Fent az emeleten a váróban sokan vártak. Voltunk vagy 10en. Az egyik nő kb. a 6.-ik hónapban lehetett. Ahogy belegondoltam, hogy ez lehet velem is valahogy megborzongtam. Nem akarok ilyen fiatalon babát. Különben is Damon sem egyezne bele. Mit fogok csinálni, ha igaz? Ha gyereket várok? Nem az nem lehet. Jobb ha haza megyek. Nincs kedven várni.
Be ültem a kocsiba és haza hajtottam. Egészvégig azon járt a fejem, mi van ha… Útközben bementem a gyógyszertárba és vettem egy tesztet. Haza érve egyből felrohantam a fürdőbe. Stefan szólt valamit, de már nem értettem. A teszt 5 perc alatt kész van. Addig lementem inni egy pohár vizet.
- Madie minden rendben? – aggódva nézett rám Stefan.
- Öhm. I-igen. Miért? – kamuztam.
- Csak mert felrohantál a fürdőbe. – mutatott felfelé.
- Persze csak… csak. – ennyit tudtam kinyögni.
- Van valami… csak nem mondod el. – vágta rá.
- Nem nincs semmi. – válaszoltam majd megcsörrent a telefonom. Damon volt az.
Ezt vártam. Azt mondta kb. egy óra és itthon van. Mit mondok neki? Na nem az még nem lehet.
Lejárt az öt perc. Felmentem a fürdőbe. A teszt pozitív lett.
Nem sokkal később Damon is megjött. Én még a fürdőben voltam. Sokkot kaptam. Egyfolytában a hasamat fogtam. Berezeltem. Nem tudtam mit fogok mondani, de egyelőre jobb ha nem tudja. Mindkettőnknek így a legjobb. Időt kell adnom magunknak.
Minden gondolat elillant mikor Damon bejött a fürdőbe. A tesztet gyorsan eldugtam.
- Minden rendben? – kérdeztem. – aggódtam érted. Két napja nem tudok rólad semmit.
- Sajnálom. Csak félek. – válaszolta.
- Damon fél? Ugyan mitől? – kérdeztem. Olyan hihetetlennek tűnt.
- Attól, hogy már nem bízol bennem… - felelte.
- Dehogyis. Megbízom benned. Azt nem tudom miért mondtam. Tényleg. Akkor nagyon fáradt voltam. – válaszoltam hogy meg nyugtassam.
- Hé én elhiszem neked. Csak nagyon megijesztettél. – jelentette ki majd szorosan magához ölelt. Ösztönösem elhúzódtam tőle. Elég szorosan szorított ahhoz, hogy valami történjen a babával. – minden rendben? - kérdezte meglepetten.
- Igen. Persze. Csak… öhm… izé… mindegy. – vágtam egy mosolyt.
- Te vagy az én őrültem. – ismertette velem és megcsókolt.
- Köszi. Ez jól esett. – válaszoltam majd megkondult a hasam.
- Ezt nem szokta csinálni. – viccelődött.
- Tudom. Most valaki más miatt van. – csúszott ki a számon.
- Mi? – nézett rám kerek szemmel. Rájött. Rájött arra, hogy kisbabánk lesz. – Stefan éheztetett. Megölöm. – viccelődött.
- Nem. Nem éheztetett. – megkönnyebbülten válaszoltam.
- Na jó. Akkor indulás. Eszünk egyet. – vágta rá majd megfogta a kezem és lementünk a konyhába.
- Na nézzük mit üssünk össze? – bámult befelé a szekrénybe.
- Nekem jó lesz ez is. – mutattam felé a kekszes dobozt.
- Nem. Valami mást kell enned. – figyelmeztetett majd megszólalt a csengő. – majd meglesem.
- Igazán elmondhatnád neki. – szólalt meg Stefan.
- Mit? – kérdeztem. Nem értettem miről beszél.
- Ezt. – felelte majd egy papírt lebegtetett a kezébe.
- Te turkáltál a táskámban? – kérdeztem idegesen.
- Nem. Majdnem leesett. Elkaptam és megláttam. Mióta vagy terhes? – kérdezte miközben aggódva tekintett rám.
- Nem tudom. Nem voltam vele bent a rendelőben. Nem voltam jól. – válaszoltam.
- Stefan Elena vár a nappaliba. – szakította félbe Damon ezt a kínos beszélgetést.
- Köszi. – válaszolt Stefan. Még mindig aggódva nézett rám.
- Minden rendben? – kérdezte Damon. Biztos észre vette a dolgokat.
- Igen. Vagy is nem. Nem igazán. Van valami amit nem merek elmondani neked. Félek attól ami lehet, vagy lesz. Viszont azt sem akarom, hogy ne legyen mert egy részem ragaszkodik hozzá, de a másik azt mondja, hogy ne szóval nem tudom most mi legyen…
- Elmondanád végre miről beszélsz? Ha így mondod nem fogom kitalálni. - idegeskedett Damon.
- Nem tudom, hogy elmerjem-e mondani. Majd ha biztos lesz. – válaszoltam de tudtam, hogy most már nincs vissza út.
- Mi? Mi lesz biztos? – Madie teljesen összezavarsz. – nézett rám értetlenül. Ezt már nem kerülhetem el…
- Ma reggel elég rosszul voltam. Elmenten orvoshoz és… - nem tudtam folytatni. Gombóc nőtt a torkomban.
- Madie. Mi a baj? Mit mondott? – oda jött hozzám és megfogta az arcom. Aztán kinyögtem.
- Valószínű, hogy várandós vagyok. – Damonba tőrként csapott a hír.
- Mi? Mármint babát vársz? – nézett rám. Egyszerűen nem tudtam, hogy most ideges, mérges vagy boldog. Nem tudtam ki venni a szemeiből. Bennem csak az volt, hogy a baba nem maradhat.
- Igen. – válaszoltam. Libabőrös lettem attól a gondolattól, hogy 18 évesen babám legyen.
- Ezt nem értem. Az nem lehet. Biztos nem tőlem mert én nem vagyok nemző képes. – rázta a fejét. Most már a mosogatót támasztotta.
- Azt akarod mondani, hogy megcsaltalak? – kérdeztem meglepetten. – ezt magad sem hiheted.
- Nem, de akkor is ez azért furcsa… egy vámpír nem képes valakit…. – elharapta a szó végét.
- Akkor hogy lehetek az? Talán a lepedőtől? A víztől? – vágtam rá elég morcosan. Miért nem hiszi el?
- Nem persze, hogy nem. Holnap elmegyünk orvoshoz. Addig nem idegeskedek míg nem biztos. – felelt majd kiviharzott a konyhából. Megint elrontottam valamit. Mint általában mindig. Viszont nem értem, hogy miért nem hiszi el Damon. Mondjuk igaza van. Addig ne idegeskedjünk míg nem tudunk biztosat. Felmentem a szobába és leültem az ágyra. Damon az asztalnál volt. Fejét a kezére az asztal tetejére tette.
- Bocsánat. – szólaltam meg.
- Miért kérsz bocsánatot? – fordult felém.
- Nem tudom. Csak úgy éreztem muszáj. – feleltem.
- Hé. Ne aggódj megoldjuk. – ölelt magához óvatosan.
- De mi van ha tényleg az vagyok? Mit fogunk csinálni? Mi van ha már annyira, hogy megkell tartani?
- Ezek egyelőre megválaszolatlan kérdések maradnak. Egyre gondolj. Holnap minden kiderül. – vágott közbe. Igaza van. Ezek csak megválaszolatlan kérdések.
- Lemegyek Elenához ha még itt van. Régen beszéltünk. – jelentettem ki majd elindultam. Elenáék jól érezték magukat. Talán túlságosan is. jobb ha inkább nem megyek. Átugrok Jake-hez ő megmondja mit tehetek.
Úgy döntöttem gyalog megyek. Majd onnan felhívom Damont. Kb. másfél órája gyalogoltam mikor összefutottunk Bonnie-val. Furcsán viselkedett.
- Szia Bonnie. Régen láttalak. – üdvözöltem.
- Szia. Ja. Régen. – vágta rá keményen.
- Minden rendben? – kérdeztem mert nem értettem miért bánik így velem.
- Nem. Nincs. – felelte ugyanolyan hangnemben.
- Mi a baj? – nyúltam a válla felé mikor elütötte a kezem.
- Te. Meg Damon. Elegem van belőletek. Minek jöttél ide? Mindenkinek az életét kerekestül felforgatod. Nem bírlak. – jelentette ki majd elindult.
- Szóval így állunk? Mióta nem bírsz? Az elején tök jó fej voltál, most meg hirtelen megváltozol. Nem értelek Bonnie. Egyszerűen megőrültél. Te nem ilyen voltál. Miért? Miért gyűlölsz? Mit csináltam? Megbántottalak? – kérdeztem. Meglepett Bonnie viselkedése.
- Nem mindegy? – válaszolt majd elment.
Mi történt vele? Vagy talán csináltam valamit? Megbántottam? Hiába erőltetem magam egyszerűen nem jöttem rá. Nem viselkedett velem így soha. Amióta ismerem mindig kedves volt. Most meg… nem értem. De azt hiszem jobb, ha nem is töröm rajta a fejem.
Jake volt otthon. Annyáék elmentek.
- ne haragudj, hogy zavarlak, csak segítened kell. – szóltam Jakehez.
- Semmi baj. Valaki bántott? – kérdezte miközben végig nézett, hogy vannak-e sérüléseim.
- Nem. Nem bántott senki. Csak… én… lehet… sőt biztos…
- Madie mi a baj? – kérdezte idegesen.
- Lehet, hogy babám lesz. – ahogy kimondtam Jake arca elsápadt.
- Mi? – kérdezte meglepődve miközben a szeme lassan lekúszott az arcomról és az arcát a kezébe temette. Aztán felkapta a fejét majd az arcomba vágta – Nem. Madie ez nem lehet. Ez nem biztos, hogy jó neked. Bele is halhatsz.
- Mi? Ezt a badarságot honnan veszed? – informálódtam.
- Tudod olvastam mostanában. Ami azt illeti talán sokat is. Ezt a könyvet. – felelt majd az asztalra dobott egy könyvet.
- Alkonyat? – kérdeztem, mert nem igazán halottam még róla. – te egy könyvből szerzel információkat? – ez nevetséges.
- Ez a történet sokba hasonlít a tiétekhez. A végén aztán összeházasodnak, majd a lány a nászúton teherbe esik a vámpír sráctól. A vámpír nem akarja, hogy megtartsa a kicsit, de a végén rájön, hogy ezzel teszi boldoggá a lányt. Mikor megszületik, a baba a lány majdnem belehal a szülésbe. – olyan gyorsan beszélt, hogy alig értettem. De a lényeget ki tudtam venni belőle.
- Mi? Egy könyvbe leírtakhoz akarod hasonlítani az én helyzetemet. Damonnal még nem beszéltem erről. De ha így lenne, már rég tudnám. Mert elmondta volna nekem. Tudom. Ismerem és megbízom benne. – vágtam vissza. Jake megrémisztett ezzel a kis történettel. Belehalhatok a szülésbe… erről még nem beszéltünk Damonnal.
Hazafelé egyre jobban idegeskedtem azon amit Jake mondott. Mi van, ha tényleg igaza van? Akkor a gyerekem haljon meg inkább, mint én? Na, azt nem. Megszülöm, hogy ő éljen. Én már most meghalnék érte.
Szerencsémre Damon már otthon volt. Gondoltam elbeszélgetek vele erről. Elmeséltem neki, hogy mit mondott.
- Tulajdonképp meg van az esélye, de vigyázunk rád. – hát nem épp erre a válaszra vártam.
- Szóval, akkor nem biztos, hogy meg fogok halni? – kérdeztem, mert nem tudtam felfogni az egészet.
- Nem tudom, mert eddig csak kettő ilyen esetről halottam. – válaszolt.
- És? Mi volt? Túlélték? - nyaggattam.
- Nem tudom. – vágta rá majd elmosolyodott.
- Most te viccelsz velem. – vágtam rá majd felmentem a szobába és magamra zártam az ajtót.
- Jajj Madie. Kérlek, csak próbállak felvidítani. – szólt kintről Damon.
- De ez nem volt vicces. – válaszoltam mérgesen.
- Bocsánat. Próbáltalak felvidítani. Nem szeretem, ha szomorú vagy. Gyűlölöm. Én nem ezt a Madie-t ismertem meg. Kérlek, szépen ne csináljuk ezt. – könyörgött és meg voltam róla győződve, hogy az ajtónak döntötte a fejét, mert olyan közelről halottam a hangját. Megfordultam majd és kinyitottam az ajtót.
- Nem haragszom, csak félek. Ha esetleg választani kellene, akkor a gyerek…
- Nem kell majd választani, mert nem lesz semmi baj. – szakított félbe
Megölelt. Mi van ha még sem így lesz? Ha nincs igaza? Erre nem szabad gondolnom. Nem tehetem. Jobb ha inkább elterelem a figyelmemet róla.
Ki mentem az udvarra sétálni. Kell egy kis levegő. Damon a háttérből figyelt. Leültem a padra. Csak bámultam az égre. Nem tudtam miért, viszont azt igen, hogy jól esett. Damon magához szorított.
- Ha kívánhatnál mi lenne az? – kérdezte. Meglepődve néztem rá.
- Sok mindent. Először is azt, hogy örökre veled maradjak. – válaszoltam, majd beugrott, hogy ez akár megtörténhet. Ha Damon bele menne.
- Az örökké valóság, hosszú idő. Ne kívánj lehetetlent. – válaszolta.
- Én nem lehetetlent kívántam. Megtörténhet. Csak rajtad áll. – tájékoztattam a véleményről.
- Várj… te azt akarod mondani, hogy olyan akarsz lenni mint én? – pattant fel mellőlem.
- Csak így lehetünk örökre együtt. Csak így. De ehhez én egyedül kevés vagyok…
- Ne erőlködj. Nem fogom megtenni. Soha. Ha úgy vesszük egy vámpír halott – válaszolta dühösen.
- Akkor én egy halottal járok? Ez undorító. – próbáltam megnevettetni.
- Igen. De én nem akarom, hogy te is az legyél. Ha veled vagyok, másképp érzem magam. Olyan élőnek. Mintha megint élnék, mintha dobogna a szívem. – nézett mélyen a szemembe miközben letérdelt elém és megfogta a kezeimet – nem akarok a gyermekem anyjából egy szörnyet csinálni. Elég ha én vagyok az.
- Nem. Te nem vagy szörny. Te vagy az, aki a legcsodálatosabbat tette velem. Ez a kisbaba mindent megfog változtatni. Én érzem, és tudom, hogy így lesz. De nem akarom azt, hogy egy csak 70 vagy 80 évig tartson. Én örökké szeretném. Addig míg világ a világ. – feleltem majd egy könnycsepp végig gördült az arcomon.
- Madie. Neked ez a természetes. Nem engedem. Nem hagyom. – most már mérgesen nézett rám.
- Igen minden természetes rajtad és a félig vámpír kisbabámon kívül. – kiszabadítottam a kezem majd felálltam és visszamentem a házba. Bezárkóztam a szobába. Pár perccel később Damon is utánam jött.
- Madie. Én ezt nem akarom csinálni. Nem bírom tovább. Te szenvedsz mellettem. – a szavai fájtak.
- Na, várj. Ezt, hogy érted? – kérdezte meglepődve.
- Hogy ezt nem kéne folytatnod. Ez nem a te világod. Nem neked való. Annyi fájdalmat és szenvedést okoztam már neked, hogy nem bírom tovább csinálni. Nem akarom, hogy szenvedj. – jelentette ki.
- Most azt akarod ezzel mondani, hogy szakítani akarsz? – kérdeztem de a gondolat is fájt.
- Sajnálom Madie. Nincs más választásom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése