Sziasztok! itt a 31. Fejezet (:

Kicsit hosszúra sikerült ez a fejezet remélem nem bánjátok ( : Jó olvasgatást (:

31.

(Damon szemszöge)

Alig egy óra telt el azóta, hogy Madie lent van a pincében. Nehéz megállnom, hogy lemenjek hozzá. De megígérte, hogy nem adja fel az életét. Egyszer már majdnem elvesztettem. Nem akarom még egyszer átélni.

- Szia. Madie hol van? – rezzentett fel Ashley.

- A pincében. – feleltem majd ránéztem.

- Miért? Úgy tudtam, hogy ő vega. – közölte és lehuppant a kanapéra.

- Az. Csak van egy kis gondja, amin csak így mehet keresztül. – válaszoltam.

- Értem. És azt hiszem, tudom mi az. Ezen már én is keresztülmentem. – válaszolta, miközben egy magazint lapozgatott.

- Mi? – nem értettem pontosan mit akar. Lerakta az újságot és rám nézett.

- Én csak Katherine ösztönnek neveztem. Neki van egy képessége, hogy valahogy áttudja, adni másnak az érzéseit. Nagyon nehéz tőle megszabadulni. És néha dühkitörésekkel jár. Az egészben ez a legrosszabb. Ilyenkor elborul az agyad, és minden széttépsz magad körül. Legyen az ember, vagy tárgy. – tájékoztatott.

- Madie egy részét elfelejtette közölni. – feleltem. Felálltam, hogy elinduljak Madie-hez, de Ashley megállított.

- Neki most egyedül létre van szüksége. Ha meglát, téged egy ilyen pillanatban darabokra szaggat és nem fog leállni.

Arrébb léptem és elindultam a pince felé.

Madie az ágyon feküdt és a plafont bámulta.

- Naponta egyszer, Damon. – szólalt meg.

- Tudom. De most kérdeznem kell valamit. – közöltem közömbösen.

- Mond. – felelte és felült.

- Milyen dührohamok jönnek rád? – egyből a lényegre tértem. Először habozott.

- Honnan tudsz róla? – kérdezett vissza és visszafeküdt az ágyra.

- Lényegtelen. Engem az érdekel, hogy miért nem mondtad el nekem.

- Mert jobban aggódtál volna értem. – felelte sóhajtozva.

- Érted mindig aggódom. – feleltem. – ez azért van, mert szeretlek.

- Én is szeretlek Damon. Épp ezért akartam megtartani magamnak. – közölte.

- Jól van. Oké. Persze. – feleltem majd otthagytam.

Ekkor furcsa hangokat hallottam lentről. Madie csapkodott. Az ajtót rázta. A hangokból ítélve kis híján kitörte.

Leakartam szaladni hozzá lenyugtatni, de Ashley visszafogott.

- Damon, hagyd. Nem tehetsz semmit. Elborul az agya. Ha meglát, téged darabokra tép.

- De szenved. Tudom. És segíteni akarsz. – feleltem és a pince felé néztem.

- Apa mi ez a hang? – Daniel leszólt az emeletről. –

- Maradj fent a szobádban – szólt Ashley helyettem. Hallottam ahogy becsapta az ajtót.

- Mennyi ideig fog ez tartani? – kérdeztem zihálva.

- Nem sokáig. Talán 5 perc után abba hagyja. – informált Ashley.

Igaza volt nem sokkal később elhallgatott.

Hallgatózni kezdtem. Madie zokogott. Kirántottam a kezem Ashley kezéből és lerohantam hozzá.

Magamhoz szorítottam.

- Nem lesz semmi baj. Véget vetünk ennek. – közöltem.

- Nagyon félek. –felelte, és remegni kezdett.

- Nem lesz semmi baj. Minden rendbe fog jönni. Megkeresem Katherine-t és mindent megoldunk. – feleltem.

Nem sokkal később Madie álomba sírta magát. A dühkitörés kifárasztotta.

Mikor felálltam észre vettem, hogy a falon karmolás nyomok vannak. A hideg kirázott tőlük. Megsimogattam Madie-t, és fel mentem.

Keresni kezdtem a kocsi kulcsokat. Nem találtam sehol. Mindent át néztem de sehol semmi. Ideges lettem.

- Csak nem ezt keresed? – kérdezte valaki a hátam mögül.

- Katherine. Te mindig meglepsz. – feleltem és megfordultam.

- Ugye? Én mindenkit megtudok lepni. Még Ashley-t is. – mondta és egy srác kihozta a fal mögül Ashley-t. Ekkor vettem csak észre milyen egyformák. Sosem tudtam megfigyelni az arcát, vagy csak nem akartam mert nem érdekelt. De Ashley pont olyan, mint Katherine, csak ő szke.

- Mit akarsz? – kérdeztem.

- Madie halálát. Eleget tud. Túlságosan is olyan, mint én. – felelte.

- Ne merd őt bántani. – szólt Ashley összeszorított foggal.

- Drága lányom. Te nem vagy olyan helyzetben, hogy nekem dirigálj. – közölte a lánnyal, mire a srác egy tűt szúrt a nyakába. Nem lehetett nehéz rájönni, hogy vasfű volt az.

- Ha nem fogadsz szót Madie így jár, csak tőrrel a szívében.

- Apa megnézed… - Daniel hangját hallottam az emeletről amint meglátta Katherine-t elcsuklott a hangja.

- Áh, Daniel. Szia. Régen találkoztunk. – vigyorgott Katherine.

- Hagyd őt békén. – szóltam. – ha bántani mered, megöllek.

- Előbb én Madie-t. Jake hozd ide. – a név hallatám, megdermedtem. Jake? Az a Jake aki Madie bátyja.

- Tudod Damon… mindenkit elteszek az útból. Mindenkit megölök aki közel áll hozzád. És akkor fogsz könyörögni, hogy öljelek meg téged is. – közölte dühösen.

- Mivel érdemeltem ki? – gyilkos pillantást vetettem rá.

- Azzal, hogy mindent tönkre tettél. Mindent. Az életemet. Stefan ellen fordítottál. Elvetted a lányomat… - ha nem ismerném, még a végén azt gondolnál, hogy szenved.

- Na álljunk csak meg egy percre. A lányodat? Ön szántából jött ide. Mi nem kényszerítettük. – tájékoztattam, de ez egy cseppet sem érdekelte.

- De akkor is elvettétek tőlem. Elég volt, hogy anno elvették az elsőt, akinek az arcát sosem láttam. Most őt is elakarod? Hát legyen, de akkor én is elveszek tőled mindenkit aki fontos neked. – közölte összeszorított foggal. Észre vettem, hogy egy könnycsepp pereg le az arcán.

- Te sírsz? Vagy hallucinálok? – kérdeztem az arcára mutatva. Hirtelen letörölte a könnyeit.

- Milyen érzés szenvedni Katherine? – firtatta Madie. –

- Fogd be a szádat. – terelte a szót Katherine.

- Valami ilyesmit érezhetett a lányod is. mert rájött, milyen az anyja. – Madie nem hagyta abba.

- Jake! – kiáltotta Katherine. Jake elő vett egy injekciós tűt, és egyenesen Madie ütőerébe bökte.

Meglepett a dolog. Madie-nek nem ártott.

- Katherine. Ennyire bolond vagy? Nekem nem árt, úgy ahogy neked sem. Végül is egyazon ösztöneink vannak. – közömbösködött Madie.

Katherine nem válaszolt. Egy gyilkos pillantást vetett Madie-re. Ekkor sikoltást hallottam Daniel szobája felőle. Felakartam rohanni, de Katherine visszalökött.

- Á-á. Előbb végzek vele, mint ahogy te felérsz. Gyorsabb és erősebb vagyok nálad. Jól gondold meg mit csinálsz. –

- Ő lehet, nem mentheti meg Danielt de én igen. – mondta Madie, és megharapta Jake-et. Felviharzott Danielhez.

- Kis okos. Vagy még sem? – szemétkedett Katherine.

- Katherine. Hol van Daniel? – összeszorította a fogát.

- Öhm… nem tudom?

- Azt hiszed, hogy ez vicces? – kérdeztem.

- Igen az. Ti is elvettétek az enyémet. Most én veszem el a tieteket. – közölte, majd mindannyian kiviharoztak a lakásból. Ashley a földre esett.

- Damon! Csinálj valamit. – idegeskedett Madie.

- Ne aggódj, visszahozom. Nem kell félned. – közöltem és kirohantam. Követni kezdtem Katherine szagát.

(Madie szemszöge)

Damon már egy órája ment el. Én Daniel szobájában ültem. A kedvenc mackóját szorítottam magamhoz. A könnyek leperegtek az arcomon. Rettegtem. Félek, hogy elvesztem a fiamat.

- Bejöhetek? – kérdezte Ashley.

- Persze, gyere csak. – feleltem és közben letöröltem a könnyeimet.

- Nagyon sajnálom. Anyám egy idegbeteg. – közölte szomorúan.

- Nem te tehetsz róla. Anyád mindig ilyen volt. Damon elég sokat mesélt róla. Soha sem volt jó tulajdonsága, ami nem hazugságon alapult. Ő örökre gonosz marad. – feleltem, de megbántam. – ne haragudj, csak kicsúszott a számon.

- Semmi baj. Csak az igazat mondod. És ezt nekem is el kell fogadnom, akárhogy is fáj. – felelte és legördült egy könnycsepp az arcán. – de mindig is volt egy olyan érzésem, hogy talán megváltozhat, hogy jobb lehet.

- Épp úgy, mint Damon. Tudod ő sem volt, mindig ilyen. – feleltem, és az ablakhoz mentem.

- Tényleg? – Ashley meglepődve kérdezte.

- Igen. Régen élvezetből ölt meg embereket. Élvezte minden egyes percét. Damon egy gyűlölni való ember volt akkor. De ez mind megváltozott. Nekem azt mondta, hogy miattam. Hát nem tudom. Stefan is ezt mondja.

- Akkor biztosan így van. – felelte Ashley mosolyogva. – tudod kicsit irigyellek.

- Jajj Ashley. Ne kezdjük megint. Nem vagyok valami irigylésre méltó valaki. – szakítottam félbe szegény lányt.

- Tudom, csak…

- Semmi csak. – állítottam le. – ne irigyelj.

- Okés - felelte mosolyogva.

Ekkor hirtelen Elena és Stefan jöttek be a szobába.

- Madie. Édes istenem. – Elena magához szorított. – Hogy vagy?

- Elég rosszul. – feleltem.

- Tudom hülye kérdés volt. Damon felhívta Stefan-t, hogy elmondja neki mi történt. – közölte.

- Én megyek, nem akarok zavarni. – szólalt mag Ashley.

- Ő kicsoda? – kérdezte Elena meglepetten.

- Katherine lánya…

- Igen. sajnos. – felelte Ashley.

- Te jó ég. Úgy nézel ki, mint Katherine. – Elena meglepődve bámulta Ashley-t. Én is csak most vettem észre. Ashlley pont olyan, mint Katherine és Elena.

- Te meg, mint ő. – felelte Ashley.

- Akkor mi rokonok lennénk? – kérdezte Elen és Stefanra pillantott.

- Nem tudom. Én is csak annyit tudok, hogy a felmenők közt van valami rokoni szál. De ezt csak Katherine tudja biztosan. Aki sosem fogja elárulni… - válaszolta Stefan.

- Nem mert egy szívtelen dög. – vágta rá Ashley.

- Váó. – szólalt meg hirtelen Elena.

- Mi az? – kérdezte Ashley.

- Gyűlölöd? – kérdezte Elena

- Egy kicsit… nagyon. – felelte gyűlölettel.

Ashley szenved az anyja miatt. Elena pedig… reménykedik benne, hogy nincs semmi köze Katherine-hez. Stefannak igaza van. Katherine nem fogja elárulni senkinek sem… inkább magában tartja. Megőrülnék, ha kiderülne, hogy nekem közöm van egy effajta nőhöz. Még a hideg is kiráz. Elrabolta a fiamat, amiért még megfizet. És a saját kezemmel fogom bele döfni a tőr egyenesen a szívébe. Akkor végre megnyugodhatok. És nem lesz ki miatt aggódnom.

Beszélgettünk egy kicsit még, majd Elena elment. Ashley hazakísérte. Gondolom, így jobban megismerik egymást. Végül is lehet, hogy rokonok.

Kint ültem a nappaliban a kanapén. Stefan leült mellém. Az egész lakásban csend ült. Sem Nincs Daniel. Ő mindig betöltötte a lakást a nevetésével.

- Ezt egyszer már eljátszotta. – meg törte a csendet. Stefan.

- Tudom. Csak aggódom Danielért. – feleltem, és még mindig a kis mackóját szorongattam.

- Mindenki aggódik. Figyelj. Menj el egy kicsit apukádhoz. Örülni fog neked. Hidd el. – tanácsolta Stefan.

- Nem. nem akarok elmenni. Én itthon szeretnék maradni. – makacskodtam.

- De itt csak begubózódsz. És ezt én sem szeretném. – kezei közé fogta a jobb kezemet. – vidd magaddal Ashley-t vagy Elenát.

- Tudom, miért nem szeretnéd. Félsz, hogy újra feltámadnak a régi érzések. – ezt nem akartam hangosan mondani. Nem akarom megbántani Stefant. – sajnálom nem akartam. Nem volt szándékos.

- Semmi baj. De nem. nem félek. Akkor én is rossz passzban voltam. Akkor szakítottam Elenával és ez megviselt. – felelte.

- Tudom. És nálam kerested a kiutat. Ellenkező esetben én is ezt csináltam volna. – feleltem. Stefan ezen meglepődött.

- Tényleg? – kérdezte Stefan.

- Igen. – feleltem. – de miért is akarod, hogy elmenjek Miamiba?

- Mert édesapádnak már hiányzol. És úgy tudom neked is. – Stefannak igaza van. Apa tényleg nagyon hiányzik.

- Tudom cssak… nem tudom, mit mondjak neki, hogy Dan nélkül mentem. – vágtam rá.

- Csak az igazat. – vágta rá Stefan.

- Mi? Te tudod mit beszélsz? Apa két lábbal rúgna ki, ha megtudja mi vagyok. – felpattantam és a mackót az ágyra dobtam mérgemben.

- Nyugi. Apádnak mindent elmondtunk. Mindent tud. Katherine-ről, rólad Danielről rólunk. – ismertette Stefan.

- Te jó isten. – leesett az állam.

- Szóval, jobb ha most inkább elmész apukádhoz. Szüksége van rád.

Stefannak igaza van. Apunak hiányzom és ő is nekem. És itt az ideje, hogy lássam.

Felmentem és összepakoltam néhány cuccot. Épp a szekrényemhez léptem, és mikor kinyitottam egy könyv esett a kezembe. Kinyitottam. Mindenféle vámpír legendákkal volt tele. Körbe nézte, hátha a közelemben van Stefan. Szerencsére nem volt sehol, így könnyen berejthettem a könyvet a bőröndömbe.

Lementem az előtérbe. Levettem azt a dzsekit amit még aputól kaptam, és vele együtt leesett Damon kedvenc bőrdzsekije. Fel sem tűnt, hogy nem ezt vitte magával. Magamhoz szorítottam, mély levegőt vettem, hogy érezzem Damon illatát, és beraktam a bőröndbe. Stefan pedig a kezembe nyomta Daniel kedvenc mackóját.

- Ezt itt ne hagyd. – felelte.

- Nem. Semmiképp sem. – feleltem egy hálás mosollyal.

Kimentünk az udvarba. Elena, Caroline kint álltak. Meglepett Caroline, hisz nagyon régen nem találkoztam vele. Egy bőrönd mellett állt.

- Hé. Hát ti? – kérdeztem meglepetten.

- Az én hibám sajnálom. – szabadkozott Caroline. – tudod neked is időre van szükséged, és nekem is, így arra gondoltam, hogy veled megyek Miamiba. A nagy szüleim ott élnek, és egy időre oda megyek, de viszont nincs sok kedvem egyedül utazgatni, de anyám nem jön velem, mert sok a munkája, és azt mondta, hogy most jobb ha nem vagyok itt, amit igazából nem értek, és ekkor mondta Elena, hogy te is elutazol, szóval arra gondoltam, hogy akkor mehetnénk együtt. – sosem értettem, hogy tud valaki ennyit, és ilyen gyorsan beszélni. De e hibája ellenére nagyon is szeretem Caroline-t. de felütötte a fejem az a kijelentése, hogy mos jobb ha nincs itt. Elena-ra néztem amint kijelentette és egyből lejött, megtalálták Bonnie-t.

- Ez szuper. Értem. Tök jó. Már alig várom, hogy kiderüljön. – feleltem kétértelműen, amin Caroline egy kicsit elgondolkozott, de nem igazán érdekelte.

- Itt a taxi. – csiripelte. Én sóhajtottam egyet majd hátra fordultam, hogy elköszönjek Elena-tól és Stefantól.

- Vigyázz magadra, rendben? – mondta Elena miközben szorosan magához ölelt.

- Rendben, de ti is. – feleltem, és elengedtem.

- Mondd meg apukádnak, hogy üdvözlöm. – mosolygott Stefan.

- Jól van átadom. – feleltem. Stefan megölelt ami meglepett, mert hirtelen tette.

- Hé, Madie. Gyere a taxis nem vár. – Caroline már a taxiból kiabált. – vár ránk a napfényes Florida.

- Megyek. – kiáltottam neki, majd vetettem egy pillantást a házra. Olyan, mintha örökre kéne elmenne, pedig csak pár napról van szó.

Beraktuk a csomagtartóba cuccaimat, majd beültem Caroline mellé. Stefan egy 100-ast adott a taxisnak, aztán rám kacsintott. Nem értettem, így hát csak mosolyogtam.

Aztán elindultunk. Vár ránk egy hosszú 10 órás út. Caroline nagyon lelkes. Egész úton be nem áll a szája. De nekem ez csak jó. Mert legalább eltereli a figyelmet Danielről.

- Jajj képzeld. Tyler-nek barátnője van. – kuncogott.

- Tényleg? Ki? És mióta? – próbáltam ugyanolyan lelkes lenni, mint ő, hogy leplezzem a dolgokat.

- Nem tudom még sosem láttam. De látszik rajta, hogy nagyon szeretik egymást. – felelte. – na jól van elég volt a pletykákból. Most te jössz. Mesélj. Olyan régen láttalak. Hogy-hogy nem hoztad magaddal Danielt? – reménykedtem benne, hogy nem kérdez rá.

- Ez egy elég hosszú, és bonyolult történet. – feleltem leszegezett fejjel, és megsimogattam a mackó fejét.

- Nekem semmi sem bonyolult. Figyelj: - mondta, és elő vett egy papírt, és egy tollat, majd írni kezdett.

Vámpír vagyok. Nekem már semmi sem bonyolult.