23.
(Damon Szemszöge 2.)
Madie több mint 10 perce bent van a fürdőben. Kezdek aggódni.
- Madie, szívem minden rendben? – kérdeztem aggódva. Madie végre kijött. A kezembe nyomta az eredményt. A teszt pozitív volt. Megint… Madie most már biztos, hogy megint terhes.
- Most mit csináljunk? – kérdezte szomorúan.
- Meglátjuk mi lesz. Semmi esetre sem mehetsz el vele orvoshoz, mert akkor kiderülni, hogy vámpír vagy és azt nem szeretném. – feleltem miközben lementünk a nappaliba. Madie nagyon fél. Az arcáról kristálytisztán le lehetett olvasni az aggodalmat, a rettegést és mindenekfelett a félelmet. Egyszerűen nem jöttem rá, hogyan tüntethetem el róla. Nagyon fáj látni ilyenkor. Életem egyik talán legszörnyűbb élménye az volt, mikor Madie vissza esett a depresszióba. Akkor mindent szerettem volna eltűntetni rajta, mindent, ami csak fájdalmat okozott neki. De nem tudtam. De féltem megpróbálni is, mert attól rettegtem, hogy csak rosszabbat csinálok vele, mint ami addig volt. de szerencsére – és ekkor kezdtem megkedvelni – Jake nagyjából kirázta belőle. Utána nekem is könnyebb dolgom volt. De most talán nehezebb lesz. Madie-nek mostanában annyi minden összejött, hogy nem csodálkoznék, ha visszaesne. De megpróbálom elterelni a figyelmét minden rosszról. Talán nehezebb lesz, mint gondolom, de én egy állandóan mosolygós lányt ismertem meg Madie-ben. Itt az ideje, hogy megszabadítsam a szomorúságtól.
- Figyelj. Van egy ötletem. Emlékszel, hogy terveztük elmegyünk Miamiba? Na figyelj. Arra gondoltam, hogy ezen a héten, hétvégén elmehetnénk. – jelentettem ki. A szeme kicsit felcsillant.
- Tényleg? – kérdezte mosolyogva.
- Igen. Itt az ideje, hogy körül nézzünk, nem gondolod? – kérdeztem mire hozzám bújt. felmentünk a szobába.
A reggelt egymás karjaiban köszöntöttük. A Nap ragyogott az égen. Madie ránézett az órára is hirtelen felpattant.
- Te jó ég. Nem lesz elég időm elkészülni és Dant Jennaval összebarátkoztatni. Te fel sem kelsz? – kérdezte miközben a fehér felsőjét húzta.
- Jajj ne már. Egy fél perc alatt fel tudsz öltözni. Megvannak hozzá a képességeid nem? – mosolyogtam.
- Igen de szeretném legalább ezt emberi tempóban elvégezni. –ahogy befejezte kiöltötte rám a nyelvét.
- Á-á. Ezt nem szabad. Meg ne lássam még egyszer. – mondtam miközben felálltam lassan, és Madie felé vettem az irányt- vagyis egy ideig. A ruháim a földön hevertek. Gyorsan felkaptam magamra miközben Madie a tükör előtt fésülködött. A háta mögé lopóztam.
- Mi van? – kérdezte értetlen mosollyal az arcán.
- Semmi. Csak miután rám öltötted a nyelved, megkapod a jutalmat. Na tetszik? – kérdeztem mire Madie elindult kifelé a szobából. Én utána mentem és elkezdtünk kergetőzni. A lépcsőn lefelé menet sikerült elkapnom. Ekkor egy aprócska emberkére lettünk figyelmesek.
- Apa? Anya? Ti mit csináltok? – kérdezte Daniel. Mikor felnéztem egy értetlen és kíváncsi szempár nézett vissza rám pizsamás kiadásban.
- Felébresztettünk kicsim? – kérdezte Madie miközben felment Danielhez.
- Nem, már ébren voltam. De mit csináltatok? – kérdezte még mindig kíváncsian.
- Tudod, apa és anya játszottak egy kicsit. Régen sokat csináltuk ám. – mosolyogtam mire Daniel is elmosolyogta magát. Vagyis majdnem. Inkább szakadt a nevetéstől.
- De hát ti felnőttek vagytok, és a felnőtteknek nem szabad játszaniuk.
- Miért is? – kérdezte Madie miközben csikizte. Mikor abba hagyta Daniel válaszolt:
- Azért is mert nektek ránk kisgyerekekre kell vigyáznotok ami nagy felelősség.
- Na ez bizony így van, de ha egyszer te is felnőtt leszel és neked is lesznek gyerekeid akkor már másként fogod gondolni.
- De mami. Nekem nem lesznek gyerekeim. Én nem szülhetek. – Daniel válasza hallatán mindketten elkezdtünk nevetni.
- Igen igazad van. Te nem szülhetsz. – informáltam majd betereltük Madie-vel a szobába Danielt. Gyorsan felöltöztettük. Mindannyian ittunk és elindultunk Elenához. Jenna már kint várt minket. Mikor kiszálltunk Madie oda vitte Danielt bemutatni Jenna-nak.
- De régen láttalak Madie. És bizonyára te agy Daniel. – mosolygott és kezét nyújtotta Danielnek. Dan bátran fogta meg a kezét. Büszke vagyok rá.
- Igen ő Daniel. Ő az életünk értelme. – felelte Madie majd magához szorította Danielt.
- Na figyelj kisfiam. Anya és apa sietnek. Nem maradunk sokáig de legyél jó fiú. Megígéred apának? – térdemre húzva puhatolóztam.
- Meg. Jó leszek. És szeretlek titeket. – válaszolta majd megölelt.
- Mi is szeretünk téged nagyon szeretünk. – feleltem majd felálltam és Madie is megölelt minket. Aztán Jenna kézen fogta Danielt és besétáltak a házba.
- Ezen is túl vagyunk. – mosolyogtam. Madie arca egy kicsit kétkedő volt.
- Túl, de mi van ha fél óra múlva fel hívnak minket, hogy Dan sír értünk. Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. én visszamegyek érte…
- Madie. Figyelj. Később nehezebb lesz elengednünk. Mi van ha iskolába fog járni? Vagy ha táborba megy?
- Te Daniel iskolába akarod küldeni? Nem lenne jobb otthon taníttatni? – szakított félbe Madie.
- Ezt majd otthon megbeszéljük. Itt az ideje, hogy egy kicsit lazíts eddig csak a gyerekkel foglalkoztál. Nem mentél sehová. Most kicsit kitombolhatod magad. – világosítottam fel, mire Madie megadóan feltartotta a kezét és beült az autóba.
Mikor megérkeztünk a Grillhez Caroline és Elena kint álltak. Elena mellett észre vettem Jeremy-t. Mikor meglátta Madie-t a szája egészen a füléig húzódott.
- Csak nem az elveszett bárány? – kérdezte Caroline és Madie-hez rohant, hogy átölelje.
- De igen az elveszett anya bárány. – mosolygott Madie.
- De látom Damon is eljött. Fura, pedig reménykedtem benne, hogy nem fog eljönni. – nevetett Caroline.
- Nagyon vicces. Én is nehezen vettem rá magam, hogy eljöjjek. – válaszoltam szem forgatva.
- Jeremy? Te miért bujkálsz? – szólt Madie Elena háta mögé. Én is csak akkor vettem észre, hogy Elena mögül elő bújik.
- Öhm nem tudom? – vont vállat Jeremy.
- De régen láttalak. Akárhányszor jártam Elenánál sosem találtalak otthon. Olyan régen beszéltünk. – Madie mióta van ilyen jóban Jeremyvel? Azt hiszem lemaradtam…
- Hát igen. Átmentem egy másik iskolába és belehúztam a tanulásba… muszáj volt már. – felelte szégyenlősen Jeremy.
- Mit nem adnék, ha még én is iskolába járhatnék. Voltak terveim. És ennek az oka egy édes kis Daniel. – vágta rá büszkén Madie, és rám pillantott.
- Jajj srácok itt kint állunk vagy bemegyünk? Ott van az igazi buli. – Caroline semmit sem változott. A buli imádó lány marad örökre. Eltudom képzelni majd 60 évesen is a nagy bulikban fogja rázni. Háh ez vicces lenne. Viszont szívesen megnézném.
Madie előre sietett Elenával és Jeremyvel. Elena valami okosságot találhatott ki már megint. Caroline mellettem jött.
- Hé. Gyűlölsz még? – hirtelen kicsúszott a számon.
- Mi? én? Áh dehogyis. Igaz hazudtál és a véremmel táplálkoztál, majd megakartál ölni. Ugyan miért lenne okom haragudni? – a hülyét játssza megint. Majd folytatta. – ugye ezt te sem gondoltad komolyan?
- Öhm várjunk csak… de igen. Tudod szeretnék jobb ember lenni, és egyesek szerint sikerült is. de azt hiszem tartozok annyival, hogy bocsánatot kérjek. Mert megbántam. – tájékoztattam. Caroline vissza tartott egy mosolyt azt grimaszolva hozzá vágta a fejemhez:
- Te jobb ember? Míg élsz sosem leszel az. Ami azt hiszem egy ideig elfog tartani, hisz örökéletű vagy. És még is mit hittél? Hogy majd ezek után megbocsájtok? Te tényleg ennyire bolondnak nézel, vagy csak tetteted?
- Nem. nem nézlek bolondnak. Csak tudod az, hogy megpróbálok más ember lenni nem megy olyan könnyen. Mióta Madie-t ismerem sok mindent kell nélkülöznöm. Megpróbálok normális vámpír lenni, de vannak akik nem hisznek nekem. És közéjük tartozol te is. nem mondom azt, hogy nem érdemlem meg, mert megérdemlem. Csak néha itt bent valami olyan fura…
- Azt hiszem ezt hívják lelkiismeretnek. – vágott közbe Caroline.
- Igen köszi. Na szóval…
- Figyelj engem nem érdekelnek a problémáid, sem az, hogy próbálsz meg jobb lenni. Bántottál. Majdnem megöltél. Nem tudnék neked megbocsájtani. Se most sem később sem 20 évvel később. Jobb ha végleg kivesz a fejedből és elfelejtesz örökre. Én nem létezek többé számodra. Fogd már fel végre. – a szavak csak úgy dőltek belőle. Ha nem lennék vámpír alig tudtam volna követni. És egyedül maradtam. De nem sokáig, mert Madie végre kiszabadult a többiek közül és oda jött hozzám.
- Mi a baja Caroline-nak?
- Semmi csak megpróbáltam tőle bocsánatot kérni. – feleltem. Madie közben hozzám bújt.
- Jajj te. Ezzel csak rontottál a helyzeten. Ismered Caroline-t. És amit tettél azt nem lehet megbocsájtani. – világosított fel. Kösz Madie erre már én is rájöttem. – gondoltam. Később Madie így szólt:
- Vajon Daniel most mit csinálhat? – kérdezte aggódva.
- Ne aggodalmaskodj folyton kicsim. Ezzel csak magadnak ártasz. Meg persze a kicsinek…
- Ha tényleg valóban létezik… - vágott közbe.
- Ha szeretnéd felhívhatom Herold dokit. – feleltem. Madie felkapta a fejét. De nem azért mit mondtam… vért éreztünk. Emberi vért. A szag irányába kaptam fejem és láttam, hogy verekednek. Asztalokat törtek zúztak. A poharak repültek, és két ember már csupa vér volt. Madie arca hirtelen elváltozott. Egyre rosszabbul érezte magát. Kicsit jobban szorítottam mert éreztem, ahogy kiakart szabadulni a kezemből.
- Engedj el. – a hangja mérges volt.
- Madie nem engedhetlek el. Kikell bírnod. – válaszoltam és egyre jobban szorítottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése