Újdonság :D

Amint láthatjátok oldalt megjelent a Chat mező. Már nagyon régóta kerestem, de most Lily-nek és Effy ♥- nek köszönhetően már akár órákon keresztül dumcsizhattok egymással. Még egyszer NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK!!!!

Sziasztok!

Arra szeretnék kérni mindenkit, ha van valami észrevétele illetve hozzászólása az oldallal kapcsolatba kérlek itt jelezzétek. A történetekhez kapcsolódó hozzászólásaitokat ahová eddig ugyanoda írjátok. Tehát ha kérésetek illetve észrevételeitek vannak ide írj: vampirediariestiltottvagy@gmail.com
Köszönöm szépen.

Sziasztok!

Egy kis valtozas az oldalon. Kerlek ha tetszik ill. nem jelezd itt az oldalon. Koszonom szepen!

Sziasztok!

Felraktam a 6. fejezetet. Remélem ez is tetszeni fog, mint a többi. JÓ SZÓRAKOZÁST!!! :)

6. Fejezet

Már vagy 3 órája felhőtlenül bulizunk. Szuperül érzem magam. Jeremy Elena öccse nagyon jó fej. Tök jól összebarátkoztunk.
- Hé csajszi. Kérsz valamit? – kérdezte Jeremy
- Csak egy kólát. Az megfelel. – válaszoltam.
- Na, jó. Ha neked megfelel, akkor nekem is. – mosolygott
- Látom, kezded megkedvelni az öcsémet. – szólalt meg Elena.
- Igen jó fej. – válaszoltam.
- Az. Rá fér egy kis boldogság. – most már máshangnemben folytatta
- Miért? Mi történt? – kérdeztem.
- Volt egy lány Vickinek hívták, széplány volt tény, de idősebb. Az én öcsém meg halálosan beleszeretett. Tyler Lokwood barátnője volt, de Jeremy szerint nem érdemelte meg Vickit. Mert állítólag kihasználta. Egyébként ő Matt húga volt. – mesélte.
- És mi történt vele? – kérdeztem.
- Meghalt. – felelte és minta könnyek szöktek volna a szemébe.
- És hogy? Öhm bocsi, ha sokat kérdezek. Csak szeretnék többet tudni az itteni dolgokról
- Tulajdonképp Damon miatt van. – mondta, amitől meglepődtem.
- Mi? Várj. Ő ölte meg? Vagy mi? – valahogy zavaros lett a dolog…
- Félig meddig. Damon tette vámpírrá… félig ő ölte meg, mert egy vámpír elméletileg halott. De Stefan végzett vele, hogy mentse Jeremyt de a gondolataiból Damon „kitörölte” úgymond az emlékeket. De valami nem stimmelt nála így belenézett a naplómba és mindenre rá jött. – mesélte tök szomorúan.
- Istenem. – dőltem neki a falnak. De nem sokáig lehettem elképedve, mert nem akartam elrontani Jeremy boldogságát.
- Bocsi, csak sokan voltak. Öhm minden rendben? – kérdezte gyanakodva.
- Igen minden okés. – erőltettem egy mosolyt, ami bizonyára bevált.
Még 1 órát voltam aztán hazamentem. Bevallom elfáradtam… nem is kicsit, de jó érzés volt. Talán most éreztem magam jól amióta Damon elment. Tudom, hogy nem sokára hazajön. Egyszerűen érzem. Lementem valami vacsit keresni, mert elég éhes vagyok…
- Hugi? Te hol jártál? – ijesztett meg Jake
- Szent isten Te idióta normális vagy a frászt hozod rám – förmedtem rá.
- Hé, csendben. Anyáék alszanak. – válaszolt.
- Akkor te se ijesztgess, és nem kiabálnék. – figyelmeztettem
- Bocs. Igazad van. Amúgy hogy vagy? – kérdezte figyelmesen.
- Meg vagyok. A mai este jó volt. Jól éreztem magam. – válaszoltam miközben összedobtam magamnak egy szendvicset
- Jól van. Akkor reggel találkozunk. – mondta majd felment.
2 héttel később…
Most már jobban viselem Damon hiányát. Hozzá szoktam. Jeremyvel sokat hülyülünk és sokat lógtunk együtt. Nyilván ez miatt sikerült feldolgoznom. Na, mind egy.
- Hé csajszi – szólt Jeremy – mi van? Elgondolkoztál? – viccelődött.
- Nagyon vicces Jer. Igen elgondolkodtam. És az lesz a legjobb, ha haza megyek. Szükségem van az egyedüllétre egy kicsit. – válaszoltam.
- Oh. Értem. De minden rendben? – idegeskedet.
- Azt hiszem. Csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni. – válaszoltam.
- Rendben akkor majd hívlak. – felelt.
- Oké. Szia. – intettem majd elindultam haza.
Sietnem kell, ha nem akarok megázni. Útközben valami idióta hülye varjú felettem repkedett. Mintha figyelne. Egy percre nem figyeltem és velem szembe jött. Azt hittem leszedi a fejem.
- Au. Idióta madár. Miért nem szeretnek ezek engem?
Idegesítő. De nagyon. Mi bajuk velem? Tulajdonképp nem érdekel. Jobb, ha haza megyek.
A madár eltűnt szerencsére. Anyu észrevehette, hogy feltűnően nézek fel az égre.
- Minden rendben kicsim? – kérdezte.
- Igen. Csak sokáig egy madár repült felém… idegesített és azt néztem, hogy eltűnte.
- Rendben. Am fent a szobádban vár egy meglepetés. – mosolygott anyu.
- Utálom a meglepetéseket. – morcosodtam, mert tudta nagyon jól, hogy ki nem állhatom.
- Ez minden bizonnyal tetszeni fog. Menj. – terelt fel felé.
- De anyu nem szeretem a meglepetéseket. Te is tudod. – még mindig morcos voltam.
- Tudom. – válaszolt azzal az idegesítően „jó lesz” mosollyal.
Mikor beléptem a szobába egy hosszú hajú borostás férfi állt ott.
- Na, jó ez vicc? – kérdeztem a férfire mutatva. – egy öreg férfi? Anyu! Kérlek.
- Bocsi, hogy nem ismersz meg. – szólalt meg az ismerős hang.
- Damon? – hirtelen elcsuklott a hangom. – te vagy az?
- Én. Visszajöttem. – mosolygott.
- Te jó ég. Istenem, de hiányoztál. – mondtam zokogva miközben a nyakába ugrottam örömömbe, de mintha meg sem kottyant volna neki.
- Te is hiányoztál. – válaszolt majd meg akart csókolni.
- Öhm ugye nem bánod, ha ezt kihagyjuk? Nem szoktam borostás pasikat csókolni. – mosolyogtam és megütögettem picit, az arcát.
- Igazad van. – mosolygott, de folytatta. – jobb, ha előbb haza megyek. Még én is megijedek magamtól. – viccelődött, de valami nem volt rendben.
- Damon mi a gond? – kérdeztem.
- Nem sikerült. – nézett rám megbánóan.
- Mi? Ne. Ezt most csak viccből mondod ugye? – kérdeztem?
- Nem. Sajnos. Bár úgy mondhatnám. – nézett rám.
- Akkor most…
- Nem azt nem hagyom ígérem. – vágott közbe.
- Tudom. De Kathrine erős. Nem fogod tudni legyőzni. Főleg, hogy állati vérel táplálkozol. Attól sokkal gyengébb vagy. - ismertettem vele a dolgokat
- Na figyelj. Zárjuk le a témát. Gyere segíts engem rendbe hozni. Oké? – kérdezte egy féloldalas huncut mosollyal.
- Rendben. – nem tudtam ellenállni.
Amikor kiértünk a házból, Damon elterelt egy erdős részhez. Nem értettem miért akart ott menni, de mikor felvett és azt mondta, hogy azért mert nem akarja, hogy így lássák furcsálltam. De a legjobb az egészben az, hogy oltári gyorsan futott. Még akkor is hogy engem cipelt a hátán. Úgy nézhettünk ki mint egy majompár. De nem láttak minket szerencsére.
- Na milyen volt? – kérdezte. A futás még csak ki sem fárasztotta.
- Huh. – egyszerre csak ennyit tudtam mondnai. – gyors. Nagyon gyors. – mosolyogtam.
- Akkor tetszett. Le sem tagadhatnád. Látszik. – mutatott vádlón rám de közben huncutul mosolygott.
- Okés. Győztél. Tény, hogy nem vagyok oda a gyorsaságnak de ez tetszett. – mosolyogtam önelégülten.
- Akkor irány be a házba. Itt az ideje, hogy a régi Damon visszatérjen. – nevetett saját magán.
- Hát nem ártana. Nem akarok egy öreg pasival mászkálni. – vágtam rá undokon.
Mikor beértünk Stefan és Elena ott volt. Tulajdonképp most nem voltam benne teljesen biztos, hogy ő Elena. Hirtelen Damonra néztem. Ő biztosított róla, hogy nem kell aggódnom ő igen is Elena.
- Ő Damon? Te aztán meg változtál. – nézett nagyot Elena.
- Na ja. Meghazudtoltam a külsőmet. – vont vállat.
- Ha-ha. Kis egoista. - viccelődött Elena.
Ekkor megérkezett Stefan is aki elé érdekesen nézett.
- inkább nem mondok semmit.
- Jobb is öcsi. – mondta majd megfogta a kezem és elindultunk felfelé.
- Ja üdv itthon – intett Damonnak akit nem érdekelt a dolog.
- Ez mi volt? – kérdeztem
- Semmi. Ez így szokott lenni. – informált.
- Te jóég. Azért ez furcsa. – mondtam .
- Az. De van fontosabb dolgunk. Segíteni ezt a sok felesleget leszedni rólam. – mosolygott
Az egész nem tartott egy óráig. Damon elmesélte hol járt miközben egyre visszatért régi önmaga. A haját kicsit elrontotta, de segítettem neki. Hihetetlen mennyi különbség volt. Valahogy mikor rá néztem nyugalom fogott el, hogy vissza kaptam a régi Damont.
- Na így megfelelek? – kérdezte miközben körbe fordult.
- Tökéletesen. – mondta majd megöleltem. Eltolt magától majd megcsókolt. Felemelt és bevitt a szobájába. A szívem dobogott szinte kiugrott a helyéről. Beértünk Damon szobájába. Lerakott az ágyára, majd lehúzta a felsőmet.
- Ne haragudj csak nem bírom tovább. – lihegte.
- Nem baj folytasd. – mondtam majd megcsókoltam.
Hirtelen fordultunk. Most Damon volt felül. Segítettem kigombolni az ingjét miközben vadul csókoltuk egy mást. A teste tele volt hegekkel de nem értem vele foglalkozni, mert fordultunk. Damon lassan és óvatosan csókolta a nyakam miközben a derekamat simogatta. Egyszerűen jól esett. Majd lejjebb ment egészen a hasamig. Csikizte amin kicsit mosolygott. Az egész délután így telt el.
- Ez jól esett. – mosolyogtam miközben a mellkasán feküdtem.
- Nekem is. Ne haragudj, hogy hirtelen történt de nem bírtam tovább. Egyszerűen akartalak. – magyarázkodott.
- Hé semmi baj. Ismerős érzés. Nagyon hiányoztál. Engem is elkapott a hév. – mondtam majd megcsókoltam.
- És minden rendben volt míg én távol voltam? – kérdezte.
- Igen. Elenáék segítettek úgy mond megfeledkezni a hiányodról. – mosolyogtam.
- Akkor megkell majd neki köszönnöm. – válaszolt de nem volt elragadtatva.
- Hé. Nem kell. Eleget köszöntem neki. Sőt már rám szólt, hogy hagyjam abba mert beragasztja a számat. – meséltem
- Na azt nem engedem. – mosolygott.
- Mi történt? Múltkor még nem voltak itt. – kérdeztem kíváncsian.
- Megpróbáltam… de így jártam. Még pár nap aztán teljesen begyógyul. – magyarázta.
- Csak nem voltál elég erős. - folytattam mintha abba hagyta volna.
- Ez még nem jelenti azt, hogy nem tudom megölni. Mert meg fogom ölni. – a szemeiben dühöt láttam.
- De nem mész el ilyen hosszú időre többet? Damon kérlek. Nem bírnám tovább. – mondtam miközben kicsordult a könnyem.
- Nem. Meg várom míg ő jön ide. Majd valahol a két város között elintézem. Nem akarlak el hagyni. Túl bátor voltam. Azt hittem bírom de nem. Mióta vagy nekem, nem vagyok olyan erős de mégis. Mert meg változtam. Nem akarok többé az a Damon lenni aki embereket gyilkolt ahhoz, hogy életben maradjon. Ebből elegem lett mikor megismertelek. Tudtam, hogy te leszel az aki miatt muszáj meg változnom. Nem akarom, hogy egy gyilkos legyek. Nem akarom, hogy veszélybe legyél nap mint nap mikor velem vagy. – nézett rám.
- Nem érzem magam veszélybe. Sosem érezném. Sőt valahogy biztonság érzetem van. Mert tudom, hogy senki sem bánthat. – válaszoltam.
- Bocsi, hogy meg zavarom a pillanatot – szólalt meg Stefan. – de csak szólni akartam, hogy elmentünk.
- Kösz. De ki mennél? – gyilkos szemmel nézett Damon.
- Bocs. – aztán ajtó csapódást hallottunk lentről.
- Mindig ezt csinálja? – kérdeztem.
- Nem ezt csak azért csinálta mert anno én is rájuk törtem mikor Elenával voltak…. – mosolygott.
- Akkor megérdemelted. – mosolyogtam.
- Tessék? – kérdezte viccesen.
- Igen uram. Jól hallotta. Maga megtörte a szerelmesek egyik legkellemesebb pillanatát. – viccelődtem.
- És hogy mered ezt mondani? – viccelődött, majd elkapott és lerántott maga mellé az ágyra.
- Bocsánatáért esedezem uram. – mondtam bár alig lehetett érteni a nevetésemtől, mert Damon csikált.
- Tudod mit? Elfogadom. De csak mert nem bírok rád mérges lenni – vigyorgott majd megcsókolt.
Nem sokkal később elindultunk haza. Az úton elmesélte, hogy merre járt és hol szállt meg. Az utóbbi általában ismerősöknél. Damonnak az évek során sok ismerőse akadt. Nem csodálom…
- Anyukád ideges. – mondta és a szobájuk felé nézett.
- Sajnálom. Nem tehetek róla, hogy rabul ejtettek. – nevetgéltünk amit anyu is meghallott mert kinézett az ablakon. – fogadjunk le rohan.
- Eltaláltad. És jól lefog szidni mivel rájött, hogy mit csináltunk. – gonoszan mosolygott.
- Ne nevess. Azt akarod, hogy eltiltsanak tőled csupán mert nem tagadjuk, meg a természet rendjét? – a mondat utolsó felén elvörösödtem.
- Nyugi. Csak nem fog. Max kikérdez ; minden rendben volt? Védekeztetek? Stb, stb, stb… a szokásos dumák… - nyugtatott.
- Na ja. De nem ismered anyámat… - be sem tudtam fejezni a mondatot mert megjelent.
- Kicsim, van fogalmad róla, hogy aggódtam érted? – kérdezte tök idegesen.
- Mr. Roberts sajnálom ez a természet rendje. Nem tehetünk róla. – védett meg.
- Maga csak hallgasson. Nem öntől kérdeztem. – kiabált. – Madie befelé.
- NEM.- tiltakoztam. – elég volt ebből. Nem bírom tovább. Már nem a kőkorszakban élünk. Nem hiszem, hogy ti anno apával nem szegtétek meg a szabályokat. Kicsit érdekes, hogy Jake 18 éves és 17 éve vagytok házasok. Nem hiszem hogy nem szegtetek szabályt. Mert akkor Jake most nem lenne. – csattant fel belőlem amin Damon is meglepődött láttam a szemem sarkából.
- Tudod mit? – kérdezte. – válassz. Vagy mi vagy Damon.

Kathrine száguldott felém, de Stefan megállította. Damon kezébe vett és rohant felfelé. Bementünk egy szobába és bezárta az ajtót. Szorosan magához ölelt. Damon remegett velem együtt.
- Damon most mi lesz? – kérdeztem suttogva
- Nem tudom kicsim. Nem tudom. – válaszolta.
- Én rohadtul félek. Nagyon. – ismertettem.
- Én is ne aggódj. Legfőképp attól, hogy téged megöl. – informált Damon.
Ekkor halk lépéseket hallottunk. Megijedtem. Nagyon féltem. Damon szorosabban ölelt magához. A szobában csend volt. Kintről csak a lépéseket hallottuk. Nem sokkal később megállt. A kilincs megmozdult. Én meg sikítani akartam, de Damon befogta a számat. Befogta mielőtt bármit is tehettem volna. Az ajtó kezdett kinyílni. A nyikorgása még jobban megrémisztett.
- A veszély elmúlt. – állapította meg Stefan.
- Istenem. – sírva borultam a földre. – szent ég.
- Hé Madie. – leült mellém Damon – Semmi baj. Nincs semmi baj. Nyugi. Nem fog már bántani. Nem engedjük.
- Damon. Nem tudtam megölni. Elmenekült. Azt üzente, hogy még visszajön. – vázolta a helyzetet Stefan.
- Nem azt már nem. Ide nem fog visszajönni. – vágta rá Damon idegesen. – megkeresem és megölöm.
- Ne Damon kérlek ne. – könyörögtem bár alig érthette mert a zokogás mindent elnyomott.
- De megkell tennem. Csak így tudlak megvédeni. – mondta.
- De mi van, ha megöl? Damon nem akarlak elveszíteni. Nem akarok nélküled élni. Nem akarok semmit, ami nélküled van. – válaszoltam még mindig sírva.
- Nem fog bántani. Ismerem minden lépését minden gondolatát. Ne aggódj értem. – válaszolta majd magához húzott.
- És honnan tudod, hogy hol van? – érdeklődött Stefan.
- Nem tudom. Ha kell az egész világot körbe járom, de nem hagyom, hogy itt ebben a városban valakinek is baja legyen. Nem hagyom. – mondta mérgesen.
Damonnal hazamentünk. A sokk még nem múlt el. Sőt attól a gondolattól, hogy megakarja keresi Kathrine-t még rosszabbul vagyok. Féltem. Mi van, ha az a lány 100-szor erősebb mint Damon? Láttam mire képes. Ha tehette volna, Stefant kettétépi.
- Hé, minden rendben? – térített ki a gondolataimból Damon.
- Igen csak elgondolkoztam. – válaszoltam
- Min ha megkérdezhetem?
- Azon, hogy mi lesz, ha elmész. Damon én nem akarom. Nem akarok nélküled, lenni. Érted? Te vagy az, aki a világot jelenti már. Mi lesz ha Kathrine visszatér azzal, hogy bocs de Damon terve fordítva alakult? Erre nem gondolsz? És arra sem, hogy az öcséd sem rajong az ötletér? Nem tudom Damon, hogy jutahatott ilyen az eszedbe…
- Fejezd, bekérlek. – fogta be a számat majd folytatta. – úgy jutott eszembe, hogy az egész város veszélyben van miatta. Valakinek meg kell állítania. Stefant nem engedhetem, mert neki jobban hisznek, hogy ha elmondja, miért nem vagyok itt, meg neked is. Stefan nem olyan erős, mint én. Kathrine őt szereti. Stefan pedig Elenát látja benne. Nem tudná megtenni. Én pedig tisztaszívből utálom már Kathrine-t és nem gondolnék Elenára miközben megölném csak arra, hogy másoknak teszek vele jót. Legfőképp annak akit a világon a legjobban szeretek az pedig te vagy Madie. Te, vagy aki nekem a világot jelenti. Szerinted hülye vagyok tervek nélkül elmenni, megkeresni?
- Nem-nem vagy az. – végre meg tudtam szólalni. – de Damon akkor is féltelek.
- Nem kell Madie. Több mint 100 éve ismerem Kathrine-t tudom mire képes – ismertetett.
Megérkeztünk a házunkhoz. Damon megfogta a kezem szorosan, majd magához húzott. Valamit közölni akar.
- Madie. Ma látsz utoljára. Holnap indulok. – közölte a rémes hírt.
- Mi? Damon ne. – válaszoltam majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
- Sajnálom minél előbb végzek vele annál hamarabb jövök. Hidd el mindenkinek jó lesz így.
- Csak nekem nem. Mert ha elmész kitudja mi lesz. Talán beleőrülök. Vagy visszaesek a depresszióba. - válaszoltam
- Hé. Nem fogsz. Oké? Nem engedem. – nézett bele a szemembe. – nem fogom hagyni.
- De ha elmész ez lesz. – válaszoltam sírva. – ne tedd ezt velem.
- Sajnálom kicsim. – válaszolta. Ha nem lenne vámpír megesküdnék, hogy sírna.
- Tudom. De ne menj el. Nem akarok nélküled lenni. Semmit sem akarok ami nélküled van érted? – tudattam vele de látszólag meg sem értette.
- Madie ez értelmetlen vita…
- Nem nem értelmetlen. Mi lenne ha megvárnád mikor vissza jön? – szakítottam félbe – nem lenne egyszerűbb?
- Nem. Nem lenne egyszerűbb. Gondolj bele. Ha itt ölöm meg kiderül, hogy mi is vámpírok vagyunk és akkor végleg elvesztesz. Ezt akarod? – kérdezte szinte idegbetegmódra.
- Nem. Nem akarom. – válaszoltam. Ekkor megjelent apa.
- Mi történt? – kérdezte aggódva.
- Mr. Roberts van egy kis elintézni valóm de Madie nem engedi, hogy hamarabb menjek, hogy minél előbb itt legyek vele.
- Kicsim miért nem hagyod? – kérdezte. Nyilván ő sosem érzett ilyet.
- Apa te ezt nem értheted. Nem tudod, hogy mit akar csinálni. Nem értesz te semmit. – mondtam sírva miközben Damon arcát néztem. Valamire bólogatott majd apa megfogta a vállam és elkezdett befelé húzni.
- Gyere kicsim. Jobb ott bent. – informált.
- NEM APA ENGEDJ EL NEM AKAROK BEMENNI NEM. DAMON SEGÍTS KÉRLEK. NEM AKAROM HAGYJ MÁR BÉKÉN ERESSZ EL. EZT TE NEM ÉRTHETED. – üvöltöttem miközben a könnyek csordultak végig az arcomon.
- Nem? Nem érthetem meg? Ennyire hülyének nézel? – kérdezte miközben már bent voltunk a házban.
- Nem-nem nézlek hülyének. Csak nem érted. – vágtam a szemébe majd felmentem a szobába.
Miért csinálta ezt? Miért nem hagyta, hogy legalább elköszönjek tőle? Minek ment el olyan hamar…talán már nem szeret? Vagy miért kockáztatja a saját életét mások életéért? Mire jó ez? Nem értem. De talán sosem fogom.
Kopogtak. Nem volt semmi kedvem kinyitni, de nem hagyta abba.
- De fontos – mondtam nem valami komolyan.
- Hát az. – szólalt meg a türelmetlen.
- Stefan? De te mit keresel itt? Vagy, hogy?
- Behívtak a szüleid.
- Ja értem. Valami baj van? – kérdeztem
- Nem nincs semmi csak gondoltam rád nézek, hogy-hogy vagy. – mosolygott.
- Köszi. De nem vagyok valami jól. Még csak el sem köszönhettem tőle. Apa szó szerint beráncigált. Azt hittem megőrülök. – ismertettem vele a dolgot de megint könnyek szöktek a szemembe.
- Ez tudom, hogy nem a legegyszerűbb dolog, de el kell fogadnod. Ha Damon valamit a fejébe vesz, akkor nem lehet megállítani. Legyen az bármi. – ismertette velem a helyzetet.
- De minek?
- Azt hiszi, hogy ettől jobb lesz. Mi tagadás amióta együtt vagytok kezd megváltozni. És ez nála nagy szó. Sosem akart megváltozni. Egyszer megpróbált állati vérrel táplálkozni. Egy nap után feladta. De itt vagy te. Te vagy az aki segít helyre hozni az eszét. – a végén mosolygott.
- Várj. Azt akarod mondani, hogy Damon miattam lett olyan amilyen? – meglepett arccal néztem rá.
- Valahogy így. De kitudja talán megunta, hogy állandóan engem szekál. – mondta Stefan.
- Azt mesélte. Nem a legjobb báty. – mosolyogtam, mert eszembe jutott Jake mostani „állapota”.
- Öhm jut eszembe, bocsánat, hogy most jutott csak eszembe, de ezt Damon küldi neked. – mondta majd át nyújtott egy boritékot.
A borítékban egy levél volt. Levél amit Damon írt. A kéz írása gyönyörű. A levélben ez állt:
„Madie!
Sajnálom,hogy így alakult, az elválásunk. Nem így terveztem, csak annyira megnehezítetted az egészet. Fáj, hogy így alakult. De egy valamit tudnod kell: azt, hogy mindig szeretni foglak. Amint lehet visszatérek hozzád. Szeretlek mindennél jobban. Megkértem Stefant, hogy vigyázzon rád helyettem. Ne haragudj csak, ha tovább húztok volna a búcsúzkodást, még rosszabb lett volna. A borítékban találsz egy képet rólam, ha hiányzom, csak ránézel, és én lélekben veled leszek. Szeretlek Madie. Szeretlek mindennél jobban.
Csókol: Damon
A képen az igazi Damon van. Aki teljes szívéből mosolyog. De sokkal jobb lenne, ha ő lenne itt velem, de nem lehet. Nem mert megöli azt, akit valaha szeretett.
- Minden rendben? – kérdezte Stefan.
- Persze. Csak hiányzik. De egy kérdésre választ kaptam. – mondtam sírva.
- Akkor én megyek. Pihenj. Holnap töri nagy doga.- mosolygott.
- Tudom. Köszi. – válaszoltam majd elment.
A képet a párnám alá raktam. De így sem tudtam aludni. Egy óra vergődés után sikerült.
Másnap a suli valahogy más volt. Nem csak a suli. Minden. Nem látom már olyan színesnek mint azelőtt. Valahogy olyan unalmas minden. Elenáék viszont kedvesek.
- Hé ki jönne el velem vásárolni? – kérdezte Caroline. – Madie? Na gyere már.
- Nem azt hiszem jobb ha órák után egyből haza megyek. – válaszoltam.
- Jajj ne már. Senki nem jön? – szomorkodott Caroline.
- Igazából Madie nem az a vásárlós típus. – felelt Elena.
- Hát van benne valami. – feleltem.
- Hé Elena mond meg Jenna néninek, hogy ma később megyek haza. – mondta egy fekete hajú fiú.
- Nem már Jeremy. – kérlelte Elena.
- Bocs. Hé te vagy az új lány? - mutatott rám.
- Igen. – válaszoltam.
- Üdv nálunk. – kedveskedett.
- Köszi. – válaszoltam mosolyogva.
- Akkor majd még találkozunk. – válaszolt majd elment.
- Am ő az öcsém. Aki egy idegbeteg, idióta. Röviden ennyi és azt hiszem mindent tudsz róla. – mondta nevetve Elena. Jó lehet ha az embernek jó a kedve.
- Öhm csajok mi elindulunk Bonnieval majd gyertek. – mondta Caroline.
- Rendben. – válaszolt Elena. – minden rendben?
- Persze csak semmi sem olyan mint régen. – válaszoltam.
- Megértem. Nem lehet könnyű.
- Hát nem is az. – feleltem.
- És tudod, hogy hová ment mert Stefan nem mondta el. – tudakolódott.
- Tudom.
- Akkor elmondod? – kérdezte
- Nem tudom, hogy szabad-e. ha Stefan nem mondta el akkor lehet, hogy nekem sem kéne. – válaszoltam lelkiismeret furdalással.
- Jól van. Oké. Semmi baj. Csak mindent utoljára tudok meg. – szomorkodott neki dőlve a szekrény ajtónak.
- Sajnálom. – válaszoltam
- És tulajdonképp mivolt tegnap náluk? Mert elkezdett valamit mondani de nem fejezhette be mert sietett. Ezt ugye elmondod? – kérlelt.
- Tegnap délutánra megbeszéltük Damonnal, hogy átmegyek hozzá. De senki sem számolt azzal, hogy Kathrine ott lesz. Én először azt hittem, hogy te vagy az. Aztán már vagy félórája voltam ott mikor úgy döntött nekem ugrik. Stefan feltartotta amíg Damonnal elbújtunk. – meséltem
- Istenem. De jól vagytok? – kérdezte idegesen
- Igen bár az nap még sokkos voltam.
- Ezen nem csodálkozom. Már régóta vagyok Stefannal, de ilyen még nem volt. Kathrine-t még nem láttam, de nem esett nekem senki. Damonnal vonzod a bajt. – válaszolt
- Miért kell mindenkinek állandóan ezt mondani? Legalább most ne mondj ilyeneket kérlek. – förmedtem rá majd elindultam.
Miért kapom meg mindig ezt? Nagyon elegem van. Kezdem megutálni ezt az egész dolgot. Azt hiszem jobb ha haza megyek. Már idegesít mindenki.
Út közben megpróbáltam felhívni Damont hátha magával vitte a telefonját. De nem. Nem vitte. Persze miért is. Annyira legem van ebből már.
4 hónappal később
Eltelt 4 hónap. Semmi hír Damonról. Semmi. Kezdek aggódni. Nagyon nem bírom tovább…
Azóta vége az iskolának. A lányokkal délután elmegyünk a Grillbe. Nem árt egy kis szórakozás.
Ekkor apa kopogott az ajtómon.
- Szia kicsim. Nem zavarok? – kérdezte
- Szia. Nem-nem zavarsz. Épp készülődök.
- Hová mész?
- A csajokkal találkozom.
- Na végre rád fér egy kis szórakozás.
- Tudom de félek oda vissza menni. Ott még annó Damonnal voltam utoljára.
- ne gondolj rá. – közölte.
- Te tudnál nem gondolni anyára ha csak úgy lelépne? – kérdeztem közömbösen
- Nem. Igazad van. Nem tudnék nem gondolni rá… - válaszolta.
- Na jó én léptem.
- Madie. Vigyázz magadra. – mondta apa.
- Rendben.
Grill nincs messze a házunkhoz. Hamar oda értem. De mikor beléptem valami mintha más lenne. Nem tudom, hogy miért de más. Az érzés, hogy itt csókolt meg először Damon mintha kettészakadna. Mintha nem is lett volna. De Elena hamar elfeledtette velem mert egy nagyot buliztunk talán akkorát mint még soha. Azt hiszem rám fért. Elég volt a begubozódásból. Majd valamikor hazajön. Én várok rá. Ennyit megér.

Sziasztok!

Újra létezem :D szerencsére az okos számtehcosoknak :D szeretném közölni, hogy nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien olvastok és rendszeres olvasóim vagytok. nagyon hálás vagyok. ezért itt az 5.ik fejezet. Enjoy :)