Sziasztok! Felraktam a kövit :) Jó szórakozást :)

32.

(Madie szemszöge)

Meglepett a dolog. Caroline is vámpír.

- Ki tette veled? – kérdeztem suttogva.

- Katherine. – felelte ugyanúgy suttogva. – és azt is tudom, hogy te is az vagy. Szóval nekem mindent elmondhatsz. Tudok mindent róla. Mindent.

- Elvitte Danielt, Damon pedig utána ment. – feleltem, és gyűlölet fogott el.

- Az a kis… - kezdett bele Caroline.

Aztán beszélgettünk még egy kicsit, elmeséltem neki mindent, hogy én is vámpír vagyok, hogy lettem az, Ashley-ről is beszéltem neki, és elmondtam, hogy mennyire hasonlít Katherine-re. Ha nem ismerném azt mondanám, hogy Caroline-nak sok volt ez a hirtelen információ bomba, de csak hallgatta. Nem kérdezett. Láttam rajta, hogy minden egyes szavamat értelmez.

Majd miután befejeztük, Caroline bealudt. Nekem nem volt idegem hozzá, így csak bámultam az ablakon. ránéztem az órára, és még csak 2 órát utaztunk. Kint már sötétedik. Telihold volt. az egész olyan mesés volt. és egyedül élvezem. Daniel, és Damon nélkül.

Aztán másnap reggel megérkeztünk kissé hosszabbra sikerült az út, mert kerülőn kellett mennünk, ugyan is egy brutális baleset történt. Caroline ekkor már ébren volt. egymásra néztünk, és egy percig azt hittük, talán vámpírtámadás lehetett.

Reggel 8 óra. Miamiban most jelenleg 21 fok van. Apa háza előtt álltunk meg először. Caroline gyorsan leírta a címet, hogy majd valamikor átjön. Elköszöntünk, majd a kapuhoz léptem.

Féltem bemenni. Félek apa reakciójától, ha meglát.

Erőt vettem magamon, és bementem. Az ajtón bekopogtam. Kis idő múlva Jake nyitotta ki az ajtót egy hatalmas mosollyal az arcán, ami azonnal lefagyott amint meglátott.

- Madie? Te mit keresel itt?

- Én is kérdezhetném ugyanezt tőled. – vágtam rá sötéten.

- Jake ki… Madie? – apa hangját hallottam.

- Igen én vagyok az. – feleltem mosolyogva. Amint megláttam apát hirtelen izgatotság fogott el.

- Édes kislányom. – szólt majd félre lökte Jake-et és magához ölelt. – de hiányoztál. Hogy vagy? Minden rendben? – kérdezte miközben két keze közé fogta az arcomat.

- Ha behívsz mindent elmesélek. – feleltem.

- Jól van – mondta apa majd bement a lakásba – Madie, kérlek gyere be a lakásomba.

Bementem. Apa lakása nem sokkal volt nagyobb annál, ahol még velük laktam Mistic Fallsban. A falak fehérek, és mindenhol absztrakt, és családi képek voltak. Apa ezek szerint még mindig velünk lenne.

Bementünk a nappaliba. Jake lassan vonszolta magát utánunk. Leültem a kanapéra, mellém pedig apa. Velünk szembe egy fotelbe dobta magát Jake.

- Mesélj, mi van veletek? Minden rendben? – faggatni kezdett.

- Hát nem igazán. Sok minden történt… - a hangom elcsuklott, és a könnyeim potyogni kezdtek.

- Szakítottatok Damonnel? Vagy mi?

- Nem. ennél sokkal rosszabb. Daniel…

- Tényleg, őt miért nem hoztad magaddal? Ugye jól van? – apa hangja aggódó lett. – hol van Daniel?

- Tényleg Madie. Hol van Daniel? – kontrázott gonoszan Jake.

- Figyelj. Damon mindent elmondott. Tudom, hogy mik vagytok. Mindenkiről tudok. Kérlek mond el mi van Daniellel. – vágta rá apa.

- Katherine-ről mesélt Damon? – kérdeztem

Ekkor elmondtam mindent. Közben figyeltem Jake reakcióit. Nem lepte meg a dolog. Biztosan tud róluk. És van egy olyan érzésem, hogy köze is van hozzá.

Este nekiálltunk vacsorát főzni. Hárman. Jake és én nem szóltunk egymáshoz. Én jobbnak láttam ha erről apa nem tud. Csengettek. Apa kiszaladt megnézni, hogy ki az. Az egyik barátja az.

Kihasználtam az alkalmat és megpróbáltam Jake-kel beszélni.

- Szóval? Hol van Daniel? – egyből a lényegre tértem.

- Nem tudom miről beszélsz. – vágta rá közömbösen.

- Tényleg? Ma nem úgy hangzott. – feleltem.

- Igazán? Ha bármit is tudnék, akkor sem mondanám el. – válaszolta sötéten.

- Ha nem mondod el, hogy hol van Daniel, esküszöm, hogy kitépem a szívedet a helyéről, és a kutyákkal fogom megetetni. – felment a pumpa. Ilyenkor nem bírok az idegeimmel főleg, ha a fiamról van szó.

- Na itt vagyok. Kész a vacsi? – szólt apa a hátam mögül.

- Igen. – feleltem, és közben gyilkos pillantást vetettem Jake-re.

Egész vacsora alatt csendben voltam. Csak apa és Jake beszélgetett. Mikor rólam volt szó csak mosolyogtam.

Mikor befejeztem felmentem és lefürödtem.

Kivettem Damon dzsekijét a bőröndből és magamhoz szorítottam… annyira hiányzik…

Ekkor megcsörrent a telefonom. Damon hívott.

- Szia kicsim. Sajnálom, hogy még csak most hívtalak,csak nem volt időm.

- Semmi baj. Megtaláltad már? – kérdeztem aggódva

- Nem. Sajnálom. Minden erőmmel azon vagyok. Ígérem Daniel nélkül nem megyek haza. – közölte.

- Annyira félek, hogy valami rossz történt vele…

- Ezt hagyd abba. Nem lesz semmi baja Danielnek. Rendben?

- Rendben. – feleltem és letöröltem a könnyeimet.

- Inkább mesélj mivel ütötted el a napodat?

- Egésznap utaztam. Lejöttem apához. Azt hittem itt legalább nyugodt leszek. De nem. Jake itt van. Ide költözött. Van egy olyan érzésem köze van a dolgokhoz. De hazudik. Nem mondja el. – feleltem.

- A kis rohadék… akkor biztos van. Esküszöm, hogy…

- Damon. Most te fejezd be. Ne hergeld magad jobban. Kérlek. Nem számít. Amíg nem bánt senkit nincs baj – nyugtattam.

- Jól van. Rendben - sóhajtott.

- Felvidítsalak? – kérdeztem

- Na rajta.

- A bőrdzsekid itt van nálam. Így velem vagy mindig. – Damon felnevetett.

- Szeretlek Madie. Nagyon szeretlek.

- Én is téged. – válaszoltam és ismét könnyek záporoztak a szememből.

- De ha nem haragszol most megyek. Szeretném ha minél előbb haza mehetnék Daniellel.

- Jól van. De hívj majd. Kérlek. – mondtam.

Elköszöntünk és letettük. Jó volt hallani a hangját. Alig várom, hogy velem legyen.

Kopogtak.

- Bejöhetek? – kérdezte apa.

- Persze, végül is a te házad. – feleltem és gyorsan letöröltem a könnyeimet.

- Minden rendben? – kérdezte miközben leült az ágyra.

- Persze. Miért?

- Mert sírtál. – apa mindig észre vette.

- Az előbb Damonnel beszéltem. És nagyon hiányzik. És alig várom, hogy végre vele és Daniellel lehessek. – feleltem. Visszakellett tartanom a sírást.

- Nem lesz semmi baj. Damon visszahozza Danielt. – válaszolta és magához ölelt.

- Tudom. Csak attól félek, hogy valami baja lesz valakinek. És ezt nem szeretném.

- Tudod mit. Beszéljünk másról. Oké? – kérdezte és a hátamra terítette Damon dzsekijét.

- Jól van. Miről szeretnél? – kérdeztem

- Mi volt ma vacsora előtt veled és Jake-el? – ojjaj…

- Mostanában nem vagyunk jóban. Sőt… gyűlölöm. Kihasznált. – úgy döntöttem nem köntörfalazok, és kitálalok mindenről.

- Mert? – apa meglepetten kérdezte.

- Katherine szövetségese. Összejött egy boszorkánnyal aki megigézte. És ezt az átkot senki sem tudja feltörni, csak egy boszorkány. Olyanom meg nincs már. Damon eltette láb alól. – a szavak csak dőltek belőlem. Minden egyes mondattal valahogy könnyebb lett.

- Na várj. A bátyád nem is normális? – viccesen hangzott apa szájából. – de a lány miért csinált ilyet?

- Nem tudom. Senki sem tudja. De van egy olyan érzésem ehhez is van köze Katherine-nek.

- Hihetetlen. Hogy képes valaki ilyesmire? Ez nem normális. – apa arcán düh rajzolódott ki.

- Apa, hagyd. – visszakellet fognom. Sokszor eljátszotta ezt, mert Jake egy időben nagyon rosszul viselkedett – nem tehetsz semmit. Az elméje irányítva van. Nem tudunk rajta segíteni.

- Áh ez nekem sok. De egy a fontos, hogy legalább te… még normális vagy. – ahogy kimondta mindketten nevetni kezdtünk.

- Normális? Én? Azt hiszem sosem voltam. – feleltem nevetve.

- Na látod? Ez az én kislányom. Az állandóan mosolygós Madie. Mi lenne, ha amíg itt vagy, ebből a részedből kicsivel többet látnék? Tudom, nehéz kérés, de legalább egyszer-kétszer próbáld meg. Az én kedvemért. – mélyen a szemembe nézve mondta. Rájöttem, hogy apának fáj, ha ilyennek lát.

- Ez megfelel? – kérdeztem és egy hatalmas dilis mosolyt villantottam.

- Tökéletes. – felelte nevetve. – na de most pihenj. Sokat utaztál. Holnap majd még beszélgetünk. – mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Ez olyan, mint kislány koromban. Mindig te voltál, az aki utoljára köszönt el tőlem. És mindig te voltál bent velem tovább. – szóltam mielőtt kiment volna.

- Szeretlek. – mondta mosolyogva.

- Én is apa. – mosolyogtam.

Az egészéjszakát végig aludtam. Reggel mikor felébredtem, észrevettem, hogy nem engedtem el Damon dzsekijét, és Daniel mackóját.

Nehezen de kivánszorogtam a fürdőszobába. A hajam olyan volt, mint egy széna boglya, a szemeim alatt megjelentek a sötét karikák.

- O-ó. Elfelejtettem… - mondtam halkan. Nincs elég vér a szervezetemben, és nem is hoztam magammal. Szuper.

Egy alapos fogmosás után elmentem felöltözni. Hallottam, hogy apa beszélget valakivel. Caroline itt van.

- Szép jó reggelt. Itt van a barátnőd. – köszönt apu.

- Szia Madie. – mosolygott Caroline apa mögött.

- Köszi apu. – feleltem, majd Caroline bejött.

- Nem nézel ki valami fényesen. Minden rendben? – kérdezte míg lehuppant az ágyra.

- Nincs rendben. Nem hoztam magammal… - sosem szerettem hangosan kimondani a vér szót.

- Oh értem. Adjak? Én feltankoltam. – mosolygott.

- Igen, ember vérrel. Én viszont ,,vega” vagyok. – feleltem és neki dobtam a párnát.

- Jól van na. Csak mondtam. – vágta rá, és visszadobta a párnát. – ez mi? – kérdezte és elővette a könyvet ami a fejemre esett. – Vámpír legendák? Huh, izgi.

- Nem tudom mi az. Mikor a cuccaimat pakoltam szépen fejen talált, gondoltam berakom. Majd beleszeretnék nézni. – válaszoltam, de Caroline megelőzött. Felcsapta, és olvasni kezdett.

- Valaki nagyon belemerült. – szóltam pár perc múlva, de nem reagált. – hagysz nekem is valamit?

- Mi? Jaj, ne haragudj, csak olyan sok érdekesség van benne. – felelte és egy kicsit elpirult.

- Majd én is belenézek, viszont most az kérném, hogy gyere el velem vadászni. Megkérdezem aput, hogy hol lehet… nem bírom tovább. – közöltem.

- Jól van. – felelte Caroline.

Lementünk, apa épp egy telefont intézett.

- Rendben. Majd át ugrom vele. Szia. – hangzott a válasz. – fránya Jack.

- Valami baj van? – kérdeztem, mert apa nem volt túl boldog.

- Nem, nincs csak elhagyta az egyik vázlatomat, és át kell vinnem a másolatát. – felelte sóhajtva. – és veled minden rendben? Olyan nyúzottnak tűnsz…

- Igen, tudom. és ezért jöttem, hogy segíts. – amint kimondtam apa arca elsápadt. – nyugi apa, nem akarom kiszívni a te véred. Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy hol van olyan hely, ami nem védett…

- Huh… azt hiszem itt a közeli kisebb erdő nem védett… - kicsit feszengve érezte magát ebben a témában

- Köszi apu. Caroline te velem jössz. Oké? – kérdeztem, amire Caroline csak bólintott.

- A kocsi kulcs ott lóg fent. – szólt utánunk apa.

- Köszi. – kiabáltam vissza.

Kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a ragyogó napsütésbe. A nagy sietségben elfelejtettem felhúzni a gyűrűmet és csúnyán megégettem magam. De szerencsére hamar gyógyulok.

- Sssz… - szisszentettem.

- Minden rendben? – kérdezte Caroline.

- A gyűrűmet fent hagytam. Egy perc és itt vagyok. – feleltem és felszaladtam a szobába.

Meg sem lepett, hogy Jake a szobámba kutakodott. Már messziről hallottam, így nem hagytam szó nélkül. Még kicsit távol voltam az ajtótól, de már szóltam.

- Van 3 másodperced, hogy kitakarodj onnan, és letedd amit fogsz. – majd oda értem az ajtóhoz.

- Háh… - ráfagyott a mosoly az arcára.

- Ennyire nem lehetsz hülye…

- De te sem. fent hagyod a gyűrűdet? – megint szemétkedik.

- Add azt ide. Most! – összeszorított foggal mondtam.

- Akkor gyere be érte – vágta rá, és elhúzta függönyöket.

- Te szemét. – vágtam rá.

- Szóval ki a hülye? Ez nélkül nem mehetsz sehova… be vagy zárva a lakásba. Szegény védtelen Madie. Most nincs itt Damon, hogy megmentsen… de kár…

- ADD IDE! – kezdtem dühbe gurulni. Legszívesebben letépném a fejét.

- Gyere be érte… elég erős vagy… jaj, de bolond vagyok. Hisz napok óta nem ittál… nagyon bátor dolog… csak nem eltaláltam a gyenge pontodat? – egyszerűen nem bírja abba hagyni?

Erőt vettem magamon, berohantam a szobába és villám gyorsan kikaptam a kezéből a gyűrűt és felhúztam.Nem vette észre, majd neki löktem a falnak, majd folyogatni kezdtem

- Na ide figyelj. Elég erőm van ahhoz, hogy megöljelek. Nem érdekel, hogy a testvérem vagy. Érted? Most pedig takarodj innen ki, és szállj le végre rólam.

- Elengednél? Nem kapok levegőt… - fuldokolva beszélt.

- Jaj de bolond vagyok… Csak nem eltaláltam a gyenge pontodat? – utánozni kezdtem. Ekkor belépett Caroline.

- Minden rendben?

- Igen. Most már, és szeretném, ha ez így is maradna. – válaszoltam majd elengedtem Jake nyakát. Köhögni kezdett. – na most pedig kifelé. – és elkezdtem lökdösni.

- Mi lenne ha nem lökdösnél? – kérdezte gyenge hangon.

- Akkor lennék hülye. – felelte és kicsit erősebben löktem meg, és kiesett az ajtón. Apa felrohant a hangra.

- Mi történik itt fent? – kérdezte lihegve.

- Megtanítom a kedves bátyámat, hogy egy vámpírral ne kezdjen ki, mert hiába gyenge, ő jár csak rosszul. – ismertettem, és közben Jake-et néztem ahogy a földön fekszik, és szenved. Úgy gondoltam, jobb, ha bezárom az ajtót. – e nélkül nem fogsz tudni bemenni. – lebegtettem a kulcsot, aztán oda hajoltam. – figyelmeztetlek. Egyetlen rossz mozdulat és eltöröm a nyakad. – majd felálltam és ott hagytam.

Kimentünk a házból, majd Caroline rákérdezett.

- Mi történt ott fent?

- Semmi csupán csak szemétkedett. És megmutattam neki, hogy ki az úr. – feleltem, majd felnéztem Jake szobájának az ablakára. Kifelé bámult. Egy kaján mosollyal meglebegtettem az ujjam. Jake majdnem kiverte az ablakot dühében.

Nem volt valami nagy az erdő amiről apa beszélt. 2-3 perc alatt odaértünk.

- Öhm, most jut eszembe, nekem miért kellett jönnöm? – kérdezte Caroline, miután kiszálltunk apa fekete Volvo-jából.

- Őrködni. – feleltem majd bevetettem magam az erdő sűrűjébe

(Damon szemszöge)

Egy sötét helyen ébredtem. Valami pince lehetett. A lábaim és a kezeim levoltak láncolva. A fejem pedig majd szétesett. Nem volt nehéz rájönnöm, hogy Katherine műve. Nem sokkal ez a tény be is bizonyosodott.

- Szép jó reggelt. – gonosz mosoly ült az arcán.

- Még is mi a fenét akarsz tőlem? – nem köntör falaztam.

- Semmit. Csupán a drága kis szerelmed majdnem megölte Jake –et. – vágta rá.

- Biztosan megérdemelte. – feleltem.

- Hol van a könyv? – kérdezte, de nem értettem miről beszélt.

- Mi van? Nem tudom miről beszélsz. – vágtam rá.

- Rossz válasz. Jason… - vágta rá, majd a srác valami takaró féleséget húzott le az ablakról.

- Ááá. – felkiáltottam, mert a Nap égette a bőrömet…

- Na szóval? – kérdezte miután Jason visszarakta a takarót az ablakra. – hol van a könyv, ami a vámpír legendákról szól?

- Elég sok könyvem van, de ez a cím nem rémlik… - feleltem…

- Jason! - kiáltott Katherine. Jason egyből lerántotta a takarót… - ezt addig játszhatjuk míg ki nem nyögöd…

- Várj. – aztán beugrott valami…

- Csak nem? Jason rakd vissza, hat csiripeljen a madárkánk. – szólt Katherine

- Valamelyik nap, találtam egy könyvet. Kb az 1800-as évek végén készült. Arra gondolsz? – kérdeztem. A sebeim, lassan de gyógyulni kezdtek.

- Igen. Hol van? – egyből érdekelte a dolog.

- Elraktam. Valahol a szobánkban van. – feleltem.

- Ajánlom, hogy úgy legyen, vagy különben Daniel meg hal…

Neki akartam menni, de a láncok visszatartottak. Katherine gonoszan felnevetett.

- Sajnálom de ez nem fog menni.

- Dögölj meg. – válaszoltam összeszorított foggal.

- Háhá. Késő. Már megtörtént. – felelte Katherine majd kiment a pincéből. Jason egyenesen felém tartott kezében egy vasfüves fecskendővel

- Jajj ne már… nem vagyok elég gyenge? – elővettem a szokásos modoromat.

- De ige… - majd földre rogyott.

- Mi a…

- Hallgass. – szólt egy barna hajú 15-16 éves kis csaj

- Hogy mi? Ki vagy aki megszabja mikor szólalok meg?

- Aki megmenti az életed. – vágta rá.

- És honnan tudhatom, hogy megbízhatok benned? – kérdeztem mire ő dühösen fel emelte a fejét.

- Egy név. Daniel. – felelte majd eltűnt.

- Modorod az is van. – kiabáltam utána, majd halkan hozzá tettem. – meg sem tudtam köszönni.

Kiszaladtam utána, de nem láttam. Mindenhol vasfűvel legyengített vámpírok hevertek.

Megkerestem a kocsim kulcsait, majd elviharoztam onnan, mielőtt még felébrednek.

Beszálltam az autóba, majd elhajtottam onnan.

Ki volt ez a kis csaj?– gondoltam magamban. Gyenge voltam, így elő vettem, egy adag vért, lehúztam, majd elindultam Miamiba, Madie-ért.