Vidi tőlem Nektek :)

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet  ésmég valamit. Ha jól emlékeztek valamikor réges-régen mondtam, hogy egy új történeten gondolkozok. Na szóval. http://bloodstreambylivi.blogspot.com/ <--- nézzetek ide fel. itt a történet blog formájában. az oldal még alakítás alatt áll, még nincs teljesen készen. Nézzetek fel és mondjatok véleményt :D Ölelés és puszi mindenkinek. 

69.

(Madie szemszöge)

Ott görnyedtem a bátyám teste fölött és csak sírtam. A kezeit markolgattam, és vártam a csodát, hogy hátha felébred. De tudtam, hogy ő már soha többé nem fog felkelni onnan. És csak azért tette, hogy én újra ember lehessek.

Stefan oda jött és megfogott a derekamnál, és elakart onnan húzni.

-         Nem viszel engem sehová – mondtam összeszorított fogakkal. – itt akarok maradni.

De Stefan-t nem érdekelte. Kihasználta, hogy erősebb nálam. Felemelt és elhurcolt, ki a kertbe.

-         ENGEDJ EL. VISSZA AKAROK MENNI! – ordítottam, de Stefan-t nem hatotta meg.

-         Sajnálom, de nem tehetem…

-         Miért nem állítottad le? Miért nem csináltál valamit? – kérdeztem sírva. – miért kellett meghalnia?

-         Nem tehettem semmi Madie. Nem tudtam. Sajnálom. Ha tudom, hogy ezt akarja, nem tartanánk itt…

-         De miért csinálta ezt velem? Miért akarta, hogy nélküle éljek?

-         Mert tudta, hogy szenvedsz attól, hogy vámpír vagy. És csak segíteni akart…

-         De én nem akartam, hogy segítsen. Én jól éreztem magam úgy, ahogy voltam. Nem volt erre szükségem. És azért nem, mert örökre veled lehettem volna. És nem számított, hogy mit kellett innom ehhez. Én már nem akartam többé ember lenni. Én örökre veled akartam maradni. – válaszoltam sírva.

-         Tudom, tudom. De Jake már döntött. – felelte. Ekkor hátra pillantott, és alig pár másodpercel később felbukkant Melanie.

-         Stefan, magunkra hagynál minket Madie-vel?

-         Persze. – felelte, majd felállt és bement.

Melanie szép lassan oda sétált hozzám. Majd leült mellém a fűbe.

-         Emlékszem, mikor ilyen idősen itt ültem apáddal, és arról álmodoztunk ilyen jó érzés lesz, ha velünk leszel. Úgy hiszem magyarázattal tartozom neked. – nem válaszoltam semmit, csak némán figyeltem az arcát. – tudod, sok mindenen mentem keresztűl. Sokat szenvedtem az miatt, hogy nem én nevelhettelek fel. Nagyon nehéz volt megállni azt, hogy ne menjek utánnad, és ne vigyelek el tőlük. Nem akartam, hogy velük legyél, hisz nem ők voltak az igazi szüleid. De velem sem maradhattál, mert akkor az apám megölt volna. És ezt nem akartam. Tudom, hogy utánnad kellett volna mennem, de nem tudtam. Féltem apámtól. Féltem attól, hogy elveszi az életedet. Ezért nem voltam veled. Ezért nem ismerhettél.

-         Akkor miért hagytad, hogy Katherine hazudjon nekem? – kérdeztem.

-         Mert ez volt a helyes. Régen Katherine volt a legjobb barátnőm. Ő is szerette a pádat, akárcsak én. Sosem tudta elfogadni, hogy engem szeret. Így úgy döntött bosszút áll rajtam. Mikor eljött azaz idő, mikor megismetél volna, Katherine bekavart. És felborított mindent. Megfenyegetett, hogy megöl téged és a nevelő szüleidet, ha a közeledbe merek menni. És ismét csak téged védtelek ezzel.

-         Állandóan az apámról beszélsz. Még is ki ő? – folytattam a faggatást.

-         Őt bizony ismerted. Igaz nem a jó oldaláról. A neve Steve. Ő is ugyanazt akarta, mint én. Hogy boldog életet élj, emberként. Sosem akartuk, hogy vámpír legyél. De erről Katherine is gondoskodott. Megigézte Bonnie-t, hogy csavarja el Jake fejét, és így ellened fordítsa varázslattal. Így lettél vámpír. Apáddal mikor megtudtuk megrémültünk, hiszen pont ezt akartuk elkerülni. Ő tovább igézte Bonnie-t. Így próbáltuk meg elsőre azt, hogy ismét ember legyél. De félre lőttünk a célon, hisz tájöttünk, hogy nem rokonnak kell lennie ahhoz, hogy megtörténjen ez az egész. – válaszolta, majd mikor befejezte eltűrt egy hajtincset a fülem mögé.

-         Hogy került a képbe Jake?

-         Ez elég bonyolult. – válaszolta.

-         Van időm. – közöltem vele. Melanie egy nagy sóhaj után folytatta:

-         Akkor döntöttem úgy, hogy ismét megpróbálom, mikor ti szét válltatok Damon-nel. Egy ideig sokat találkoztam vele, és ő belement abba, hogy ismét ember legyél. De Szakítottatok, így márcsak Jake maradt a képben…

-         De az előbb azt mondtad, hogy nem kell rokonnak lennie ehhez. – félbe szakítottam.

-         Igen, de Damon akaratoskodott. Mindenáron megakart menteni.

-         De, mivel mi szakítottunk ezért Jake-hez rohantál? – kérdeztem és egyre dühösebb lettem mire Melanie válasza ez volt:

-         Nem éppen. Jake jött hozzám. Ő akarta mindenáron, hogy felhasználjam. Hiába tagadtam meg, ő mindig valamit kitalált. Míg végül nehezen, de belementem.

-         Szóval önszántából tette ezt. És nem te kényszerítetted…

-         Nem. Én soha sem tennék ilyet. Jake szeretett. És azt akarta, hogy újra ember legyél. – válaszolta. – de mielőtt elment ezt üzente, idézem:”Mindig a szívében fogok élni. Bármit is tettem, tudom, hogy megbocsájt majd. Madie mindig szeretni fog”

Mikor Melanie ezeket kimondta sírógörcsöt kaptam. Melanie megölelt.

-         Miért ment el? Miért hagyott itt? Nélküle, hogy fogok én élni? – kérdezgettem zokogva.

-         Nem tudom kicsim. – válaszolta Melanie.

-         Annyira hiányzik nekem ő, anya. – válaszoltam. Az “anya” szó engem is meglepett. Melanie pedig elsírta magát rajta.

-         Túl vészeljük. Én itt vagyok neked. Mindig számíthatsz rám kicsim. – mondta, majd elengedett és letörölte a könnyeimet az arcomról.

Vettem egy nagy levegőt. Furcsa volt, hogy nem éreztem többé az illatokat. Olyan volt, Mintha náthás lennék. De ezúttal ez örökké, vagyis… életem végéig tart. Kirázott a gondolattól a hideg.

Melanie hirtelen hátra kapta a fejét. Tudtam, hogy valamit hall.

-         Mi az? – kérdeztem aggódva.

-         Damon… és még valaki verekedik.- amint kimondta hirtelen kirepültek az ablakon. Damon valami kutyával harcolt.

Az állat sokkal erősebb volt nála, de Damon nem adta fel. Ösztönösen rohantam oda, hogy leszedjem róla, de a kutya megharapta a kezem, ami rettenetesen vérezni kezdett. De nem fájt. Vártam, hogy begyógyuljon, de ennek ellenére csak jobban vérzett. Igaz mit is vártam? Ember lettem.

A kutya nyakon harapta Damon-t, majd leszállt róla, és elrohant.

Oda akartam menni hozzá, de Stefan már megelőzött azzal, hogy magához szorított.

-         Jobb, ha inkább nem mész most oda.

-         De Damon…

-         Tudom. Nem lesz semmi baj. Nézd – mondta és közben Damon nyakára mutatott. – már gyógyul.

-         Igen, csakhogy ezzel csak az a baj, hogy nem látok el odáig. – feleltem. Stefan nem válaszolt, inkább mégjobban szorított magához.

Damon lassan felkelt, majd rám nézett. Tudtam, hogy megérezte a vérem illatát. Stefan erőt vett magán, majd elszorította a sebemet. Damon hirtelen a földre esett, Stefan pedig egy pillanata elkalandozott így könnyen kitudtam szabadulni a kezeiből.

Oda szaladtam a volt férjemhez. Megfogtam a kezét. Forró volt.

-         Damon? Damon hallasz? – kérdeztem remegve.

-         Menj innen… - súgta összeszorított foggal.

-         Nem. Nem megyek el innen. – mondtam, majd a szájához tartottam a kezemet. Damon szívni kezdte a véremet. Nem sokkal később Stefan oda jött, és ellökött tőle.

-         Mégis mi a fenét művelsz? – kérdezte dühösen.

-         Megakarom menteni. Megharapta egy… egy vérfarkas. Nem hagyhatom meghalni, hisz ő a fiam apja. Nem tehetem Stefan. – válaszoltam. Stefan beleharapott a kezébe, majd lenyelette velem a vérét. Pár másodpercel később a sebemnek hűlt helye volt.

-         Nem akarom, hogy bajod essen. – mondta. – nem veszíthetlek el.

-         Nem fogsz. De most Damon-nek szüksége van rám. Csak így nyerhetünk vele egy kis időt, míg szólunk Victoria-nak. Kérlek Stefan. Engedd, hogy segítsek rajta – feleltem, és megfogtam az arcát, s közben hallottam, ahogy Damon felordított. Odaakartam rohanni hozzá, de Stefan lefogott.

-         Sajnálom nem tehetem. – súgta, majd felemelt és bevitt a lakásba.

Hiába csapkodtam a hátát, hogy tegyen le. Nem tette meg.

Felvitt egy szobába, majd rám zárta az ajtót.

-         Stefan nem csinálhatod ezt! Hallod? – kiáltottam, de nem jött válasz.

Megfordultam, majd egy hatalmas ággyal találtam szembe magam. Dühösen levágtam magam rá, majd a térdemre könyököltem és ott pihentettem az államat. Magatehetetlen vagyok. Már nem is muris embernek lenni. Miért akarta Jake? Hisz már elfogadtam, hogy ez vagyok. Jó igaz nyafogtam, hogy jó lenne embernek lennem, de valahol mélyen sokkal jobban élveztem vámpírnak lenni.

Felemeltem a fejem, és megpillantottam egy csomó képet egy szekrényen. Odaléptem, majd levettem az egyiket. Melanie volt rajta Steven-nel és egy kisbabát tartottak a kezükben. Nyílván az a kisbaba én voltam. Libabőrös lettem. Furcsa volt, mert már régen nem éreztem ezt.

Visszasétáltam az ágyhoz, és leültem. Némán bámultam a képet.

Nem sokkal később Melanie lépett be az ajtón.

-         Hogy van Damon? – kérdeztem egyből.

-         Jól. Most erősebb egy kicsit, de még mindig nem mehetsz le hozzá. – válaszolta, majd leült mellém.

-         Miért?

-         Mert ember vagy. Ismét van egy fajta illatod, amit ha megérez, megtámad…

-         De nem tenné. Egyszer már végig csinálták ezt. Tudom, hogy képes rá. – szakítottam félbe.

-         Sajnálom Madie. Nem tehetem. Féltelek. És Mégcsak most kaptalak vissza. Belehalnék, ha elkellene veszítenelek. – mondta Melanie.

Nem válaszoltam semmit. Elhajtottam a fejemet, és a padlót néztem, ő meg eltűrte a hajamat a fülem mögé.

-         Ne szomorkodj. Damon erős felfog épülni. Felhívtuk Danielt, hogy jöjjenek el Victoria-val…

-         Mi van? Ti… jesszusom. Belegondoltatok, hogy mi lesz a fiammal? – szakítottam félbe dühösen. – nem akarom, hogy így lássa az apját.

-         Css. Semmi baj. Minden rendben lesz. Nem lesz a fiadnak semmi baja. Damon nem néz ki már annyira rosszul hála neked. – mondta Melanie.

-         Nem volt más választásom… - feleltem halkan. – féltem, hogy elveszítem.

-         Tán’ szereted még őt? – kérdezte Melanie.

-         Nem tudom, vagyis… nem hiszem. Hisz ott van Stefan. most ő a mindenem. Jobban szeretem, mint valaha Damon-t, de…

-         De nem tudsz túl lépni rajta. Ezzel nincs semmi baj, kicsim. Ne aggódj ez miatt.

-         De zavar. Mert megbántott. Én őt már nem akarom szeretni, de nem tudom ezt megakadályozni. Túl sok minden fűz hozzá. – feleltem.

-         Ez ellen nem fogsz tudni tenni semmit, ha csak nem mondod el neki, mit érzel…

-         Nem! Azt már nem. Nem akarom, hogy…

-         Hogy? – kérdezett vissza Melanie.

-         Hogy szenvedjen. – válaszoltam halkan.

-         Ha Elmondod neki az igazat, biztosan nem szenvedne. Ha viszont titkolod, neked lesz rossz, mert a lelkiismereted nem tiszta. – mondta Melanie. Belegondoltam ebbe, és valahol igaza van. De nem vagyok elég erős ahhoz, hogy elmondjam neki, mit érzek. Nem tudom megtenni.

Kicsivel később Lementünk, és Damon már jobban volt. A nappaliban a kanpén ült, mellette Daniel.

-         Damon jól vagy? – kérdeztem, és oda Siettem hozzá. Nem kellett ahhoz szuper képesség, hogy megállapítsam Stefan-t ez zavarta.

-         Persze. Victoria megmentett. – felelte.

-         Hallottuk, hogy mi történt veled. Nagyon sajnálom – mondta Victoria.

-         Semmi baj. Megleszünk. – válaszoltam, és Dan-re néztem. – te jól vagy?

-         Én? Persze. – felelte Daniel. Oda léptem hozzá, letérdeltem elé, majd megöleltem.

-         Nem lesz semmi baj. Minden rendben lesz. – súgtam a fülébe.

-         De hogy lenne? – kérdezte Daniel sírva, majd ellököttmagától. – veszélyben vagy. Ember vagy, és a… szagod egyszerűen idegesítően csábító. Bármelyik pillanatban neked ugorhatok. – vágta rá Dan.

-         Semmi baj, megfogod tudni állni, mert én is megtettem. És apád is. Neki még rosszabb volt. Megsebeztem magam ő kezelte. Nehezen de túl lett rajta. Lekell győznöd ezt, mert különben ez fog téged, és ezt nem engedem…

-         Mert nem fogod tudni, ha meghalsz. – mondta, majd felpattant és kiment. Utánna akartam menni de Stefan megállított

-         Hagyd csak, majd én.

(Stefan szemszöge)

Kiszaladtam Daniel után. A kert közepén megállt, majd a fejét az ég felé emelte, és egy nagyot sóhajtott.

-         Tudom, hogy ez most nehéz neked, de kérlek ne anyádat hibáztasd ez miatt. Ő nem tehet erről. – mondtam neki.

-         Tudom, csak… - nem fejezte be a mondatot.

-         Csak mi? – faggattam.

-         Semmi, mindegy hagyjuk. – válaszolta.

-         Ha kiadod magadból könnyebb lesz. – folytattam.

-         Félek, hogy megölöm anyát. – végül kimondta. Lehuppant a földre.

-         Nem fogod bántani. És tudod miért? Mert erős vagy, gondolj bármit is magadról. Erős vagy és menni fog. Ha akarod segítek…

-         Te most min dolgozol? Olyan akarsz lenni, mint a filmekben a legtöbb mostoha apa? Megpróbálsz mindenben segíteni? – förmedt rám. – mégis miért ilyen nehéz felfogni? Akkor fogok megnyugodni, ha az anyám visszaváltozik vámpírrá. Nem akarom bántani. Nem fogom legyőzni.

Erre nem válaszolhattam, mert eltűnt. Daniel fél. Onnan tudom, hogy Damon is mindig ezt csinálta, ha valamitől félt. Ezért ment Katherine után mikor Madie terhes lett. Daniel egy az egyben Damon.

-         Minden rendben? – kérdezte Madie a verandán állva.

-         Igen. – feleltem.

-         Hol van Dan? – kérdezte.

-         Elment. Nem tudom, hogy hová, de elment. – feleltem, majd megfordultam. – sajnálom Madie.

-         Ne. Nem kell. Minden rendbe fog jönni. – felelte megjáttszva a “semmitől nem félek” szituációt.

-         Madie csak ne mond ezt. – válaszoltam.

-         De. De igen. Többé nem riadok meg semmitől. Daniel ügyes. Tud magára vigyázni. – felelte, majd visszament a házba.

Sziasztok!!!

Még nem az új fejezetet hoztam Nektek. Ezzel kapcsolatban van egy HATALMAS! kérésem. Adott egy lány. Szabadidejében ír. Mi ketten arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha egy időre összeírnánk a két történetet. Ez azért lenne fontos, hogy így Ti is betekintést nyerhettek az ő történetébe. A kérdés a következő. Benne lennétek, Oldalra kirakok egy szavazás panelt, ott leadhatjátok a voksotokat. Na de, nem akarom, hogy vakon döntsetek itt az első fejezet Virág történetéből: http://azejtitkai.blogspot.com/ (ez még nem az összeírt). Olvassátok el, és a véleményeteket a szavazásnál "mondhatjátok" el szavazat formájában. Nagyon köszönjük. Puszi és ölelés mindenkinek (:

Szia Mindenki :)

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hozom az új fejezetet, de lebetegedtem. Drága bölcsességfogam ledöntött a lábamról. Na de ez nem ide tartozik. Szóval nem is húzom az időt tovább.Jó olvasgatás, és jó szórakozást

68.

(Madie szemszöge)

Nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy tudjam Stefan bajban van. Fel-le mászkáltam a nappaliban a fejemet fogva, és gondolkoztam vajon hol lehet. Tehetetlen voltam. Nem számíthattam senkire.

Vagy talán mégis akad egy valaki. Tudom, hogy őrültség de most jelenleg csak ő az egyetlen, aki segíthet.

Beültem a kocsimba, és elhajtottam Damon-hez. A könnyeim potyogtak, az utat is alig láttam. Szerencsére ösztönből vezettem már. Ezt az utat úgy ismertem, mint a rossz pénzt.

Amint megérkeztem egyből beszaladtam a házba. Egy ideig csak rohangáltam körbe-körbe. Damon-t nem láttam sehol. Felhívtam Damon-t. a telefonja előttem volt az egyik könyvespolcon.

-         Nem. Nem. Könyörgöm ne. – mondta zokogva, majd térdre rogytam.

-         Madie? Te jó ég, mi a baj? – szólalt meg mögülem Damon.

-         Édes istenem Damon. – válaszoltam, majd a nyakába ugrottam. – segítened kell.

-         Hé nyugodj meg. ne sírj. Gyere ülj ide le, és mondj el szépen mindent. – mondta, majd a kanapéhoz vezetett. Leültem, ő pedig letérdelt elém, és megfogta a kezem.

-         Elmentem zuhanyozni, majd egy kis idő múlva zajra lettem figyelmes. Leszaladtam és Stefan már nem volt sehol, csak egy rohadt vér folt a szőnyegen. – informáltam, majd akaratlanul is zokogni kezdtem.

-         Semmi baj. Megoldjuk. Ne félj itt maradok veled, és segítek. – mondta Damon, és magához szorított.

-         Annyira félek. Mi van, ha megakarják ölni? Azt sosem élném túl… - mondtam hangosan, mire Damon csak befogta a számat.

-         Meg ne halljam ezeket a szavakat mégegyszer különben esküszöm, hogy… - nem tudta kimondani. Nem reagáltam rá semmit. Damon egy ideig csendben meredt a hátam mögé elgondolkozott… - a francba.

-         Mi a baj? – kérdeztem idegesen.

-         Jake nem rég itt járt, és felőled kérdezett. – válaszolta idegesen. – fogadjunk, hogy az ő keze van benne…

-         Nem, nem, nem. Ő nem lenne erre képes – szakítottam félbe dühösen. – ismerem…

-         Igen? És akkor miért vagy vámpír? Miért lettél az,amitől mindig is féltél? Madie ne beszéld be magadnak ezt a baromságot! – vágta rá kiabálva Damon. – miatta vagy az, ami vagy.

-         De ő…. Nem. Ez képtelenség. – válaszoltam, majd lassan vissza ültem a kanapéra.

-         Teljesen másképp viselkedett, és beszélt rólad. Dühös voltam, és rondákat mondtam rád, és ő egyet értett velem. Majd mikor távozott elmondtam neki, hogy hol laksz. Nyílván így talált rátok. – mondta Damon.

-         Édes istenem. De miért jó ez neki? Miért akar minden áron tönkre tenni? Hiszen ő a bátyám. Ő sosem tenne ilyet… biztosan nem. – válaszoltam egyre halkabban. A térdemre könyököltem és az arcomat a tenyerembe temettem. Ismét sírtam.

-         Madie. Hé. Semmi baj. Elmegyünk és megkeressük. – mondta Damon. – nem hagyom, hogy baja essen Stefan-nak. És csak azért, mert szereted. Ahogy én téged.

Lassan felemeltem a az arcomat, és Damon szemeibe néztem. Eltelhetett egy perc is, míg felfogtam, amit mondott.

-         Tessék? Te szeretsz engem? – kérdeztem vissza halkan.

-         Tehetek mást, mond? Téged nem tudlak nem szeretni. – válaszolta, amitől lelkiismeret furdalásom lett. Szeret én meg csak úgy eldobtam magamtól. – nem segítenék, ha nem szeretnélek.

Alig hittem a fülemnek. Csak néztem Damon szemeit. Csak egy válaszra várt. Amit én nem tudtam most adni neki. Az érzéseim kiszámíthatatlanok.

-         Damon én erre nem tudok mit mondani. Sajnálom, de most nem ezen jár az agyam. Ne haragudj. – mondtam, majd elindultam kifelé. Mikor kinyitottam az ajtót egy férfi állt előttem.

-         Mond meg Madie-nek, hogyha élve akarja látni a szerelmét menjen Melanie-hoz. Ott majd választ kap minden kérdésére. – mondta, majd kicsavarta a saját nyakát. Annyira megijedtem, hogy Damon-nek kellett megfognia.

(Stefan szemszöge)

Hatalmas sötétség után egy szobában találtam magam. Szép lassan észhez tértem, majd Felálltam, és kimentem. Egy hosszú folyosóra léptem. Elindultam balra, az ajtó felé, ami nyitva volt. Kiakartam rohanni, de valami bent tartott. Mintha egy láthatatlan üveget helyeztek volna oda. Nyílván varázslat lehetett.

-         Innen nem hiszem, hogy kifogsz tudni jutni. – mondta egy ismerős hang. Megfordultam és rögtön felismertem ezt az arcot.

-         Madie? Jól vagy? – kérdeztem, és közben oda szaladtam hozzá.

-         Én jól. És te? Annyira aggódtam érted. – mondta, majd megakart csókolni ehelyett megragadott a nyakamnál fogva és a falhoz csapot. – milyen könnyen bedőlsz neki. Én nem Madie vagyok. – mondta Melanie, majd levette magáról a szőke parókát. – akkor ezekszerint tökéletesen játtszom az életed szerelmét. Mit szólnál, ha miketten megmentenénk őt? Megtévesztük egy kicsikét az embereket.

-         Ebbe nem megyek bele. Nem fogod kifigurázni őt. Ne hagyom. – mondtam, majd Felálltam, és neki estem.

Melanie sokkal erősebb volt nálam. Egy lökéssel vissza dobott a földre.

-         Velem te nem fogsz szórakozni. Szeretnéd még látni, ahogy Madie boldogan éli le az életét veled? Akkor melegen ajánlom, hogy azt csináld, amitmondok különben Madie és a drága fia is meghalt – az utolsó szavakat márcsak kiabálta.

Egyedül hagyott. Valamit ki kell találnom, ha látni akarom még Madie-t. elindultam kutakodni. A ház két részes volt. Az alsó szinten nem találtam semmit.

Felmentem, és rögtön az első szobába be is mentem.

A falak hó fehérek voltak. A szoba közepén egy régi módi szőnyeg volt. Az ajtóval szemben két nagy ablak volt. Mindkettő nyitva állt, és a hófehér függönyöket hintáztatta a szél. A két ablak közöt pedig egy baldahinos fancia ágy. Annak jobb oldalán egy éjjeli szekrény rajta egy kislámpával. A bal oldalán pedig egy kis ágy.

A szoba jobb oldalán volt egy fiókos szekrény. A tetején sok régi fénykép. Mindegyiken Madie vagy talán Melanie volt. Nem tudtam eldönteni, hisz annyira egyformák.

Az egyiken valamelyikőjük egy kisbabát szorongatott a kezében. Mögötte pedig egy férfi állt.

-         Látom nem kellett sok, hogy megtaláld a szobámat. – mondta Melanie. – igen azokon a képeken én vagyok. És Steve. Őt gondolom már nem kell bemutatni. Ő volt Madie biológiai apja. 

-         De az nem csak egy hazugság volt? – érdeklődtem. Melani bejjebb lépett és levette a képet a szekrényről, majd az ágyhoz sétált. Leült és némán simogatta.

-         Tudod Stefan én soha sem akartam ezt Madie-nek. Azt akartam, hogy emberként élje le az életét, hamar én nem tehettem. Ő volt az egyetlen, akiért érdemes volt élném. Mikor kiderült, hogy terhes vagyok nagyon boldog voltam. Rögtön elmondtam Steve-nek, majd a szüleimnek. Steve alig akarta elhinni, de ő is rettenetesen boldog volt, ellentétben a szüleimmel. Nem akarták, hogy megtartsam így amikor megszületett muszáj volt örökbe adnom. Akkoriban még nem lehetett szavam velük szemben. Hiába is könyörögtem, nem hatotta meg őket. Így Madie oda került Roberts-ékhez. Rettenetesen fájt mikor láttam őket elmenni. Innen, a szobám ablakából néztem, amint elhaladtak. Attól a perctől kezdve számoltam a napokat, Madie 17.-ik születés napjáig. Ugyanis megígérték, hogy visszatérnek, ha már elég nagy lesz, hogy megtudhassa kik az igazi szülei. Ekkor lépett a képbe Katherine. Mindent elrontott. Bosszút akart állni, mert Steve engem választott. Úgy döntött pokollá teszi az életemet azzal, hogy bekavar. Így úgy döntött, azt hazudja a lányomnak, hogy ő az anyja. Engem megfenyegetett, ha bármit is teszek ez ellen megöli őt. Így végig kellett néznem, ahogy tönkre teszi a lányom életét. Ő a hibás azért, hogy Madie vámpír lett. Megigézte Bonnie-t, hogy gonosz varázslattal állítsa maga mellé Jake-et. Így lett Madie vámpír. Én ezt soha sem akartam. Azt akartam, hogy tökéletes élete legyen. Láttam, hogy boldog Damon-nel és a fiával, és én ezt nem akartam megzavarni. De eljött az a pont, mikor tudtam, hogy szüksége van rám. Láttam, amint megöli Katherine-t. ekkor megkönnyebbültem. Elő léptem, hogy láthassam. Hogy a közelébe lehessek. és azt hiszem innentől már tudod... – miközben Melanie mesélt a múltjáról a könnyei potyogtak, és a tekintet nem vette le a képről.  

-         Igen tudom. Csak egy valamit nem értek. Ha annyira akartad, hogy Madie megtudhassa ki vagy, miért hazudtál neki? Miért mondtad neki, hogy az üknagymamája vagy? – kérdeztem. Melanie egy ideig habozott a válasszal,majd kinyögte.

-         Nem akartam, hogy mégjobban szenvedjen.

-         De, ha Elmondod neki, hogy te vagy az anyja, nem gondolod, hogy sokkal rosszabb lesz neki? Ebbe nem gondoltál bele? – érdeklődtem.

-          DE IGEN IS BELE GONDOLTAM, CSAK FÉLTEM! – kiáltotta vissza, majd miután lenyugodott folytatta – sosem akartam neki rosszat. De, ha abban a pillanatban elárulom neki, hogy én vagyok az anyja ismét összedől benne a világ. És ezt nem akartam. Nem akartam végig nézni azt, amit régebben. Nem akartam szenvedni látni. Sosem akartam neki rosszat.

Nem válaszoltam semmit. Melanie csak ült az ágyon és bámult rám. Nem értettem miért.

-         Tudod örülök, hogy te itt vagy neki. Te tényleg boldoggá teszed őt. És ezért hálás vagyok. – súgta.

Mindketten az ablak felé néztünk, mert kintről egy auto hangját hallottuk. Melanie kinézett és csak ennyit mondott.

-         Itt van. Itt az idő.

-         Még is mihez? – kérdeztem, de Melani nem válaszolt. Megragadta a karomat, és leráncigált a lépcsőkön.

-         Hogy mihez? – kérdezett vissza. – Madie életének egy része ismét lezárul és vissza kapja a régi életét. Nem sokára ismét ember lesz.

(Madie szemszöge)

Rettegve szálltam ki az autóból. Vettem egy hatalmas levegőt, majd elindultam a ház felé. Az egész testem minden ízében remegett. Damon szorosan a nyomomban volt. Vigyázott rám.

Beléptem a házba. Ekkor már ott állt előttem Melanie, és mellette Stefan.

-         Örülök Madie, hogy ismét láthatlak. – mondta hidegen. – látom díszvendéget is hoztál magaddal.

-         Talán baj? – kérdezte Damon.

-         Mégis mit akarsz tőlem? – kérdeztem idegesen.

-         Beszélni. – mondta, majd Stefan-t a földre lökte. – maradj ott. – mondta nekem.

-         Mi a fenéről? Tudom, hogy kim vagy. Többé nem akarok felőled hallani Melanie. Kérlek engedd el Stefan-t, és hagyj minket békén. – feleltem. Melanie sóhajtott.

-         Nem egészen tudod, hogy ki vagyok. Ezzel kapcsolatban nem mondtam neked igazat…

-         Tessék? – szakítottam félbe dühösen.

-         Igen. Jól hallottad. Hazudtam neked. Én nem az üknagyanyád vagyok. Hanem az anyád…

-         Mi van? – kérdeztem meglepődve. – miért akar mindenki az én anyám lenni? Szerinted én elhiszem ezt a baromságot? Eddig senkinek sem volt bizonyítéka arra, hogy az anyám. Majd pont neked fogok hinni. Álmodozz csak. Ez sosem fog megtörténni.

-         Madie kérlek higyj nekem. Ez az igazság. – válaszolta, könyörögve.

-         Igen? Tudsz valami olyat mondani, amirol csak az anyám tud? Igen? Hát kétlem. Nem te neveltél fel, nem tudsz te rólam semmit. Az sem, hogy ki vagyok valójában. Sosem fogsz megismerni. És, ha az anyám vagy, miért dobtál el magadtól? Miért hagytad, hogy idegenek neveljenek fel? Miért kellett ezt csinálnod velem? Miért mond meg miért? Pokollá tetted az életemet. – közöltem vele, könnyes szemekkel.

-         Azért kellett eldobnom magamtól, mert a szüleim – a te nagyszüleid -  megtiltották, hogy velem legyél. Nem akartak szégyent hozni a családra. Így oda kellett adnalak Mr. Roberts-éknek. Nem volt más választásom. Ha nem adlak oda, az apám megölt volna. Csak így menthettelek meg. csak így élhettél teljes életet. – felelte sírva. Most az egyszer éreztem, hogy igazat mond.

-         Tényleg te lennél az anyám? – kérdeztem sírva.

-         Igen. Én vagyok az. Sosem hazudnék neked ebben. – felelte. A lábaim elindultak felé, majd hirtelen összeestem. – Sajnálom Madie. Sajnálom. – hallottam a hangját, amint zokogni kezd, majd minden elsötétedett előttem…

Egy hatalmas réten voltam. Mindenhol virágok voltak, és az illatuk szállt a levegőben. A rét közepén, egy kislány játszadozott az anyukájával. Az anyát rögötn felismertem. Én voltam az. Közelebb léptem hozzájuk, de ők nem vettek észre.

A kislány hirtelen megbotlott és elesett, majd sírni kezdett.

-         Semmi baj Madie. Mire hercegnő leszel elmúlik. Nem lesz semmi baj. – ekkor rájöttem, hogy az anya nem én voltam, hanem Melanie. És ugyanazt mondta nekem, amit anyám.

-         Tényleg te lennél az anyám? – kérdeztem tőle. Azt hittem nem halljam, de rám nézett. És ezt mondta:

-         Én. Te vagy az én kicsi hercegnőm…

Hirtelen felébredtem arra, hogy egy hatalmas levegőt vettem. Mindenki ott állt körülöttem. Stefan fogta az egyik kezemet, míg Damon a másikat.

Szép lassan felültem. Egy kicsit megszédültem, de Stefan elkapott. Nagyon gyengének éreztem magam. Aztán valami furcsára lettem figyelmes. Baloldalon a mellkasom alatt valami szaporán mozgott. Nem tudtam hirtelen, hogy mi volt az. Kíhúztam Damon kezéből az enyémet, majd oda tettem.

-         Mi történik velem? – kérdeztem.

-         Most már semmi. Minden rendben van. Nem kell félned. – mondta Valahonnan Melanie. A hang irányába fordultam.

-         Ezt, hogy érted? –kérdeztem halkan.

-         Ahol a kezedet tartod ott érzel valami furcsát? – érdeklődött.

-         Igen. – válszoltam majd beugrott. – ez a szívem.

-         Igen kicsim. A szíve újra ver. Mint régen. – felelte Melanie, majd megölelt. A válla felett megpillantottam Jake-et. A földön feküdt.

-         Jake? – kérdeztem rémülten. – mi van Jake-kel?

-         Madie ő… - nem vártam meg Melanie válaszát. Egyenesen Jake-hez szaladtam.

-         Nem. Nem. Nem. Édes istenem. Jake. Ne kérlek ne hagyj itt hallod? Nem teheted ezt velem hallod? Kérlek ne menj el. nem hagyhatsz magamra – mondtam, majd a fejemet a mellkasára tettem. A szíve többé nem dobogott. Jake meghalt…