Sziasztok! Itt a 9. fejezet. Jó olvasgatást :)

9. fejezet

- Tudom mi vagy. Egy büdös vérszívó. – üvöltözte Jake.
- Hogy jöttél rá? – kérdezte Damon.
- Beszéltem Madie orvosával. A régivel. Azt mondta, hogy a visszaesőknek a 34%-a ugyanattól lesz depressziós. Tudtam az elejétől kezdve, hogy veszélyt jelentesz a húgomra. – felelte halál idegesen miközben egy fakarót szorongatott a kezében
- Jake azzal mit akarsz? – remegő hangom firtattam.
- Megölni! – jelentette ki majd elindult a keze Damon szíve felé.
Ekkor Damon eldobott magától és az egyik kanapéra zuhantam. Jake és Damon a lépcsőn veszekedtek. Damon kikapta a kezéből a karót.
- Most is erős vagy? – kérdezte összeszorított foggal Damon.
- Egyszer megöllek. Vagy így vagy úgy. – rázta össze magát Jake. – Madie jól vagy?
- Nem. Egyáltalán nem. – válaszoltam idegesen. – mi ez az egész? Honnan tudod, hogy Damon vámpír? – folytattam
- Láttam anyát, hogy egy vámpírokról szóló könyvet olvasott. Mikor lementem a konyhába ott hagyta az asztalon. Egy füzetbe leírta mi furcsa Damonban. Egy kapcsos jellel összehúzta. Anya rájött. – felelte majd elment.
- Nem sikerült befolyásolni? – kérdeztem Damontól.
- Nem tudom. Mondtam, hogy nem vagyok már elég erős ahhoz. – felelte miközben az ajtót bámulta.
- Most mi lesz? – folytattam
- Nem tudom Madie. Nem tudom. – felelt majd felment a szobába.
Jake rájött. Ismerem, és addig nem nyugszik míg Damont meg nem öli. Nem tágít. Beszélnem kell vele. Mindenképp. Ezt nem fogom hagyni.
Felmentem a szobába. Damon az ágyon feküdt és a plafont bámulta. Nem láttam még ilyennek. Olyan volt mint egy bábú. Csak feküdt. Még levegőt sem vett.
- Damon mi a baj? – kérdeztem aggódva.
- Semmi. – hangzott a halk válasz.
- Nézd megtudom vele beszélni. Ráveszem, hogy ne bántson. – mire befejeztem Damon már mögöttem állt.
- Nem kell. majd Stefannal megoldjuk. – ölelt át.
- Nem. Ebbe nekem is van beleszólásom. Nem hagyom, hogy mindannyian őrültséget csináltok. Valakinek még baja eshet. És ez az, amit nem akarok. – fordultam felé. – nem érted? Nem akarom. Majd én elintézem.
- Nem kell. majd megoldom oké? – nézett rám.
- Át megyek és beszélek vele. Elrendezek mindent. Kölcsön vehetem a kocsidat? – vettem fel közbe a kardigánomat.
- De vigyázz magadra. – dobta felém a kulcsot és közben gyengén rám mosolygott.
- Rendben. Szeretlek. Nem soká jövök. – mondtam majd adtam egy puszit neki.
Na végre van értelme a jogsimnak. Damon kocsija nagyon kényelmes. Szeretem. Könnyű vezetni. De nem tudtam ezzel elterelni a gondolataimat. Egyfolytában azon jár az eszem, hogy megállítsam Jake-t. csak nem tudom, hogyan. Ha valamit a fejébe vesz annak úgy is kell lennie. A ház előtt parkoltam le. A kocsi hangjára anya nézett ki az ablakon. azt hitte Damon ül benne, mert idegesen fordult vissza.
- Madie? – kérdezte meglepetten.
- Igen anya. Én. Jake? – kérdeztem majd bementem a lakásba.
- Fent a szobájába. – mutatott fefelé. – hogy vagy? – kérdezte de nem válaszoltam.
- Jake! Ne csinálj hülyeséget oké? – csaptam be magam mögött az ajtót.
- Ne aggódj. Nem fogok. Csak Megölöm őket. – vette az irányt az ajtó felé.
- NEM. Nem engedem. Állj le. Nem tudom milyen bajba kevered magad. – álltam az ajtó elé.
- Én keverem magam bajba? Te elég nagy veszélyben élsz ott. Nem hagyhatom, hogy ilyenekkel élj. Megmondtam az elején, hogy valami nem stimmel vele. Azt is mondta, hogy rá fogok jönni. – válaszolt összeszorított foggal.
- Nem. Nem élek veszélyben. Tudok magamra vigyázni. Különben is nem ismered őket. Mindketten rendesek. Tudom. Nem bántanának senkit. - mentettem a helyzetet.
- Nem érdekel. Te viszont itt maradsz. – lökött le az ágyra.
- JAKE! ENGEDJ KI! NEM HALLOD? – ütöttem az ajtót mert a szemét bezárt. – NE A KOCSIT NE! NEM AZ E… - nem tudtam befejezni a mondatot mert elhajtott Damon kocsijával. - APA! Nyisd ki az ajtót. Kérlek. – kiabáltam, hátha kienged.
- Nem tehetem kislányom. Sajnálom… - felelte. – a te érdekedben.
Nem hiszem el. Bezártak egy szobába. Megpróbáltam az ablakon kimászni de nem sikerült. Kerestem a zsebembe a telefonom de okos fejjel otthon hagytam. Jake bekötött telefonja sem működik. Naná a netes gép a volt szobámba. A falon túl. Megpróbálom kirúgni az ajtót… meg sem mozdult.
- AZT REMÉLEM TUDJÁTOK, HOGY GYŰLÖLLEK TITEKET. JAKE-NEK NEM LENNE SZABAD ODA MENNIE. VESZÉLYES. – kiabáltam de semmi reakció.
Már vagy egy órája ülök ebbe a hülye szobába de még mindig semmi. – ki kéne másznom az ablakon. De hogy?- kérdeztem halkan.
Az nem lehetek, ide bezárva. Nem hagyom. Miattam fog valamelyik meghalni. Azt nem élem túl. Elegem van. Ki mászok.
Kinyitottam az ablakot. Felálltam a párkányra. Egy vastag ág csak egy ugrásnyira volt tőle. Megkockáztattam. Át ugrottam rá. Az egyik kezem megcsúszott. Alattam egy kiálló vas rúd. Ha leesek sehogy sem élem túl. Erőlködtem majd megfogtam a másik kezemmel az ágat és felhúztam magam rajta.
Miután lemásztam a fáról észre vettem a garázsban egy új autót. Gondolom ez Jake-é. A kulcs naná hogy felakasztva.
Nehezen de nekiindultam az útnak. Ez a kocsi lassabb volt mint Damon-é. Egyre idegesebb lettem.
Félóra múlva megérkeztem a házhoz. Berohantam. A hangok az emeletről jöttek. Felrohantam. Jake és Damon küzdöttek.
- ELÉG LEGYEN- kiabáltam de meg sem hallották.
- Megöllek te szemét. – hallottam Jake hangját.
- JAKE. ELÉG LEGYEN. – kiabáltam.
- Te hogy szabadultál ki? – nézett rám meglepetten.
- Nem mindegy? – válaszoltam
- Te fogva tartottad a húgodat? – nézett Damon Jake-re.
- Igen de hagyjátok abba. Elég volt.
De mintha a falnak beszélnék. Jake kitolta az korláthoz Damont. Megpróbálta lelökni. Ekkor hirtelen Damon megfordult.
- Nem vagy elég erős ahhoz, hogy elvedd tőlem Madiet. – rángatta a ruháját. – most pedig takarodj. Nem akarlak itt látni többet.- figyelmeztette Damon majd leindult a lépcsőn.
Jake hirtelen felállt a korlát tetejére és leugrott. Jake a földön feküdt szétterülve.
- JAKE! – kiabáltam majd lerohantam hozzá. – Jake hallasz? Jake? Jake? Kérlek ne csináld. – zokogtam.
- Gyere segíts Stefan felrakni az ágyra. – szólt Damon.
- Mit akarsz csinálni? – kérdeztem
- Megmentem. – válaszolta majd felemelte a derekánál.
- Hogy? Hisz nem lélegzik. – idegeskedtem.
- De igen csak nem látszik. Mi halljuk. – felelte Damon
Damon a kezét a szája elé emelte. Megharapta majd oda rakta Jake elé. Damon keze vérzett.
- Mit csinálsz? – kérdeztem undorodva…
- Megmentem a bátyádat. – válaszolta. – a vérünk tudod gyógyít.
- De nem lesz belőle vámpír? – kérdeztem mire Damon már végzett.
- Nem, mert nem haraptam meg. – válaszolta.
Damon kezén nem volt már a seb. Mázlista. Bár én gyógyulnék ilyen hamar.
Félórával később Jake-nek kezdett elmúlni a fején a sérülés. Damon megmentette. Valószínű, hogy elaludhattam, mert Stefan ébresztett.
- Madie, Madie. Elaludtál. – mondta halkan.
- Még mindig nem ébredt fel? – kérdeztem álmosan majd ásítottam egy nagyot.
- Nem. De nem sokára fel fog. – mosolygott.
- Nem hatsz meg a mosolyoddal. – gúnyolódtam. – Damon? – tereltem el a szót a kényes témáról.
- Elment. – vonta meg a vállát.
- Hová? – pattantam fel.
- Szerintem a Grillbe. – válaszolt majd eltűnt.
Elindultam de a kocsija ott áll ahol Jake hagyta. Elindultam utána. De később jöttem rá, hogy nem szabadna Jake-et egyedül, hagyni Stefannal. Sietek. Valahogy Damon jobban izgat.
Mikor megérkeztem találkoztam Elenával. Ijedt volt az arca.
- Szia. Minden rendben? – kérdezte.
- Szia. Igen. Túl éltem. – mosolyogtam, mire ő megölelt.
- Végre. Rossz volt ilyennek látni téged. – felelte majd megszorított, hogy így fejezze ki az örömét.
- Damont nem láttad? – kérdeztem miután elengedett.
- Bent van. Szokás szerint. Na de én most megyek. Jenna megöl ha nem érek haza időben.örülök, hogy láttalak. Szia. – válaszolt majd elindult.
Damon szokás szerint a pultnál ült, egy pohár itallal a kezében. Lehangolt volt. megrémíszt. Nem szokott ilyen lenni. Viszont mostanában egyre többször fordul elő.
Oda mentem hozzá, és leültem mellé.
- Szia. Minden rendben? – puhatolóztam majd megfogtam a kezét.
- Igen. Csak fárasztó napom volt. – felelt majd megitta az italt. – miért kérded?
- Mert mikor felébredtem – itt elvörösödtem- nem voltál otthon.
- Ne haragudj. Nem volt szándékos. – felelt. – de még nem megyek haza. Tudod… - igen tudtam… vadászni megy… ettől mindig kiráz a hideg.
- Oké. De siess haza. Nem akarok Stefannal lenni. Gyűlöl. – vágtam pofát.
- Stefan nem gyűlöl. Csak engem. Így mutatja ki, hogy mennyire veszélyes velem lenned. És részben igaza van. Anyudnak is. a világ legnagyobb ragadozójával jársz…
- Nem érdekel. – vágtam közbe. – mindig azaz idegesítő duma. Damon fogdd fel, hogy nem érdekel. Letojom, hogy mekkora veszélyben vagyok. Csak te kellesz. Néha teljesen elfelejtem, hogy mi vagy. Ez azért van mert szeretlek. – tudattam vele az érzéseket már vagy nem tudom, hányadszorra.
- Te tényleg nem tágítasz mellőlem… - ölelt magához.
- Nem. És nem is fogok. Tőlem sosem szabadulsz. – mosolyogtam majd beugrott, hogy Jake és Stefan ketten vannak otthon. – sietnem kell vissza. Stefan egyedül van Jake-el. Teljesen ki ment a fejemből.
- Akkor elmegyek veled addig. Hátha segíteni kell neki. – mondta majd lerakta a pénzt az asztalra és elindultunk
- Vezethetek én? – kérdeztem viccelődve.
- Naná – mosolygott rám.
Olyat csináltam mint még sosem. Több mint 100-al száguldoztam. Damon élvezte bár ideges is volt. 10 perc múlva otthon voltunk.
- Stefan! – kiabált Damon.
- Itt vagyok. – hangzott a válasz.
- Jake hol van? – mutattam az ágyra.
- Elment. De azt üzeni neked Madie, hogy szeretne beszélni veled. De nem itt. Hanem náluk. – adta át az üzenetet.
- Jól van. Akkor át megyek. – jelentettem ki.
- Azt hiszem itt az ideje egy saját kocsinak. – nézett rám Damon.
- Ne haragudj. Leszokok róla csak ez fontos. És nem szeretném ha…
- Menj csak nyugodtan – szakított félbe. – nekem most úgy sem kell.
- Köszi. Majd jövök. – ígértem majd beültem a kocsiba és elindultam Jake-hez.
Remélem nem akar megint bezárni a szobájába. De csak nem fog. Mert akkor én ölöm meg. Az tuti.
Az autóból nehezen szálltam ki. Lelkiismeret furdalásom volt. 3 perccel később összeszedtem a bátorságom majd elindultam az ajtó felé. Anya és apa most dolgoznak. Azt hiszem nyíltan fog velem beszélni Jake.
- Hahó! Jake! – kiabáltam fel az emeletre de a konyhából hangzott a válasz.
- Itt vagyok. – felelt.
- Minden rendben? – kérdeztem mert egy jégakkut tartott a fejéhez.
- Igen csak rohadtul fáj a fejem. Hogy lehettem ekkora béna. Legközelebb figyelmeztess arra a hülye lépcsőre. – úgy beszélt mintha nem emlékezne semmire.
- Oké. – válaszoltam. Nagy kő esett le a szívemről. – mire emlékszel?
- Csak arra, hogy átmentem hozzátok. Csak nem tudom miért. Damon és Stefan jó fej. igazad volt. nem bántanak senkit. – mosolygott.
- Aha. Nem bántanak senkit. – összezavarodtam és csak ennyit tudtam kinyögni. – Stefan mondta, hogy beszélni akarsz velem.
- Ja igen. Csak annyit akartam mondani, hogy köszi a segítséget. Stefan mondta, hogy találtatok lakást. Végre. Ezt ne úgy értsd mintha én nem kerestem volna. És az egészben az a jó, hogy közel van hozzátok. – mosolygott.
- Ja. Találtunk. – válaszoltam bár egy kukkot sem értettem az egészből.
- Jesszusom ennyi az idő? – nézett arra az órára amit még én csináltam. – sietnem kell. megbeszéltem egy randit egy csajjal.
- Drukkolok. – mosolyogtam. – akkor én megyek is. Szia.
- Szia hugi. Köszi, hogy benéztél. – hangzott a válasz.
Jake teljesen összezavart. Milyen lakásról volt szó? Ezt nem értem. Honnan szedte ezt az egészet? És hogy értette a lépcsős sztorit. Ja… persze. Stefan.
Ahogy haza értem felmentem Stefan szobájába, hogy megkérdezzem mi volt ez az egész.
- Szia. Bocs hogy zavarok. – kopogtattam az ajtón.
- Szia. Semmi baj. – válaszolta.
- Csak azt akarom kérdezni mi volt itt veletek amíg nem voltam itthon? Jake össze vissza beszélt. – faggattam.
- Segíteni akartam. Ezzel megmentettem magunkat. Én nem vagyok Damon. Ezért elhitettem vele az igazat. Hogy nem bántunk senkit sem. hogy ártatlanok vagyunk.
- Köszi. Nagyon hálás vagyok érte. De a lakás dolgot hogy oldottad meg? – puhatolóztam.
- Azt még Damon találta. Bent volt a szobátokba az asztalon. – válaszolta.
- De miért? Eddig nem segítettél nekünk, most meg megkönnyítetted a dolgunk. – kérdeztem.
- Hogy el hidd, hogy nem utállak, csak nem tetszik, az, hogy bajba sodrod magad. Damon nem a legszentebb… - úgy fejezte be a mondatot, mintha valamit titkolna. Jobb is ha nem tudom.
- Tudom. Elmesélte. De láttad. Megváltozott. Már nem olyan. – próbáltam elhitetni vele a dolgokat.
- Ugye te sem gondolod komolyan, hogy majd Damon Salvatore megváltozik? – meglepetten nézett.
- Veled ellentétben én hiszek benne. – keményen reagáltam.
- Épp ez az amiben nem vagyunk egyformák. – felelte majd hátat fordított.
- Köszi. Az egészet. – közöltem vele majd elindultam ki az udvarra.
Egyszer csak rám tört a sírás. Nem tudtam miért. De patakokban folytak a könnyeim. Hallottam az erdőből a hangokat. Damon haza felé tartott. Gyorsan letöröltem a könnyeimet. De lebuktam.
- Madie? Mi a baj? – puhatolózott.
- Egyszerűen nem tudom. Minden olyan más. Mármint az egész. Stefan azt mondja, hogy sosem fogsz megváltozni. De én tudom, érzem, hogy megfogsz változni csak ő nem hisz benne. Nem értem miért. Egyszerűen összezavar. Hiszek is neki meg nem is. – az utolsó mondat után elhallgattam. Nem akartam, hogy kicsússzon a számon.
- Stefan sosem hitt bennem. Tulajdonképpen örülök, hogy hiszel bennem csak nem értem, hogy miért mondtad az utolsó mondatot. Hiszel is neki, meg nem is. – nézett rám meglepetten
- Nem tudom, miért mondtam. Teljesen összevagyok zavarodva. A mai nap egy kicsit fárasztó. Jobb ha lefekszem. – feleltem, megfordultam és beakartam menni a lakásba de Damon utánam szólt.
- Madie, nem értelek… miért változott meg így a véleményed rólam? Megígértem, hogy bebizonyítom a dolgokat. Megtettem. Tudom nem elég erre az eddig eltelt idő de egyre jobban bírom. Csak nem bízol bennem. Miért Madie? Miért? . nézett rám szomorúan.
- Damon nem tudom. Teljesen megvagyok zavarodva. Nem tudom mi van velem. Hadd menjek lefeküdni, utána mindent megbeszélünk. Rendben? – kérdeztem miközben szinte könyörögtem, hogy engedjen végre.
- Rendben. Menj. – válaszolt majd megfordult.
Tényleg nem gondoltam komolyan. Kicsúszott. De az egészben az a legdurvább, hogy nem is gondoltam ilyenre. Még arra sem aminek valamilyen része köze lenne hozzá. Nem tudom mi történt. Talán csak azért mert elfáradtam. Jobb ha tényleg lefekszem.
Nem aludtam valami jól. Sokszor felébredtem. Mikor félig eszemnél voltam megfordultam. Damon nem volt mellettem. Lementem megnézni, de ott sem volt. mit csináltam? Talán itt a vége? Azzal a kijelentéssel mindent el rontottam? A fejemben csak a megválaszolatlan kérdések kavarogtak. Nem is vettem észre, hogy sírok. Mikor felmentem a fürdőbe a tükörbe nézve vettem észre. Vissza mentem a szobába. Nem tudtam aludni. Egész éjjel a plafont bámultam. Reggel ajtócsukódásra lettem figyelmes. Leszaladtam hátha Damon jött meg. De csak Stefan volt az.
- Minden rendben? – nézett rám meglepődve.
- Igen. Nem mégsem. Damon elment. Megbánthattam vagy nem tudom de elment. Nincs itthon és aggódok. – feleltem de nem voltam magamban biztos.
- Hát ez előfordul. De ennek nem te vagy a hibája. – mosolygott.
- De. de én vagyok. Ha nem mondom azt amit mondok akkor ez nem történik meg. – undorral válaszoltam.
- Csináltam valamit, hogy megérdemeljem ezt a hangnemet? – kérdezte mert nem értette miért beszélek így.
- Nem te semmit. Magamtól undorodom. – jelentettem ki. Erre elkapott a hányinger.
Fel szaladtam a wc-re. A tegnapi összes kaja kijött.
- Jól vagy? Egészen elsápadtál. – mutatott az arcomra.
- Igen csak kicsit rosszul vagyok. De gondolom azért, mert nem aludtam éjjel. – bizonytalankodtam.
- Jobb lenne, ha látna egy orvos. Nem nézel ki valami jól. – fintorgott Stefan.
- A fintorgást nem vártam volna. – egy grimaszos mosolyt vágtam oda majd elindultam felöltözni. Jobb ha rá hallgatok. Tényleg nem vagyok jól. De az is lehet, hogy később elmúlik.
Délután volt. még mindig rosszul voltam. Hallgatnom kellene Stefanra. Jobb ha elmegyek orvoshoz.
- Öhm elmentem itthonról. Ha Damon haza érne megmondanád neki, hogy nem soká jövök? – kérdeztem Stefant.
- Persze. - bólintott
- Köszi.
A váróban kevesen voltak. Én meg egyre rosszabbul voltam. Talán az izgalomtól. De az sem lehet. Hozzá szoktam a fehérköpenyekhez.
- Miss Roberts? – szólított a nővér.
- Én vagyok. – feleltem és elindultam a rendelőbe.
- Jó napot. Mi a panasza? – kérdezte az orvos.
- Reggel óta hányingerem volt. De már nem olyan erős mint reggel volt. – közöltem vele.
- Megkérném, hogy feküdjön fel arra az ágyra. – mutatott az ágy felé.
- Mitől lehet? – kérdeztem.
- Nem tudom. Azt próbálom kideríteni. – válaszolt kedvesen.
Nem sokkal később végig tapogatta a hasam. Nem értettem, hogy miért. Mikor végeztünk kaptam egy beutalót.
- Szerintem menjen fel az emeletre. – mosolygott.
- Miért? – kérdeztem idegesen.
- Valószínű, hogy babát vár. – felelt az orvos.