Tiltott vágy
4. fejezet


A reggel csodálatos volt Damon karjaiban. A nap sugarait csodálatosan törték meg a falevelei és ágai. Ezt a percet nem törheti meg semmi sem. Semmi az ég világon. Csak az idióta ébresztőóra.
- Ne már. Ez így nem fer.
- Hát nem. – mondta Damon majd megcsókolt.
Halkan lecsempésztem Damont. Az ajtónál magával rántott ki az udvarba.
- Hé. Csodálatos éjszakám volt. – mondta majd megsimogatott
- Nekem is. Életem egyik legszebb éjszakája. A legtökéletesebb. – válaszoltam mosolyogva.
- De nem a legtökéletesebb címlap. – mutatott az ajtó előtt heverő újságra.
- Szerinted az a pasi volt aki tegnap neked esett? – informálódtam.
- Több mint valószínű. Nézd. – adta át az újságot.
,, Ismét brutális gyilkosság történt Mistic Falls-ban. Egy férfit megöltek. Az elkövető a képen látható személy.”
- ez durva. – mondtam ijedten
- túl durva. – mondta nyugottan.
- De végeztél vele. Így senkit sem bánthat már. – kijelentettem majd megöleltem.
- Igen. Ő nem. De vannak többen is. Kathrine nem hagyja annyiban. – válaszolt.
- Kathrine? Miért? Képes erre? – firtattam
- Nem ismered. Mindenre képes. Mindenre az égvilágon. Senki sem állhat az útjába. Mert aki megteszi annak nem lesz jó vége.
- Szent ég. Ez durva… - válaszoltam leesett állal.
- Sajnos ez van. Stefannal dolgozunk az ügyön. Megpróbáljuk visszafogni.
- De hát az előbb mondtad, hogy nem lehet megállítani. – mondtam a szemébe. – ez veszélyes. Túl veszélyes. Nem akarom hogy bajba sodord magad Damon. – ezt már a könnyeimmel küzdve mondtam.
- Hé ne aggódj. Jól ismerem. Nem árthat nekem. Már csak én árthatok neki. Megérdemli.
- Mit tett? – kíváncsiskodtam
- Régen még az 1800-as években – ettől kirázott a hideg – elhitette velem, hogy szerelmes belém. Közben hazudott. Kihasznált. Csak egy tárgy voltam neki amit dobált vagy magához vett mikor, hogy tartotta kedve. Én halálosan beleszerettem. Nem csak a külseje miatt,ha nem mert egyszerűen kedvesnek és okosnak látszott. Az előbbi igaz is. Túl okos. Kihasznált, hogy bármikor táplálkozzon belőlem.
- Állj. – szakítottam félbe – táplálkozott belőled?
- Igen. Stefannal is ugyan ezt tette – válaszolt, majd folytatta, - Mi persze halálosan beleszerettünk. Tulajdonképpen ezért is utáljuk egymást annyira.
- Wow! – mondtam leesett állal.
- Sok mindent nem tudsz. De van időnk. Hidd el.
- Ja neked egy örök élet. Nekem meg mennyi is? 80-90 év? – vágtam rá lehangolóan.
- Nem én választottam… Tudod, hányszor próbáltam magam megölni? De sehogy sem sikerült. Akkor rájöttem, hogy nincs más választásom… ez jutott nekem. De a legjobb az egészben az, hogy ennek köszönhetem hogy ismerlek. Hogy vagy nekem. – válaszolt majd két keze közé fogva arcomat az ő arca felé emelte majd megcsókolt. Pont úgy mint tegnap éjjel. Úgy ahogy még senki azelőtt. Rájöttem, hogy Damon életem egyik legszebb dolga.
- Mennem kell. – mondta. – de majd még jövök. Ígérem.
- Rendben. – válaszoltam mert tudtam, hogy már nem hazudik. – Damon várj – szóltam utána – délután át mehetek hozzád?
- Jajj persze kicsim. Ez buta kérdés volt. – informált.
Még néztük egymást egy kis ideig majd elbúcsúzott. Felmentem a szobába ahol Jake várt rám.
- Miért van rossz érzésem ezzel a Damonnal kapcsolatban? – kérdezte
- Mert hülye vagy. – vágtam rá egyhangúan.
- Nem. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy nincs vele valami rendben… és ki fogom deríteni. – mondta idegesen vagy aggódva a hangneme egész különös volt.
- Még is, hogy? Oda állítasz hozzá és rákérdezel vagy mi? Komolyan mondom tiszta röhejes vagy Jake. – vágtam a szemébe. – most pedig kifelé.
- Jó de nem az én életem van veszélybe… - mondta majd kiszáguldott a szobából.
Te idióta. Gyűlöllek. – mondtam halkan. Ez egyszerűen szánalmas. Miért kell mindig ezt csinálnia. Akárhányszor boldog vagyok rögtön tönkre teszi…. Ez szánalmas… Gyűlölöm. A délután nehezen érkezett el. Jake-t csak akkor láttam mikor kiviharzott a házból. De nem tudom, hogy hová, de legalább nem engem piszkált. Akkor kezdtem jobban érezni magam mikor megláttam a Salvatore házat. Mikor odaértem bekopogtam. 2 másodperc múlva Damon nyitott ajtót. A nyakába ugrottam. Egy kicsit meglepte.
- Héé! Én is örülök neked. – mondta majd szorosan magához ölelt.
- Bocsi csak már nagyon hiányoztál.
- Te is nekem. – válaszolt és megcsókolt.
- Khm. – zavarta meg minket Stefan. – bocsi, hogy közbe szólok de nem csak ti vagytok – mosolygott.
- Tudom öcsi. – nyugtatta Damon majd hangnemet váltott. – szerintem Madie nem örülne ha tudná.
- Miért? Ki az? – érdeklődtem kíváncsian.
- Én! – szólalt meg egy hang. – bocsi hogy megzavartam a románcotokat.
- Jake? – néztem tágra nyíllt szemmel.
- Bocs hugi. Megmondtam, hogy nem adom fel. Kiderítem, mi folyik itt. – mondta dühösen.
- Jake hagyj minket békén. Ez nema te dolgod. Oké? – mondtam már egy fokkal mérgesebben
- Elmagyaráztam Jake-nek hogy nem bántalak, és nem kell tőlem féltenie. - folytatta Damon.
- De ez nem elég. Tudni akarom, hogy mi vagy igazából. – vágta rá Jake majd folytatta – nem akarom, hogy a húgom bajban legyen érted?
- Na jó. Elég volt. Mégis mit képzelsz? Ki vagy itt? – dühödt rá Damon – ezt befejezni.
- Damon, ez nem jó ötlet – vágtam közbe.
- Meg akarja tudni, hogy mi vagyok, vagy sem? – kérdezte.
- Na ebből elég volt – tért ki Damon elől Jake. – haza megyek.
Elindult majd maga után becsapta az ajtót. Hihetetlen. Tényleg nem nyugszik? Ezt jó bulinak tartja? Mert én egyáltalán nem. Elegem van. Anya is piszkál, már Jake is a lányok az osztályban. Elég volt, hogy mások szabják meg az életem.
- Mi a baj Madie? – kérdezte Damon.
- Semmi baj! Jól vagyok. – válaszoltam. Bár nem így éreztem
- Akkor miért sírsz?
- Mi? Nem-nem sírok. – töröltem le a könnyeket az arcomról amiket észre sem vettem mielőtt Damon szólt volna.
- Madie. Mond meg nyugodtan. – Szólt Damon majd megfogta az arcom és a mellkasára húzta.
- Elegem van abból, hogy mindenki megszabja mi a jó és a helyes. Annyira idegesít már. Nem bírom. El akarok menni otthonról, hogy ne kelljen egyfolytában azt hallgatnom, hogy: ,,Ne menj Damonhoz, Ne csinálj Damonnal semmit, Damon nem hozzád való” elegem van ebből. Hadd én döntsem el, hogy mit akarok. Nem pedig, helyettem mások.
- Az élet már csak ilyen. – nyugtatott.
- De nem kellene így lennie. Én nem akarok otthon lenni. Csak egyet akarok. Veled lenni. – mondtam már majdnem sírva. – miért mindenkinek elrontania a boldogságomat? Talán valami rosszat teszek vele?
- Nem. Nem teszel semmit rosszat. Csak azt akarják, hogy boldog legyél.
- Ha azt akarnák engednék, hogy veled legyek. – mondtam szigorúan.
A délután nagy részét együtt töltöttük. A témát az nap nem hoztuk fel többet. Csak magunkkal foglakoztunk. Semmi mással. Elmentünk az erdőbe sétálni, és sokat beszélgettünk. Elmesélt mindent Kathrineről, így teljesen megismerhettem a lényét. Ha nem lenne, olyan amilyen még kedvelném is. Majd mikor visszatértünk a házhoz, Damon arca megváltozott. Idegesebb lett.
- Valami baj van? – kérdeztem
- Nem nincs semmi. Csak egy vendég. – válaszolta.
- oh értem akkor jobb ha megyek? – informálódtam
- Valamilyen szinten igen. – válaszolt szúrósan.
- rendben. Akkor most megyek. Szia.
- Szia. Hé szeretlek. – mosolygott.
- én is téged. – válaszoltam majd elindultam. Mikor vissza néztem ő még nézett egy darabig. Félúton felakartam hívni, hogy minden rendben van-e de ott hagytam a telefonom a lakáskulcsokkal együtt. Tehát vissza indultam.
- Damon bocsi, hogy zavarok csak… itt hagytam a…
- Madie kifelé. Gyorsan. – figyelmeztetett Damon.
- Elena? – kérdeztem
- Nem Kathrine vagyok. - válaszolta a lány. – és te se mész sehová. – mondta majd megfogta a kezem és Damonhoz dobott.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit durva? – kérdezősködött Stefan.
- Nem. De ismersz. Sosem elég a drámákból. – mondta önelégült mosollyal.
- Igen. Sajnos ismerlek. Bár ne így lenne. – tájékoztatta Stefan
- Szerintem egyet értek vele. – jelentette ki Damon – utálom a hazugokat. – mosolygott.
- Bocs de nem voltál számomra tökéletes. – nézett rá lenézőn, majd rám – de ez a halandó talán neked az lesz vagy 80-90 éven át. – nevetett.
- Madie-t hagyd ki a játékaidból. – figyelmeztette Damon összeszorított foggal.
- Rendben. Akkor majd meglátod, hogy állok bosszút rajtad.
- Még te akarsz rajtam bosszút állni azok után amiket tettél? – kérdezte Damon.
- Én sem vagyok tökéletes. – fejezte ki magát.
- Szerintem senki sem az. - szóltam közbe.
- Téged ki kérdezett? – kérdezte.
- Szólás szabadsága van. Akkor beszélek mikor akarok.
- Hát nem épp akkor. Nem tudom kettőnk között ki az aki megtudná ölni a másikat. –felelte..
- Te ebben látod azt, hogy ki a jobb? Ez nem beteges kicsit? – tudakolódtam.
- Mit tudsz te halandó a vámpírságról? – kérdezte önzően.
- Elég sokat
- Madie elég lesz - állított meg Damon. – hagyd abba még bajod esik.
- Most az egyszer hallgass rá. Hidd el jobban jársz. – figyelmeztetett Kathrine. Be tartottam.
- Szóval egy ideig elleszünk így négyen. – állapította Kathrine
- Várj. Madienek ehhez semmi köze – vágot közbe Stefan.
- Stefannak igaza van. – helyeselt Damon – Madie-t hagy elmenni. Neki ehhez nincs semmi köze.
- És ha olyan kedvem van, hogy kell egy zálog, hogy egyik sem csinál őrültséget.- mondta.
Ezzel le is zárta a beszélgetést. A nap további részét Ott töltöttem 3 vámpírral. Nem így képzeltem el. Ez a mai nap az utolsó talán amit még megélek. Holnapra már csak egy vámpír eledele leszek. Egy vérengző vámpíré aki valaha Damon barátnője volt. Egy olyan lányé aki megszólalásig hasonlít Elenára. Hihetetlen. A sok izgalomtól nem tudtam feldolgozni. De talán ez lesz az utolsó gondolatom mielőtt meghalok.

Sziasztok.

Át gondoltam a dolgokat és arra jutottam, hogy itt is elérhetőek lesznek az írásaim. Remélem nem utáltok meg ezért a keverésért.

Ide költzöztünk

http://vampiredaires.fortunatt.com/news.php
SZIASZTOK. ELKÖLTÖZÖTT AZ OLDAL. KÉRLEK BENNETEKET, HOGY A KÖVETKEZŐ FEJEZETEKET MÁR ITT OLVASSÁTOK. MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM

TE JÓ ÉG! TÖBB MINT 150-EN VOLTATOK MÁR ITT. KÖSZÖNÖM MINDENKINEK AKI ESETLEG SEGÍT HIRDETNI AZ OLDALT. NAGYON KÖSZÖNÖM SZÉPEN. TEGNAP MÉG CSAK ALIG VOLTATOK 109EN MIKOR NÉZTEM MA MEG TÖBB MINT 150-EN. KÖSZÖNÖM SZÉPEN.
KÜLÖN KÖSZÖNET: LEÁNAK ABBAN HOGY MINDENBEN SEGÍT, ÉS A FORTUNATT RÁDIÓNAK HOGY HIRDETNEK. KÖSZÖNÖM SZÉPEN!!!!

Sziasztok!

Itt a 3. fejezet. jó szórakozást hozzá.
Via

3. Fejezet

- Mi a fene vagy? – kérdeztem halál idegesen
- Madie én… -
- Most valami kamu szöveget fogsz kitalálni igaz? – szakítottam félbe idegesen
- Nem esküszöm, hogy el akartam mondani. – válaszolta szomorú arccal de nem hatott meg
- Akkor itt a lehetőség! – förmedtem rá
- Akkor nyugodj meg. - kért.
- Nem tudok, fogd fel Damon! – vágtam a szemébe
- Akkor ülj le. - mutatott a kanapéra
- Ne érj hozzám… elmondanád végre? – egyre idegesebb lettem
- El akartam mondani csak mesélted, hogy mit gondolsz róluk és féltem, hogy rosszul fog alakulni. Féltem, hogy nem fogsz szóba állni velem.
- Damon nyögd ki. – az idegeimre megy.
- Vámpír vagyok. – a kijelentés tőrként csapott belém. Meglepett a dolog, hogy nem úgy reagálok rá, mint ahogy másként történt volna. Viszont féltem. Nem annyira, mint amikor a nő betört a Grill-be. Sokkal kevésbé. De ez a félelem az, hogy kiderül. Apám rájön, és soha többé nem láthatom, mert tört szúrnak a szívében. A gondolataim alatt a lában ösztönszerűen futásnak eredt. Egy szempillantás alatt előttem termett. Nagyon megijedtem. A testem minden ízében remegett. Megpróbáltam az ablak felé futni, de megbotlottam, és megsebeztem a kezem. Vérzett. Damon szeme elsötétült. Hihetetlen… mintha nem is ő lett volna. Egyszerűen félelmetes volt az arca… Stefan-nak viszont semmi sem látszott. A kezem nagyon vérzett és pedig halálosan féltem. A kérdések a fejembe nem szűntek: Mi lesz most? Bántani fog? Itt lesz életem vége? Vagy megmenekülök? Kiderül valaha, hogy Damon vámpír? Ezek a kérdések meg nem szűnnek. Talán soha. Itt végzem. Ekkor észrevettem, hogy Damon közeledik. Ösztönből megpróbáltam felállni és elfutni, de a félelem győzött. A kezemet szorítottam, ahogy csak bírtam. Stefan a másodperc töredéke alatt ott volt és ellökte Damont. Megijedtem. Nem azért, hogy velem mi lesz, ha nem hogy ezt az egészet túléli-e. Sikerült felállni és az ajtóhoz mennem. Kinyitottam majd elindultam. De tudtam, hogy utánam fog jönni és végez velem. Meglepődtem mikor Stefan állt előttem.
- Elviszlek egy orvoshoz.
- Nem! Nem! Maradj te is távol tőlem! Oké? Megoldom. Haza megyek.
- És mit fogsz mondani? Damon megérdemelné, hogy megöljék.
- Te is. Mert vámpírok vagytok. Elena tudja?
- Igen.
- Bonnie? Caroline? Matt?
- A három közül csak Bonnie.
- Szuper. Jobb, ha megyek.
- De a lehető leghamarabb. Damon nem bírja sokáig. A véred illata kezdi megőrjíteni.
- Téged nem?
- Már nem. Én állatokkal táplálkozom.
- Akkor a te műved volt abban a zsákban…
- Nem az még Damon akkori korszakából mikor megpróbált,,vega” lenni. De most pedig menj. – egy hatalmas kiáltást hallottam. Egyszerre emeltük a fejünket a hang irányába.
- MADIE! – Damon üvöltése tele volt szenvedéssel.
Mikor haza értem még mindig sokkos állapotban voltam. Féltem, hogy visszaesek a mély depresszióba, mint régen. De megígértem Jake-nek. Tartanom kell magam.
- Jake segíts.
- Jesszusom Madie mi történt?
- Hazafelé elestem.
- És Damon. Fontos dolga akadt.
- Értem. Gyere, bekötjük.
- Madie! Kicsim jól vagy?
- Jól csak elestem és megsértettem.
- Mutasd.
- Szz. – szisszentettem
- Bekötjük és minden rendben lesz.
Miután végeztünk felmentem a szobámba. A sírás kerülgetett. Miután felértem nem bírtam tovább. –Miért? Miért tetted ezt velem? Damon egy hazug dög. Elég volt. Nem bírom tovább. – ennyit tudtam csak mondani.
Másnap reggel írtam Elenának egy üzenetet, hogy találkozzunk a parkban. Rögtön reggeli után. Valakivel beszélnem kell erről. Nem bírom tovább. De nem számítottam arra, hogy Stefan és Damon is vele lesz. Mikor megláttam őket arra gondoltam, hogy elfutok előlük… de hiába. Beérnének. Tehát maradt a félelem. A félelem, hogy bármikor rosszul végezhetem. Hogy Damon nekem ugrik
- Ne haragudj, hogy ők is jöttek. Madie minden rendben?
- Te mióta tudod? Mióta tudod, hogy ők mik?
- Elég régóta.
- Akkor ezért néztetek így rám?
- Igen, de csak tudtuk, hogy mi történhet, ha vele vagy. Féltettünk.
- Nem bántottam. – mondta Damon olyan hangnemben, amitől egy kicsit megijedtem
- Csak majdnem. És próbálj meg normálisan beszélni, mert Madie fél. – mondta Stefan.
- Madie sajnálom. Nem akartalak megijeszteni. Féltem elmondani, mert mondtad, hogy félsz tőlünk.
- Félek? Az nem kifejezés. Egyszer szembe kellett néznem a halállal. Valószínű megzavartam miközben evett. Rám nézett. Azt mondta, hogy én vagyok a következő. Az akivel végezni fog. A szeme vérvörös volt. A teste, mint a hó. Nem tudtam ki venni sem a hangjából sem az alakjából, hogy nő vagy férfi volt-e. de megrémültem. Futásnak eredtem. Követett. Olyan gyorsan szaladtam, ahogy csak bírtam. De eltévedtem. Nem találtam ki az erdőből… az utolsó gondolatok voltak a fejemben mikor megijedt. Rám nézett és elfutott. De nem jöttem rá, mi volt az.
- Akkor ezért félsz tőlük?
- Igen. De ő más volt, mint ti. Ti beleolvadtok az emberek közé. Nem vagytok gyanúsak.
- Ők egy másik faj lehetett. Talán Kathrine műve.
- Stefan mi nem voltunk olyanok amilyet Madie látott. Ő ugyanolyan, mint mi. De az a másik teljesen más. Az évek során a vámpírfaj is változik.
- De ennyire?
- Lehet, hogy ő több 1000 éves. Idősebbek, mint mi.
- Miért? Ti milyen idősek vagytok? – kérdeztem tágra nyílt szemmel.
- A vámpírságunk már 146 éve van, de Stefan 166 éves én pedig 168.
- Jesszusom… ez undorító…
- Az –mosolygott Elena.
- Na, jó eleget hallottam. Jobb, ha megyek. Nem aludtam valami jól. Holnap a suliban.
- Oké. Szia Madie.
- Várj. – szólt utánam Damon. Nem tudtam ellenállni és megálltam. – most mit akarsz?
- Bocsánatot kérni.
- Mi? Ezt ugye nem gondolod komolyan.
- De.
- Szuper. Hazudtál.
- Emlékszel mit ígértél? Azt, hogy bármi történjék is. Együtt maradunk.
- Emlékszem. De nem tudom, mit tegyek. Egyszerre több érzés lángol bennem és nem tudom, melyiknek engedjek. Ehhez nekem idő kell.
- Elmondod, miket érzel?
- Egyszerre félek is meg nem. Tudom, hogy bárhogy döntök, nem cselekszem rosszul. de nem tudom, hogy mi legyen. Nem akarlak elveszteni sem. De azt is tudom, hogy ez az egész rosszul is elsülhet és mindenki rettegni fog, hogy ő lesz a következő és ezt nem akarom.
- Várj, te attól félsz, hogy bántani foglak?
- Nem tudom. Egy ízből igen. Más részről meg valahogy olyan biztonságérzetem van, amit nem tudok megmagyarázni magamnak és egyelőre nem is szeretném. El kell döntenem, hogy mit is akarok. Nem akarlak elveszteni, de veled sem akarok lenni. Félek. Mindkét döntéstől. Mert ha elvesztelek, te a fejed fogod elveszteni és kitudja, hogy akkor mit fogsz csinálni. Mert ha valami rosszat, akkor végleg elvesztelek és abba bele halnék. Viszont, ha veled maradok, nem tudom, hogy mit fogsz csinálni, mert tény, hogy nem vagyok egy szerencse bomba… de akkor is. Ezt a döntést nekem kell meghoznom… egyedül.
- Megértem. De akárhogy is döntesz, szeretném, ha tudnád, hogy szeretlek, és nem akarlak elveszteni.
- Damon ne nehezítsd, megkérlek. – válaszoltam majd elindultam hazafelé. A sírás feltört belőlem. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek. Mérlegelnem kell a dolgokat. Elveszteni sem szeretném.
Másnap az iskolában kerültem Stefant. Elenával csak alap dolgokon beszéltünk. De őt bántja, ha nem lehet Stefannal. Ezért mondtam neki, hogy menjen hozzá. Én boldogulok. Mintha csak szóltak volna Matt-nek. Vele voltam egésznap. Tök jó volt, mert elterelte a gondolataimat, Damon-ról. Otthon más volt a helyzet. De legalább tudtam gondolkodni. Mérlegelni ezt az egész ügyet.
Ez ment napokig. Már betegesen csináltam az egészet. De egyre jobban közeledtem a megoldáshoz. Ahhoz, hogy lehet-e közös jövőnk, vagy nem. Belül érzetem, hogy hiányzik valami. Valami ami nélkül nem tudok élni. Ami életben tart.
2 héttel később a parkban sétálva találkoztam Stefan-nal. Megpróbáltam úgy tenni mintha nem lenne ott.
- Madie várj.
- Igen?
- Tudtál dönteni?
- Ez csak rám tartozik.
- Tudom. Csak kérdeztem.
Stefan furcsa. Mintha érdekelné, mi van velem…. Persze…
- Damon küldött?
- Nem. Nem dehogyis.
- Akkor? Te voltál annyira az ellen, hogy együtt legyek a bátyáddal most meg érdekel, hogy döntöttem? Nem igazodom ki rajtad.
- Tudom. Csak bárhogy döntesz vigyáznod, kell.
- Mi?
- Tegnap Damonnal rájöttünk, hogy egyre több vámpír van a városban.
- Na, jó… mi van? Ezt hogy érted?
- Annyit mondok, hogy ha idegen kopogtat, az ajtótokon sose nyisd ki.
- Miért?
- Mert egy vámpír csak akkor juthat be a házba, ha behívják.
- De Damon? Ő simán bejutott.
- Mert behívtad.
- De nem jött be.
- Onnantól már teljesen mindegy. Ha behívtad attól kezdve bármikor beléphet a lakásba.
- Ez tök izé… de honnan tudjam, hogy az illető vámpír?
- Sehogy. -
- Na, ez kész tökély. - mondtam nem könnyen.
- Az. Ne megyek, mert elő kell készíteni a dolgokat. – mondta majd tett egy lépést.
- Milyen dolgokat? - kérdeztem
- Nagy vámpír mészárlás lesz. – mondta magabiztosan.
- Szent ég… uhhh – megborzongtam. – na, jó megyek, mert kezdek éhes lenni. Szia
- Szia.
Nagy vámpír mészárlás… Félelmetesen hangzik. Nem szívesen lennék ott. De egyrészről aggódom is. Kitudja, lehet, rosszul végződik a dolog…. na, erre gondolni sem merek.
Otthon csak ez járt a fejemben. Este már végképp nem bírtam magammal….
- Anyu elmentem majd jövök
- Hová mész ilyen későn?
- Damonhoz.
- Oh. Értem. – mondta meglepett arccal.
- Anya valami baj van? - kérdezősködtem
- Nem csak furcsa nekem furcsa Damon.
- Jajj ne már. Hagyjuk a témát. Miért jöttök ezzel?
- Bent a munkahelyen meséltek róla egykét, dolgot.
- Példa? –mondtam gúnyosan, amitől lelkiismeret furdalásom volt, de már nagyon idegesít ez a ,, fura Damon” téma.
- Nem egy igazán jó gyerek. Vannak gondjai. – mondta lehangolóan.
- Ezt ki mondta? - idegesen kérleltem - na, jó nem akarom tudni.
- Kislányom féltelek. Mi van ha Damon egy börtöntöltelék?
- Börtöntöltelék? Mi van? Ez akkora baromság! Rohadtul nem érdekel a véleményetek érted? Most pedig léptem! – közöltem vele szinte kiabálva majd becsaptam magam mögött az ajtót. Tulajdonképpen meglepődtem magamon, amiért kiborultam. Tulajdonképpen Damon nem egy jó fiú ez tény. Csak nem értem miért reagáltam így. Ezek szerint jobb ha vele maradok? Jobb ha nem szakítok vele? Vagy ez miatt hagyjam el? És soha többé ne lássam?
Az úton sokat gondolkoztam, mint mindig. A döntést ezennel meghoztam. Mikor az ajtóhoz értem a lábam remegett. Féltem visszajönni ide, ahol mindenre fény derült. Ahol Damon majdnem nekem ugrott. Egy lépést hátráltam… de nem adom fel. Bekopogok.
Damon nyitott ajtót.
- Madie? Szi-szia. Valami baj van?
- Szerinted csak ha valami baj van akkor jönnék? – válaszoltam mosolyogva
- Nem. – mondta megnyugodva a mosolyomat látván?
- Meghoztam a döntést. Így lesz a legjobb.
- De jobb lenne ha bent folytatnánk. Hideg van kint. - ajánlotta
- Rendben. – válaszoltam. Bementünk a házba majd leültünk egy kanapéra
- Figyelj Madie, szeretném ha tudnád, hogy nekem mindegy hogyan döntesz én akkor is szeretni foglak.
- Tudom és épp ezért döntöttem, úgy, hogy megtartom a titkot de… - nem bírtam folytatni…
- De? – aggódva nézett rám
- A francba nem bírok nélküled élni – ugrottam fel. – ez nekem így nem megy… ez a nem tudom hány napja van már, de kezdek megőrülni. Minden hogy minden egyes megoldás ahhoz vezetett, hogy csak veled nem pedig nélküled.
- Ez most komoly? Tényleg? – kérdezte boldogan.
- Igen Damon. Szeretlek és nem akarlak elveszteni.
- Gyere ide. Nem fogsz. Itt maradok veled mindig. – mondta és szorosan megához ölelt. De a pillanatot megtörte egy őrjöngő pasas.
- TE VAGY DAMON?
- Igen. De nem ártott volna kopogni. – mondta és az ajtóra mutatott
- TESZEK A SZOKÁSOKRA. – ordította. Erre az egészre fel figyelt Stefan is.
- Mi történik itt?
- MEGMONDOM NEKED BARÁTOM. EZ AZ ALAK EGY DÖG. EGY BÜDÖS VÁMPÍR.
- Te sem lehetsz tökéletes. – vágta rá Damon
- CSEND. TÉNY. KI EZ A LÁNY?
- Teljesen mindegy. – védett meg Stefan.
- Ismerős az arca. – mondta a férfi és közelebb jött felém. És rájöttem. Ő volt az a férfi akit akkor láttam.
- Szerintem jobban teszed ha most mész. – válaszolt Stefan.
- Nem! Téged láttalak már – mutatott felém.
- Azt kétlem – mondtam remegő hangon – én nem ismerem magát.
- Ne hazudj!
- Na jó elég volt ki innen. MOST! – ordította Damon.
Ekkor a férfi neki esett. Damont úgy dobta el mintha valami karton doboz lett volna - vagy nem tudom. Mintha meg sem kottyant volna neki. Félelmetesen erős volt. Ekkor Damon egy nagyot üvöltött
- Madie vigyázz - üvöltöttem Damon. A pasas száguldott felém min a tornádó. Fél kézzel megfogott és neki hajított az egyik üveg asztalnak… az üveg szanaszétvágta a kezem. Mindent beborított a vérem. Majd megragadta a kezem és a szájához emelte. Nagyon megijedtem de Damon hősiesen ellökte a férfit így félig megmenekülhettem
- Stefan vidd fel Madie-t – mondta Damon.
- Most mi lesz? – kérdeztem remegő hangon alig hallhatóan.
- Damon végez vele a kezed meg bekötjük, feltéve ha találunk annyi sebtapaszt. – mondta s közben arca meg sem rebbent mikor ránézett a vérborította kezemre. Lentől vészjósló hangok jöttek. Féltem amit lesem tagadhattam volna.
- Nyugi Damon megoldja. – nyugtatott Stefan.
- Te könnyen beszélsz. – mondtam idegesen
- Nem először csinálja. Hidd el nekem. – informált miközben az utolsó sebemból egy nagy szilánkot húzott ki.
- Ez a szerencsém. Mindig rosszkor vagyok rossz helyen. – csúszott ki a számon a kijelentés.
- Ne aggódj. Ez mindenkivel előfordul.
- Persze. – válaszoltam de nem valami hihetően.
- Végeztetek? – szólalt meg egy ismerős hang.
- Damon. – rohantam hozzá de túl hamar mert a szilánk tovább szakította a sebemet. – áú. Ez fájt.
- Inkább maradj ülve. – figyelmeztetett Damon és vissza kísért Stefanhoz.
- Sikerült? – firtatta Stefan.
- Igen. De majd segítened kell elrejteni. – grimaszolt Damon.
- Elrejteni? – érdeklődtem.
- Elkell rejtenünk őket, mert lelepleződnénk. – informált Stefan.
- És hová rejtitek el őket?
- Általában elássuk. – vágta Damon a választ.
- Te iszol? – néztem nagyokat.
- Csak akkor ha gyenge vagyok. – válaszolt
- Az alkohol az állati vérnél valamivel gyengébb. De a legjobb az ha sokat iszunk belőle nem rúgunk be. – mosolygott Stefan.
- Ez vicc. De nagy. – mondtam nevetve.
- Kész is vagy. – jelentette Stefan.
- Köszi.
- Nincs mit. Ez a legkevesebb.
- Várj még csak most esik le, hogy nem ugrottál nekem mikor tovább szakadt a seb.
- Vacsiztam. – viccelődött.
- Oltári vicces. – grimaszoltam.
- Remélem a várostól messze. – nyugatta magát Stefan
- Nyugi öcsi – válaszképp egy grimaszt vágott – most egy pár mókussal végeztem. Megpróbálok ismét ráállni a te étrendedre.
- Már egyszer próbáltad. 2 napig tartott.
- Ez remélem sokáig fog. Mert nem akarom bántani Madie-t. – tisztázta magát és közben megsimogatta a kezem. – nem élném túl ha el veszteném.
- Uh. Damon te aztán ironikus vagy. – viccelődött Stefan amire nagyon ideges lett Damon és neki esett.
- Te is ezt tennéd, ha Elenáról lenne szó. – nyakát szorítva mondta.
- Damon ezzel nem oldod meg. Hallod? Engedd el. Kérlek. – szinte már könyörögtem mikor végre elengedte. – ne csináld többet mert megrémiszt.
- Ne haragudj szívem. Gyere haza viszlek – fogcsikorgatva hozzá tette – jobb lesz ott neked most.
- Rendben. Szia Stefan köszi a segítséged.
- Ugyan már. – mondta alig hallhatóan a torka miatt.
Damon egész úton csendben volt. Mikor a házunkhoz értünk akkor kérdeztem rá.
- mi volt ez az egész?
- Semmi csak elöntött a düh. Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. – szorított magához.
- Nem semmi. Csak meglepődtem. Főleg azon mikor visszatoltál a székre mikor folyt a kezemből a vér.
- Muszály erősnek lennem. Nem akarlak elveszteni. – emelte fel a fejem és két keze közé fogta. – szerintem jobb ha bemész. Anyukád ideges.
- Ezt meg honnan tudod? – kérdeztem.
- Tudod nekünk vámpíroknak kitűnő hallásunk van. És épp bátyádat nyagatja azzal, hogy mennyire nem vagyok jó fiú.
- Ajj. Mindenki ezt mondja. De engem nem érdekel. Tökre elegem van ebből, hogy mindenki megakarja mondani, hogy mit csináljak. Ez már annyira szánalmas. Tudod mit gyere bevelem.
- Szerintem nem lenne jó ötlet kicsim. Anyukád ideges.
- Nem érdekel. Nem ezentúl semmi. – mondtam majd magam után húztamszegény Damont.
- Szia anya haza jöttünk. – mondtam hangosan.
- Oh. Üdv Mr. Salvatore. Hogy van? – próbált kedves lenni.
- Köszönöm jól. – Damon tökéletes kedvességét senki sem tudja utánozni
- Anyu felmentünk a szobámba. – mondtam majd elindultam.
Kitudja lehet most haragítom magam ellen a sorsom és 30 éves koromig tartó szobafogságot kapok mert engedély nélkül hoztam be egy pasit a lakásba. Könyörgöm! Ez már a 21. század.
- hé Madie. Elbambultál.
- Öhm. Bocsi. Csak nem értem mi bajuk van veled. Szerintem egy kivételes srác vagy. – mondtam és magamhoz húztam amilyen közel csak lehet.
- Na látod igazad van. Kivételes vagyok. – válaszolt majd megcsókolt. Olyan hevesen mint még soha. Az ajka olyan volt mint egy pihe-puha ágy. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Majd egyszer csak valahogy Damon alám került. A keze lecsúszott a derekamra, az enyém a mellkasára. A keze megragadta a felsőmet és óvatosan – gondolom azért nehogy leszedje a sebtapaszt – felfelé húzta. Amíg én megpróbáltam kibújni a felsőmből ő addig az övét vette le. A teste gyönyörűen kidolgozott volt. Akár egy görög istené. Kocka has, izmos kezek stb.
Ekkor fordultunk. Én kerültem alulra. Damon még mindig hevesen csókolt. A szívem majd kiugrott a helyéről. Egyszerűen akartam. Mindennél jobban. Ez volt a legalkalmasabb pillanat mindenre. Legfőképp amiatt, hogy sem anyám, Jake vagy apa nem jön be. Olyan mintha álom lenne az egész. De ez a valóság…

HAPPY!!!

Úgy tűnik sokakat érdekel az oldal :) Már 100an jártatok itt. köszönöm mindenkinek :D:D