Kathrine száguldott felém, de Stefan megállította. Damon kezébe vett és rohant felfelé. Bementünk egy szobába és bezárta az ajtót. Szorosan magához ölelt. Damon remegett velem együtt.
- Damon most mi lesz? – kérdeztem suttogva
- Nem tudom kicsim. Nem tudom. – válaszolta.
- Én rohadtul félek. Nagyon. – ismertettem.
- Én is ne aggódj. Legfőképp attól, hogy téged megöl. – informált Damon.
Ekkor halk lépéseket hallottunk. Megijedtem. Nagyon féltem. Damon szorosabban ölelt magához. A szobában csend volt. Kintről csak a lépéseket hallottuk. Nem sokkal később megállt. A kilincs megmozdult. Én meg sikítani akartam, de Damon befogta a számat. Befogta mielőtt bármit is tehettem volna. Az ajtó kezdett kinyílni. A nyikorgása még jobban megrémisztett.
- A veszély elmúlt. – állapította meg Stefan.
- Istenem. – sírva borultam a földre. – szent ég.
- Hé Madie. – leült mellém Damon – Semmi baj. Nincs semmi baj. Nyugi. Nem fog már bántani. Nem engedjük.
- Damon. Nem tudtam megölni. Elmenekült. Azt üzente, hogy még visszajön. – vázolta a helyzetet Stefan.
- Nem azt már nem. Ide nem fog visszajönni. – vágta rá Damon idegesen. – megkeresem és megölöm.
- Ne Damon kérlek ne. – könyörögtem bár alig érthette mert a zokogás mindent elnyomott.
- De megkell tennem. Csak így tudlak megvédeni. – mondta.
- De mi van, ha megöl? Damon nem akarlak elveszíteni. Nem akarok nélküled élni. Nem akarok semmit, ami nélküled van. – válaszoltam még mindig sírva.
- Nem fog bántani. Ismerem minden lépését minden gondolatát. Ne aggódj értem. – válaszolta majd magához húzott.
- És honnan tudod, hogy hol van? – érdeklődött Stefan.
- Nem tudom. Ha kell az egész világot körbe járom, de nem hagyom, hogy itt ebben a városban valakinek is baja legyen. Nem hagyom. – mondta mérgesen.
Damonnal hazamentünk. A sokk még nem múlt el. Sőt attól a gondolattól, hogy megakarja keresi Kathrine-t még rosszabbul vagyok. Féltem. Mi van, ha az a lány 100-szor erősebb mint Damon? Láttam mire képes. Ha tehette volna, Stefant kettétépi.
- Hé, minden rendben? – térített ki a gondolataimból Damon.
- Igen csak elgondolkoztam. – válaszoltam
- Min ha megkérdezhetem?
- Azon, hogy mi lesz, ha elmész. Damon én nem akarom. Nem akarok nélküled, lenni. Érted? Te vagy az, aki a világot jelenti már. Mi lesz ha Kathrine visszatér azzal, hogy bocs de Damon terve fordítva alakult? Erre nem gondolsz? És arra sem, hogy az öcséd sem rajong az ötletér? Nem tudom Damon, hogy jutahatott ilyen az eszedbe…
- Fejezd, bekérlek. – fogta be a számat majd folytatta. – úgy jutott eszembe, hogy az egész város veszélyben van miatta. Valakinek meg kell állítania. Stefant nem engedhetem, mert neki jobban hisznek, hogy ha elmondja, miért nem vagyok itt, meg neked is. Stefan nem olyan erős, mint én. Kathrine őt szereti. Stefan pedig Elenát látja benne. Nem tudná megtenni. Én pedig tisztaszívből utálom már Kathrine-t és nem gondolnék Elenára miközben megölném csak arra, hogy másoknak teszek vele jót. Legfőképp annak akit a világon a legjobban szeretek az pedig te vagy Madie. Te, vagy aki nekem a világot jelenti. Szerinted hülye vagyok tervek nélkül elmenni, megkeresni?
- Nem-nem vagy az. – végre meg tudtam szólalni. – de Damon akkor is féltelek.
- Nem kell Madie. Több mint 100 éve ismerem Kathrine-t tudom mire képes – ismertetett.
Megérkeztünk a házunkhoz. Damon megfogta a kezem szorosan, majd magához húzott. Valamit közölni akar.
- Madie. Ma látsz utoljára. Holnap indulok. – közölte a rémes hírt.
- Mi? Damon ne. – válaszoltam majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
- Sajnálom minél előbb végzek vele annál hamarabb jövök. Hidd el mindenkinek jó lesz így.
- Csak nekem nem. Mert ha elmész kitudja mi lesz. Talán beleőrülök. Vagy visszaesek a depresszióba. - válaszoltam
- Hé. Nem fogsz. Oké? Nem engedem. – nézett bele a szemembe. – nem fogom hagyni.
- De ha elmész ez lesz. – válaszoltam sírva. – ne tedd ezt velem.
- Sajnálom kicsim. – válaszolta. Ha nem lenne vámpír megesküdnék, hogy sírna.
- Tudom. De ne menj el. Nem akarok nélküled lenni. Semmit sem akarok ami nélküled van érted? – tudattam vele de látszólag meg sem értette.
- Madie ez értelmetlen vita…
- Nem nem értelmetlen. Mi lenne ha megvárnád mikor vissza jön? – szakítottam félbe – nem lenne egyszerűbb?
- Nem. Nem lenne egyszerűbb. Gondolj bele. Ha itt ölöm meg kiderül, hogy mi is vámpírok vagyunk és akkor végleg elvesztesz. Ezt akarod? – kérdezte szinte idegbetegmódra.
- Nem. Nem akarom. – válaszoltam. Ekkor megjelent apa.
- Mi történt? – kérdezte aggódva.
- Mr. Roberts van egy kis elintézni valóm de Madie nem engedi, hogy hamarabb menjek, hogy minél előbb itt legyek vele.
- Kicsim miért nem hagyod? – kérdezte. Nyilván ő sosem érzett ilyet.
- Apa te ezt nem értheted. Nem tudod, hogy mit akar csinálni. Nem értesz te semmit. – mondtam sírva miközben Damon arcát néztem. Valamire bólogatott majd apa megfogta a vállam és elkezdett befelé húzni.
- Gyere kicsim. Jobb ott bent. – informált.
- NEM APA ENGEDJ EL NEM AKAROK BEMENNI NEM. DAMON SEGÍTS KÉRLEK. NEM AKAROM HAGYJ MÁR BÉKÉN ERESSZ EL. EZT TE NEM ÉRTHETED. – üvöltöttem miközben a könnyek csordultak végig az arcomon.
- Nem? Nem érthetem meg? Ennyire hülyének nézel? – kérdezte miközben már bent voltunk a házban.
- Nem-nem nézlek hülyének. Csak nem érted. – vágtam a szemébe majd felmentem a szobába.
Miért csinálta ezt? Miért nem hagyta, hogy legalább elköszönjek tőle? Minek ment el olyan hamar…talán már nem szeret? Vagy miért kockáztatja a saját életét mások életéért? Mire jó ez? Nem értem. De talán sosem fogom.
Kopogtak. Nem volt semmi kedvem kinyitni, de nem hagyta abba.
- De fontos – mondtam nem valami komolyan.
- Hát az. – szólalt meg a türelmetlen.
- Stefan? De te mit keresel itt? Vagy, hogy?
- Behívtak a szüleid.
- Ja értem. Valami baj van? – kérdeztem
- Nem nincs semmi csak gondoltam rád nézek, hogy-hogy vagy. – mosolygott.
- Köszi. De nem vagyok valami jól. Még csak el sem köszönhettem tőle. Apa szó szerint beráncigált. Azt hittem megőrülök. – ismertettem vele a dolgot de megint könnyek szöktek a szemembe.
- Ez tudom, hogy nem a legegyszerűbb dolog, de el kell fogadnod. Ha Damon valamit a fejébe vesz, akkor nem lehet megállítani. Legyen az bármi. – ismertette velem a helyzetet.
- De minek?
- Azt hiszi, hogy ettől jobb lesz. Mi tagadás amióta együtt vagytok kezd megváltozni. És ez nála nagy szó. Sosem akart megváltozni. Egyszer megpróbált állati vérrel táplálkozni. Egy nap után feladta. De itt vagy te. Te vagy az aki segít helyre hozni az eszét. – a végén mosolygott.
- Várj. Azt akarod mondani, hogy Damon miattam lett olyan amilyen? – meglepett arccal néztem rá.
- Valahogy így. De kitudja talán megunta, hogy állandóan engem szekál. – mondta Stefan.
- Azt mesélte. Nem a legjobb báty. – mosolyogtam, mert eszembe jutott Jake mostani „állapota”.
- Öhm jut eszembe, bocsánat, hogy most jutott csak eszembe, de ezt Damon küldi neked. – mondta majd át nyújtott egy boritékot.
A borítékban egy levél volt. Levél amit Damon írt. A kéz írása gyönyörű. A levélben ez állt:
„Madie!
Sajnálom,hogy így alakult, az elválásunk. Nem így terveztem, csak annyira megnehezítetted az egészet. Fáj, hogy így alakult. De egy valamit tudnod kell: azt, hogy mindig szeretni foglak. Amint lehet visszatérek hozzád. Szeretlek mindennél jobban. Megkértem Stefant, hogy vigyázzon rád helyettem. Ne haragudj csak, ha tovább húztok volna a búcsúzkodást, még rosszabb lett volna. A borítékban találsz egy képet rólam, ha hiányzom, csak ránézel, és én lélekben veled leszek. Szeretlek Madie. Szeretlek mindennél jobban.
Csókol: Damon
A képen az igazi Damon van. Aki teljes szívéből mosolyog. De sokkal jobb lenne, ha ő lenne itt velem, de nem lehet. Nem mert megöli azt, akit valaha szeretett.
- Minden rendben? – kérdezte Stefan.
- Persze. Csak hiányzik. De egy kérdésre választ kaptam. – mondtam sírva.
- Akkor én megyek. Pihenj. Holnap töri nagy doga.- mosolygott.
- Tudom. Köszi. – válaszoltam majd elment.
A képet a párnám alá raktam. De így sem tudtam aludni. Egy óra vergődés után sikerült.
Másnap a suli valahogy más volt. Nem csak a suli. Minden. Nem látom már olyan színesnek mint azelőtt. Valahogy olyan unalmas minden. Elenáék viszont kedvesek.
- Hé ki jönne el velem vásárolni? – kérdezte Caroline. – Madie? Na gyere már.
- Nem azt hiszem jobb ha órák után egyből haza megyek. – válaszoltam.
- Jajj ne már. Senki nem jön? – szomorkodott Caroline.
- Igazából Madie nem az a vásárlós típus. – felelt Elena.
- Hát van benne valami. – feleltem.
- Hé Elena mond meg Jenna néninek, hogy ma később megyek haza. – mondta egy fekete hajú fiú.
- Nem már Jeremy. – kérlelte Elena.
- Bocs. Hé te vagy az új lány? - mutatott rám.
- Igen. – válaszoltam.
- Üdv nálunk. – kedveskedett.
- Köszi. – válaszoltam mosolyogva.
- Akkor majd még találkozunk. – válaszolt majd elment.
- Am ő az öcsém. Aki egy idegbeteg, idióta. Röviden ennyi és azt hiszem mindent tudsz róla. – mondta nevetve Elena. Jó lehet ha az embernek jó a kedve.
- Öhm csajok mi elindulunk Bonnieval majd gyertek. – mondta Caroline.
- Rendben. – válaszolt Elena. – minden rendben?
- Persze csak semmi sem olyan mint régen. – válaszoltam.
- Megértem. Nem lehet könnyű.
- Hát nem is az. – feleltem.
- És tudod, hogy hová ment mert Stefan nem mondta el. – tudakolódott.
- Tudom.
- Akkor elmondod? – kérdezte
- Nem tudom, hogy szabad-e. ha Stefan nem mondta el akkor lehet, hogy nekem sem kéne. – válaszoltam lelkiismeret furdalással.
- Jól van. Oké. Semmi baj. Csak mindent utoljára tudok meg. – szomorkodott neki dőlve a szekrény ajtónak.
- Sajnálom. – válaszoltam
- És tulajdonképp mivolt tegnap náluk? Mert elkezdett valamit mondani de nem fejezhette be mert sietett. Ezt ugye elmondod? – kérlelt.
- Tegnap délutánra megbeszéltük Damonnal, hogy átmegyek hozzá. De senki sem számolt azzal, hogy Kathrine ott lesz. Én először azt hittem, hogy te vagy az. Aztán már vagy félórája voltam ott mikor úgy döntött nekem ugrik. Stefan feltartotta amíg Damonnal elbújtunk. – meséltem
- Istenem. De jól vagytok? – kérdezte idegesen
- Igen bár az nap még sokkos voltam.
- Ezen nem csodálkozom. Már régóta vagyok Stefannal, de ilyen még nem volt. Kathrine-t még nem láttam, de nem esett nekem senki. Damonnal vonzod a bajt. – válaszolt
- Miért kell mindenkinek állandóan ezt mondani? Legalább most ne mondj ilyeneket kérlek. – förmedtem rá majd elindultam.
Miért kapom meg mindig ezt? Nagyon elegem van. Kezdem megutálni ezt az egész dolgot. Azt hiszem jobb ha haza megyek. Már idegesít mindenki.
Út közben megpróbáltam felhívni Damont hátha magával vitte a telefonját. De nem. Nem vitte. Persze miért is. Annyira legem van ebből már.
4 hónappal később
Eltelt 4 hónap. Semmi hír Damonról. Semmi. Kezdek aggódni. Nagyon nem bírom tovább…
Azóta vége az iskolának. A lányokkal délután elmegyünk a Grillbe. Nem árt egy kis szórakozás.
Ekkor apa kopogott az ajtómon.
- Szia kicsim. Nem zavarok? – kérdezte
- Szia. Nem-nem zavarsz. Épp készülődök.
- Hová mész?
- A csajokkal találkozom.
- Na végre rád fér egy kis szórakozás.
- Tudom de félek oda vissza menni. Ott még annó Damonnal voltam utoljára.
- ne gondolj rá. – közölte.
- Te tudnál nem gondolni anyára ha csak úgy lelépne? – kérdeztem közömbösen
- Nem. Igazad van. Nem tudnék nem gondolni rá… - válaszolta.
- Na jó én léptem.
- Madie. Vigyázz magadra. – mondta apa.
- Rendben.
Grill nincs messze a házunkhoz. Hamar oda értem. De mikor beléptem valami mintha más lenne. Nem tudom, hogy miért de más. Az érzés, hogy itt csókolt meg először Damon mintha kettészakadna. Mintha nem is lett volna. De Elena hamar elfeledtette velem mert egy nagyot buliztunk talán akkorát mint még soha. Azt hiszem rám fért. Elég volt a begubozódásból. Majd valamikor hazajön. Én várok rá. Ennyit megér.