6. Fejezet

Már vagy 3 órája felhőtlenül bulizunk. Szuperül érzem magam. Jeremy Elena öccse nagyon jó fej. Tök jól összebarátkoztunk.
- Hé csajszi. Kérsz valamit? – kérdezte Jeremy
- Csak egy kólát. Az megfelel. – válaszoltam.
- Na, jó. Ha neked megfelel, akkor nekem is. – mosolygott
- Látom, kezded megkedvelni az öcsémet. – szólalt meg Elena.
- Igen jó fej. – válaszoltam.
- Az. Rá fér egy kis boldogság. – most már máshangnemben folytatta
- Miért? Mi történt? – kérdeztem.
- Volt egy lány Vickinek hívták, széplány volt tény, de idősebb. Az én öcsém meg halálosan beleszeretett. Tyler Lokwood barátnője volt, de Jeremy szerint nem érdemelte meg Vickit. Mert állítólag kihasználta. Egyébként ő Matt húga volt. – mesélte.
- És mi történt vele? – kérdeztem.
- Meghalt. – felelte és minta könnyek szöktek volna a szemébe.
- És hogy? Öhm bocsi, ha sokat kérdezek. Csak szeretnék többet tudni az itteni dolgokról
- Tulajdonképp Damon miatt van. – mondta, amitől meglepődtem.
- Mi? Várj. Ő ölte meg? Vagy mi? – valahogy zavaros lett a dolog…
- Félig meddig. Damon tette vámpírrá… félig ő ölte meg, mert egy vámpír elméletileg halott. De Stefan végzett vele, hogy mentse Jeremyt de a gondolataiból Damon „kitörölte” úgymond az emlékeket. De valami nem stimmelt nála így belenézett a naplómba és mindenre rá jött. – mesélte tök szomorúan.
- Istenem. – dőltem neki a falnak. De nem sokáig lehettem elképedve, mert nem akartam elrontani Jeremy boldogságát.
- Bocsi, csak sokan voltak. Öhm minden rendben? – kérdezte gyanakodva.
- Igen minden okés. – erőltettem egy mosolyt, ami bizonyára bevált.
Még 1 órát voltam aztán hazamentem. Bevallom elfáradtam… nem is kicsit, de jó érzés volt. Talán most éreztem magam jól amióta Damon elment. Tudom, hogy nem sokára hazajön. Egyszerűen érzem. Lementem valami vacsit keresni, mert elég éhes vagyok…
- Hugi? Te hol jártál? – ijesztett meg Jake
- Szent isten Te idióta normális vagy a frászt hozod rám – förmedtem rá.
- Hé, csendben. Anyáék alszanak. – válaszolt.
- Akkor te se ijesztgess, és nem kiabálnék. – figyelmeztettem
- Bocs. Igazad van. Amúgy hogy vagy? – kérdezte figyelmesen.
- Meg vagyok. A mai este jó volt. Jól éreztem magam. – válaszoltam miközben összedobtam magamnak egy szendvicset
- Jól van. Akkor reggel találkozunk. – mondta majd felment.
2 héttel később…
Most már jobban viselem Damon hiányát. Hozzá szoktam. Jeremyvel sokat hülyülünk és sokat lógtunk együtt. Nyilván ez miatt sikerült feldolgoznom. Na, mind egy.
- Hé csajszi – szólt Jeremy – mi van? Elgondolkoztál? – viccelődött.
- Nagyon vicces Jer. Igen elgondolkodtam. És az lesz a legjobb, ha haza megyek. Szükségem van az egyedüllétre egy kicsit. – válaszoltam.
- Oh. Értem. De minden rendben? – idegeskedet.
- Azt hiszem. Csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni. – válaszoltam.
- Rendben akkor majd hívlak. – felelt.
- Oké. Szia. – intettem majd elindultam haza.
Sietnem kell, ha nem akarok megázni. Útközben valami idióta hülye varjú felettem repkedett. Mintha figyelne. Egy percre nem figyeltem és velem szembe jött. Azt hittem leszedi a fejem.
- Au. Idióta madár. Miért nem szeretnek ezek engem?
Idegesítő. De nagyon. Mi bajuk velem? Tulajdonképp nem érdekel. Jobb, ha haza megyek.
A madár eltűnt szerencsére. Anyu észrevehette, hogy feltűnően nézek fel az égre.
- Minden rendben kicsim? – kérdezte.
- Igen. Csak sokáig egy madár repült felém… idegesített és azt néztem, hogy eltűnte.
- Rendben. Am fent a szobádban vár egy meglepetés. – mosolygott anyu.
- Utálom a meglepetéseket. – morcosodtam, mert tudta nagyon jól, hogy ki nem állhatom.
- Ez minden bizonnyal tetszeni fog. Menj. – terelt fel felé.
- De anyu nem szeretem a meglepetéseket. Te is tudod. – még mindig morcos voltam.
- Tudom. – válaszolt azzal az idegesítően „jó lesz” mosollyal.
Mikor beléptem a szobába egy hosszú hajú borostás férfi állt ott.
- Na, jó ez vicc? – kérdeztem a férfire mutatva. – egy öreg férfi? Anyu! Kérlek.
- Bocsi, hogy nem ismersz meg. – szólalt meg az ismerős hang.
- Damon? – hirtelen elcsuklott a hangom. – te vagy az?
- Én. Visszajöttem. – mosolygott.
- Te jó ég. Istenem, de hiányoztál. – mondtam zokogva miközben a nyakába ugrottam örömömbe, de mintha meg sem kottyant volna neki.
- Te is hiányoztál. – válaszolt majd meg akart csókolni.
- Öhm ugye nem bánod, ha ezt kihagyjuk? Nem szoktam borostás pasikat csókolni. – mosolyogtam és megütögettem picit, az arcát.
- Igazad van. – mosolygott, de folytatta. – jobb, ha előbb haza megyek. Még én is megijedek magamtól. – viccelődött, de valami nem volt rendben.
- Damon mi a gond? – kérdeztem.
- Nem sikerült. – nézett rám megbánóan.
- Mi? Ne. Ezt most csak viccből mondod ugye? – kérdeztem?
- Nem. Sajnos. Bár úgy mondhatnám. – nézett rám.
- Akkor most…
- Nem azt nem hagyom ígérem. – vágott közbe.
- Tudom. De Kathrine erős. Nem fogod tudni legyőzni. Főleg, hogy állati vérel táplálkozol. Attól sokkal gyengébb vagy. - ismertettem vele a dolgokat
- Na figyelj. Zárjuk le a témát. Gyere segíts engem rendbe hozni. Oké? – kérdezte egy féloldalas huncut mosollyal.
- Rendben. – nem tudtam ellenállni.
Amikor kiértünk a házból, Damon elterelt egy erdős részhez. Nem értettem miért akart ott menni, de mikor felvett és azt mondta, hogy azért mert nem akarja, hogy így lássák furcsálltam. De a legjobb az egészben az, hogy oltári gyorsan futott. Még akkor is hogy engem cipelt a hátán. Úgy nézhettünk ki mint egy majompár. De nem láttak minket szerencsére.
- Na milyen volt? – kérdezte. A futás még csak ki sem fárasztotta.
- Huh. – egyszerre csak ennyit tudtam mondnai. – gyors. Nagyon gyors. – mosolyogtam.
- Akkor tetszett. Le sem tagadhatnád. Látszik. – mutatott vádlón rám de közben huncutul mosolygott.
- Okés. Győztél. Tény, hogy nem vagyok oda a gyorsaságnak de ez tetszett. – mosolyogtam önelégülten.
- Akkor irány be a házba. Itt az ideje, hogy a régi Damon visszatérjen. – nevetett saját magán.
- Hát nem ártana. Nem akarok egy öreg pasival mászkálni. – vágtam rá undokon.
Mikor beértünk Stefan és Elena ott volt. Tulajdonképp most nem voltam benne teljesen biztos, hogy ő Elena. Hirtelen Damonra néztem. Ő biztosított róla, hogy nem kell aggódnom ő igen is Elena.
- Ő Damon? Te aztán meg változtál. – nézett nagyot Elena.
- Na ja. Meghazudtoltam a külsőmet. – vont vállat.
- Ha-ha. Kis egoista. - viccelődött Elena.
Ekkor megérkezett Stefan is aki elé érdekesen nézett.
- inkább nem mondok semmit.
- Jobb is öcsi. – mondta majd megfogta a kezem és elindultunk felfelé.
- Ja üdv itthon – intett Damonnak akit nem érdekelt a dolog.
- Ez mi volt? – kérdeztem
- Semmi. Ez így szokott lenni. – informált.
- Te jóég. Azért ez furcsa. – mondtam .
- Az. De van fontosabb dolgunk. Segíteni ezt a sok felesleget leszedni rólam. – mosolygott
Az egész nem tartott egy óráig. Damon elmesélte hol járt miközben egyre visszatért régi önmaga. A haját kicsit elrontotta, de segítettem neki. Hihetetlen mennyi különbség volt. Valahogy mikor rá néztem nyugalom fogott el, hogy vissza kaptam a régi Damont.
- Na így megfelelek? – kérdezte miközben körbe fordult.
- Tökéletesen. – mondta majd megöleltem. Eltolt magától majd megcsókolt. Felemelt és bevitt a szobájába. A szívem dobogott szinte kiugrott a helyéről. Beértünk Damon szobájába. Lerakott az ágyára, majd lehúzta a felsőmet.
- Ne haragudj csak nem bírom tovább. – lihegte.
- Nem baj folytasd. – mondtam majd megcsókoltam.
Hirtelen fordultunk. Most Damon volt felül. Segítettem kigombolni az ingjét miközben vadul csókoltuk egy mást. A teste tele volt hegekkel de nem értem vele foglalkozni, mert fordultunk. Damon lassan és óvatosan csókolta a nyakam miközben a derekamat simogatta. Egyszerűen jól esett. Majd lejjebb ment egészen a hasamig. Csikizte amin kicsit mosolygott. Az egész délután így telt el.
- Ez jól esett. – mosolyogtam miközben a mellkasán feküdtem.
- Nekem is. Ne haragudj, hogy hirtelen történt de nem bírtam tovább. Egyszerűen akartalak. – magyarázkodott.
- Hé semmi baj. Ismerős érzés. Nagyon hiányoztál. Engem is elkapott a hév. – mondtam majd megcsókoltam.
- És minden rendben volt míg én távol voltam? – kérdezte.
- Igen. Elenáék segítettek úgy mond megfeledkezni a hiányodról. – mosolyogtam.
- Akkor megkell majd neki köszönnöm. – válaszolt de nem volt elragadtatva.
- Hé. Nem kell. Eleget köszöntem neki. Sőt már rám szólt, hogy hagyjam abba mert beragasztja a számat. – meséltem
- Na azt nem engedem. – mosolygott.
- Mi történt? Múltkor még nem voltak itt. – kérdeztem kíváncsian.
- Megpróbáltam… de így jártam. Még pár nap aztán teljesen begyógyul. – magyarázta.
- Csak nem voltál elég erős. - folytattam mintha abba hagyta volna.
- Ez még nem jelenti azt, hogy nem tudom megölni. Mert meg fogom ölni. – a szemeiben dühöt láttam.
- De nem mész el ilyen hosszú időre többet? Damon kérlek. Nem bírnám tovább. – mondtam miközben kicsordult a könnyem.
- Nem. Meg várom míg ő jön ide. Majd valahol a két város között elintézem. Nem akarlak el hagyni. Túl bátor voltam. Azt hittem bírom de nem. Mióta vagy nekem, nem vagyok olyan erős de mégis. Mert meg változtam. Nem akarok többé az a Damon lenni aki embereket gyilkolt ahhoz, hogy életben maradjon. Ebből elegem lett mikor megismertelek. Tudtam, hogy te leszel az aki miatt muszáj meg változnom. Nem akarom, hogy egy gyilkos legyek. Nem akarom, hogy veszélybe legyél nap mint nap mikor velem vagy. – nézett rám.
- Nem érzem magam veszélybe. Sosem érezném. Sőt valahogy biztonság érzetem van. Mert tudom, hogy senki sem bánthat. – válaszoltam.
- Bocsi, hogy meg zavarom a pillanatot – szólalt meg Stefan. – de csak szólni akartam, hogy elmentünk.
- Kösz. De ki mennél? – gyilkos szemmel nézett Damon.
- Bocs. – aztán ajtó csapódást hallottunk lentről.
- Mindig ezt csinálja? – kérdeztem.
- Nem ezt csak azért csinálta mert anno én is rájuk törtem mikor Elenával voltak…. – mosolygott.
- Akkor megérdemelted. – mosolyogtam.
- Tessék? – kérdezte viccesen.
- Igen uram. Jól hallotta. Maga megtörte a szerelmesek egyik legkellemesebb pillanatát. – viccelődtem.
- És hogy mered ezt mondani? – viccelődött, majd elkapott és lerántott maga mellé az ágyra.
- Bocsánatáért esedezem uram. – mondtam bár alig lehetett érteni a nevetésemtől, mert Damon csikált.
- Tudod mit? Elfogadom. De csak mert nem bírok rád mérges lenni – vigyorgott majd megcsókolt.
Nem sokkal később elindultunk haza. Az úton elmesélte, hogy merre járt és hol szállt meg. Az utóbbi általában ismerősöknél. Damonnak az évek során sok ismerőse akadt. Nem csodálom…
- Anyukád ideges. – mondta és a szobájuk felé nézett.
- Sajnálom. Nem tehetek róla, hogy rabul ejtettek. – nevetgéltünk amit anyu is meghallott mert kinézett az ablakon. – fogadjunk le rohan.
- Eltaláltad. És jól lefog szidni mivel rájött, hogy mit csináltunk. – gonoszan mosolygott.
- Ne nevess. Azt akarod, hogy eltiltsanak tőled csupán mert nem tagadjuk, meg a természet rendjét? – a mondat utolsó felén elvörösödtem.
- Nyugi. Csak nem fog. Max kikérdez ; minden rendben volt? Védekeztetek? Stb, stb, stb… a szokásos dumák… - nyugtatott.
- Na ja. De nem ismered anyámat… - be sem tudtam fejezni a mondatot mert megjelent.
- Kicsim, van fogalmad róla, hogy aggódtam érted? – kérdezte tök idegesen.
- Mr. Roberts sajnálom ez a természet rendje. Nem tehetünk róla. – védett meg.
- Maga csak hallgasson. Nem öntől kérdeztem. – kiabált. – Madie befelé.
- NEM.- tiltakoztam. – elég volt ebből. Nem bírom tovább. Már nem a kőkorszakban élünk. Nem hiszem, hogy ti anno apával nem szegtétek meg a szabályokat. Kicsit érdekes, hogy Jake 18 éves és 17 éve vagytok házasok. Nem hiszem hogy nem szegtetek szabályt. Mert akkor Jake most nem lenne. – csattant fel belőlem amin Damon is meglepődött láttam a szemem sarkából.
- Tudod mit? – kérdezte. – válassz. Vagy mi vagy Damon.