Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet  ésmég valamit. Ha jól emlékeztek valamikor réges-régen mondtam, hogy egy új történeten gondolkozok. Na szóval. http://bloodstreambylivi.blogspot.com/ <--- nézzetek ide fel. itt a történet blog formájában. az oldal még alakítás alatt áll, még nincs teljesen készen. Nézzetek fel és mondjatok véleményt :D Ölelés és puszi mindenkinek. 

69.

(Madie szemszöge)

Ott görnyedtem a bátyám teste fölött és csak sírtam. A kezeit markolgattam, és vártam a csodát, hogy hátha felébred. De tudtam, hogy ő már soha többé nem fog felkelni onnan. És csak azért tette, hogy én újra ember lehessek.

Stefan oda jött és megfogott a derekamnál, és elakart onnan húzni.

-         Nem viszel engem sehová – mondtam összeszorított fogakkal. – itt akarok maradni.

De Stefan-t nem érdekelte. Kihasználta, hogy erősebb nálam. Felemelt és elhurcolt, ki a kertbe.

-         ENGEDJ EL. VISSZA AKAROK MENNI! – ordítottam, de Stefan-t nem hatotta meg.

-         Sajnálom, de nem tehetem…

-         Miért nem állítottad le? Miért nem csináltál valamit? – kérdeztem sírva. – miért kellett meghalnia?

-         Nem tehettem semmi Madie. Nem tudtam. Sajnálom. Ha tudom, hogy ezt akarja, nem tartanánk itt…

-         De miért csinálta ezt velem? Miért akarta, hogy nélküle éljek?

-         Mert tudta, hogy szenvedsz attól, hogy vámpír vagy. És csak segíteni akart…

-         De én nem akartam, hogy segítsen. Én jól éreztem magam úgy, ahogy voltam. Nem volt erre szükségem. És azért nem, mert örökre veled lehettem volna. És nem számított, hogy mit kellett innom ehhez. Én már nem akartam többé ember lenni. Én örökre veled akartam maradni. – válaszoltam sírva.

-         Tudom, tudom. De Jake már döntött. – felelte. Ekkor hátra pillantott, és alig pár másodpercel később felbukkant Melanie.

-         Stefan, magunkra hagynál minket Madie-vel?

-         Persze. – felelte, majd felállt és bement.

Melanie szép lassan oda sétált hozzám. Majd leült mellém a fűbe.

-         Emlékszem, mikor ilyen idősen itt ültem apáddal, és arról álmodoztunk ilyen jó érzés lesz, ha velünk leszel. Úgy hiszem magyarázattal tartozom neked. – nem válaszoltam semmit, csak némán figyeltem az arcát. – tudod, sok mindenen mentem keresztűl. Sokat szenvedtem az miatt, hogy nem én nevelhettelek fel. Nagyon nehéz volt megállni azt, hogy ne menjek utánnad, és ne vigyelek el tőlük. Nem akartam, hogy velük legyél, hisz nem ők voltak az igazi szüleid. De velem sem maradhattál, mert akkor az apám megölt volna. És ezt nem akartam. Tudom, hogy utánnad kellett volna mennem, de nem tudtam. Féltem apámtól. Féltem attól, hogy elveszi az életedet. Ezért nem voltam veled. Ezért nem ismerhettél.

-         Akkor miért hagytad, hogy Katherine hazudjon nekem? – kérdeztem.

-         Mert ez volt a helyes. Régen Katherine volt a legjobb barátnőm. Ő is szerette a pádat, akárcsak én. Sosem tudta elfogadni, hogy engem szeret. Így úgy döntött bosszút áll rajtam. Mikor eljött azaz idő, mikor megismetél volna, Katherine bekavart. És felborított mindent. Megfenyegetett, hogy megöl téged és a nevelő szüleidet, ha a közeledbe merek menni. És ismét csak téged védtelek ezzel.

-         Állandóan az apámról beszélsz. Még is ki ő? – folytattam a faggatást.

-         Őt bizony ismerted. Igaz nem a jó oldaláról. A neve Steve. Ő is ugyanazt akarta, mint én. Hogy boldog életet élj, emberként. Sosem akartuk, hogy vámpír legyél. De erről Katherine is gondoskodott. Megigézte Bonnie-t, hogy csavarja el Jake fejét, és így ellened fordítsa varázslattal. Így lettél vámpír. Apáddal mikor megtudtuk megrémültünk, hiszen pont ezt akartuk elkerülni. Ő tovább igézte Bonnie-t. Így próbáltuk meg elsőre azt, hogy ismét ember legyél. De félre lőttünk a célon, hisz tájöttünk, hogy nem rokonnak kell lennie ahhoz, hogy megtörténjen ez az egész. – válaszolta, majd mikor befejezte eltűrt egy hajtincset a fülem mögé.

-         Hogy került a képbe Jake?

-         Ez elég bonyolult. – válaszolta.

-         Van időm. – közöltem vele. Melanie egy nagy sóhaj után folytatta:

-         Akkor döntöttem úgy, hogy ismét megpróbálom, mikor ti szét válltatok Damon-nel. Egy ideig sokat találkoztam vele, és ő belement abba, hogy ismét ember legyél. De Szakítottatok, így márcsak Jake maradt a képben…

-         De az előbb azt mondtad, hogy nem kell rokonnak lennie ehhez. – félbe szakítottam.

-         Igen, de Damon akaratoskodott. Mindenáron megakart menteni.

-         De, mivel mi szakítottunk ezért Jake-hez rohantál? – kérdeztem és egyre dühösebb lettem mire Melanie válasza ez volt:

-         Nem éppen. Jake jött hozzám. Ő akarta mindenáron, hogy felhasználjam. Hiába tagadtam meg, ő mindig valamit kitalált. Míg végül nehezen, de belementem.

-         Szóval önszántából tette ezt. És nem te kényszerítetted…

-         Nem. Én soha sem tennék ilyet. Jake szeretett. És azt akarta, hogy újra ember legyél. – válaszolta. – de mielőtt elment ezt üzente, idézem:”Mindig a szívében fogok élni. Bármit is tettem, tudom, hogy megbocsájt majd. Madie mindig szeretni fog”

Mikor Melanie ezeket kimondta sírógörcsöt kaptam. Melanie megölelt.

-         Miért ment el? Miért hagyott itt? Nélküle, hogy fogok én élni? – kérdezgettem zokogva.

-         Nem tudom kicsim. – válaszolta Melanie.

-         Annyira hiányzik nekem ő, anya. – válaszoltam. Az “anya” szó engem is meglepett. Melanie pedig elsírta magát rajta.

-         Túl vészeljük. Én itt vagyok neked. Mindig számíthatsz rám kicsim. – mondta, majd elengedett és letörölte a könnyeimet az arcomról.

Vettem egy nagy levegőt. Furcsa volt, hogy nem éreztem többé az illatokat. Olyan volt, Mintha náthás lennék. De ezúttal ez örökké, vagyis… életem végéig tart. Kirázott a gondolattól a hideg.

Melanie hirtelen hátra kapta a fejét. Tudtam, hogy valamit hall.

-         Mi az? – kérdeztem aggódva.

-         Damon… és még valaki verekedik.- amint kimondta hirtelen kirepültek az ablakon. Damon valami kutyával harcolt.

Az állat sokkal erősebb volt nála, de Damon nem adta fel. Ösztönösen rohantam oda, hogy leszedjem róla, de a kutya megharapta a kezem, ami rettenetesen vérezni kezdett. De nem fájt. Vártam, hogy begyógyuljon, de ennek ellenére csak jobban vérzett. Igaz mit is vártam? Ember lettem.

A kutya nyakon harapta Damon-t, majd leszállt róla, és elrohant.

Oda akartam menni hozzá, de Stefan már megelőzött azzal, hogy magához szorított.

-         Jobb, ha inkább nem mész most oda.

-         De Damon…

-         Tudom. Nem lesz semmi baj. Nézd – mondta és közben Damon nyakára mutatott. – már gyógyul.

-         Igen, csakhogy ezzel csak az a baj, hogy nem látok el odáig. – feleltem. Stefan nem válaszolt, inkább mégjobban szorított magához.

Damon lassan felkelt, majd rám nézett. Tudtam, hogy megérezte a vérem illatát. Stefan erőt vett magán, majd elszorította a sebemet. Damon hirtelen a földre esett, Stefan pedig egy pillanata elkalandozott így könnyen kitudtam szabadulni a kezeiből.

Oda szaladtam a volt férjemhez. Megfogtam a kezét. Forró volt.

-         Damon? Damon hallasz? – kérdeztem remegve.

-         Menj innen… - súgta összeszorított foggal.

-         Nem. Nem megyek el innen. – mondtam, majd a szájához tartottam a kezemet. Damon szívni kezdte a véremet. Nem sokkal később Stefan oda jött, és ellökött tőle.

-         Mégis mi a fenét művelsz? – kérdezte dühösen.

-         Megakarom menteni. Megharapta egy… egy vérfarkas. Nem hagyhatom meghalni, hisz ő a fiam apja. Nem tehetem Stefan. – válaszoltam. Stefan beleharapott a kezébe, majd lenyelette velem a vérét. Pár másodpercel később a sebemnek hűlt helye volt.

-         Nem akarom, hogy bajod essen. – mondta. – nem veszíthetlek el.

-         Nem fogsz. De most Damon-nek szüksége van rám. Csak így nyerhetünk vele egy kis időt, míg szólunk Victoria-nak. Kérlek Stefan. Engedd, hogy segítsek rajta – feleltem, és megfogtam az arcát, s közben hallottam, ahogy Damon felordított. Odaakartam rohanni hozzá, de Stefan lefogott.

-         Sajnálom nem tehetem. – súgta, majd felemelt és bevitt a lakásba.

Hiába csapkodtam a hátát, hogy tegyen le. Nem tette meg.

Felvitt egy szobába, majd rám zárta az ajtót.

-         Stefan nem csinálhatod ezt! Hallod? – kiáltottam, de nem jött válasz.

Megfordultam, majd egy hatalmas ággyal találtam szembe magam. Dühösen levágtam magam rá, majd a térdemre könyököltem és ott pihentettem az államat. Magatehetetlen vagyok. Már nem is muris embernek lenni. Miért akarta Jake? Hisz már elfogadtam, hogy ez vagyok. Jó igaz nyafogtam, hogy jó lenne embernek lennem, de valahol mélyen sokkal jobban élveztem vámpírnak lenni.

Felemeltem a fejem, és megpillantottam egy csomó képet egy szekrényen. Odaléptem, majd levettem az egyiket. Melanie volt rajta Steven-nel és egy kisbabát tartottak a kezükben. Nyílván az a kisbaba én voltam. Libabőrös lettem. Furcsa volt, mert már régen nem éreztem ezt.

Visszasétáltam az ágyhoz, és leültem. Némán bámultam a képet.

Nem sokkal később Melanie lépett be az ajtón.

-         Hogy van Damon? – kérdeztem egyből.

-         Jól. Most erősebb egy kicsit, de még mindig nem mehetsz le hozzá. – válaszolta, majd leült mellém.

-         Miért?

-         Mert ember vagy. Ismét van egy fajta illatod, amit ha megérez, megtámad…

-         De nem tenné. Egyszer már végig csinálták ezt. Tudom, hogy képes rá. – szakítottam félbe.

-         Sajnálom Madie. Nem tehetem. Féltelek. És Mégcsak most kaptalak vissza. Belehalnék, ha elkellene veszítenelek. – mondta Melanie.

Nem válaszoltam semmit. Elhajtottam a fejemet, és a padlót néztem, ő meg eltűrte a hajamat a fülem mögé.

-         Ne szomorkodj. Damon erős felfog épülni. Felhívtuk Danielt, hogy jöjjenek el Victoria-val…

-         Mi van? Ti… jesszusom. Belegondoltatok, hogy mi lesz a fiammal? – szakítottam félbe dühösen. – nem akarom, hogy így lássa az apját.

-         Css. Semmi baj. Minden rendben lesz. Nem lesz a fiadnak semmi baja. Damon nem néz ki már annyira rosszul hála neked. – mondta Melanie.

-         Nem volt más választásom… - feleltem halkan. – féltem, hogy elveszítem.

-         Tán’ szereted még őt? – kérdezte Melanie.

-         Nem tudom, vagyis… nem hiszem. Hisz ott van Stefan. most ő a mindenem. Jobban szeretem, mint valaha Damon-t, de…

-         De nem tudsz túl lépni rajta. Ezzel nincs semmi baj, kicsim. Ne aggódj ez miatt.

-         De zavar. Mert megbántott. Én őt már nem akarom szeretni, de nem tudom ezt megakadályozni. Túl sok minden fűz hozzá. – feleltem.

-         Ez ellen nem fogsz tudni tenni semmit, ha csak nem mondod el neki, mit érzel…

-         Nem! Azt már nem. Nem akarom, hogy…

-         Hogy? – kérdezett vissza Melanie.

-         Hogy szenvedjen. – válaszoltam halkan.

-         Ha Elmondod neki az igazat, biztosan nem szenvedne. Ha viszont titkolod, neked lesz rossz, mert a lelkiismereted nem tiszta. – mondta Melanie. Belegondoltam ebbe, és valahol igaza van. De nem vagyok elég erős ahhoz, hogy elmondjam neki, mit érzek. Nem tudom megtenni.

Kicsivel később Lementünk, és Damon már jobban volt. A nappaliban a kanpén ült, mellette Daniel.

-         Damon jól vagy? – kérdeztem, és oda Siettem hozzá. Nem kellett ahhoz szuper képesség, hogy megállapítsam Stefan-t ez zavarta.

-         Persze. Victoria megmentett. – felelte.

-         Hallottuk, hogy mi történt veled. Nagyon sajnálom – mondta Victoria.

-         Semmi baj. Megleszünk. – válaszoltam, és Dan-re néztem. – te jól vagy?

-         Én? Persze. – felelte Daniel. Oda léptem hozzá, letérdeltem elé, majd megöleltem.

-         Nem lesz semmi baj. Minden rendben lesz. – súgtam a fülébe.

-         De hogy lenne? – kérdezte Daniel sírva, majd ellököttmagától. – veszélyben vagy. Ember vagy, és a… szagod egyszerűen idegesítően csábító. Bármelyik pillanatban neked ugorhatok. – vágta rá Dan.

-         Semmi baj, megfogod tudni állni, mert én is megtettem. És apád is. Neki még rosszabb volt. Megsebeztem magam ő kezelte. Nehezen de túl lett rajta. Lekell győznöd ezt, mert különben ez fog téged, és ezt nem engedem…

-         Mert nem fogod tudni, ha meghalsz. – mondta, majd felpattant és kiment. Utánna akartam menni de Stefan megállított

-         Hagyd csak, majd én.

(Stefan szemszöge)

Kiszaladtam Daniel után. A kert közepén megállt, majd a fejét az ég felé emelte, és egy nagyot sóhajtott.

-         Tudom, hogy ez most nehéz neked, de kérlek ne anyádat hibáztasd ez miatt. Ő nem tehet erről. – mondtam neki.

-         Tudom, csak… - nem fejezte be a mondatot.

-         Csak mi? – faggattam.

-         Semmi, mindegy hagyjuk. – válaszolta.

-         Ha kiadod magadból könnyebb lesz. – folytattam.

-         Félek, hogy megölöm anyát. – végül kimondta. Lehuppant a földre.

-         Nem fogod bántani. És tudod miért? Mert erős vagy, gondolj bármit is magadról. Erős vagy és menni fog. Ha akarod segítek…

-         Te most min dolgozol? Olyan akarsz lenni, mint a filmekben a legtöbb mostoha apa? Megpróbálsz mindenben segíteni? – förmedt rám. – mégis miért ilyen nehéz felfogni? Akkor fogok megnyugodni, ha az anyám visszaváltozik vámpírrá. Nem akarom bántani. Nem fogom legyőzni.

Erre nem válaszolhattam, mert eltűnt. Daniel fél. Onnan tudom, hogy Damon is mindig ezt csinálta, ha valamitől félt. Ezért ment Katherine után mikor Madie terhes lett. Daniel egy az egyben Damon.

-         Minden rendben? – kérdezte Madie a verandán állva.

-         Igen. – feleltem.

-         Hol van Dan? – kérdezte.

-         Elment. Nem tudom, hogy hová, de elment. – feleltem, majd megfordultam. – sajnálom Madie.

-         Ne. Nem kell. Minden rendbe fog jönni. – felelte megjáttszva a “semmitől nem félek” szituációt.

-         Madie csak ne mond ezt. – válaszoltam.

-         De. De igen. Többé nem riadok meg semmitől. Daniel ügyes. Tud magára vigyázni. – felelte, majd visszament a házba.