2. Fejezet: A Titok

Egésznap a reggel történteken járt az eszem. Fel sem tudom fogni. Mi volt ez? Kezdem azt hinni, hogy csak hallucináltam. Az egész teljesen furcsa.
- Hahó! Madie! – mosolygott rám Elena
- Igen? Á Elena. – válaszoltam meglepve, de megpróbáltam leplezni egy tökéletes mosollyal.
- Szia, ma egésznap érdekes vagy. Valami baj van? – ha elmondanám, úgy sem hinne nekem.
- Nem semmi. Csak nem vagyok valami jól.
- Rendben. Eljössz délután velünk a Grillbe?
- Az mi? – kérdeztem és totál hülyén éreztem magam.
- Az itteni tinik lógó helye. – vágta rá Caroline kicsattanóan vidáman
- Oh. Értem. De nem tudom. – mondtam majd bután ráztam a fejem.
- Jajj ne már. Szeretnénk jobban megismerni téged. Jó fejnek tűnsz. – mondta Caroline még mindig mosolyogva.
- Oh. Köszi. – ezt jó volt hallani
- Na, szóval? – kérlelve fogta meg kezem Elena
- Hé, ne csináld már Madie. Gyere. Ott lesz Elena én és Bonnie.
- Caroline ne hagyd ki Stefan-t sem. Ő is jön. – figyelmeztette Caroline-t
- Oh és gondolom, hozza azt az idióta Damon-t. – ezt nem valami boldogan tette hozzá Caroline.
Nincs nagy valami kedvem elmenni, de ha Damon ott lesz, talán megtudom mi volt a reggeli. Egyszerűen meg akarom tudni.
- Hahó Madie itt vagy?
- Öhm igen csak elgondolkoztam.
- Ja, oké. Akkor, 3-kor?
- Jó. – mondtam egy gyenge mosollyal az arcomon
- Oda találsz?
- Azt hiszem.
- De ha akarod, találkozhatunk itt is a suli előtt.
- Jó. Az megfelel.
- Rendben. Akkor délután. – mondta vidáman majd elmentek.
Anyáék észrevették, hogy valami nincs rendben. Mielőtt elindultam Jake rá kérdezett.
- Hé Madie. Minden oké?
- I-igen. Miért? – kérdeztem gyanakodva
- Csak kérdezem.
- Aha.
- Hé, nekem bármit elmondhatsz.
- De mondom nincs semmi.
- Biztos?
- Jajj Jake… kérlek.
- Most is vele találkozol? – a hangjából ki hallatszott az idegesség.
- Nem. Elenával. – válasznak dobtam egy nyugodt mosolyt
- Oké. Csajos buli? - kacsintott
- Csajos buli. – nem volt valami könnyű hazudni, főleg, ha Caroline-nak igaza van és ott lesz Damon.
Már vagy 10 perce vártam Elenára. Kaptam egy SMS-t tőle. Azt írta, hogy valaki más jön el ide. De ki.
Ekkor megláttam egy ismerős arcot. A térdem remegett. És nem az izgalomtól. A félelemtől. Felismertem Damon arcát. Egyre jobban érzem, hogy nem hallucinálás volt a reggeli dolog. De akkor mi?
- Szia Madie. - üdvözölt
- Szia. – mondtam alig hallhatóan.
- Minden rendben?
- Igen. Miért?
- Mert reggel elrohantál. Mikor rám néztél nagyon ijedt voltál. Valami rosszat csináltam? – ez most költői kérdésként tette fel?
- Nem tudom. De mikor a nyakamhoz értél valami szúrást vagy karmolást érzetem. Pontosan nem tudom behatárolni. De lehet, hogy csak hallucináltam. Nem tudom. Abban reménykedem, hogy te el tudod magyarázni, ami történt.
- Szerintem hallucináltál… - közelebb lépett és megfogta a kezem. Nem tudtam kihúzni a kezem.
- Nem tudom, mi van velem…
- Hé, ez mindenkivel elő fordul…
- De nálam már régen volt…
- Azzal kapcsolatban, amit meséltél?
- Igen.
- Hé, nem kell félned, míg engem, látsz.
- Mi?
- Félsz valamitől. Látom. Csak nem mondod el mitől. Igaz?
- Igen.
- És elmondod mitől félsz?
- Nem. Hülyének fogsz nézni.
- Nem. Én soha. Soha nem foglak, hülyének nézni. Ígérem. – feltéve akkor, ha elmondom, hogy mitől félek.
- De ígérd, meg hogy nem is fogsz kinevetni.
- Madie, Madie, Madie. Nem bízol bennem? – kíváncsiskodott majd az arcomat a két keze közé fogta.
- Vámpírok… - mondtam végül a szemébe, míg arcunk közt a távolság alig 15 cm volt. Damon arca meglepődött. Már nem fogta az arcomat…
- Damon valami baj van?
- Nem. Csak olyanoktól félsz, akik nem is léteznek…
- Mondtam, hogy totál hülyének nézel majd… - válaszoltam és elindultam.
- Most hová mész?
- El… jobb, ha senkivel sem barátkozom.
- Madie. Ne mondj ilyet. Kérlek. A Grill arra van – szólt utánam, majd megfogta a vállam és megfordított az ellenkező irányba.
Az utat végig beszélgettük. Csak akkor vettük észre, hogy milyen hamar elment az idő mikor már a Grill-nél voltunk. Itt vettem észre, hogy a kezünk összekulcsolódott. Azt hiszem elvörösödhettem, mert Damon egy vigyort vágott. Jó érzés volt… igaz mosoly volt tőle. Mikor beléptünk az ajtón mindenki visszataszítóan nézett Damonra. Nem értettem miért.
- Sziasztok. – mondtam mosolyogva
- Szia. Hé, Nézzétek Madie mosolyog. – szólalt meg Caroline. Remélem sikerül elterelni a figyelmet Damonról.
- Hogy vagy? – kérdezte Elena.
- Köszi, azt hiszem jól, majd Damonra néztem.
- Damon beszélhetnék veled? – kérdezte Stefan idegesen.
- Naná, öcsi – felet Damon.
- Ne foglalkozz velük. – nyugtatott meg Bonnie
- Mi a baj Damonnal? Mikor beléptünk olyan ideges arccal néztetek ránk. Valami baj van?
- Nem épp a város jófiúját fogtad ki. Damon elég magának való. Nagyon sokan utálják.
- Miért?
- Nem tudom. – erre a kérdésre furán reagált.
- Értem. – válaszoltam majd néztem ahogy Stefan idegesen magyarázott valamit Damon-nak ami nem nyerte el tetszését.
- Szia. Mi még nem ismerjük egymást Matt vagyok.
- Szia én Madie.
- Hogy tetszik itt nálunk?
- Hangulatos kis város. Tetszik.
- Igen. A ,,kis” pont a megfelelő szó. Kis város nagy történelemmel.
- Ez így szokott lenni.
- Nem akarok bunkó lenni, de vigyázz ezzel a Damon-nal.
- Miért van, az , hogy mindenki ezt mondja. Mi bajuk az embereknek vele?
- Nem egy jó fiú.
- Na ezt már másodszorra hallom.
- Akkor inkább, hagyjuk a témát.
- Köszi. – vigyorogtam Matt-re.
- Bocsi csak Stefan nem bír magával. – időközbe visszatért Damon és vele együtt tűnt el Matt.
- Értem. Semmi gond. – vágtam rá.
- Akkor jól van. Kérsz valamit inni?
- Egy narancslevet.
- Rendben. Egy narancslé rendel. Mindjárt hozom.
- Oké. Köszi.
Nem értem mi bajuk van az itteni embereknek Damon-nal. Szerintem aranyos. És kedves. Bár lehet, hogy van valami amit titkol? Ha igen akkor mit? De ahogy észre vettem nem valami titokzatos.
- Szia. – üdvözölt Stefan.
- Szia. – válaszoltam meglepetten
- Beszélhetnék? – kérdezte.
- Ha Damon-ról van szó ejtsük. Elég volt, hogy mindenki rosszat mond róla.
- Mert nem…
- Igazán jó fiú. Mi van ennyire érthetetlennek látszom, hogy többször kell elmondani valamit?
- Nem csak féltünk.
- Jesszusom, mitől? – kérdeztem viccelődve. – nagylány vagyok már. Tudok magamra vigyázni. Nem kell bébiszitter. Oké? – mondtam dühösen és elindultam Damonhoz.
- Miért utál téged mindenki? – kérdeztem Damon-t
- Mert nem vagyok egy jó fiú.
- Uhh. Elég volt ebből a válaszból. Nem érdekel mennyire nem vagy jó fiú, csak az ha veled vagyok valahogy másképp érzem magam. Olyan szabadnak, könnyűnek. És felhőtlenül boldognak. Mindent másképp látok.
- Valahogy így érzek én is. De igazuk van abban, hogy féltenek.
- Nem érdekel. Csak az, hogy veled legyek.
- De ez nem ilyen egyszerű.
- Miért?
- Azt nem mondhatom el.
- Tudod mit. Nem érdekel. Csak az, hogy szeretlek. És nem érdekel mások mit gondolnak.
- Én is téged.
Ekkor megtörtént amire számítottam. Damon megcsókolt. Ahogy az ajkaink összeértek a szívem egyre jobban dobogott. Ezen a ponton értem el azt, hogy rájöttem, nekem csak ő kell. Senki más. Csak ő. Ő életem egyik életem legjobb dolga. 2 napja ismerem még is olyan mintha 20 éve ismerném. Ezt már az első pillanatban tudtam mikor megláttam. Az arca magával ragadt. Mikor megláttam… nem tudom szavakba foglalni csak azt tudom teljesen beleszerettem. És ha tehetném örökre vele lennék.
- Azt hiszem felhívtuk magunkra a figyelmet.
- Tudod mit Madie. Nem érdekel már semmi. Csak te.
- Társaságunk lesz.
- Stefan mi van?
- Semmi. Csak amit mondtam ahhoz tartsd magad.
- Nyugi.
- Próbálok de nem megy.
- Na Jó azt hiszem ez nem tartozik rám. Oda megyek Elenáékhoz.
- Rendben.
Nem igaz. Miért nem hagyják az embert boldognak lenni?
- Madie! Gyere billiárdozni.
- Áh. Én? Nem tudok. Nem vagyok valami jó benne.
Mindenki arra lett figyelmes mikor egy ordítozó nő rohant be a Grill-be.
- Valaki segítsen. Megint volt egy. Megint megöltek valakit.
- Hol? – Kérdezte Stefan.
- A parknál.
- Milyen sebek vannak rajta megtudja mondani?
- Épp ez az. Nincsenek sebei és egy csepp vér sincs benne.
Erre a kijelentésre Damon és Stefan egymásra néztek és Damon rákérdezett:
- Látta, hogy ki lehetett?
- Nem. Csak a testet. De a bokorban zörgött valami. Nem mertem odanézni csak rohantam az első nyilvános helyre segítséget kérni.
- Megtudná nekünk mutatni azt, hogy a park melyik részén volt? – kérdezte Damon.
- Nem Damon te maradsz. Menj oda Madiehez. – ezt hallottam utoljára. Damon elterelte a figyelmemet.
Nem hiszem el. Már itt is.
- Madie. Madie? Hé gyere ide. Téged nem fog bántani. Nem hagyom.
- Nem hiszem el. Már itt is. Sehol sem tudunk lenni ahol nincsenek? Miért? Annyira félek… - remegve mondtam. A testem minden ízében remegett…
- Csst. Nem kell félned. Nem fog téged bántani. Nem hagyjuk.
- Stefan haza kísérem Madie-t.
- Oké – de vigyázz rá.
- Te figyelj a saját barátnődre. Oké? Madie az én gondom. – mondta majd elindultunk.
Amint kiértünk a sötét utcára még jobban féltem…féltem, hogy elkap minket és akkor mindennek vége szakad…
- Mi volt ez? – zajt halottam amitől megijedtem.
- Nem tudom de ne foglalkozz vele. Nem sokára otthon vagy. Ne félj itt vagyok.
- Tudom. Csak nem tudok tenni ellene.
- Ne aggódj. Nem lesz semmi baj.
Párperc múlva otthon voltunk már. Damon bekísért a lakásba. Anyu az ajtó csukódásra kijött.
- Madie? Te vagy az?
- Igen.
- Hé kicsim mi történt?
- Semmi csak fázok…
- Akkor bújj gyorsan az ágyba.
- Mrs. Roberts felkísérhetem a lányát?
- Persze. Nyugodtan.
- Köszönöm.
Amíg a lépcsőn felértünk egy életre valóságig tartott.
- Na gyere bújj be az ágyadba.
- Ne. Ne menj el.
- De muszáj. Nem maradhatok itt. Érdekesen venné ki magát a dolog. – mondta megbánó arccal.
- De vigyázz magadra. Ígérd meg.
- Megígérem.
- Amint haza értél hívj fel. Oké?
- Rendben anyuci. – mondta viccelődve
- Damon. Ez nem vicces. Féltelek.
- Nem kell. Nem lesz semmi baj.
- Ajánlom is.
- Szia. – közölte majd megcsókolt. Ekkor már megnyugodtam. Miután kiment figyeltem az ablakból ameddig még láttam.
Egy óra múlva kezdtem aggódni. Valami nem stimmel. Már rég otthon kéne lennie.
Ekkor hirtelen kopogást halottam.
- Igen?
- Szia hugi.
- Szia.
- Hogy vagy?
- Jól.
- Anyu mondta, hogy hazajöttél. Megakartam kérdezni milyen napod volt.
- Jó. Összejöttem Damon-nal.
- Gratulálok hozzá.
- Köszi.
- Ez mellet nem látszol boldognak.
- Pedig az vagyok.
- Madie nem tudsz hazudni.
- Jól van.
- Tudtam. Szóval ki vele. Mi bánt
- Megint kezdődik.
- Mi? Mi kezdődik?
- Ma mikor bent voltunk a Grill-ben egy örjöngő nő jött be azt kiabálva, hogy talált egy holteste sebek nélkül.
- És ebben mi a rossz?
- Hogy egy csepp vér sem volt benne.
- Mi? De elég messze vagyunk az előző helytől.
- Épp ez az. Ezek a világ bármely pontján megélhetnek.
- Hé. Ide nem juthatnak be.
- Tudom.
- Inkább aludd ki magad. Rendben?
- Szóval nem hiszel nekem?
- Nem erről van szó. Csak ha ez így megy tovább megint vissza esel. És ezt nem akarom.
- Nem fogok.
- Biztos?
- Igen.
- Rendben.
- Nem hiszed ezt sem…
- Sajnálom… akkor is ezt mondtad, hogy nem esel bele… egy hétre rá a legmélyén voltál. Nagyon aggódtunk érted. Féltünk, hogy mi lesz.
- De most nem lesz semmi. Ígérem.
- Ajánlom is, mert akkor megöllek – mondta viccelődve.
- Megengedem. – végre megszólalt a telefon.
Damon épségben hazaért. Megnyugodtam. Épségben van. Minden rendben van. Amíg Jake nem jött be nagyon aggódtam. Egy óra alatt ennek a kisvárosnak a végéhez 2x is elérnék. Remélem nem történt semmi. Majd holnap kiderül.
A reggelem jól indult. Végre szombat. Nem kell törnöm magam a suliban. Ez az én napom. Mire anyuék is felébredtek az asztalt megterítettem. Anyu furán nézett.
- Öhm Madie ezt minek?
- Csak úgy…
- akkor vagy ilyen ha szerelmes vagy.
- Mert az is vagyok
- Tudtam én. Az osztályból? Bemutatod?
- Tegnap már találkoztál vele.
- Damon? Rendes srácnak tűnik
Végre valaki beismeri. A reggeli alatt sokat beszélgettünk. Meséltem nekik Damonról. Aztán rákérdeztek a tegnap esti dologra.
- Mi történt tegnap?
- Semmi. Mondom fáztam.
- Madie nem tudsz hazudni.
- Nem-nem hazudok. Ez az igazság.
- Madie. Nem bízol bennünk?
- Úgy sem hinnétek el.
- De kicsim. Szóval?
- Tegnap a Grill-be egy ijedt nő rohant be. A park egyik oldalán talált egy holtestet sebek és egy csepp vér nélkül.
- Jesszusom.
- Nem veszem be. – mondtam majd szerencsére megszólalt a csengő.
Damon volt az. Végre így megszabadulok az idegesítő családomtól.
- Mr. Roberts szeretném elkérni a lányát mára.
- Nyugodtan. De éjfélre legyen itthon.
- Apu. Nem vagyok már gyerek.
- Oké. Na tünés.
- Köszi. – feleltem majd indultunk is.
- Elmondtad nekik?
- Igen.
- És? Hittek neked?
- Azt mondják, hogy igen… de látszik rajtuk, hogy nem.
- Segítsek bizonyítani?
- Nem. Köszi. Így is tiszta hülyének néznek. Tökre elegem van.
- Hé te nem vagy az.
- Ja csak a szüleim nem hisznek nekem.
- Pedig kéne. Nézd. – rámutatott egy újság cikkre. Ez állt rajta: ,,TRAGIKUS BALESET. A HOLTESTBEN EGY CSEPP VÉR SEM VOLT. A GYILKOST NEM TALÁLJÁK!”
- Szent ég.
- Hé ide nem juthat. Téged nem bánthat.
- De akkor is…
- Hé – két keze közé fogta az arcom majd magához húzott. – bízz bennem. Figyelj, megkell nekem valamit ígérned. Akármi történik mi együtt maradunk. Rendben?
- Ezt, hogy érted? Ugye nem akarsz…
- Nem. Nem de hogy is… csak ígérd meg.
- Megígérem. – mondtam, bár nem értettem miért kérte ezt tőlem.
- Elviszlek hozzánk.
- Stefan nem fog utálni ezért?
- Nem érdekel. emlékszel? Nem foglalkozunk velük.
- Igen emlékszem.
Amíg oda értünk megértettem mi tartott olyan hosszú ideig. Nagy távolság van a házunk között. Mielőtt oda értünk rámutatott egy nagy épületre. Nagyon szép volt. És nagy.
- Voálá. Itt is volnánk.
- Ez hatalmas.
- Az. Talán túlságosan is. De nekem megfelel.
- Nem tudnék egy ekkora házban élni.
- Hamar hozzá szokik az ember.
- Oké.
Damon körbe vezetett. Megmutatott mindent. Furcsálltam, hogy nem futottunk össze Stefan-nal. Kitudja lehet otthon sincs… de nem értem miért viselkedik így Damon-nal…
- Na tetszett?
- Igen. Szép és nagy.
- Szia Stefan. – üdvözölte az arcomat nézve.
- Sziasztok. Láttátok ezt?
- Igen. De nem kéne feszegetni ezt a témát Madie előtt… Fél tőlük…
- Oké. Akkor nem.
- Nem.
- Héé én is itt vagyok. – vágtam közbe.
- Bocsi.
- Semmi baj. Öhm meg lehet őket állítani?
- Meg. Egy fakaró a szívbe.
- Akkor szinte sehogy…
- De. egy pisztolyból kilőt fagolyó megsebzi őket. Itt már sok esélyed van arra hogy leszúrd.
- Ez undorító… kész gyilkosnak kell lenned, hogy egy nálad sokkal nagyobb gyilkost megölj? Ez tök bizarr…
- Az. De ez az egyetlen megoldás.
- A régi helyen meséltek nekünk, valami növényről ami nem öli meg őket de legyengíti.
- Verbéna. – mondták egyszerre. Hihetetlen mennyit tudnak erről a dologról.
- Hol lehet beszerezni?
- Nem tudom.
- Értem.
- Stefan mi van Elenával? Régen láttalak együtt titeket.
- Minden rendben van vele. Miért? Csak nem aggódsz?
- Nem- nem aggódok.
- Bocsi h közbe vágok de körbe nézhetek?
- Persze.
Jobbnak láttam ha nem vagyok ott. Itt minden olyan ódivatú és antik és az mellett szép. Furcsa szagot éreztem. A szag valami lépcsőhöz vezetett. Hátra néztem, hogy nincsenek –e mögöttem. Még veszekednek. Nem baj. Addig sem veszik észre hogy eltűntem. Eddig is furcsák voltak de most még jobban. A lépcső egy alaksorba vezetett. Egy sötét és hosszú alagút szerű járatban lehettem. Talán a ház alatt valahol. Ekkor megcsapta az orromat a bűz. Sokkal erősebb volt. A járatvégén volt egy kis fény, később oda érve egy ajtót találtam. Megnéztem, hogy nyitva van-e. nyitva volt. Bementem. Nagyon ijesztő volt. A szag már sokkal erősebb volt. Egy zsák volt. Ez lehet a gazdája a szagnak. – Mik ezek?kérdeztem magamtól. Kinyitottam. Televolt állat tetemekkel. Az állatokból vért teljesen kiszívták… ezután rohantam felfelé. Mikor kiértem Damon állt velem szembe. Ekkor már csak egy kérdésem volt?
- MI VAGY TE?