7. Fejezet

7. fejezet

- Mi? Mégis hogy kérdezhetsz ilyet? – kérdeztem.
- Ha neked annyira fontos, hogy vele legyél költözz hozzá. – nézett rám.
- Ezt nem kérheti tőle. Ehhez nincs joga. – vágta rá Damon mérgesen
- De van a lányom. – lépett közelebb hozzá anya mintha neki akarna menni. – ha itt maradsz azt csinálod amit én mondok, ha vele mész leveszem rólad a kezem. – ismertette a ,jogaimat”.
- Nem azt nem kérheted tőlem. – mondtam sírva.
- De igen. – ideges volt még mindig. – annyit mondok még, ha itt maradsz nem láthatod többé. Ha vele mész minket nem láthatsz többé. – állíttotta a dolgokat
A saját anyám teszi ezt velem? Miért állít döntés elé? Miért akarja annyira, hogy döntsek köztük. A döntés mindenképp végzetes lesz. Mert akkor nem láthatom akiket szeretek. De nem érdekel.
- Döntöttem. – mondtam nyugodtan.
- Akkor ki vele. – idegeskedett anyám.
- Elmegyek. – a hangom meglepően nyugodt volt.
- MI? – kérdezte idegesen anyám. – tényleg?
- Na jó magán nem tudok kiigazodni. Egyszer azt mondja, hogy döntsön most meg nem akarja, hogy velem legyen? Madie elég nagy, hogy eldöntse mit akar. Ha velem akar lenni nincs joga beleszólni. – jelentette ki Damon.
Elindultam pakolni. Jobbnak láttam, ha minél előbb megyek. Utálnak a szüleim. Legalább is anyám.
Pakolás közben sírtam. nem azért mert hiányozni fognak. Vagy is apa és Jake. Ők ketten fognak. De Jake nagyon. Ha úgy vesszük a bátyám a legjobb barátom is. de legalább nem aggódhatok azon, hogy kivel osztom meg a dolgaim. Itt van nekem Damon.
Egyszer csak kopogtatást hallottam az ajtónál. Jake volt.
- Hugi tudnod kell, hogy attól, hogy így döntöttél én mindig melletted állok. – mondta
- Jajj Jake. – öleltem meg. – köszönöm. Csak te voltál egyedül aki hitt nekem. De szerencsémre kaptam még valakit. – tudattam vele a dolgokat majd Damonhoz léptem – Damont. Ha a családra gondolok akkor egy nagy semmit látok egy kis fénnyel ami te vagy Jake. Ha pedig jövőre akkor minden olyan fényes.
- Ismerős bár én nem vagyok szerelmes. – mosolygott.
- Mert nem lehetsz. – válaszoltam
- Hát nem. Anyu mellett nem igazán. – mosolygott bárgyún.
- Az lenne jobb neked is ha követnéd a húgod példáját. Költözz el. – mondta neki Damon.
- Azt hiszem igazad van. – vágta rá. – jobb ha keresek valami albérletet. Segítetek majd? – kérdezte.
- Persze. Rám számíthatsz. – nyújtotta kezét Damon.
Damon felhívta Stefant hogy jöjjön el értünk kocsival. Jake segített bepakolni a csomagtartóba a bőröndöket. Néhány képet itt hagytam. Megígérte Jake hogy elhozza valamelyik nap. Anya a nappali ablakából figyelte a dolgokat. Sejtettem, hogy ez lesz, de már nem érdekel. Mielőtt elindultunk megöleltem Jaket és apát is. ők fognak hiányozni. Valamilyen szinten anyám is.
Az autóban Damonhoz bújtam. Legördült néhány könnycsepp Jake miatt. Nagyon fog hiányozni. Jake a legjobb barátom is volt. A volt osztálytársaim azt mondták, hogy nem tudnának úgy gondolni a bátyjukra mint a legjobb barátjukra. De én mindig így gondoltam rá.
Megérkeztünk az új otthonomhoz. Damon már nem fogta vissza magát. Könnyű szerrel kapott fel 3 bőröndöt. Stefan is könnyen felkapta ugyan ezt a mennyiséget. Valahogy hozzászoktam nekem már nem feltűnő. Sőt. Ez a megszokott.
- Minden rendben? – kérdezte Damon magához szorított.
- Igen. Persze. Így végre éjjel nappal veled lehetek. – szorosabban bújtam hozzá.
- Jól van. – mondta. – a biztonság kedvéért keresek valami munkát. Csak a kérdés az, hogy mit.
- Hé. Nem kell. Majd én. – tiltakoztam.
- Na ácsi. – szólt közbe. – te még tanulsz. Nem engedem, hogy ezzel is terheld magad.
- Jól van. – adtam meg magam.
- Holnap elpakolunk. Lesz bőven időnk. De itt az ideje, hogy egyél valamit. – mondta és nem lehetett hozzá szólásom mert az ujját a számra tette.
- És mi lesz a vacsim? – szedtem le a kezét a számról.
- Arra gondoltam, hogy megosztom veled a mai fogásom. – viccelődött.
- Fúj. – öltöttem ki a nyelvem.
- Hé. Nekem ez az eledelem. Ne szólj be. Egyébként mikor beszéltem Stefannal mondtam neki, hogy pakolja fel a hűtőt. – mosolygott.
- Akkor egy pirítós is megteszi. – vágtam rá.
- A-a. – tiltakozott. – majd én kitalálom a vacsorádat. – jelentette ki majd elindultunk befelé.
Vacsora után megfürödtem. Azt hiszem egy ideid bennt lehettem mert Damon kopogott az ajtón.
- Kicsim minden rendben? – kérdezte.
- Igen. Csak elgondolkoztam a dolgokon. – válaszoltam, hogy megnyugodjon.
- Jól van. A szobába leszek ha kellek. – informált.
- Rendben. – válaszoltam miközben már a törölközőmet tekertem magamra majd hirtelen kicsattant belőlem – Damon, gyere ide kicsit.
- Igen?
- Szeretlek. És köszönöm, hogy vagy nekem. – mondtam mközben vizesen hozzá bújtam.
- Hé azt, hogy vagyok neked egy részből Kathrinenek köszönd meg a szüleimnek. – viccelődött majd folytatta – és most az egyszer örülök annak ami vagyok mert itt vagy nekem.
Egy kicsit még öleltük egymást majd kiment, hogy rendbe hozzam magam. Elég nyúzott voltam. Amin nem csodálkozom. Az utóbbi idő nem tett a jó közérzetemre. Sőt. Rontott azon. De azt hiszem itt vissza nyerem a régi önmagam. Damon majd tesz róla. Ezt érzem.
Mikor végeztem a fürdőbe bementem a szobába, hogy lefeküdjek. Olyan furcsa volt, hogy a Damon szobája tele van az én bőröndömmel. Lelkiismeret furdalásom lett. Szerencsétlent kitúrtam a megszokott kis életéből. Aranyos volt, mert úgy csinált mintha észre sem venne és dobozokba pakolt.
- Mit pakolsz? – kérdeztem majd az ágyra űltem.
- Csinálok helyet a könyveidnek. – válaszolt de nem fordult meg mert pakolt.
- Nem muszáj azért a te könyveidet kirakni egy dobozba. Biztos szereted őket. – mutattam rájuk.
- Ezeket már nem szeretem. Mind Kathrinere emlékesztet. Kiakarom törölni az emlékeimből. – mondta majd megfordult és oda jött hozzám.
- Sok emléked van róla? – kérdeztem
- Látod ott azt az asztalt? – kérdezte miközben egy régi antik darabra mutatott. – annak az összes fiókja tele volt vele.
- Az durva. – mondtam tágra nyílt szemmel.
- De azt szeretném, ha veled 1000x ennyi emlékem legyen. – mosolygott majd megcsókolt. Hosszú csók volt. De jól esett.
- Én is szeretném – vettem komolyabbra a szót – csak az a maradék 80 nem tudom hány év kevés.
- Tudom. – sóhajtott.
- Nem lehetne megoldani, hogy én is vámpír legyek, hogy veled lehessek örökre? – kérdeztem.
- Mi? – tolt el magától. – Kicsim ez nem olyan egyszerű. Ez egy hosszú folyamat amiben szerepel az is, hogy megöljelek.
- De utána örökre együtt lehetnénk. – próbáltam menteni a dolgot.
- Tudom. Csak ez nem ilyen egyszerű. – mondta majd folytatta – nem olvastad az Alkonyatot?
- Mivan? Mit? Hé eddig féltem a vámpíroktól. Akkor miért olvasnék vámpíros szotrit? – kérdeztem
- Na ebben igazad van. – mosolygott.
- Miért kérdezted?
- Kíváncsiságból. – vágta rá.
- Értem.
- Nem kéne aludnod? – kérdezte
- Ne tereld a szót. Különben is nagylány vagyok már. – dugtam ki a nyelvem.
- Na akkor nagylány ágyba. Hosszú és fárasztó napod volt khm – azt a krákogást értettem.
- Öhm lássuk csak. Nem. – nevettem majd felugrottam az ágyból.
- Te sosem fáradsz el? – kérdezte?
- Nem. – mosolyogtam
- Pedig aludnod kéne. Nyúzott vagy. – tájékoztatott az állapotomról mintha nem tudnám.
- Tudom. Csak annyira összejött minden. Az egyetlen jó az, hogy mindig veled lehetek. Na most pedig hallgatok az új apucimra és lefekszem aludni. – és ezzel lezártam a témát.
- Jól van. – mondta majd megpuszilta a homlokom
Igaza van. Rám férne egy alvás. Damon simogatta a hátam, miközben hozzá bújtam. Ez az egyetlen ami most megnyugtat. Az, hogy vele legyek.

Egy erdőben sétáltam. Éjfél lehetett mikor megláttam két fénylő pici pontot ami egyre közelebb jött. Nem sokára egy alak rajzolódott ki a sötétben. Egy kutya vagy egy farkas. Igen farkas. Megpróbáltam elrohanni de egy ugrással elém ugrott. Ekkor Jake kiugrott a bokorból és rávetette magát.
- Menj. Gyerünk – mondta majd neki álltam futni.
Futottam ahogy a lábam bírta. Nem sokkal később egy házat láttam. Üresnek tűnt így berohatnam. Villan kapcsolót kerestem. Mikor megtaláltam felkapcsoltam. A hintaszék mozgott. Tehát nem vagyok egyedül. Oda mentem, hogy szóljak neki de mikor oda hajoltam rémeset láttam. Anyámat. Tiszta vér volt.

Felsikítottam. De akkor már ébren voltam.
- Hé Madie. Semmi baj. – ölelt magához szorosan Damon. – semmi baj. Csak egy rossza álom volt.
- De olyan valóságos volt. – mondtam zokogva.
- Mi volt ez a sikítás? – rohant be idegesen Stefan.
- Csak egy rémálom. – válaszolt neki Damon.
- Oké. Csak megijedtem. – sóhajtott.
- És én mit mondjak? – kérdezte Damon.
- Na jó vissza mentem. Hozzak egy pohár vizet? – kérdezte. Nem tudtam megszólalni így csak bólogattam.
- Csak egy rossz álom volt Madie. Ne aggódj. Nem lesz semmi baj – nyugtatott Damon.
- De olyan valóságos volt. Ott ült a székben és tiszta vér volt. Nem lélegzett. – mondtam zokogva.
- Ki volt tiszta vér? – kérdezte
- Anyu.
- Hé semmi baj. – mondtam. Megérkezett Stefan is a vízzel.
- Ezt idd meg. Segíteni fog. – mondta.
- Kösz Stefan. – mondta Damon. Észrevettem, hogy ezt szívből mondta.
- Semmi. Ez a legkevesebb. – válaszolta majd ki ment.
- Damon félek. – reszketve mondtam.
- Héé nem lesz semmi. Ne aggódj. Gyere, feküdj le. Aludj egy kicsit.
Megpróbáltam elaludni. Kb. 1 órán keresztül forgolódtam mikor már sikerült aludnom. Tény hogy utálom anyámat, de most megijedtem. Olyan valóságos volt. Féltem.
Reggel, amikor felébredtem Damon az asztalánál ült és egy könyvet nézegetett. Furcsa mert sosem láttam olvasni
- Szia. – mondta az asztal felé fordulva. – jobban vagy?
- Szia. Igen azt hiszem. Bár még mindig van egy kis ijedtség. Olyan valóságos volt. – válaszoltam míg el nyomtam egy ásítást.
- De szerencsére nem volt az. – megfordult és mellém ült.
- Veled minden rendben? Olyan nyúzott vagy… - kérdeztem az arcát kémlelve.
- Igen. Minden rendben. – mosolygott.
- Na jó. Elhiszem. – válaszoltam bár nem hittem el és hozzá bújtam.
- Madie. Tudod, hogy szeretlek? – kérdezte.
- Persze. Én is téged. – válaszoltam.
- Maradj itt. – mondta és visszatuszkolt az ágyba. – tökéletes meglepit akarok.
- Oké. – válaszoltam meglepetten. Alig tíz perccel később egy tálcát hozott be amin egy pohár narancslé és valami finomillatú étel. A nevére az istenért nem jöttem rá.
- Hm. Finom. Honnan rendelted? – viccelődtem.
- A konyhánkból. Mondtam, hogy meglepetés lesz. – mosolygott.
- Nem semmi. Azt hittem, hogy a vámpírok nem tudnak főzni. – vigyorogtam.
- Nem becsülj le minket. – most majd megnyomta gyengén az orrom. – most pedig egyél és reggeli után elmegyünk valahova. Oké?
- Jesszusom. Kezdek aggódni. – viccelődtem. – mit akarsz tőlem?
- Semmit. Csak régen voltunk ketten együtt. Talán baj, ha együtt szeretnék lenni veled? – kérdezte miközben az arcomat simogatta.
- Nem. Nem baj. Sőt. Én is szeretnék veled lenni kettesben. – válaszoltam.
Reggeli után gyorsan felöltöztem. Damon valamiért Stefannal veszekedett.
- Damon. Elég legyen. Ne keverd magad bajba. – mutogatott Stefan.
- Te beszélsz? Mi volt a Miss Mistic Falls bálon? Nem emlékszel? – kérdezte Damon.
- De leálltam. Te viszont egészéletedben ezt csinálod.
- Már vagy 3 hónapja felhagytam vele. – válaszolt karba tett kézzel.
- Bocsi, hogy megzavarlak titeket. – vágtam közbe mert egyszerűen utálom, ha veszekednek. – megyünk?
- Persze. Ne haragudj. – mondta Damon.
Damon a ház mögé vitt egy garázshoz ahol egy fekete kocsiba ültünk. Ideges volt egészúton. Nem mertem hozzá szólni.
- Ne haragudj, hogy hallanod kellett a reggelit. – mondta Damon valamivel nyugodt hangon
- Semmi baj. – válaszoltam – nem akarok tolakodó lenni, de min veszekedtetek?
- Stefan szerint anyukád rájött, hogy mi vagyok. – mondta.
- Tessék? Jesszusom. De hogy? – idegeskedtem. – mi lesz ha rohan a rendőrségre és elmond mindent? Akkor megölnek titeket. De az nem lehet ugye? Mond, hogy nem fogja megtenni Damon. – mondtam és mondtam míg egyszer csak megálltunk és magához szorított.
- Ne aggódj megoldom. – válaszolta.
- De mégis, hogyan? – kérdeztem zokogva
- Van egy képességünk nekünk vámpíroknak. Tudjuk más emberek elméjét úgy mond befolyásolni. Megpróbálhatom rávenni anyukádat. Bár nem tudom, hogy fog menni, mivel már nem emberi vérrel táplálkozom. – mondta.
- Mindegy majd én rábeszélem.
A nap további része szuperül alakult. Egy kis ideig elfeledkeztem a dolgokról, de nem sokáig tartott. Mikor hazaértünk délután anyám ott állt a ház előtt. A szokásos kérdőre vonásos nézése és viselkedése. Egyszerűen szánalmas, hogy mire képes.
- Azt hittem már sosem értek haza. Stefant is kikészítettem. – mondta lenézően.
- Maga kit nem készít ki. – mondta Damon. – egyáltalán nem fél?
- Nem én. Minek féljek? Talán mert esetleg nekem ugrik, mint annak a szerencsétlen tehénnek? – kérdezte beképzelten.
- Nem tehetek róla. Éhes voltam. – viccelődött gúnyosan.
- Na jó nekem ebből elég volt. Ha végeztetek fenn vagyok a szobádba Damon. – mondtam és elindultam az ajtó felé.
- Állj meg. Beszállsz kocsiba és indulunk haza. Ne gondold, hogy itt hagylak egy vérszívóval…
- Nem anya. Itt te vagy a vérszívó. És tudod miért? Mert egyszerűen gyűlölsz. Akkor vagy boldog, ha ott teszel, keresztbe ahol tudsz. Egyszerűen elképesztő vagy. Nem tudom, mi van veled. Annyira elegem van belőled érted? Fogadni mernék, hogy annál a nagyon helyes munkatársadnál voltál a farmon. Te egyáltalán nem törődsz senkivel. Csoda, hogy Jake még bírja. Szerencsétlent sajnálom apával együtt. Tudja egyáltalán, hogy miért voltál ott? Mert én sejtem, csak szerencsétlen apa nem tudja milyen is vagy valójában. Tudod, azért elléphetnél a tükör elől egy percre, hogy felmérd a magad mögött hagyott károkat. Hogy megnézd kinek is ártasz. De nem. Csak a saját sebeidet nyalogatod. Csak nem értem mi értelme van. Szánalmas egy nőszemély vagy. Úgy bánom, hogy az anyám vagy. – vágtam a szemébe az igazságot majd elindultam a házba.
Elindultam fel felé mikor Stefan velem szembe jött.
- Minden rendben Madie? – kérdezte.
- Nem. Semmi nincs rendben. Az életem egy nagy trágyadomb. Elegem van. Ledőlök egy kicsit. Majd mond meg légy szíves Damonnak, hogy jöjjön fel ha végzett. – kértem
- Rendben. – felelte.
Ez az egész kifárasztott és jobbnak láttam, ha felmegyek és ledőlök. De mikor beléptem a szobába egy halom könyv hevert a földön. Az egyik nyitva volt. Felkeltette a figyelmemet ezért megnéztem. Egy kézzel írt könyv volt. Abból az időkből származhatott mikor Damon és Stefan vámpírok lettek.
Beleolvastam. Valaki a tapasztalatait írta le. Ebben a részben az embervér leszokásáról volt szó.
- szent ég. Stefan visszaesett. – mondtam halkan.
- Anyádat aztán nem könnyű lerázni. De reméljük sikerült befolyásolnom. – mondta Damon. – minden rendben?
- Velem igen. De Stefannal semmi sincs. Nézd. Emlékszel amit meséltél ma. Visszaesett. Megint embervérrel táplálkozik.