30.
(Madie szemszöge)
Végre Damon karjaiban ébredtem. Másfél év után azt hiszem ennyi kijár nekem. A Nap ragyogott az ég, kék volt. Végre beköszöntött a tavasz. Damon rám villantotta a hófehér fogsorát, majd megcsókolt.
- Ez hiányzott a legjobban. – szólt Damon simogató hangon.
- Tudom nekem is. az elmúlt másfél év egy örökké valóságnak tűnt nélkületek. Te és Daniel… Most jut eszembe Daniel! – felpattantam és elkezdtem öltözni.
- Madie, kicsim nyugi – hátulról megölelt és megcsókolta a nyakam. – Daniel a szobájában alszik. Ne ébreszd fel a kapkodásoddal. Hagyd aludni, és így nekünk is lesz egymásra egy kis időnk. Ennyi kijár még. Nem?
- Nem volt elég? Milyen kis telhetetlen lett valaki. – viccelődtem majd lelöktem az ágyra.
- Sajnálom, te hoztad ki belőlem. – felelte majd magára rántott.
- Fogj rám mindent. – közöltem, majd ki akartam, szabadulni a kezéből, de ő elkezdett csikizni.
A nevetésemre figyelmes lett Daniel. Mikor meghallottam, hogy kinyitja az ajtót, rá néztem. A szemei kikerekedtek a meglepetéstől.
- Mami? Tényleg te vagy az? – kérdezte könnyes szemekkel.
- Igen kicsim én vagyok. – mosolyogtam és örömömben legördült egy könnycsepp az arcomon.
Daniel a nyakamba ugrott, és zokogni kezdett. Rá néztem Damonre. Az ő szemei is könnybe lábadtak. Megölelt minket. Olya jó érzés volt újra együtt lenni velük.
(Damon szemszöge)
Végre a karjaimban tarthattam őket. Fél év után Madie végre itthon van velünk. Daniel végre boldog lesz. Életem legszebb napja áll előttem. Már elterveztem régebben, hogy megkérem Madie kezét, de azt hiszem ez az a nap, amikor már végre megteszem. Nincs több gond többé, és végre felveheti a Salvatore nevet.
Miután felöltöztünk, Daniel megreggelizett. Madievel összecsaptunk neki egy kis reggelit, aztán elmentünk sétálni.
- Apa oda mehetek a többiekhez? – mutatott a téren játszó gyerekekre Daniel.
- Most nem én döntök. Kérdezd meg a mamit. – feleltem és rákacsintottam Madie-re.
- Ha szeretnél menj csak nyugodtan. - mosolyogott Madie.
- Rendben. Addig ti üljetek le az egyik padra. – utasított minket életünk értelme.
Úgy tettünk. Kézen fogtam Madie-t és elültünk egy padra.
- Hogy megnőtt! – csodálkozva nézte Madie Danielt.
- Igen. Fél év alatt nagyon sokat fejlődött. És egyre erősebb. Szerintem olyan 17-18 éves lesz mikor eléri a végleges korát. – tájékoztattam.
- És egy valamit kihagytál. Egyre jobban rád hasonlít. Olyan, mint te. A szeme, az arca formája, a mozgása. És erre büszke vagyok. – jelentette Madie mosolyogva. Mélyen belenéztem a szemébe. Még egy kicsit gyötört volt.
- Rád jobban hasonlít. Hidd el nekem. – feleltem majd megakartam csókolni. De messziről Elena hangját hallottam. Egy ideig azt hittem Kathrine, és hirtelen haragos tekintettel fordítottam a fejem Elena felé.
- Madie! De hiányoztál. De jó végre látni. – Ha Madie még ember lenne mostanra már megfulladt volna, mert láthatóan nagyon szorította őt Elena.
- Te is nagyon hiányoztál. És köszönöm, hogy vigyáztál tegnap Danielre. Hálás vagyok érte. Ha Kathrine…
- Erre ne is gondolj. – szakítottam félbe, mert sosem szerettem ha önmagát marcangolja.
- Damonnek igaza van. – Elena válasza meglepett. Kikerekedett szemmel néztem rá. – Hallgass rá. És ez természetes. Te is megtennéd.
- Meg. Bizony hogy meg. – mosolygott Elenára Madie.
- Zavarok? – egy ismerős hangra lettem figyelmes.
(Madie szemszöge)
Hátra pillantottam és Kathrine lányát láttam.
- Nem. nem zavarsz. – mondta Damon. – Mit akarsz?
- Beszélni szeretnék veled. Van valami amit régóta megakartam mondani, de mivel, hogy nem rég jöttem talán alkalmam nyílik rá.
- Jól van mond. – felelte Damon.
- De inkább négyszemközt. Ha lehet.
- Nem baj? – kérdezte Damon.
- Nem. menj csak nyugodtan addig mi elleszünk Elenával.
Damon felállt, de mielőtt elment egy puszit nyomott az arcomra.
Jó messzire egy fánál álltak meg. Hallgatózhattam volna, de megbízok Damonben.
- Nem tudod, hogy hívják a lányt? – kérdeztem Elenától.
- Ashley-nek hívják. Kathrine lánya. – felelte Elena. – de csak ennyit tudok róla.
- Nem baj. Ennyi pont elég. – feleltem majd rájuk néztem.
(Damon szemszöge)
- Szóval mi az amit szeretnél? – kérdeztem. Láthatólag zavarban volt.
- Anyámnál találtam egy képet. Amin te voltál. és azt elraktam. Már elsőnek is szimpatikus voltál. de mikor rám támadtál megijedtem, mert nem tudom miért tettem azt amit tettem. És utána a lelkiismeret gyötört. Féltem, hogy elveszítelek téged. Eleinte nem akartam, hogy visszahozd Madie-t. és azért nem, mert attól tartottam, hogy nem lehetek veled… - lesütött szemekkel beszélt, és közben a hideg futkosott a hátamon. Ashley belém szeretett miközben én úgy bántam vele, mint egy kutyával, egy olyan dologért amiért nem ő tehet.
- Ashley. Meglep, hogy így érzel. De tudod, hogy ez lehetetlen. Madie-t elfogom venni feleségül. – amint kimondtam Ashley-t mintha villámcsapás érte volna. az arca elsápadt.
- Oké. De nem mondtam, hogy dobd el magadtól. Én ilyet sosem kérnék. Csak azt akartam, hogy tudd, mit érzek irántad…
- Semmi baj. Megértelek. De én Madie-t szeretem. És ez nem fog változni. – feleltem. Ashley arcán legördült egy könnycsepp. Letöröltem az arcáról. – ne sírj. Fogsz nálam találni ezerszer jobbat. Hidd el.
- Nem hiszem. – vágta rá majd elszaladt. Ott maradtam egyedül, és Madie tekintetét éreztem magamon. Rá néztem, és egy biztató mosolyt dobtam neki, majd elindultam felé.
- Miért szaladt el Ashley? – kíváncsiskodott.
- Dolga akadt. – feleltem. Madie nem hallgatózott.
- Értem. – válaszolta, majd a fejét a vállamra hajtotta.
Még beszélgettünk hárman aztán bementünk, mert Danielnek ebédelnie kellett.
Ashley a nappaliban ült. Madie és Daniel bementek a konyhába, és nekiálltak az ebédnek. Daniel mostanában egyre többet eszik ,,emberi” kaját.
- Jobban vagy? – kérdeztem Ashley-t.
- Szerinted? Hogy lennék? – a szemei pirosak voltak a sok sírástól.
- Hülye kérdés volt, tudom. De el kell fogadnod ezt a tényt.
- Tudom, csak… neki olyan egyszerű – felpattan és felemelte a hangját – ő megkapta a tökéletes életet a tökéletes családdal. És nekem mi jutott? Az anyám egy állat. Nem lehetek azzal akit szeretek, mert ő mást szeret amit tökéletesen megértek, és nem lenne szívem szétszakítani, mert egy kicsi gyerek bánná meg, aki így is eleget szenvedett. De mindig én húzom a rövidebbet, csupán mert szerelmes leszek.
- Csendesebben. Ne kiabálj. Kérlek. – csitítottam.
- Mi a baj? – kérdezte Madie a falnak támaszkodva.
- Semmi. Csak… mindegy. – felelte Ashley és elhagyta a lakást.
- Van, amiről nem tudok? – faggatott Madie.
- Nem. Nincs. – hazudtam.
- Jól van. Csak furcsa, hogy kiakadt. De ugye nem velem van baja?
- Nem. Nem veled, csak elég nehéz élete volt. – nyugtattam.
- Mert nekem tökéletes. Tudom, hogy rólam volt szó…
Madie nem hülye. Könnyen rájött. Bántotta a dolog, hogy Ashley miatta akadt ki.
Megöleltem, hogy érezze, csak őt szeretem. Senki mást.
(Madie szemszöge)
- Beterelem Danielt aludni. Mindjárt jövök. – leszóltam az emeltről, miután megfürdettem a fiamat.
- Jól van, én addig itt maradok. – hallatszott a válasz.
Dan ma nagyon elfáradt. Sok volt neki. állandóan érzelmi traumák érik, és ez megviseli. Aggódom, hogy valami maradandó lelki problémája lesz.
Olvastam neki egy mesét, és kimentem a szobából. Ashley szobájában égett villany. Mielőtt lementem, benéztem hozzá.
- Szia. Zavarok? – kérdeztem. Ashley az asztalnál ült és rajzolgatott.
- Nem. – sóhajtotta és letette a ceruzát.
- Bejöhetek? – érdeklődtem. Ashley az ágyára mutatott, ezzel jelezve, hogy üljek le. – hallottam a mai kitörésedet. Csak azt szeretném mondani, sajnálom, ha miattam neheztelve érzed magad. De hidd el nincs tökéletes életem. Tény a családom az, de az életem sosem volt. az anyám néha gyűlölt, néha szeretett. A bátyám évekig a legjobb barátom volt, de ez is megváltozott. Részben ő is az oka, hogy most vámpír vagyok. Aztán most másfél évre elszakítottak a számomra legfontosabb emberektől.
- És ezt miért mondod el? – közömbösen kérdezte. Az arca hirtelen olyan lett, mint Kathrine-é, amikor ideges.
- Csak, hogy tudd nekem sincs könnyű életem. – feleltem, de Ashley arca vonalai nem enyhültek. Inkább még dühösebb lett, mint eddig.
- Nincs. Tény, hogy nincs. De te megkaptad a nagyszerelmet. Anya lettél. Nekem egyik sem adódhat meg… - válaszolta, majd a földet nézte.
- Ne így állj hozzá. Még betoppanhat a nagyszerelem. Hidd csak el nekem. – megérintettem a vállát, de ő a torkomnál fogva a falnak csapott.
- Neked hinni? Én? Soha. Ne is álmodj róla. Ha kell várok míg meg nem öl valaki, de én Damonnel akarok élni. És ha ehhez az kell, hogy eltegyelek láb alól, hidd el megteszem. Nem érdekel semmi. Sem a fiad. Idősebb és erősebb vagyok nálad. Ne akard, hogy bebizonyítsam…
Félbe szakítottam, mert visszavágtam. Elkaptam a torkát, és jobban szorítottam, mint ő az enyémet.
- Lehet, hogy idősebb vagy nálam. De erősebb… ebben kételkedem. Anyád képezett ki. Hogy ki ellen? Pont ellened. Elárultad.
- Képes lennék megölni? Csupán mert csak a legnagyobb ellenséged ezt kívánja? – gyilkos pillantást vetett rám. Jobban megszorítottam a nyakát.
- Nem. nem tudnálak megölni. Csak profitáltam. Megígértem Kathrine-nek, hogy végzek veled, de vannak nála sokkal nagyobb ellenségeim is. – adtam tudatára majd elengedtem a nyakát, aztán földre rogyott. – de ha kényszerítesz, beválthatom anyád kérését.
- Nem kényszerítelek semmire. – felelte. káromkodott egy sort, de nem igazán értettem miről beszélt.
- Mi volt odafent? – érdeklődött Stefan.
- Semmi. Csak megmutattam neki, hogy ki az erősebb. - tájékoztattam.
- Hogy lehetnél nála erősebb? Hisz ő idősebb, mint te. – ölbe tett kézzel kérdezte.
- Van néhány dolog, amiről nem tudsz Stefan. És egy ideig nem fogsz tudni. – feleltem gonoszan amit azonnal megbántam.
- Teljesen úgy viselkedsz, mint Kathrine. – vágta a fejemhez.
- Mert ezt akarta. Az volt a terve, hogy öljelek meg téged, Elenát, és Ashley-t. Vagy különben Danielt meghal. De volt egy tervem. De Damon épp időben jött. Ha kicsivel később jön, akkor talán már kitudja, mi lenne. És hidd el ezért lelkiismeret furdalásom van. Sajnálom én csak Danielt akartam menteni… – feleltem a padlót nézegetve. Szégyelltem magam. Majdnem megöltem őket.
- Semmi baj. Kitaláltunk volna valami okosat. Nem egyszer húztuk keresztbe a tervét Katherine-nek. Ezen is túljutottunk volna. – nyugtatgatott.
- Attól tartok, hogy olyan leszek, mint Katherine. Mert néha teljesen úgy érzem.
Stefan nem válaszolt. Nyilván mert kezdek olyan lenni.
Van, hogy rám tör egy érzés. Egy olyan erős érzés aminek nem tudok ellen állni. Attól tartok, hogy ártok valakinek, amit nem akarok. Azt hiszem ezt az érzést gyilkolásnak hívják.
- Min gondolkozol? – szakított félbe Damon. A nappaliban feküdtem a kanapén és bambultam a plafont.
- Sok mindenen. Vannak olyan dolgok amiket nem értek. Vagy, hogyan jutok át egyes dolgokon. – feleltem. Damon felemelte a fejem és rárakta a lábára, majd simogatni kezdte. Ez megnyugtatott.
- És miket nem értesz? Tudok segíteni? – kérdezte. A pillantását éreztem az arcomon..
- Nem tudom, mert az a baj, hogy elég durva. – feleltem majd sóhajtottam. Felültem és a padlót fürkésztem
- Mi a durva? – kérdezősködött Damon. Félek neki elmondani. De erőt vettem magamon és kinyögtem.
- Amíg Katherine fogságban tartott, valahogy át ragadtak rám az érzései, az ösztönei. Mióta eljöttem onnan, ezek felerősödtek. Rám tőr az úgy nevezett… - itt elhallgattam. Damon kíváncsian fürkészte az arcomat.
- Mi tőrt rád? – kérdezte, de nem válaszoltam. – Madie, ha nem mondod, nem tudok segíteni.
Vettem egy nagy levegőt, és kinyögtem:
- Gyilkolás… - Damon nem szólt semmit. Hirtelen aggódó, és dühös lett a tekintete. Nem mertem megszólalni.
- Megoldjuk. Nem lesz könnyű. De megoldjuk. – közölte majd magához húzott.
- Nekem lenne egy megoldásom. Fájdalmas de csak ez segíthet. – feleltem. Damon rám nézett.
- Mi lenne az?
- Egy hét bezártság. A pincébe. Teljesen egyedül. senki sem láthat, és én sem láthatok senkit. – közöltem. Damon arcvonásai kemények lettek.
- Van más is. nem fogom hagyni, hogy oda zárd be magad. egyszer ez miatt már elvesztettelek. – felelte.
- Damon. Nem fogsz. Akkor feladtam mindent. Nem gondoltam senkire csak magamra. Arra, hogy nekem legyen jó. Kérlek. Csak ez az egy megoldás van. – feleltem könyörgő hangon.
- És mi van, ha rosszul sül el? – kérdezte aggódva.
- Nem. nem fog. Minden nap egyszer lehozol nekem egy adag vért. – feleltem.
- Nem. Madie nem. én ebbe nem megyek bele. – felpattant a kanapéról. Én dühös lettem
- Azt akarod, hogy valakit megöljek? Kitudja ki lesz az. Talán Stefan, Elena, Ashley, te, vagy esetleg Daniel. Ugye ezt nem akarod? – vágtam a fejéhez a dolgokat. Ezen elgondolkozott.
- Egy feltétellel. – adta meg magát – ha nem adod fel, és életben maradsz. – közölte.
- Megígérem. – feleltem.
Jobbnak láttam, ha a rohamaimat nem mondom. Ezek olyanok, hogy valami beüt, és elönti az agyamat a düh. Ilyenkor ordítok, és ami a közelemben van széttépem, és darabokra töröm. Ettől kell elzárni.
Lementünk a pincébe. Az ,,ágyat” megcsinálta. Hoztunk egy párnát és egy takarót.
Damon rámnézett.
- Tényleg ezt szeretnéd? – kérdezte.
- Igen. ezt. Nem fogom feladni ne aggódj. – válaszoltam.
- Jól van. – felelte, puszit adott az arcomra majd kiment és bezárta az ajtót.
- Damon. Naponta egyszer kell vér. – közöltem vele. Damon bólintott, intett egyet és elment.
Végre biztonságban tudhatom a családomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése