?
- A három közül csak Bonnie.
- Szuper. Jobb, ha megyek.
- De a lehető leghamarabb. Damon nem bírja sokáig. A véred illata kezdi megőrjíteni.
- Téged nem?
- Már nem. Én állatokkal táplálkozom.
- Akkor a te műved volt abban a zsákban…
- Nem az még Damon akkori korszakából mikor megpróbált,,vega” lenni. De most pedig menj. – egy hatalmas kiáltást hallottam. Egyszerre emeltük a fejünket a hang irányába.
- MADIE! – Damon üvöltése tele volt szenvedéssel.
Mikor haza értem még mindig sokkos állapotban voltam. Féltem, hogy visszaesek a mély depresszióba, mint régen. De megígértem Jake-nek. Tartanom kell magam.
- Jake segíts.
- Jesszusom Madie mi történt?
- Hazafelé elestem.
- És Damon. Fontos dolga akadt.
- Értem. Gyere, bekötjük.
- Madie! Kicsim jól vagy?
- Jól csak elestem és megsértettem.
- Mutasd.
- Szz. – szisszentettem
- Bekötjük és minden rendben lesz.
Miután végeztünk felmentem a szobámba. A sírás kerülgetett. Miután felértem nem bírtam tovább. –Miért? Miért tetted ezt velem? Damon egy hazug dög. Elég volt. Nem bírom tovább. – ennyit tudtam csak mondani.
Másnap reggel írtam Elenának egy üzenetet, hogy találkozzunk a parkban. Rögtön reggeli után. Valakivel beszélnem kell erről. Nem bírom tovább. De nem számítottam arra, hogy Stefan és Damon is vele lesz. Mikor megláttam őket arra gondoltam, hogy elfutok előlük… de hiába. Beérnének. Tehát maradt a félelem. A félelem, hogy bármikor rosszul végezhetem. Hogy Damon nekem ugrik
- Ne haragudj, hogy ők is jöttek. Madie minden rendben?
- Te mióta tudod? Mióta tudod, hogy ők mik?
- Elég régóta.
- Akkor ezért néztetek így rám?
- Igen, de csak tudtuk, hogy mi történhet, ha vele vagy. Féltettünk.
- Nem bántottam. – mondta Damon olyan hangnemben, amitől egy kicsit megijedtem
- Csak majdnem. És próbálj meg normálisan beszélni, mert Madie fél. – mondta Stefan.
- Madie sajnálom. Nem akartalak megijeszteni. Féltem elmondani, mert mondtad, hogy félsz tőlünk.
- Félek? Az nem kifejezés. Egyszer szembe kellett néznem a halállal. Valószínű megzavartam miközben evett. Rám nézett. Azt mondta, hogy én vagyok a következő. Az akivel végezni fog. A szeme vérvörös volt. A teste, mint a hó. Nem tudtam ki venni sem a hangjából sem az alakjából, hogy nő vagy férfi volt-e. de megrémültem. Futásnak eredtem. Követett. Olyan gyorsan szaladtam, ahogy csak bírtam. De eltévedtem. Nem találtam ki az erdőből… az utolsó gondolatok voltak a fejemben mikor megijedt. Rám nézett és elfutott. De nem jöttem rá, mi volt az.
- Akkor ezért félsz tőlük?
- Igen. De ő más volt, mint ti. Ti beleolvadtok az emberek közé. Nem vagytok gyanúsak.
- Ők egy másik faj lehetett. Talán Kathrine műve.
- Stefan mi nem voltunk olyanok amilyet Madie látott. Ő ugyanolyan, mint mi. De az a másik teljesen más. Az évek során a vámpírfaj is változik.
- De ennyire?
- Lehet, hogy ő több 1000 éves. Idősebbek, mint mi.
- Miért? Ti milyen idősek vagytok? – kérdeztem tágra nyílt szemmel.
- A vámpírságunk már 146 éve van, de Stefan 166 éves én pedig 168.
- Jesszusom… ez undorító…
- Az –mosolygott Elena.
- Na, jó eleget hallottam. Jobb, ha megyek. Nem aludtam valami jól. Holnap a suliban.
- Oké. Szia Madie.
- Várj. – szólt utánam Damon. Nem tudtam ellenállni és megálltam. – most mit akarsz?
- Bocsánatot kérni.
- Mi? Ezt ugye nem gondolod komolyan.
- De.
- Szuper. Hazudtál.
- Emlékszel mit ígértél? Azt, hogy bármi történjék is. Együtt maradunk.
- Emlékszem. De nem tudom, mit tegyek. Egyszerre több érzés lángol bennem és nem tudom, melyiknek engedjek. Ehhez nekem idő kell.
- Elmondod, miket érzel?
- Egyszerre félek is meg nem. Tudom, hogy bárhogy döntök, nem cselekszem rosszul. de nem tudom, hogy mi legyen. Nem akarlak elveszteni sem. De azt is tudom, hogy ez az egész rosszul is elsülhet és mindenki rettegni fog, hogy ő lesz a következő és ezt nem akarom.
- Várj, te attól félsz, hogy bántani foglak?
- Nem tudom. Egy ízből igen. Más részről meg valahogy olyan biztonságérzetem van, amit nem tudok megmagyarázni magamnak és egyelőre nem is szeretném. El kell döntenem, hogy mit is akarok. Nem akarlak elveszteni, de veled sem akarok lenni. Félek. Mindkét döntéstől. Mert ha elvesztelek, te a fejed fogod elveszteni és kitudja, hogy akkor mit fogsz csinálni. Mert ha valami rosszat, akkor végleg elvesztelek és abba bele halnék. Viszont, ha veled maradok, nem tudom, hogy mit fogsz csinálni, mert tény, hogy nem vagyok egy szerencse bomba… de akkor is. Ezt a döntést nekem kell meghoznom… egyedül.
- Megértem. De akárhogy is döntesz, szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek, és nem akarlak elveszteni.
- Damon ne nehezítsd, megkérlek. – válaszoltam majd elindultam hazafelé. A sírás feltört belőlem. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Mérlegelnem kell a dolgokat. Elveszteni sem szeretném.
Másnap az iskolában kerültem Stefant. Elenával csak alap dolgokon beszéltünk. De őt bántja, ha nem lehet Stefannal. Ezért mondtam neki, hogy menjen hozzá. Én boldogulok. Mintha csak szóltak volna Matt-nek. Vele voltam egésznap. Tök jó volt, mert elterelte a gondolataimat, Damon-ról. Otthon más volt a helyzet. De legalább tudtam gondolkodni. Mérlegelni ezt az egész ügyet.
Ez ment napokig. Már betegesen csináltam az egészet. De egyre jobban közeledtem a megoldáshoz. Ahhoz, hogy lehet-e közös jövőnk, vagy nem. Belül érzetem, hogy hiányzik valami. Valami ami nélkül nem tudok élni. Ami életben tart.
2 héttel később a parkban sétálva találkoztam Stefan-nal. Megpróbáltam úgy tenni mintha nem lenne ott.
- Madie várj.
- Igen?
- Tudtál dönteni?
- Ez csak rám tartozik.
- Tudom. Csak kérdeztem.
Stefan furcsa. Mintha érdekelné, mi van velem…. Persze…
- Damon küldött?
- Nem. Nem dehogyis.
- Akkor? Te voltál annyira az ellen, hogy együtt legyek a bátyáddal most meg érdekel, hogy döntöttem? Nem igazodom ki rajtad.
- Tudom. Csak bárhogy döntesz vigyáznod, kell.
- Mi?
- Tegnap Damonnal rájöttünk, hogy egyre több vámpír van a városban.
- Na, jó… mi van? Ezt hogy érted?
- Annyit mondok, hogy ha idegen kopogtat, az ajtótokon sose nyisd ki.
- Miért?
- Mert egy vámpír csak akkor juthat be a házba, ha behívják.
- De Damon? Ő simán bejutott.
- Mert behívtad.
- De nem jött be.
- Onnantól már teljesen mindegy. Ha behívtad attól kezdve bármikor beléphet a lakásba.
- Ez tök izé… de honnan tudjam, hogy az illető vámpír?
- Sehogy. -
- Na, ez kész tökély. - mondtam nem könnyen.
- Az. Ne megyek, mert elő kell készíteni a dolgokat. – mondta majd tett egy lépést.
- Milyen dolgokat? - kérdeztem
- Nagy vámpír mészárlás lesz. – mondta magabiztosan.
- Szent ég… uhhh – megborzongtam. – na, jó megyek, mert kezdek éhes lenni. Szia
- Szia.
Nagy vámpír mészárlás… Félelmetesen hangzik. Nem szívesen lennék ott. De egyrészről aggódom is. Kitudja, lehet, rosszul végződik a dolog…. na, erre gondolni sem merek.
Otthon csak ez járt a fejemben. Este már végképp nem bírtam magammal….
- Anyu elmentem majd jövök
- Hová mész ilyen későn?
- Damonhoz.
- Oh. Értem. – mondta meglepett arccal.
- Anya valami baj van? - kérdezősködtem
- Nem csak furcsa nekem furcsa Damon.
- Jajj ne már. Hagyjuk a témát. Miért jöttök ezzel?
- Bent a munkahelyen meséltek róla egykét, dolgot.
- Példa? –mondtam gúnyosan, amitől lelkiismeret furdalásom volt, de már nagyon idegesít ez a ,, fura Damon” téma.
- Nem egy igazán jó gyerek. Vannak gondjai. – mondta lehangolóan.
- Ezt ki mondta? - idegesen kérleltem - na, jó nem akarom tudni.
- Kislányom féltelek. Mi van ha Damon egy börtöntöltelék?
- Börtöntöltelék? Mi van? Ez akkora baromság! Rohadtul nem érdekel a véleményetek érted? Most pedig léptem! – közöltem vele szinte kiabálva majd becsaptam magam mögött az ajtót. Tulajdonképpen meglepődtem magamon, amiért kiborultam. Tulajdonképpen Damon nem egy jó fiú ez tény. Csak nem értem miért reagáltam így. Ezek szerint jobb ha vele maradok? Jobb ha nem szakítok vele? Vagy ez miatt hagyjam el? És soha többé ne lássam?
Az úton sokat gondolkoztam, mint mindig. A döntést ezennel meghoztam. Mikor az ajtóhoz értem a lábam remegett. Féltem visszajönni ide, ahol mindenre fény derült. Ahol Damon majdnem nekem ugrott. Egy lépést hátráltam… de nem adom fel. Bekopogok.
Damon nyitott ajtót.
- Madie? Szi-szia. Valami baj van?
- Szerinted csak ha valami baj van akkor jönnék? – válaszoltam mosolyogva
- Nem. – mondta megnyugodva a mosolyomat látván?
- Meghoztam a döntést. Így lesz a legjobb.
- De jobb lenne ha bent folytatnánk. Hideg van kint. - ajánlotta
- Rendben. – válaszoltam. Bementünk a házba majd leültünk egy kanapéra
- Figyelj Madie, szeretném ha tudnád, hogy nekem mindegy hogyan döntesz én akkor is szeretni foglak.
- Tudom és épp ezért döntöttem, úgy, hogy megtartom a titkot de… - nem bírtam folytatni…
- De? – aggódva nézett rám
- A francba nem bírok nélküled élni – ugrottam fel. – ez nekem így nem megy… ez a nem tudom hány napja van már, de kezdek megőrülni. Minden hogy minden egyes megoldás ahhoz vezetett, hogy csak veled nem pedig nélküled.
- Ez most komoly? Tényleg? – kérdezte boldogan.
- Igen Damon. Szeretlek és nem akarlak elveszteni.
- Gyere ide. Nem fogsz. Itt maradok veled mindig. – mondta és szorosan megához ölelt. De a pillanatot megtörte egy őrjöngő pasas.
- TE VAGY DAMON?
- Igen. De nem ártott volna kopogni. – mondta és az ajtóra mutatott
- TESZEK A SZOKÁSOKRA. – ordította. Erre az egészre fel figyelt Stefan is.
- Mi történik itt?
- MEGMONDOM NEKED BARÁTOM. EZ AZ ALAK EGY DÖG. EGY BÜDÖS VÁMPÍR.
- Te sem lehetsz tökéletes. – vágta rá Damon
- CSEND. TÉNY. KI EZ A LÁNY?
- Teljesen mindegy. – védett meg Stefan.
- Ismerős az arca. – mondta a férfi és közelebb jött felém. És rájöttem. Ő volt az a férfi akit akkor láttam.
- Szerintem jobban teszed ha most mész. – válaszolt Stefan.
- Nem! Téged láttalak már – mutatott felém.
- Azt kétlem – mondtam remegő hangon – én nem ismerem magát.
- Ne hazudj!
- Na jó elég volt ki innen. MOST! – ordította Damon.
Ekkor a férfi neki esett. Damont úgy dobta el mintha valami karton doboz lett volna - vagy nem tudom. Mintha meg sem kottyant volna neki. Félelmetesen erős volt. Ekkor Damon egy nagyot üvöltött
- Madie vigyázz - üvöltöttem Damon. A pasas száguldott felém min a tornádó. Fél kézzel megfogott és neki hajított az egyik üveg asztalnak… az üveg szanaszétvágta a kezem. Mindent beborított a vérem. Majd megragadta a kezem és a szájához emelte. Nagyon megijedtem de Damon hősiesen ellökte a férfit így félig megmenekülhettem
- Stefan vidd fel Madie-t – mondta Damon.
- Most mi lesz? – kérdeztem remegő hangon alig hallhatóan.
- Damon végez vele a kezed meg bekötjük, feltéve ha találunk annyi sebtapaszt. – mondta s közben arca meg sem rebbent mikor ránézett a vérborította kezemre. Lentől vészjósló hangok jöttek. Féltem amit lesem tagadhattam volna.
- Nyugi Damon megoldja. – nyugtatott Stefan.
- Te könnyen beszélsz. – mondtam idegesen
- Nem először csinálja. Hidd el nekem. – informált miközben az utolsó sebemból egy nagy szilánkot húzott ki.
- Ez a szerencsém. Mindig rosszkor vagyok rossz helyen. – csúszott ki a számon a kijelentés.
- Ne aggódj. Ez mindenkivel előfordul.
- Persze. – válaszoltam de nem valami hihetően.
- Végeztetek? – szólalt meg egy ismerős hang.
- Damon. – rohantam hozzá de túl hamar mert a szilánk tovább szakította a sebemet. – áú. Ez fájt.
- Inkább maradj ülve. – figyelmeztetett Damon és vissza kísért Stefanhoz.
- Sikerült? – firtatta Stefan.
- Igen. De majd segítened kell elrejteni. – grimaszolt Damon.
- Elrejteni? – érdeklődtem.
- Elkell rejtenünk őket, mert lelepleződnénk. – informált Stefan.
- És hová rejtitek el őket?
- Általában elássuk. – vágta Damon a választ.
- Te iszol? – néztem nagyokat.
- Csak akkor ha gyenge vagyok. – válaszolt
- Az alkohol az állati vérnél valamivel gyengébb. De a legjobb az ha sokat iszunk belőle nem rúgunk be. – mosolygott Stefan.
- Ez vicc. De nagy. – mondtam nevetve.
- Kész is vagy. – jelentette Stefan.
- Köszi.
- Nincs mit. Ez a legkevesebb.
- Várj még csak most esik le, hogy nem ugrottál nekem mikor tovább szakadt a seb.
- Vacsiztam. – viccelődött.
- Oltári vicces. – grimaszoltam.
- Remélem a várostól messze. – nyugatta magát Stefan
- Nyugi öcsi – válaszképp egy grimaszt vágott – most egy pár mókussal végeztem. Megpróbálok ismét ráállni a te étrendedre.
- Már egyszer próbáltad. 2 napig tartott.
- Ez remélem sokáig fog. Mert nem akarom bántani Madie-t. – tisztázta magát és közben megsimogatta a kezem. – nem élném túl ha el veszteném.
- Uh. Damon te aztán ironikus vagy. – viccelődött Stefan amire nagyon ideges lett Damon és neki esett.
- Te is ezt tennéd, ha Elenáról lenne szó. – nyakát szorítva mondta.
- Damon ezzel nem oldod meg. Hallod? Engedd el. Kérlek. – szinte már könyörögtem mikor végre elengedte. – ne csináld többet mert megrémiszt.
- Ne haragudj szívem. Gyere haza viszlek – fogcsikorgatva hozzá tette – jobb lesz ott neked most.
- Rendben. Szia Stefan köszi a segítséged.
- Ugyan már. – mondta alig hallhatóan a torka miatt.
Damon egész úton csendben volt. Mikor a házunkhoz értünk akkor kérdeztem rá.
- mi volt ez az egész?
- Semmi csak elöntött a düh. Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. – szorított magához.
- Nem semmi. Csak meglepődtem. Főleg azon mikor visszatoltál a székre mikor folyt a kezemből a vér.
- Muszály erősnek lennem. Nem akarlak elveszteni. – emelte fel a fejem és két keze közé fogta. – szerintem jobb ha bemész. Anyukád ideges.
- Ezt meg honnan tudod? – kérdeztem.
- Tudod nekünk vámpíroknak kitűnő hallásunk van. És épp bátyádat nyagatja azzal, hogy mennyire nem vagyok jó fiú.
- Ajj. Mindenki ezt mondja. De engem nem érdekel. Tökre elegem van ebből, hogy mindenki megakarja mondani, hogy mit csináljak. Ez már annyira szánalmas. Tudod mit gyere bevelem.
- Szerintem nem lenne jó ötlet kicsim. Anyukád ideges.
- Nem érdekel. Nem ezentúl semmi. – mondtam majd magam után húztamszegény Damont.
- Szia anya haza jöttünk. – mondtam hangosan.
- Oh. Üdv Mr. Salvatore. Hogy van? – próbált kedves lenni.
- Köszönöm jól. – Damon tökéletes kedvességét senki sem tudja utánozni
- Anyu felmentünk a szobámba. – mondtam majd elindultam.
Kitudja lehet most haragítom magam ellen a sorsom és 30 éves koromig tartó szobafogságot kapok mert engedély nélkül hoztam be egy pasit a lakásba. Könyörgöm! Ez már a 21. század.
- hé Madie. Elbambultál.
- Öhm. Bocsi. Csak nem értem mi bajuk van veled. Szerintem egy kivételes srác vagy. – mondtam és magamhoz húztam amilyen közel csak lehet.
- Na látod igazad van. Kivételes vagyok. – válaszolt majd megcsókolt. Olyan hevesen mint még soha. Az ajka olyan volt mint egy pihe-puha ágy. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Majd egyszer csak valahogy Damon alám került. A keze lecsúszott a derekamra, az enyém a mellkasára. A keze megragadta a felsőmet és óvatosan – gondolom azért nehogy leszedje a sebtapaszt – felfelé húzta. Amíg én megpróbáltam kibújni a felsőmből ő addig az övét vette le. A teste gyönyörűen kidolgozott volt. Akár egy görög istené. Kocka has, izmos kezek stb.
Ekkor fordultunk. Én kerültem alulra. Damon még mindig hevesen csókolt. A szívem majd kiugrott a helyéről. Egyszerűen akartam. Mindennél jobban. Ez volt a legalkalmasabb pillanat mindenre. Legfőképp amiatt, hogy sem anyám, Jake vagy apa nem jön be. Olyan mintha álom lenne az egész. De ez a valóság…