Morzsák :)

Sziasztok! Mint megígértem hozok egy kis morszát a következő fejezetről :)
Ugye Madie most jelenleg az édesapjánál van Miami-ban. Azt reméli talán itt nem fogja annyira a fejét törni a dolgokon. De mi van ha egy váratlan esemény beüt? Madie, hogy viseli? és Jake valaha megváltozik?
Ezekre a kérdésekre pénteken 20:00-kor megkapjátok a válaszokat :) Sziasztok :)

Sziasztok! Felraktam a kövit :) Jó szórakozást :)

32.

(Madie szemszöge)

Meglepett a dolog. Caroline is vámpír.

- Ki tette veled? – kérdeztem suttogva.

- Katherine. – felelte ugyanúgy suttogva. – és azt is tudom, hogy te is az vagy. Szóval nekem mindent elmondhatsz. Tudok mindent róla. Mindent.

- Elvitte Danielt, Damon pedig utána ment. – feleltem, és gyűlölet fogott el.

- Az a kis… - kezdett bele Caroline.

Aztán beszélgettünk még egy kicsit, elmeséltem neki mindent, hogy én is vámpír vagyok, hogy lettem az, Ashley-ről is beszéltem neki, és elmondtam, hogy mennyire hasonlít Katherine-re. Ha nem ismerném azt mondanám, hogy Caroline-nak sok volt ez a hirtelen információ bomba, de csak hallgatta. Nem kérdezett. Láttam rajta, hogy minden egyes szavamat értelmez.

Majd miután befejeztük, Caroline bealudt. Nekem nem volt idegem hozzá, így csak bámultam az ablakon. ránéztem az órára, és még csak 2 órát utaztunk. Kint már sötétedik. Telihold volt. az egész olyan mesés volt. és egyedül élvezem. Daniel, és Damon nélkül.

Aztán másnap reggel megérkeztünk kissé hosszabbra sikerült az út, mert kerülőn kellett mennünk, ugyan is egy brutális baleset történt. Caroline ekkor már ébren volt. egymásra néztünk, és egy percig azt hittük, talán vámpírtámadás lehetett.

Reggel 8 óra. Miamiban most jelenleg 21 fok van. Apa háza előtt álltunk meg először. Caroline gyorsan leírta a címet, hogy majd valamikor átjön. Elköszöntünk, majd a kapuhoz léptem.

Féltem bemenni. Félek apa reakciójától, ha meglát.

Erőt vettem magamon, és bementem. Az ajtón bekopogtam. Kis idő múlva Jake nyitotta ki az ajtót egy hatalmas mosollyal az arcán, ami azonnal lefagyott amint meglátott.

- Madie? Te mit keresel itt?

- Én is kérdezhetném ugyanezt tőled. – vágtam rá sötéten.

- Jake ki… Madie? – apa hangját hallottam.

- Igen én vagyok az. – feleltem mosolyogva. Amint megláttam apát hirtelen izgatotság fogott el.

- Édes kislányom. – szólt majd félre lökte Jake-et és magához ölelt. – de hiányoztál. Hogy vagy? Minden rendben? – kérdezte miközben két keze közé fogta az arcomat.

- Ha behívsz mindent elmesélek. – feleltem.

- Jól van – mondta apa majd bement a lakásba – Madie, kérlek gyere be a lakásomba.

Bementem. Apa lakása nem sokkal volt nagyobb annál, ahol még velük laktam Mistic Fallsban. A falak fehérek, és mindenhol absztrakt, és családi képek voltak. Apa ezek szerint még mindig velünk lenne.

Bementünk a nappaliba. Jake lassan vonszolta magát utánunk. Leültem a kanapéra, mellém pedig apa. Velünk szembe egy fotelbe dobta magát Jake.

- Mesélj, mi van veletek? Minden rendben? – faggatni kezdett.

- Hát nem igazán. Sok minden történt… - a hangom elcsuklott, és a könnyeim potyogni kezdtek.

- Szakítottatok Damonnel? Vagy mi?

- Nem. ennél sokkal rosszabb. Daniel…

- Tényleg, őt miért nem hoztad magaddal? Ugye jól van? – apa hangja aggódó lett. – hol van Daniel?

- Tényleg Madie. Hol van Daniel? – kontrázott gonoszan Jake.

- Figyelj. Damon mindent elmondott. Tudom, hogy mik vagytok. Mindenkiről tudok. Kérlek mond el mi van Daniellel. – vágta rá apa.

- Katherine-ről mesélt Damon? – kérdeztem

Ekkor elmondtam mindent. Közben figyeltem Jake reakcióit. Nem lepte meg a dolog. Biztosan tud róluk. És van egy olyan érzésem, hogy köze is van hozzá.

Este nekiálltunk vacsorát főzni. Hárman. Jake és én nem szóltunk egymáshoz. Én jobbnak láttam ha erről apa nem tud. Csengettek. Apa kiszaladt megnézni, hogy ki az. Az egyik barátja az.

Kihasználtam az alkalmat és megpróbáltam Jake-kel beszélni.

- Szóval? Hol van Daniel? – egyből a lényegre tértem.

- Nem tudom miről beszélsz. – vágta rá közömbösen.

- Tényleg? Ma nem úgy hangzott. – feleltem.

- Igazán? Ha bármit is tudnék, akkor sem mondanám el. – válaszolta sötéten.

- Ha nem mondod el, hogy hol van Daniel, esküszöm, hogy kitépem a szívedet a helyéről, és a kutyákkal fogom megetetni. – felment a pumpa. Ilyenkor nem bírok az idegeimmel főleg, ha a fiamról van szó.

- Na itt vagyok. Kész a vacsi? – szólt apa a hátam mögül.

- Igen. – feleltem, és közben gyilkos pillantást vetettem Jake-re.

Egész vacsora alatt csendben voltam. Csak apa és Jake beszélgetett. Mikor rólam volt szó csak mosolyogtam.

Mikor befejeztem felmentem és lefürödtem.

Kivettem Damon dzsekijét a bőröndből és magamhoz szorítottam… annyira hiányzik…

Ekkor megcsörrent a telefonom. Damon hívott.

- Szia kicsim. Sajnálom, hogy még csak most hívtalak,csak nem volt időm.

- Semmi baj. Megtaláltad már? – kérdeztem aggódva

- Nem. Sajnálom. Minden erőmmel azon vagyok. Ígérem Daniel nélkül nem megyek haza. – közölte.

- Annyira félek, hogy valami rossz történt vele…

- Ezt hagyd abba. Nem lesz semmi baja Danielnek. Rendben?

- Rendben. – feleltem és letöröltem a könnyeimet.

- Inkább mesélj mivel ütötted el a napodat?

- Egésznap utaztam. Lejöttem apához. Azt hittem itt legalább nyugodt leszek. De nem. Jake itt van. Ide költözött. Van egy olyan érzésem köze van a dolgokhoz. De hazudik. Nem mondja el. – feleltem.

- A kis rohadék… akkor biztos van. Esküszöm, hogy…

- Damon. Most te fejezd be. Ne hergeld magad jobban. Kérlek. Nem számít. Amíg nem bánt senkit nincs baj – nyugtattam.

- Jól van. Rendben - sóhajtott.

- Felvidítsalak? – kérdeztem

- Na rajta.

- A bőrdzsekid itt van nálam. Így velem vagy mindig. – Damon felnevetett.

- Szeretlek Madie. Nagyon szeretlek.

- Én is téged. – válaszoltam és ismét könnyek záporoztak a szememből.

- De ha nem haragszol most megyek. Szeretném ha minél előbb haza mehetnék Daniellel.

- Jól van. De hívj majd. Kérlek. – mondtam.

Elköszöntünk és letettük. Jó volt hallani a hangját. Alig várom, hogy velem legyen.

Kopogtak.

- Bejöhetek? – kérdezte apa.

- Persze, végül is a te házad. – feleltem és gyorsan letöröltem a könnyeimet.

- Minden rendben? – kérdezte miközben leült az ágyra.

- Persze. Miért?

- Mert sírtál. – apa mindig észre vette.

- Az előbb Damonnel beszéltem. És nagyon hiányzik. És alig várom, hogy végre vele és Daniellel lehessek. – feleltem. Visszakellett tartanom a sírást.

- Nem lesz semmi baj. Damon visszahozza Danielt. – válaszolta és magához ölelt.

- Tudom. Csak attól félek, hogy valami baja lesz valakinek. És ezt nem szeretném.

- Tudod mit. Beszéljünk másról. Oké? – kérdezte és a hátamra terítette Damon dzsekijét.

- Jól van. Miről szeretnél? – kérdeztem

- Mi volt ma vacsora előtt veled és Jake-el? – ojjaj…

- Mostanában nem vagyunk jóban. Sőt… gyűlölöm. Kihasznált. – úgy döntöttem nem köntörfalazok, és kitálalok mindenről.

- Mert? – apa meglepetten kérdezte.

- Katherine szövetségese. Összejött egy boszorkánnyal aki megigézte. És ezt az átkot senki sem tudja feltörni, csak egy boszorkány. Olyanom meg nincs már. Damon eltette láb alól. – a szavak csak dőltek belőlem. Minden egyes mondattal valahogy könnyebb lett.

- Na várj. A bátyád nem is normális? – viccesen hangzott apa szájából. – de a lány miért csinált ilyet?

- Nem tudom. Senki sem tudja. De van egy olyan érzésem ehhez is van köze Katherine-nek.

- Hihetetlen. Hogy képes valaki ilyesmire? Ez nem normális. – apa arcán düh rajzolódott ki.

- Apa, hagyd. – visszakellet fognom. Sokszor eljátszotta ezt, mert Jake egy időben nagyon rosszul viselkedett – nem tehetsz semmit. Az elméje irányítva van. Nem tudunk rajta segíteni.

- Áh ez nekem sok. De egy a fontos, hogy legalább te… még normális vagy. – ahogy kimondta mindketten nevetni kezdtünk.

- Normális? Én? Azt hiszem sosem voltam. – feleltem nevetve.

- Na látod? Ez az én kislányom. Az állandóan mosolygós Madie. Mi lenne, ha amíg itt vagy, ebből a részedből kicsivel többet látnék? Tudom, nehéz kérés, de legalább egyszer-kétszer próbáld meg. Az én kedvemért. – mélyen a szemembe nézve mondta. Rájöttem, hogy apának fáj, ha ilyennek lát.

- Ez megfelel? – kérdeztem és egy hatalmas dilis mosolyt villantottam.

- Tökéletes. – felelte nevetve. – na de most pihenj. Sokat utaztál. Holnap majd még beszélgetünk. – mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Ez olyan, mint kislány koromban. Mindig te voltál, az aki utoljára köszönt el tőlem. És mindig te voltál bent velem tovább. – szóltam mielőtt kiment volna.

- Szeretlek. – mondta mosolyogva.

- Én is apa. – mosolyogtam.

Az egészéjszakát végig aludtam. Reggel mikor felébredtem, észrevettem, hogy nem engedtem el Damon dzsekijét, és Daniel mackóját.

Nehezen de kivánszorogtam a fürdőszobába. A hajam olyan volt, mint egy széna boglya, a szemeim alatt megjelentek a sötét karikák.

- O-ó. Elfelejtettem… - mondtam halkan. Nincs elég vér a szervezetemben, és nem is hoztam magammal. Szuper.

Egy alapos fogmosás után elmentem felöltözni. Hallottam, hogy apa beszélget valakivel. Caroline itt van.

- Szép jó reggelt. Itt van a barátnőd. – köszönt apu.

- Szia Madie. – mosolygott Caroline apa mögött.

- Köszi apu. – feleltem, majd Caroline bejött.

- Nem nézel ki valami fényesen. Minden rendben? – kérdezte míg lehuppant az ágyra.

- Nincs rendben. Nem hoztam magammal… - sosem szerettem hangosan kimondani a vér szót.

- Oh értem. Adjak? Én feltankoltam. – mosolygott.

- Igen, ember vérrel. Én viszont ,,vega” vagyok. – feleltem és neki dobtam a párnát.

- Jól van na. Csak mondtam. – vágta rá, és visszadobta a párnát. – ez mi? – kérdezte és elővette a könyvet ami a fejemre esett. – Vámpír legendák? Huh, izgi.

- Nem tudom mi az. Mikor a cuccaimat pakoltam szépen fejen talált, gondoltam berakom. Majd beleszeretnék nézni. – válaszoltam, de Caroline megelőzött. Felcsapta, és olvasni kezdett.

- Valaki nagyon belemerült. – szóltam pár perc múlva, de nem reagált. – hagysz nekem is valamit?

- Mi? Jaj, ne haragudj, csak olyan sok érdekesség van benne. – felelte és egy kicsit elpirult.

- Majd én is belenézek, viszont most az kérném, hogy gyere el velem vadászni. Megkérdezem aput, hogy hol lehet… nem bírom tovább. – közöltem.

- Jól van. – felelte Caroline.

Lementünk, apa épp egy telefont intézett.

- Rendben. Majd át ugrom vele. Szia. – hangzott a válasz. – fránya Jack.

- Valami baj van? – kérdeztem, mert apa nem volt túl boldog.

- Nem, nincs csak elhagyta az egyik vázlatomat, és át kell vinnem a másolatát. – felelte sóhajtva. – és veled minden rendben? Olyan nyúzottnak tűnsz…

- Igen, tudom. és ezért jöttem, hogy segíts. – amint kimondtam apa arca elsápadt. – nyugi apa, nem akarom kiszívni a te véred. Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy hol van olyan hely, ami nem védett…

- Huh… azt hiszem itt a közeli kisebb erdő nem védett… - kicsit feszengve érezte magát ebben a témában

- Köszi apu. Caroline te velem jössz. Oké? – kérdeztem, amire Caroline csak bólintott.

- A kocsi kulcs ott lóg fent. – szólt utánunk apa.

- Köszi. – kiabáltam vissza.

Kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a ragyogó napsütésbe. A nagy sietségben elfelejtettem felhúzni a gyűrűmet és csúnyán megégettem magam. De szerencsére hamar gyógyulok.

- Sssz… - szisszentettem.

- Minden rendben? – kérdezte Caroline.

- A gyűrűmet fent hagytam. Egy perc és itt vagyok. – feleltem és felszaladtam a szobába.

Meg sem lepett, hogy Jake a szobámba kutakodott. Már messziről hallottam, így nem hagytam szó nélkül. Még kicsit távol voltam az ajtótól, de már szóltam.

- Van 3 másodperced, hogy kitakarodj onnan, és letedd amit fogsz. – majd oda értem az ajtóhoz.

- Háh… - ráfagyott a mosoly az arcára.

- Ennyire nem lehetsz hülye…

- De te sem. fent hagyod a gyűrűdet? – megint szemétkedik.

- Add azt ide. Most! – összeszorított foggal mondtam.

- Akkor gyere be érte – vágta rá, és elhúzta függönyöket.

- Te szemét. – vágtam rá.

- Szóval ki a hülye? Ez nélkül nem mehetsz sehova… be vagy zárva a lakásba. Szegény védtelen Madie. Most nincs itt Damon, hogy megmentsen… de kár…

- ADD IDE! – kezdtem dühbe gurulni. Legszívesebben letépném a fejét.

- Gyere be érte… elég erős vagy… jaj, de bolond vagyok. Hisz napok óta nem ittál… nagyon bátor dolog… csak nem eltaláltam a gyenge pontodat? – egyszerűen nem bírja abba hagyni?

Erőt vettem magamon, berohantam a szobába és villám gyorsan kikaptam a kezéből a gyűrűt és felhúztam.Nem vette észre, majd neki löktem a falnak, majd folyogatni kezdtem

- Na ide figyelj. Elég erőm van ahhoz, hogy megöljelek. Nem érdekel, hogy a testvérem vagy. Érted? Most pedig takarodj innen ki, és szállj le végre rólam.

- Elengednél? Nem kapok levegőt… - fuldokolva beszélt.

- Jaj de bolond vagyok… Csak nem eltaláltam a gyenge pontodat? – utánozni kezdtem. Ekkor belépett Caroline.

- Minden rendben?

- Igen. Most már, és szeretném, ha ez így is maradna. – válaszoltam majd elengedtem Jake nyakát. Köhögni kezdett. – na most pedig kifelé. – és elkezdtem lökdösni.

- Mi lenne ha nem lökdösnél? – kérdezte gyenge hangon.

- Akkor lennék hülye. – felelte és kicsit erősebben löktem meg, és kiesett az ajtón. Apa felrohant a hangra.

- Mi történik itt fent? – kérdezte lihegve.

- Megtanítom a kedves bátyámat, hogy egy vámpírral ne kezdjen ki, mert hiába gyenge, ő jár csak rosszul. – ismertettem, és közben Jake-et néztem ahogy a földön fekszik, és szenved. Úgy gondoltam, jobb, ha bezárom az ajtót. – e nélkül nem fogsz tudni bemenni. – lebegtettem a kulcsot, aztán oda hajoltam. – figyelmeztetlek. Egyetlen rossz mozdulat és eltöröm a nyakad. – majd felálltam és ott hagytam.

Kimentünk a házból, majd Caroline rákérdezett.

- Mi történt ott fent?

- Semmi csupán csak szemétkedett. És megmutattam neki, hogy ki az úr. – feleltem, majd felnéztem Jake szobájának az ablakára. Kifelé bámult. Egy kaján mosollyal meglebegtettem az ujjam. Jake majdnem kiverte az ablakot dühében.

Nem volt valami nagy az erdő amiről apa beszélt. 2-3 perc alatt odaértünk.

- Öhm, most jut eszembe, nekem miért kellett jönnöm? – kérdezte Caroline, miután kiszálltunk apa fekete Volvo-jából.

- Őrködni. – feleltem majd bevetettem magam az erdő sűrűjébe

(Damon szemszöge)

Egy sötét helyen ébredtem. Valami pince lehetett. A lábaim és a kezeim levoltak láncolva. A fejem pedig majd szétesett. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy Katherine műve. Nem sokkal ez a tény be is bizonyosodott.

- Szép jó reggelt. – gonosz mosoly ült az arcán.

- Még is mi a fenét akarsz tőlem? – nem köntör falaztam.

- Semmit. Csupán a drága kis szerelmed majdnem megölte Jake –et. – vágta rá.

- Biztosan megérdemelte. – feleltem.

- Hol van a könyv? – kérdezte, de nem értettem miről beszélt.

- Mi van? Nem tudom miről beszélsz. – vágtam rá.

- Rossz válasz. Jason… - vágta rá, majd a srác valami takaró féleséget húzott le az ablakról.

- Ááá. – felkiáltottam, mert a Nap égette a bőrömet…

- Na szóval? – kérdezte miután Jason visszarakta a takarót az ablakra. – hol van a könyv, ami a vámpír legendákról szól?

- Elég sok könyvem van, de ez a cím nem rémlik… - feleltem…

- Jason! - kiáltott Katherine. Jason egyből lerántotta a takarót… - ezt addig játszhatjuk míg ki nem nyögöd…

- Várj. – aztán beugrott valami…

- Csak nem? Jason rakd vissza, hat csiripeljen a madárkánk. – szólt Katherine

- Valamelyik nap, találtam egy könyvet. Kb az 1800-as évek végén készült. Arra gondolsz? – kérdeztem. A sebeim, lassan de gyógyulni kezdtek.

- Igen. Hol van? – egyből érdekelte a dolog.

- Elraktam. Valahol a szobánkban van. – feleltem.

- Ajánlom, hogy úgy legyen, vagy különben Daniel meg hal…

Neki akartam menni, de a láncok visszatartottak. Katherine gonoszan felnevetett.

- Sajnálom de ez nem fog menni.

- Dögölj meg. – válaszoltam összeszorított foggal.

- Háhá. Késő. Már megtörtént. – felelte Katherine majd kiment a pincéből. Jason egyenesen felém tartott kezében egy vasfüves fecskendővel

- Jajj ne már… nem vagyok elég gyenge? – elővettem a szokásos modoromat.

- De ige… - majd földre rogyott.

- Mi a…

- Hallgass. – szólt egy barna hajú 15-16 éves kis csaj

- Hogy mi? Ki vagy aki megszabja mikor szólalok meg?

- Aki megmenti az életed. – vágta rá.

- És honnan tudhatom, hogy megbízhatok benned? – kérdeztem mire ő dühösen fel emelte a fejét.

- Egy név. Daniel. – felelte majd eltűnt.

- Modorod az is van. – kiabáltam utána, majd halkan hozzá tettem. – meg sem tudtam köszönni.

Kiszaladtam utána, de nem láttam. Mindenhol vasfűvel legyengített vámpírok hevertek.

Megkerestem a kocsim kulcsait, majd elviharoztam onnan, mielőtt még felébrednek.

Beszálltam az autóba, majd elhajtottam onnan.

Ki volt ez a kis csaj?– gondoltam magamban. Gyenge voltam, így elő vettem, egy adag vért, lehúztam, majd elindultam Miamiba, Madie-ért.

fejezet

Ugye nem felejtettétek el? ma 20:00-kor frissítés :) és ma kikerül egy szereplő képe :)

azon gondolkodtam, hogy hetente legalább egyszer megérdemlitek, hogy adjak információt a következő fejezetről :) jövőhéttől kezdve hetente egyszer.

Lívi.

Sziasztok! itt a 31. Fejezet (:

Kicsit hosszúra sikerült ez a fejezet remélem nem bánjátok ( : Jó olvasgatást (:

31.

(Damon szemszöge)

Alig egy óra telt el azóta, hogy Madie lent van a pincében. Nehéz megállnom, hogy lemenjek hozzá. De megígérte, hogy nem adja fel az életét. Egyszer már majdnem elvesztettem. Nem akarom még egyszer átélni.

- Szia. Madie hol van? – rezzentett fel Ashley.

- A pincében. – feleltem majd ránéztem.

- Miért? Úgy tudtam, hogy ő vega. – közölte és lehuppant a kanapéra.

- Az. Csak van egy kis gondja, amin csak így mehet keresztül. – válaszoltam.

- Értem. És azt hiszem, tudom mi az. Ezen már én is keresztülmentem. – válaszolta, miközben egy magazint lapozgatott.

- Mi? – nem értettem pontosan mit akar. Lerakta az újságot és rám nézett.

- Én csak Katherine ösztönnek neveztem. Neki van egy képessége, hogy valahogy áttudja, adni másnak az érzéseit. Nagyon nehéz tőle megszabadulni. És néha dühkitörésekkel jár. Az egészben ez a legrosszabb. Ilyenkor elborul az agyad, és minden széttépsz magad körül. Legyen az ember, vagy tárgy. – tájékoztatott.

- Madie egy részét elfelejtette közölni. – feleltem. Felálltam, hogy elinduljak Madie-hez, de Ashley megállított.

- Neki most egyedül létre van szüksége. Ha meglát, téged egy ilyen pillanatban darabokra szaggat és nem fog leállni.

Arrébb léptem és elindultam a pince felé.

Madie az ágyon feküdt és a plafont bámulta.

- Naponta egyszer, Damon. – szólalt meg.

- Tudom. De most kérdeznem kell valamit. – közöltem közömbösen.

- Mond. – felelte és felült.

- Milyen dührohamok jönnek rád? – egyből a lényegre tértem. Először habozott.

- Honnan tudsz róla? – kérdezett vissza és visszafeküdt az ágyra.

- Lényegtelen. Engem az érdekel, hogy miért nem mondtad el nekem.

- Mert jobban aggódtál volna értem. – felelte sóhajtozva.

- Érted mindig aggódom. – feleltem. – ez azért van, mert szeretlek.

- Én is szeretlek Damon. Épp ezért akartam megtartani magamnak. – közölte.

- Jól van. Oké. Persze. – feleltem majd otthagytam.

Ekkor furcsa hangokat hallottam lentről. Madie csapkodott. Az ajtót rázta. A hangokból ítélve kis híján kitörte.

Leakartam szaladni hozzá lenyugtatni, de Ashley visszafogott.

- Damon, hagyd. Nem tehetsz semmit. Elborul az agya. Ha meglát, téged darabokra tép.

- De szenved. Tudom. És segíteni akarsz. – feleltem és a pince felé néztem.

- Apa mi ez a hang? – Daniel leszólt az emeletről. –

- Maradj fent a szobádban – szólt Ashley helyettem. Hallottam ahogy becsapta az ajtót.

- Mennyi ideig fog ez tartani? – kérdeztem zihálva.

- Nem sokáig. Talán 5 perc után abba hagyja. – informált Ashley.

Igaza volt nem sokkal később elhallgatott.

Hallgatózni kezdtem. Madie zokogott. Kirántottam a kezem Ashley kezéből és lerohantam hozzá.

Magamhoz szorítottam.

- Nem lesz semmi baj. Véget vetünk ennek. – közöltem.

- Nagyon félek. –felelte, és remegni kezdett.

- Nem lesz semmi baj. Minden rendbe fog jönni. Megkeresem Katherine-t és mindent megoldunk. – feleltem.

Nem sokkal később Madie álomba sírta magát. A dühkitörés kifárasztotta.

Mikor felálltam észre vettem, hogy a falon karmolás nyomok vannak. A hideg kirázott tőlük. Megsimogattam Madie-t, és fel mentem.

Keresni kezdtem a kocsi kulcsokat. Nem találtam sehol. Mindent át néztem de sehol semmi. Ideges lettem.

- Csak nem ezt keresed? – kérdezte valaki a hátam mögül.

- Katherine. Te mindig meglepsz. – feleltem és megfordultam.

- Ugye? Én mindenkit megtudok lepni. Még Ashley-t is. – mondta és egy srác kihozta a fal mögül Ashley-t. Ekkor vettem csak észre milyen egyformák. Sosem tudtam megfigyelni az arcát, vagy csak nem akartam mert nem érdekelt. De Ashley pont olyan, mint Katherine, csak ő szke.

- Mit akarsz? – kérdeztem.

- Madie halálát. Eleget tud. Túlságosan is olyan, mint én. – felelte.

- Ne merd őt bántani. – szólt Ashley összeszorított foggal.

- Drága lányom. Te nem vagy olyan helyzetben, hogy nekem dirigálj. – közölte a lánnyal, mire a srác egy tűt szúrt a nyakába. Nem lehetett nehéz rájönni, hogy vasfű volt az.

- Ha nem fogadsz szót Madie így jár, csak tőrrel a szívében.

- Apa megnézed… - Daniel hangját hallottam az emeletről amint meglátta Katherine-t elcsuklott a hangja.

- Áh, Daniel. Szia. Régen találkoztunk. – vigyorgott Katherine.

- Hagyd őt békén. – szóltam. – ha bántani mered, megöllek.

- Előbb én Madie-t. Jake hozd ide. – a név hallatám, megdermedtem. Jake? Az a Jake aki Madie bátyja.

- Tudod Damon… mindenkit elteszek az útból. Mindenkit megölök aki közel áll hozzád. És akkor fogsz könyörögni, hogy öljelek meg téged is. – közölte dühösen.

- Mivel érdemeltem ki? – gyilkos pillantást vetettem rá.

- Azzal, hogy mindent tönkre tettél. Mindent. Az életemet. Stefan ellen fordítottál. Elvetted a lányomat… - ha nem ismerném, még a végén azt gondolnál, hogy szenved.

- Na álljunk csak meg egy percre. A lányodat? Ön szántából jött ide. Mi nem kényszerítettük. – tájékoztattam, de ez egy cseppet sem érdekelte.

- De akkor is elvettétek tőlem. Elég volt, hogy anno elvették az elsőt, akinek az arcát sosem láttam. Most őt is elakarod? Hát legyen, de akkor én is elveszek tőled mindenkit aki fontos neked. – közölte összeszorított foggal. Észre vettem, hogy egy könnycsepp pereg le az arcán.

- Te sírsz? Vagy hallucinálok? – kérdeztem az arcára mutatva. Hirtelen letörölte a könnyeit.

- Milyen érzés szenvedni Katherine? – firtatta Madie. –

- Fogd be a szádat. – terelte a szót Katherine.

- Valami ilyesmit érezhetett a lányod is. mert rájött, milyen az anyja. – Madie nem hagyta abba.

- Jake! – kiáltotta Katherine. Jake elő vett egy injekciós tűt, és egyenesen Madie ütőerébe bökte.

Meglepett a dolog. Madie-nek nem ártott.

- Katherine. Ennyire bolond vagy? Nekem nem árt, úgy ahogy neked sem. Végül is egyazon ösztöneink vannak. – közömbösködött Madie.

Katherine nem válaszolt. Egy gyilkos pillantást vetett Madie-re. Ekkor sikoltást hallottam Daniel szobája felőle. Felakartam rohanni, de Katherine visszalökött.

- Á-á. Előbb végzek vele, mint ahogy te felérsz. Gyorsabb és erősebb vagyok nálad. Jól gondold meg mit csinálsz. –

- Ő lehet, nem mentheti meg Danielt de én igen. – mondta Madie, és megharapta Jake-et. Felviharzott Danielhez.

- Kis okos. Vagy még sem? – szemétkedett Katherine.

- Katherine. Hol van Daniel? – összeszorította a fogát.

- Öhm… nem tudom?

- Azt hiszed, hogy ez vicces? – kérdeztem.

- Igen az. Ti is elvettétek az enyémet. Most én veszem el a tieteket. – közölte, majd mindannyian kiviharoztak a lakásból. Ashley a földre esett.

- Damon! Csinálj valamit. – idegeskedett Madie.

- Ne aggódj, visszahozom. Nem kell félned. – közöltem és kirohantam. Követni kezdtem Katherine szagát.

(Madie szemszöge)

Damon már egy órája ment el. Én Daniel szobájában ültem. A kedvenc mackóját szorítottam magamhoz. A könnyek leperegtek az arcomon. Rettegtem. Félek, hogy elvesztem a fiamat.

- Bejöhetek? – kérdezte Ashley.

- Persze, gyere csak. – feleltem és közben letöröltem a könnyeimet.

- Nagyon sajnálom. Anyám egy idegbeteg. – közölte szomorúan.

- Nem te tehetsz róla. Anyád mindig ilyen volt. Damon elég sokat mesélt róla. Soha sem volt jó tulajdonsága, ami nem hazugságon alapult. Ő örökre gonosz marad. – feleltem, de megbántam. – ne haragudj, csak kicsúszott a számon.

- Semmi baj. Csak az igazat mondod. És ezt nekem is el kell fogadnom, akárhogy is fáj. – felelte és legördült egy könnycsepp az arcán. – de mindig is volt egy olyan érzésem, hogy talán megváltozhat, hogy jobb lehet.

- Épp úgy, mint Damon. Tudod ő sem volt, mindig ilyen. – feleltem, és az ablakhoz mentem.

- Tényleg? – Ashley meglepődve kérdezte.

- Igen. Régen élvezetből ölt meg embereket. Élvezte minden egyes percét. Damon egy gyűlölni való ember volt akkor. De ez mind megváltozott. Nekem azt mondta, hogy miattam. Hát nem tudom. Stefan is ezt mondja.

- Akkor biztosan így van. – felelte Ashley mosolyogva. – tudod kicsit irigyellek.

- Jajj Ashley. Ne kezdjük megint. Nem vagyok valami irigylésre méltó valaki. – szakítottam félbe szegény lányt.

- Tudom, csak…

- Semmi csak. – állítottam le. – ne irigyelj.

- Okés - felelte mosolyogva.

Ekkor hirtelen Elena és Stefan jöttek be a szobába.

- Madie. Édes istenem. – Elena magához szorított. – Hogy vagy?

- Elég rosszul. – feleltem.

- Tudom hülye kérdés volt. Damon felhívta Stefan-t, hogy elmondja neki mi történt. – közölte.

- Én megyek, nem akarok zavarni. – szólalt mag Ashley.

- Ő kicsoda? – kérdezte Elena meglepetten.

- Katherine lánya…

- Igen. sajnos. – felelte Ashley.

- Te jó ég. Úgy nézel ki, mint Katherine. – Elena meglepődve bámulta Ashley-t. Én is csak most vettem észre. Ashlley pont olyan, mint Katherine és Elena.

- Te meg, mint ő. – felelte Ashley.

- Akkor mi rokonok lennénk? – kérdezte Elen és Stefanra pillantott.

- Nem tudom. Én is csak annyit tudok, hogy a felmenők közt van valami rokoni szál. De ezt csak Katherine tudja biztosan. Aki sosem fogja elárulni… - válaszolta Stefan.

- Nem mert egy szívtelen dög. – vágta rá Ashley.

- Váó. – szólalt meg hirtelen Elena.

- Mi az? – kérdezte Ashley.

- Gyűlölöd? – kérdezte Elena

- Egy kicsit… nagyon. – felelte gyűlölettel.

Ashley szenved az anyja miatt. Elena pedig… reménykedik benne, hogy nincs semmi köze Katherine-hez. Stefannak igaza van. Katherine nem fogja elárulni senkinek sem… inkább magában tartja. Megőrülnék, ha kiderülne, hogy nekem közöm van egy effajta nőhöz. Még a hideg is kiráz. Elrabolta a fiamat, amiért még megfizet. És a saját kezemmel fogom bele döfni a tőr egyenesen a szívébe. Akkor végre megnyugodhatok. És nem lesz ki miatt aggódnom.

Beszélgettünk egy kicsit még, majd Elena elment. Ashley hazakísérte. Gondolom, így jobban megismerik egymást. Végül is lehet, hogy rokonok.

Kint ültem a nappaliban a kanapén. Stefan leült mellém. Az egész lakásban csend ült. Sem Nincs Daniel. Ő mindig betöltötte a lakást a nevetésével.

- Ezt egyszer már eljátszotta. – meg törte a csendet. Stefan.

- Tudom. Csak aggódom Danielért. – feleltem, és még mindig a kis mackóját szorongattam.

- Mindenki aggódik. Figyelj. Menj el egy kicsit apukádhoz. Örülni fog neked. Hidd el. – tanácsolta Stefan.

- Nem. nem akarok elmenni. Én itthon szeretnék maradni. – makacskodtam.

- De itt csak begubózódsz. És ezt én sem szeretném. – kezei közé fogta a jobb kezemet. – vidd magaddal Ashley-t vagy Elenát.

- Tudom, miért nem szeretnéd. Félsz, hogy újra feltámadnak a régi érzések. – ezt nem akartam hangosan mondani. Nem akarom megbántani Stefant. – sajnálom nem akartam. Nem volt szándékos.

- Semmi baj. De nem. nem félek. Akkor én is rossz passzban voltam. Akkor szakítottam Elenával és ez megviselt. – felelte.

- Tudom. És nálam kerested a kiutat. Ellenkező esetben én is ezt csináltam volna. – feleltem. Stefan ezen meglepődött.

- Tényleg? – kérdezte Stefan.

- Igen. – feleltem. – de miért is akarod, hogy elmenjek Miamiba?

- Mert édesapádnak már hiányzol. És úgy tudom neked is. – Stefannak igaza van. Apa tényleg nagyon hiányzik.

- Tudom cssak… nem tudom, mit mondjak neki, hogy Dan nélkül mentem. – vágtam rá.

- Csak az igazat. – vágta rá Stefan.

- Mi? Te tudod mit beszélsz? Apa két lábbal rúgna ki, ha megtudja mi vagyok. – felpattantam és a mackót az ágyra dobtam mérgemben.

- Nyugi. Apádnak mindent elmondtunk. Mindent tud. Katherine-ről, rólad Danielről rólunk. – ismertette Stefan.

- Te jó isten. – leesett az állam.

- Szóval, jobb ha most inkább elmész apukádhoz. Szüksége van rád.

Stefannak igaza van. Apunak hiányzom és ő is nekem. És itt az ideje, hogy lássam.

Felmentem és összepakoltam néhány cuccot. Épp a szekrényemhez léptem, és mikor kinyitottam egy könyv esett a kezembe. Kinyitottam. Mindenféle vámpír legendákkal volt tele. Körbe nézte, hátha a közelemben van Stefan. Szerencsére nem volt sehol, így könnyen berejthettem a könyvet a bőröndömbe.

Lementem az előtérbe. Levettem azt a dzsekit amit még aputól kaptam, és vele együtt leesett Damon kedvenc bőrdzsekije. Fel sem tűnt, hogy nem ezt vitte magával. Magamhoz szorítottam, mély levegőt vettem, hogy érezzem Damon illatát, és beraktam a bőröndbe. Stefan pedig a kezembe nyomta Daniel kedvenc mackóját.

- Ezt itt ne hagyd. – felelte.

- Nem. Semmiképp sem. – feleltem egy hálás mosollyal.

Kimentünk az udvarba. Elena, Caroline kint álltak. Meglepett Caroline, hisz nagyon régen nem találkoztam vele. Egy bőrönd mellett állt.

- Hé. Hát ti? – kérdeztem meglepetten.

- Az én hibám sajnálom. – szabadkozott Caroline. – tudod neked is időre van szükséged, és nekem is, így arra gondoltam, hogy veled megyek Miamiba. A nagy szüleim ott élnek, és egy időre oda megyek, de viszont nincs sok kedvem egyedül utazgatni, de anyám nem jön velem, mert sok a munkája, és azt mondta, hogy most jobb ha nem vagyok itt, amit igazából nem értek, és ekkor mondta Elena, hogy te is elutazol, szóval arra gondoltam, hogy akkor mehetnénk együtt. – sosem értettem, hogy tud valaki ennyit, és ilyen gyorsan beszélni. De e hibája ellenére nagyon is szeretem Caroline-t. de felütötte a fejem az a kijelentése, hogy mos jobb ha nincs itt. Elena-ra néztem amint kijelentette és egyből lejött, megtalálták Bonnie-t.

- Ez szuper. Értem. Tök jó. Már alig várom, hogy kiderüljön. – feleltem kétértelműen, amin Caroline egy kicsit elgondolkozott, de nem igazán érdekelte.

- Itt a taxi. – csiripelte. Én sóhajtottam egyet majd hátra fordultam, hogy elköszönjek Elena-tól és Stefantól.

- Vigyázz magadra, rendben? – mondta Elena miközben szorosan magához ölelt.

- Rendben, de ti is. – feleltem, és elengedtem.

- Mondd meg apukádnak, hogy üdvözlöm. – mosolygott Stefan.

- Jól van átadom. – feleltem. Stefan megölelt ami meglepett, mert hirtelen tette.

- Hé, Madie. Gyere a taxis nem vár. – Caroline már a taxiból kiabált. – vár ránk a napfényes Florida.

- Megyek. – kiáltottam neki, majd vetettem egy pillantást a házra. Olyan, mintha örökre kéne elmenne, pedig csak pár napról van szó.

Beraktuk a csomagtartóba cuccaimat, majd beültem Caroline mellé. Stefan egy 100-ast adott a taxisnak, aztán rám kacsintott. Nem értettem, így hát csak mosolyogtam.

Aztán elindultunk. Vár ránk egy hosszú 10 órás út. Caroline nagyon lelkes. Egész úton be nem áll a szája. De nekem ez csak jó. Mert legalább eltereli a figyelmet Danielről.

- Jajj képzeld. Tyler-nek barátnője van. – kuncogott.

- Tényleg? Ki? És mióta? – próbáltam ugyanolyan lelkes lenni, mint ő, hogy leplezzem a dolgokat.

- Nem tudom még sosem láttam. De látszik rajta, hogy nagyon szeretik egymást. – felelte. – na jól van elég volt a pletykákból. Most te jössz. Mesélj. Olyan régen láttalak. Hogy-hogy nem hoztad magaddal Danielt? – reménykedtem benne, hogy nem kérdez rá.

- Ez egy elég hosszú, és bonyolult történet. – feleltem leszegezett fejjel, és megsimogattam a mackó fejét.

- Nekem semmi sem bonyolult. Figyelj: - mondta, és elő vett egy papírt, és egy tollat, majd írni kezdett.

Vámpír vagyok. Nekem már semmi sem bonyolult.