Tiltott vágy
4. fejezet


A reggel csodálatos volt Damon karjaiban. A nap sugarait csodálatosan törték meg a falevelei és ágai. Ezt a percet nem törheti meg semmi sem. Semmi az ég világon. Csak az idióta ébresztőóra.
- Ne már. Ez így nem fer.
- Hát nem. – mondta Damon majd megcsókolt.
Halkan lecsempésztem Damont. Az ajtónál magával rántott ki az udvarba.
- Hé. Csodálatos éjszakám volt. – mondta majd megsimogatott
- Nekem is. Életem egyik legszebb éjszakája. A legtökéletesebb. – válaszoltam mosolyogva.
- De nem a legtökéletesebb címlap. – mutatott az ajtó előtt heverő újságra.
- Szerinted az a pasi volt aki tegnap neked esett? – informálódtam.
- Több mint valószínű. Nézd. – adta át az újságot.
,, Ismét brutális gyilkosság történt Mistic Falls-ban. Egy férfit megöltek. Az elkövető a képen látható személy.”
- ez durva. – mondtam ijedten
- túl durva. – mondta nyugottan.
- De végeztél vele. Így senkit sem bánthat már. – kijelentettem majd megöleltem.
- Igen. Ő nem. De vannak többen is. Kathrine nem hagyja annyiban. – válaszolt.
- Kathrine? Miért? Képes erre? – firtattam
- Nem ismered. Mindenre képes. Mindenre az égvilágon. Senki sem állhat az útjába. Mert aki megteszi annak nem lesz jó vége.
- Szent ég. Ez durva… - válaszoltam leesett állal.
- Sajnos ez van. Stefannal dolgozunk az ügyön. Megpróbáljuk visszafogni.
- De hát az előbb mondtad, hogy nem lehet megállítani. – mondtam a szemébe. – ez veszélyes. Túl veszélyes. Nem akarom hogy bajba sodord magad Damon. – ezt már a könnyeimmel küzdve mondtam.
- Hé ne aggódj. Jól ismerem. Nem árthat nekem. Már csak én árthatok neki. Megérdemli.
- Mit tett? – kíváncsiskodtam
- Régen még az 1800-as években – ettől kirázott a hideg – elhitette velem, hogy szerelmes belém. Közben hazudott. Kihasznált. Csak egy tárgy voltam neki amit dobált vagy magához vett mikor, hogy tartotta kedve. Én halálosan beleszerettem. Nem csak a külseje miatt,ha nem mert egyszerűen kedvesnek és okosnak látszott. Az előbbi igaz is. Túl okos. Kihasznált, hogy bármikor táplálkozzon belőlem.
- Állj. – szakítottam félbe – táplálkozott belőled?
- Igen. Stefannal is ugyan ezt tette – válaszolt, majd folytatta, - Mi persze halálosan beleszerettünk. Tulajdonképpen ezért is utáljuk egymást annyira.
- Wow! – mondtam leesett állal.
- Sok mindent nem tudsz. De van időnk. Hidd el.
- Ja neked egy örök élet. Nekem meg mennyi is? 80-90 év? – vágtam rá lehangolóan.
- Nem én választottam… Tudod, hányszor próbáltam magam megölni? De sehogy sem sikerült. Akkor rájöttem, hogy nincs más választásom… ez jutott nekem. De a legjobb az egészben az, hogy ennek köszönhetem hogy ismerlek. Hogy vagy nekem. – válaszolt majd két keze közé fogva arcomat az ő arca felé emelte majd megcsókolt. Pont úgy mint tegnap éjjel. Úgy ahogy még senki azelőtt. Rájöttem, hogy Damon életem egyik legszebb dolga.
- Mennem kell. – mondta. – de majd még jövök. Ígérem.
- Rendben. – válaszoltam mert tudtam, hogy már nem hazudik. – Damon várj – szóltam utána – délután át mehetek hozzád?
- Jajj persze kicsim. Ez buta kérdés volt. – informált.
Még néztük egymást egy kis ideig majd elbúcsúzott. Felmentem a szobába ahol Jake várt rám.
- Miért van rossz érzésem ezzel a Damonnal kapcsolatban? – kérdezte
- Mert hülye vagy. – vágtam rá egyhangúan.
- Nem. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy nincs vele valami rendben… és ki fogom deríteni. – mondta idegesen vagy aggódva a hangneme egész különös volt.
- Még is, hogy? Oda állítasz hozzá és rákérdezel vagy mi? Komolyan mondom tiszta röhejes vagy Jake. – vágtam a szemébe. – most pedig kifelé.
- Jó de nem az én életem van veszélybe… - mondta majd kiszáguldott a szobából.
Te idióta. Gyűlöllek. – mondtam halkan. Ez egyszerűen szánalmas. Miért kell mindig ezt csinálnia. Akárhányszor boldog vagyok rögtön tönkre teszi…. Ez szánalmas… Gyűlölöm. A délután nehezen érkezett el. Jake-t csak akkor láttam mikor kiviharzott a házból. De nem tudom, hogy hová, de legalább nem engem piszkált. Akkor kezdtem jobban érezni magam mikor megláttam a Salvatore házat. Mikor odaértem bekopogtam. 2 másodperc múlva Damon nyitott ajtót. A nyakába ugrottam. Egy kicsit meglepte.
- Héé! Én is örülök neked. – mondta majd szorosan magához ölelt.
- Bocsi csak már nagyon hiányoztál.
- Te is nekem. – válaszolt és megcsókolt.
- Khm. – zavarta meg minket Stefan. – bocsi, hogy közbe szólok de nem csak ti vagytok – mosolygott.
- Tudom öcsi. – nyugtatta Damon majd hangnemet váltott. – szerintem Madie nem örülne ha tudná.
- Miért? Ki az? – érdeklődtem kíváncsian.
- Én! – szólalt meg egy hang. – bocsi hogy megzavartam a románcotokat.
- Jake? – néztem tágra nyíllt szemmel.
- Bocs hugi. Megmondtam, hogy nem adom fel. Kiderítem, mi folyik itt. – mondta dühösen.
- Jake hagyj minket békén. Ez nema te dolgod. Oké? – mondtam már egy fokkal mérgesebben
- Elmagyaráztam Jake-nek hogy nem bántalak, és nem kell tőlem féltenie. - folytatta Damon.
- De ez nem elég. Tudni akarom, hogy mi vagy igazából. – vágta rá Jake majd folytatta – nem akarom, hogy a húgom bajban legyen érted?
- Na jó. Elég volt. Mégis mit képzelsz? Ki vagy itt? – dühödt rá Damon – ezt befejezni.
- Damon, ez nem jó ötlet – vágtam közbe.
- Meg akarja tudni, hogy mi vagyok, vagy sem? – kérdezte.
- Na ebből elég volt – tért ki Damon elől Jake. – haza megyek.
Elindult majd maga után becsapta az ajtót. Hihetetlen. Tényleg nem nyugszik? Ezt jó bulinak tartja? Mert én egyáltalán nem. Elegem van. Anya is piszkál, már Jake is a lányok az osztályban. Elég volt, hogy mások szabják meg az életem.
- Mi a baj Madie? – kérdezte Damon.
- Semmi baj! Jól vagyok. – válaszoltam. Bár nem így éreztem
- Akkor miért sírsz?
- Mi? Nem-nem sírok. – töröltem le a könnyeket az arcomról amiket észre sem vettem mielőtt Damon szólt volna.
- Madie. Mond meg nyugodtan. – Szólt Damon majd megfogta az arcom és a mellkasára húzta.
- Elegem van abból, hogy mindenki megszabja mi a jó és a helyes. Annyira idegesít már. Nem bírom. El akarok menni otthonról, hogy ne kelljen egyfolytában azt hallgatnom, hogy: ,,Ne menj Damonhoz, Ne csinálj Damonnal semmit, Damon nem hozzád való” elegem van ebből. Hadd én döntsem el, hogy mit akarok. Nem pedig, helyettem mások.
- Az élet már csak ilyen. – nyugtatott.
- De nem kellene így lennie. Én nem akarok otthon lenni. Csak egyet akarok. Veled lenni. – mondtam már majdnem sírva. – miért mindenkinek elrontania a boldogságomat? Talán valami rosszat teszek vele?
- Nem. Nem teszel semmit rosszat. Csak azt akarják, hogy boldog legyél.
- Ha azt akarnák engednék, hogy veled legyek. – mondtam szigorúan.
A délután nagy részét együtt töltöttük. A témát az nap nem hoztuk fel többet. Csak magunkkal foglakoztunk. Semmi mással. Elmentünk az erdőbe sétálni, és sokat beszélgettünk. Elmesélt mindent Kathrineről, így teljesen megismerhettem a lényét. Ha nem lenne, olyan amilyen még kedvelném is. Majd mikor visszatértünk a házhoz, Damon arca megváltozott. Idegesebb lett.
- Valami baj van? – kérdeztem
- Nem nincs semmi. Csak egy vendég. – válaszolta.
- oh értem akkor jobb ha megyek? – informálódtam
- Valamilyen szinten igen. – válaszolt szúrósan.
- rendben. Akkor most megyek. Szia.
- Szia. Hé szeretlek. – mosolygott.
- én is téged. – válaszoltam majd elindultam. Mikor vissza néztem ő még nézett egy darabig. Félúton felakartam hívni, hogy minden rendben van-e de ott hagytam a telefonom a lakáskulcsokkal együtt. Tehát vissza indultam.
- Damon bocsi, hogy zavarok csak… itt hagytam a…
- Madie kifelé. Gyorsan. – figyelmeztetett Damon.
- Elena? – kérdeztem
- Nem Kathrine vagyok. - válaszolta a lány. – és te se mész sehová. – mondta majd megfogta a kezem és Damonhoz dobott.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit durva? – kérdezősködött Stefan.
- Nem. De ismersz. Sosem elég a drámákból. – mondta önelégült mosollyal.
- Igen. Sajnos ismerlek. Bár ne így lenne. – tájékoztatta Stefan
- Szerintem egyet értek vele. – jelentette ki Damon – utálom a hazugokat. – mosolygott.
- Bocs de nem voltál számomra tökéletes. – nézett rá lenézőn, majd rám – de ez a halandó talán neked az lesz vagy 80-90 éven át. – nevetett.
- Madie-t hagyd ki a játékaidból. – figyelmeztette Damon összeszorított foggal.
- Rendben. Akkor majd meglátod, hogy állok bosszút rajtad.
- Még te akarsz rajtam bosszút állni azok után amiket tettél? – kérdezte Damon.
- Én sem vagyok tökéletes. – fejezte ki magát.
- Szerintem senki sem az. - szóltam közbe.
- Téged ki kérdezett? – kérdezte.
- Szólás szabadsága van. Akkor beszélek mikor akarok.
- Hát nem épp akkor. Nem tudom kettőnk között ki az aki megtudná ölni a másikat. –felelte..
- Te ebben látod azt, hogy ki a jobb? Ez nem beteges kicsit? – tudakolódtam.
- Mit tudsz te halandó a vámpírságról? – kérdezte önzően.
- Elég sokat
- Madie elég lesz - állított meg Damon. – hagyd abba még bajod esik.
- Most az egyszer hallgass rá. Hidd el jobban jársz. – figyelmeztetett Kathrine. Be tartottam.
- Szóval egy ideig elleszünk így négyen. – állapította Kathrine
- Várj. Madienek ehhez semmi köze – vágot közbe Stefan.
- Stefannak igaza van. – helyeselt Damon – Madie-t hagy elmenni. Neki ehhez nincs semmi köze.
- És ha olyan kedvem van, hogy kell egy zálog, hogy egyik sem csinál őrültséget.- mondta.
Ezzel le is zárta a beszélgetést. A nap további részét Ott töltöttem 3 vámpírral. Nem így képzeltem el. Ez a mai nap az utolsó talán amit még megélek. Holnapra már csak egy vámpír eledele leszek. Egy vérengző vámpíré aki valaha Damon barátnője volt. Egy olyan lányé aki megszólalásig hasonlít Elenára. Hihetetlen. A sok izgalomtól nem tudtam feldolgozni. De talán ez lesz az utolsó gondolatom mielőtt meghalok.