Sziasztok!

Meghoztam :) Igen! Remélem mindenki jól van :)  Tudom szerdara ígértem, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna : (

Na de nem húzom az időt! Jo olvasgatást!

73/2

Nagyon megijedtünk Damon-nel. Ahogy Zack elkapta, azt hittem kiugrik  a szívem a helyéről.

-          Zack? Te? - kérdezte Damon.

-          Áh. Damon Salvatore... - Zack válasza nem volt épp vidám. Nem örül, hogy látja Damont

Utánna akartam nyúlni hogy elkapjam, nagyon megijedtem.

-          Úgye nem lesz semmi baja? - Kérdeztem aggódva.

-          Most jön a te szereped Anna, nagyon nagy szüksége lesz rád! De többet nem mondhatok.

-          Az ő szerepe? - kérdeztem meglepve. Látszott Anna-n hogy nem tud szóhoz jutni

-          Hát Zack küldte hozzám mert tudta hogy lesz valami, de mi nem tudtunk semmit egészen addig ameddig Zack el nem mondta. A lényeget nem tudjuk de van valami oka és ha minden igaz ez az.

-          Meg még egy pár... - Szólt Zack és felvitte Danielt az emelerte

-          Miért beszélsz mindig így? - szólt Damon.- erről nem szoksz le soha?

-          Ne reménykedj Damon. És ha bármi baja esik a két gyereknek esküszöm kinyírlak! - Válaszolta mogorván Zack a lépcső tetejéről.

-          Ettől megkéne ijednem? - kérdezte Damon öntelten.

-          Hidd el, nem leszek mégegyszer kegyes hozzád. - Válaszolta Zack szigorúan.

-          Kegyes?- kérdeztem magamban.- Damon miről nem tudok? - kérdeztem idegesen.

-          Végülis nem tartozunk össze, nem tartozom magyarázattal.- mondta és Zack után indult

-          Csak okosan. – Figyelmeztette Anna, Damont. - Madie velem jönnél?

kérdezte és elindultunk a lefelé egy hosszú lépcsőn.

-          Persze - mondtam és utána mentem. - valami baj van?

-          Nincs semmi baj csak nem szeretném ha megtámadna bárkit is Damon és szerintem Danielnek se ártana egy kis vér. – Mondta és látszott rajta, hogy ideges. Talán még fél is Damon-től.

-          Ki ez a Zack? - kérdeztem. - Honnan ismeritek?

-          Hát több mint egy hete pont az utazás napján be kopogott hogy vigyázzak magamra és figyeljek a jelekre. A jelek az álmok voltak amiben a fiad segítséget kért tőlem minden alkalommal. aztán a déllött folyamán ki derült hogy a nagybátyám... – lesokkolt.

-          Utazás? Nagybátyád? Jelek, álmok? Akkor a te életed sem épp az egyszerű kategóriába tartozik. - feleltem, és megfogtam a hasamat.

-          Hát nem éppen. De nem akarlak untatni a részletekkel... De ahogy látom a tiéd se. Egy vámpír ex akitől van a félvér fiad. Mostmár csak a testvérrel kell össze szürni a levet és teljes lesz a kép. - Mondtam viccelődve, de az arcán mást láttam inkább meglepődött.

Hihetetlen ez a csaj. Hogy lehet ennyire okos?

-          Na igen. A testvér. - feleltem. - Tulajdonképpen fején találtad a szöget. Stefan sokkal jobb hozzám. - feleltem,és láttam az arcán a meglepődést.

-          Na ebbe megint bele trafáltam... Ne haragudj csak jönnek... De azt ne tagadd, hogy már nem érzel semmit Damon iránt. Tisztán látszik rajtatok. – közölte, miközben 6 zacskó vért vett elő.

-          Mi? Én. Én nem érzek semmit iránta. Megbántott mert azt mondta,hogy... - nem tudtam befejezni. Anna várta választ, de nem tudtam folytatni

-          Mégis mit mondott? – Kérdezte kíváncsiságból. - Én is jártam vámpírral és a fejemhez vágott pár dolgot amit még nem tudtam neki teljesen megbocsájtani, de már beszélünk. szóval nyugodtan mond mi bánt! - Mondta és rám mosolyogott.

Hű. Nem is tudtam,hogy ennyi közös van bennünk. Aztán belekezdtem.

-          Egyszer összevesztünk. Ami mondjuk úgy, hogy sorsdöntő volt. Az anyukám meghalt, és Damon közölte, hogy akkor menjek utánna. Ekkor döntöttem úgy,hogy elválok tőle. Hamar meg volt, hisz akkor még vámpír voltam és... - ekkor rájöttem mit mondtam. A lánynak a szája tátva maradt

-          és nem lehet visszahozni valahogy?- Anna tekintete aggodalmas volt. Mintha tényleg aggódna értem. De hisz nem is ismer. Viszont elég kedves lány. Megvédte a fiamat. Hálás vagyok neki.

-          Nem tudok sajnos ilyen varázslatról. Ha tudnék bármit megtennék, hogy visszakapjam. - feleltem.

-          Nem lehet hogy most te kellenél hozzá? Csak nem ennyire nagy téttel? Szerintem kérdezzük meg Zacket hátha tud valamit. –  Anna próbálta tatani bennem a lelket. Látszott rajta, hogy tényleg segíteni akar. Viszont, azon, amit mondott, elgondolkoztam. Talán igaza van. Most fordítva kell. De az sem érdekelne, ha meghalnék, csak Jake éljen.

-          Talán igazad van. Kérdezzük meg. Remélem tud valamit. - feleltem mosolyogva. Biztam abban, hogy Zack tud valamit. És félek attól, hogy ezért huppani fogok. Mert túlságosan is beleélem magam...

Anna felszaladt az emeletre szólni Zack-nek.  Én lent maradtam a nappaliban és megvártam. Alig vártam, hogy újra láthassam a bátyámat, a lelki társamat.

-          Mi történt hogy le kellett jöjjek? - Kérdezte Zack és le tette Anna-t a kanapéra.

-          Szeretnék kérdezni valamit - mondtam mielőtt Anna megszólalhatott volna. - volt egy bátyám, de miattam meghalt. Valamikor vámpír voltam, és Ő az életét áldozta azért,hogy én újra ember lehessek. Szóval van vagy lehetne arra mód, hogy esetleg...talán - nem találtam a szavakat. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Izzadni kezdtem. Nagy nehezen folytattam - szóval, hogy visszakapjam?

-          Igen van erre lehetőség de ahhoz kell a te véred is és Darellé is és még Darellből néhány dolog.

-          Néhány dolog? - Kiáltott fel Anna. Tekintete rémült lett. Kirázott a hideg... -Miféle néhány dolog?

-          Hát pár dolog az életéből és nem éppen veszélytelen. de ettől függetlenül vissza kapod csak vámpírkéntEz az ára hogy újra Jake éljen de ő is vámpír lesz.... Sajnálom de ez van. Éltek a lehetőséggel? – kérdezte Zack, és körül vett minket az a kínos csend…

-          Válalom.-Szólalt meg hirtelen Darell..

-          Na várjunk csak. Azt mondod, hogy vállalod? Darell  én voltam vámpír, és hidd el szörnyű. - próbáltam leállítani a dologról de arc kifejezése láttán ez nem igazán sikerült

-          Hidd el nem fogok letenni a dologról! Ez az egy lehetőségem van hogy vissza kapjam a szerelmemet. Nincs más választásom. - Mondta Darell Anna pedig már egy szót sem tudott szólni. Csendben volt és aggoddalommal teli tekintettel figyelte.

-          Én ezt nem nézem végig. – Közölte hirtelen Anna, majd kirohant az ajtón, beszállt a kocsijába és elhajtott.

74.

Zack, Darell, és én bent maradtunk a nappaliban. Pár perc múlva Damon is csatlakozott hozzánk.

-          Valakire nagyon emlékeztet. – mondta gúnyosan és rám pillantott.

-          Ne most, Damon. Kérlek. – mondtam sóhajtva.

-          Jó, oké. Csak egy megjegyzés volt. – mentegetőzött. Komolyan, néha annyira nem értem.

-          Mi lenne, ha egy kicsit felmennél Daniel-hez? Az mindkettőtöknek jó lenne. – mondta Zack. – addig én még kutakodok, hogyan is zajlik a dolog.

-          Rendben. – mondtam, majd elindultam felfelé.

Felsétáltam a lépcsőn, majd hirtelen Damon termett előttem.

-          Tudod, hogy melyikben fekszik? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-          Nem. De te biztosan megmutatod. – mondtam sóhajtva. túl fáradt voltam a játékaihoz.

-          Persze. Én mindig. – mondta viccelődve, majd komoly hangon folytatta - De legyél erős. Nem épp a legszebb látvány. – mondta majd benyitott egy szobába. Nem volt időm körülnézni, mert lefoglalt a látvány. A fiam gépekre kötve feküdt. Szinte az egész testéből drótok lógtak ki. Még sosem láttam így…

-          Istenem… - mondtam, majd letérdeltem mellé az ágyra, és megfogtam a kezeit.

-          Én szóltam előre – szólt a hátam mögül Damon, és megsimogatta a vállamat.

-          Mi történik vele?

-          Nem tudom. Csak Zack tudja, de ő nem árulja el. Azt mondta, hogy amíg nem biztos, nem akarja elmondani. – felelte. Tehát ekkora a baj… valahogy sejthettem.

-          De ugye nem…

-          Nem fog meghalni. Daniel erős. Kifogja bírni. Olyan, mint az anyja. Sosem adja fel… - ekkor ránéztem. A szemei ragyogtak. Ha nem ismerném azt mondanám, sírni készül. Igaz. Damon-nél sosem lehet tudni. Sokszor tapasztaltam, hogy kemény külső, érző lelket takar.

-          Én sosem adnám fel. Miatta kitartanék. – válaszoltam, és éreztem a gombócot a torkomban.

-          A mi kapcsolatunkat feladtad? – kérdezte, de látszott rajta, hogy ezt nem akarta hangosan mondani.

-          Ez most, hogy jön ide? – kérdeztem vissza. A szívem majd’ meghasadt. Még mindig gyenge pont a szakításunk. Még mindig fáj.

-          Ez egy egyszerű mezei kérdés. Minket feladtál? – Damon nem tágít.

Erre a kérdésre nem igazán találtam választ. Valahol mélyen úgy érzem, hogy van még remény… de nem merném megtenni. Sokszor csalódtam Damon-ben. Nem akarom mégegyszer végig csinálni.

-          Szóval? Választ kapok a kérdésemre? – érdeklődött tágra nyílt szemekkel. Végül kimondtam.

-          Nem…

Damon lélegzete elakadt. Mintha nem hitt volna a fülének.

-          Mi? – kérdezett vissza halkan. – nem adtad fel? Soha?

-          Azt azért nem mondanám… - ekkor hazudtam. Mert tudom, hogy még nem adtam fel. Még a testem egy része, egy igen kicsi része küzd, hogy megadjam magam. Hogy ismét Damon mellett legyek. De a másik felem, - a nagyobbik -  Stefan-hoz ragaszkodik.

-          Szóval nincs több remény… - akkor Damon a falnak dőlt. Még sosem láttam ilyennek. Gyenge volt, és sebezhető.

-          Nincs. És különben is, neked ott van Elena. Nekem Stefan. És szeretem. Nem tudnám elhagyni…

-          Elena… de ő teljesen más. Még mindig Stefan után vágyódik. Olyan, mint egy kölyökkutya. Ha Stefan fütyülne neki máris ugrana. – felelte, és némi kis dühöt véltem felfedezni a hangjában.

-          És ez neked nyílván fáj, hisz mióta vele akartál lenni.

-          Igen. De aztán megláttalak. Mikor Elena az első napodon bemutatott egymásnak, tudtam, hogy te vagy az. Az, akiért bármit megtennék. Szerettelek Madie. És, azt hiszem még mindig. Történjen bármi is – Damon egyre közelebb jött. A szívem hevesebben dobogott. Damon meghallotta, és ezen elmosolyodott. – régen hallottam, így dobogni a szíved.  

Nem válaszoltam semmit. Damon rámnézett, és még közelebb ért hozzám. A testünk összeért. Olyan volt, mint régen. Mikor még minden szép, és jó volt. Még Daniel születése előtt. Mielőtt Damon elment.

Két keze közé fogta az arcom, majd magához húzott. Ekkor ajkunk összeért…

(Stefan szemszöge)

Melanie és én a Salvatore házban voltunk. Melanie szerint itt jobb. Nem kattog az agyam.

Damon és Madie távol vannak. Kettesben. Damon már biztosan rámászott…

Elég Stefan! Madie nem menne bele! – förmedtem gondolatban magamra.

De hiába. Az agyam nagyobbik része, érezte, hogy most együtt vannak. Talán kéz a kézben sétálgatnak.

Hirtelen kopogtatásra lettem figyelmes. Minden gondolatomat kitörölte egy pillanatra.

Felálltam, hogy kinyissam, de Melanie megelőzött…

-          Szia! Damon-höz jöttem. Beszélnem kéne vele. – mondta egy ismerős hang.

-          Ő nincs itt. – mondta Melanie. – de Stefan igen. Ő talán tudja, hogy hol van. Gyere be. – nem hittem a füleimnek. Melanie beengedte.

-          Szia  Elena. – mondtam közömbösen. – Damon nincs itt, és én nem igazán érek rá, szóval, ha lehet gyorsan nyögd ki mit akarsz.

-          Szia. Nem akarok sokáig maradni, csak egy kérdésem lenne. Nem tudod, hogy hol van? Egyszer csak elment. Még csak fel sem hívott – kérdezte halkan. Gombóc volt a torkában.

-          De. Madie-vel Everett-ben. – feleltem összeszorított fogakkal.

-          Madie-vel? – kérdezte meglepetten. – mit keresnek ott?

-          Ott van Daniel. Elmentek érte. Nem tudom mikor jönnek. – mondtam, majd lehajtottam a fejemet, és az ujjaimat összekulcsoltam a tarkómon.

Ekkor Elena lehuppant a kanapéra mellém. Felemeltem a fejem, és láttam, hogy könnyek szöknek ki a szemeiből.

-          Jól vagy? – kérdeztem akaratlanul.

-          Nem. Miért van az, hogy mindent megkap Madie? Csak azért mert szép? Eddig azt hittem, hogy téged nem vehet el tőlem senki, erre most együtt vagytok. Aztán kiderült, hogy Damon és - ismét csak - Madie együtt vannak, valahol távol. Miért történik meg ez velem? Ennyire rossz ember lennék? – kérdezte, és potyogni kezdtek a könnyei. Megsajnáltam, és megöleltem. A karjai lecsúsztak a derekamra, míg a feje a mellkasomon landolt.

-          Nem vagy rossz ember. Csupán csak a szerencse elkerül. – nyugtattam. – hidd el egyszer minden jóra fordul. Mindenki megtalálja a helyét a világban. Mindenki azzal lesz, akit megérdemel. Te is megfogod találni majd, akit megérdemelsz. Egy kedves, normális fiút, aki feladna érted mindent.  

Elena lassan elengedett, és felemelte a fejét, majd rám nézett.

-          Annyira jó ember vagy. Mi ütött belém mikor mindent elrontottam? – kérdezte.

-          Sokszor követünk el olyan hibákat, amiket később megbánunk. De ez normális. Én is sokszor csináltam ilyet. Néhányról te is tudsz. De végül megtaláljuk a helyes utat. És innentől kezdve már mindent jól csinálunk. – feleltem. Hirtelen eltűnt minden gyűlölet, amit valaha is éreztem iránta. Olyan volt, mint régen. Mielőtt még össze vesztünk volna.

Elena mélyen a szemembe nézett. Hirtelen eltűnt körülöttünk mindent. Mintha a semmiben lebegtünk volna, távol minden bajtól, és gondtól. Nagyon jó érzés volt.

Lassan felült, és közelebb hajolt hozzám. Megfogtam az arcát, amitől kicsit megijedt. Összeszedte magát, majd megfogta az arcán lévő kezemet. Egye közelebb hajoltunk egymáshoz. Szinte éreztem a leheletét. Ekkor jöttem rá, hogy hiányzott.

Az ajkunk egyre közelebb ért egymáshoz. Szinte már összeértünk…

-          Stefan lassan… oh. Ne haragudjatok. Nem tudtam, hogy ti…

-          Nem, semmi baj. Már így is menni készültem, csak…csak. – felelte Elena, majd kiszaladt a házból. Én ott maradtam a kanapén. Azokat a pillanatokat éltem át újra, és újra.

-          Stefan megmagyaráznád mi volt ez? – kérdeztem mérgesen Melanie.

-          Semmi. Csak…

-          Ez nem épp semminek látszott. Megcsókoltad Katherine hasonmását…

-          Ő nem Katherine! – kiáltottam rá dühösen. – és nem csókoltam meg…

-          Csak majdnem! – förmedt rám Melanie. – az majdnem ugyanaz. Képes vagy ezt tenni Madie-vel?

-          Én? Kitudja ő mit csinál Damon-nel! Talán most is együtt vannak… Még csak fel se hív. – feleltem dühösen majd kimentem a házból, és belevetettem magam az erdő sűrűjébe.

(Elena szemszöge)

Szaladtam ahogy csak a lábam bírta, s közben próbáltam feldolgozni a történteket. Nem akartam elhinni, hogy majdnem megcsókoltam. Ott voltam egy milliméternyire Stefan ajkaitól. Mi van velem? Tényleg nem bírok betelni egyel? Katherine-nek teljesen igaza van. Ugyanolyan vagyok, mint ő. Egy rossz… az. 

Mikor hazaértem felrohantam a szobába. Jenna utánam szólt, de nem foglalkoztam vele. Bezártam magam mögött az ajtót, majd rá vetettem magam az ágyamra. Újra,és újra lejátszottam magamban a pillanatokat. Újra, és újra átéltem, és végig lelkiismeret furdalásom volt. Megcsalom Damon-t. Pedig szeret. Akárcsak Stefan. Mindketten szeretnek, és én is szeretem mindkettőjüket. Nem tudok dönteni. Ha ez így megy tovább ebbe belefogok őrülni.

Kopogtattak az ajtómon.

-          Elena. Jól vagy? – kérdezte aggódva Jenna.

-          Igen. Jól. – feleltem, olyan erős hangon ahogy csak tudtam, de közben a könnyeim vízesésként zúgtak le az arcomon.

-          Amikor hazajöttél nem ezt láttam. Megbeszélhetnénk. Damon-nel van valami gond? Bántott?

-          Nem! Nem bántott – én bántottam  őt a tudta nélkül.

-          Akkor mi a baj? Kérlek had menjek be. Beszéljük meg. – mondta könyörögve. Végül megadtam magam és beengedtem. A könnyes szemeim láttán a tekintete még aggodalmasabb lett. – mi a baj?

-          Szerelem…- feleltem, és lehuppantam az ágyra. Jenna becsukta az ajtót, majd mellém  ült, és megfogta a kezem.

-          Mesélj el mindent.

-          Damon ma elment. Nem tudom, hogy hová, de egyik percről a másikra tűnt el, de mégcsak felsem hívott. Ezért elmentem Stefan-hoz hátha tudja. Beszélgettünk. Elmondta,  hogy Madie-vel van Everettben, mert segítenek valakinek. Ekkor elkezdtem Stefan-nak lelkizni. Megmondtam neki, hogy mekkora barom voltam mikor megtörtént az a dolog még akkor  Damon-nel, amire ő csak ennyit felelt: sokszor követünkel hibákat, amit megbánunk, meg hogy ő is követett el hibákat. Ebből azt következtettem,hogy már nem haragszik. Majd arra lettem figyelmes, hogy egyre közelebb hajol hozzám. Már majdnem megcsókolt, mikor elfutottam. – kicsit kiszépítve mondtam, el mert egy-két dologról nem tud. De a lényege ugyanaz.

-          Hajjaj. Ez így nem lesz jó Elena. Döntened kell a kettő között. – mondta.

-          De nem lehet. Stefan Madie-vel van. Hát nem érted? – kérdeztem dühösen, madj felpattantam, és megálltam vele  szemben - Stefan szereti Madie-t. Damon szereti Madie-t. Ez már ellett döntve. Én egyedül maradok.

-          Dehogy maradsz egyedül. Ne add fel. Erről nem tehetsz…

-          De igen, mert nem vagyok elég jó. Valamit Madie- tud,amit én nem. Talán az, hogy  szült már? Nyílván Damon ezért szereti még, hisz végül is ő a gyerek apja. Stefan meg azért mert megsajnálta. ez a magyarázat.

-          És most mit fogsz tenni? Fogod magad és gyereket szülsz? – kérdezte Jenna egy kicsit rémülten.

-          Nem dehogy is. – vágtam rá. – az lesz a legjobb, ha elmegyek, és soha többé nem nézek vissza Mysitck

(Madie szemszöge)

Eltoltam magamtól Damon-t. Mi a fene ütött belém? Ezt nem szabad.

-          Ne. Csak most ne. - mondta Damon majd megcsókolt újra. De ismét eltoltam magamtól.

-          Damon nem lehet…

-          De miért? Hisz te is akarod, nem? – kérdezte ijedten. Ismét igaza volt. Akarom,de még mennyire.

-          De! – mondtam, majd gondolkodás nélkül megcsókoltam. úgy, mint régen. Tele érzelemmel. Forrón, szenvedélyesen. Megszorította a derekamat, és megcsimpaszkodtam a nyakába.

-          Mi van velünk? – kérdezte lihegve.

-          Nem tudom. De nem is akarom megtudni. – mondtam, majd ismét megcsókoltam.

-          Várj! – szakította félbe Damon dolgot

-          Mi a baj?

-          Ne siessünk. Élvezzük, amíg csak lehet. Nem akarok ismét nélküled élni. – mondta, majd megpuszilta a homlokomat.

-          Pedig muszáj lesz. Damon mi nem lehetünk együtt. Neked ott van Elena, nekem pedig Stefan, meg a baba. – amikor befejeztem Damon nagyot nyelt.

-          Baba. – mondta mosolyogva. – az öcsém apa lesz! És a fiam testvére az én unokaöcsém. Hihetetlen.

-          Igen. Az. – feleltem. Damon piszkálta a dolog. Látszott rajta, hogy nem tudja túl tenni magát rajta. – hé. Ne szomorkodj. Majd neked is lesz még egy. Talán Elena bevállalja és…

-          De nekem nem tőle kell. Hanem tőled. Madie mikor érted már meg, hogy te vagy az életem? Nem tudok nélküled élni.

-          Akkor lépj túl rajtam. Egyszerű…- ezt igazából én magam sem hittem el. Nem olyan egyszerű túl lépni valakin, akit megszerettél. Főleg, ha ennyi ideig, és ennyire szeretted.

-          Nem kérheted ezt tőlem. Most nem! Ezekután. Emlékszel mi volt kb. 2 perccel ezelőtt? Úgy estél nekem, mintha az lenne az utolsó dolog, az életedben. – libabőrös lettem, még a gondolattól is.

-          De muszáj lesz. Nem tudok így élni. Damon te szeretsz,és… - ezt nem akartam folytatni.

-          És?Mi és? – kérdezet vissza.

Nem! Nem akarom kimondani, mert akkor azzal elkövetek egy olyan végzetes hibát, amit utána megbánok,és nem tudom visszavonni.

De az a valami, kiakart bújni onnan. Tudatni akarta, hogy igenis létezik.

-          Én is téged. De ez a helyzet nem változtat semmin. Külön élünk. Mint eddig. Te Elena-val, én pedig Stefan-nal. – minden bizonnyal ez volt életem egyik legnehezebb kijelentése.

-          Anya? Apa? – kérdezte hirtelen Daniel gyenge hangon. Minket nézett hatalmas szemekkel. – hát ti együtt? Kibékültetek?

És erre a kérdésre nem tudtam abban a pillanatban felelni…