34.-ik fejezet :)

Ki ez az ismeretlen lány? vajon tényleg boszorkány, vagy ez csak Katherine újabb trükkje? Vajon megmenthetik Danielt?
Most minden kiderül!!!

34.

Behívtam a lány a nappaliba. Leült a kanapéra, és kicsit feszülve érezte magát.

- Honnan tudod, hogy nekünk szükségünk van egy boszorkányra? – kérdezte Damon kicsit mogorván. Kicsit belekönyököltem az oldalába.

A nevem Alex Wilson. Egy varázslat segítségével, megpróbáltam olyanokat keresni, akinek ártott Katherine. Így lettem figyelmes rátok. Régóta figyellek titeket. Azt is tudom, hogy vámpírok vagytok és Katherine elrabolta a fiatokat... Egy főzetet akartok készíteni, amit csak egy boszorkány készíthet el. – mintha mindvégig itt lett volna velünk, úgy mesélte a dolgokat.

- Miért hinnénk neked? – kérdeztem mert egy kicsit gyanús az egész…

- Katherine megölte a szüleimet, csupán mert nem voltam hajlandó segíteni neki. – felelte. A hideg kirázott attól, amit mondott. Damon és én egymásra néztünk.

- Miben kellett volna neki segítened? – kérdezte Damon.

- Daniel elrablásában…- amint kimondta a nevet elkapott a düh…- De tudtam, hogy ez nem jó ötlet. Így megölte a szüleimet.

- Hogy képes valaki ilyesmire? Ha nem tetszik neki valami egyből megöli azt, akinek semmi köze az egészhez? – szinte kiabáltam dühtől.

- Hé, nyugi. Semmi baj. Megoldjuk, és most szerencsére itt van Alex. Majd ő is segít. – nyugtatóan simogatta a hátam Damon.

- Ne aggódj, megmentjük a fiadat. Ígérem. – mondta Alex.

Egész éjjel fent voltunk. Alex megcsinálta a főzet egy részét. Már csak a vasfű hiányzik.

Kora hajnalban elmentem érte. Damon mondta, mert ki akar békülni Jake-el. És ki szeretne néhány dolgot szedni Alex-ből.

(Damon szemszöge)

Miután Madie elment a vasfűért, megpróbáltam beszélni Alex-el.

- Szóval segíteni akarsz? De jobb, ha tőlem tudod…

- Ha rosszul sül el kitéped a szívem… nem először hallom ezt a mondatot. – vágta rá szem forgatva.

- Katherine is bevetette ugye? – kérdeztem. Alex csak bólogatott.

Közelebb léptem hozzá, és megigéztem.

- Mondd el, kinek kémkedsz…

- Á-á. Nálam nem jön be. Megtanultam. Ha vasfüves ékszert hordok, nem tud megigézni senki…

- Nagyon okos vagy. Bravó. – feleltem és az asztalhoz mentem, hogy keresgéljek a könyvben.

- Jó reggelt. – szólt Jake. – hol van Madie? És te ki vagy?

Ettől mászok falra. Jake idegesítő hangja… de muszáj elviselnem, mert megígértem Madie-nek.

- Jó reggelt Jake. A reggeli azt asztalon van. – mondtam, de nem néztem fel, csak a könyvben keresgéltem – Ő itt Alex, egy boszorkány – amint kimondtam a boszorkány szót Jake megrémült. – nyugi. Nem bánt. Segít megölni Katherine-t. Madie pedig elment keresni vasfüvet.

- Semmi baj Jake. Én nem bántalak. Én csak boszorkány vagyok.

- Csak…nem elég? – vágta rá gúnyosan, majd a konyhába ment a reggelijéhez. – ha egy ember vámpírrá változik elfelejt főzni? Mert ez nem épp valami guszta. – tette hozzá, amint belépett a konyhába. A főzetre gondolt, amit elkezdett piszkálni a benne lévő merőkanállal.

- Nem az te lüke. A másik asztalon van. – ha ez így megy megfogok bolondulni…

- Pirítós. Király…- a válasza nem hangzott valami vidáman.

- Miért fél a boszorkányoktól? – Suttogta Alex miközben elém könyökölt.

- Nem félek a boszorkányoktól. Csak gyűlölöm őket, mert egy elvette az emlékeimet. Egy idióta barmot csinált belőlem, és ez mellett szerettem. Mert egy idióta voltam… - Jake egyszer csak megszólalt. Nem vagyok valami ijedős, de most megijedtem.

- De már nem él. – vágtam rá. – tudod, majdnem megölte a nővéredet. De Alex remélem más. És nem képes ilyesmire. Ugye? – ránéztem Alexre. Nem volt valami meggyőző.

- Igen. Én más vagyok. – felelte majd feltápászkodott a pultról. – vagyis…

- Szuper. – vágta rá Jake majd felment egy tálcával a kezében.

- Mindig ilyen? – Alex elég érdekesen nézett Jake után. Ha jobban ismerném azt mondanám, hogy bejön neki…

- Igen. És volt ennél rosszabb is. gyűlölte Madie-t…

- Igen tudom. Van egy-két dolog, amiről még sikerült tudomást szereznem. – Alex egyszerűen felfuvalkodott. Nem fog leállni soha?

- Nagyon örülök neki. – vágtam rá közömbösen.

- Te sem vagy épp ártatlan… - Alex kijelentése meglepett.

(Madie szemszöge)

- Te sem vagy épp ártatlan… - Alex hangját hallottam. Azt hiszem Damon-nel beszélget.

- Ez igaz, sosem voltam ártatlan. Embereket öltem, hogy életben maradhassak. De mióta Madie-t ismerem, ez megváltozott. – Damon mondandója nagyon jól esett. Sokszor mondta már nekem is. de mindig nagyon jó hallani, hogy így megváltoztattam valakit.

- Igen, tudom. de én teljesen másról beszélek. Egyszer megkért Katherine – Alex folytatta ugyanolyan hangnemmel. Itt jobbnak tartottam, ha inkább kívül állóként figyelem meg miről beszélgetnek. – hogy kutakodjak utánnad. Mindenre kíváncsi volt. a belső énedre, hogy ki az akit szeretsz. Ekkor két arc jelent meg előttem...

- Igen, Daniel és Madie. Ki mást szeretnék rajtuk kívül? – Damon közbe vágott. De Alexet egy cseppet sem érdekelte.

- Nem. Ha nem két női arc. Az egyik természetesen Madie, de ami nagyon meglepett, hogy a másikat jobban szereted, mint Madie-t. és, hogy honnan tudom? Katherine arca sokkal jobban kirajzolódott előttem. Meglepő, mit tud egy boszorkány igaz? – amint kimondta a nevet, egyből lejött, hogy Elenára gondolt. Elfogott a düh. Bementem.

- Az nem Katherine. Hanem Elena. De ezt te is nagyon jól tudhatnád. – nem néztem Damonre, sem pedig Alexre.

- Madie, te mióta vagy itt? – Damon próbálta elterelni a szót.

- Az nem számít. Te mióta vered magad hazugságba? Mióta hiteted el velem, hogy senki sem számít csak én? – a könnyek végig gurultak az arcomon.

- Ezt te nem értheted…

- Jobb ha én inkább megyek… - Alex zsebre dugott kézzel ment ki a nappaliból.

- Mégis mit nem értek? Azt, hogy jobban szereted a legjobb barátnőmet, mint engem? Vagy meg kéne értenem? Te megértenéd, ha Stefanba lennék szerelmes? Egyáltalán nem. De tudod, ez a nagy különbség kettőnk közt. Én nem szeretek bele egy hozzád közel álló személybe. – vágtam a fejéhez, majd felrohantam a szobámba. Be csaptam az ajtót, és lefeküdtem az ágyra, majd a fejemet a párnába nyomtam. Zokogni kezdtem. Damon az ajtón kopogtatott.

- Kérlek Madie beszéljük meg. Ez…

- NEM! – kiáltottam.

- Madie, én sajnálom. – nem adja fel?

- TAKARODJ EL INNEN. – ordítottam, a fájdalomtól. Jake hangját hallottam amint lecseszte Damon-t.

- Nem tudom mivel ártottál neki, de hagyd őt békén ha szépen megkért.

- Ki vagy te, hogy itt ugrálsz nekem? – Damon megint bebunkózott. Erre dühös lettem és kivágtam az ajtót, majd neki estem Damonnek. Életemben nem csináltam ilyet de kivételesen jól esett. A torkánál fogva szorítottam a falhoz.

- Őt hagyd ki az egészből. Ő ezerszer tisztességesebb, mint te. Ő sosem hazudna nekem. Most pedig amint elengedlek, te eltakarodsz ebből a házból, és békén hagyod Danielt. Abba hagyod a keresését, és visszatakarodsz Mystic Fallsba. – majd elengedtem és a szobámból kidobtam azt a kevés cuccait ami volt, egyenesen az utcára. Damon rám nézett megbánóan, majd lerohant. Pármásodperccel később már a cuccait szedte. Hirtelen ránéztem a kezemre, amin az a gyűrű volt, amit akkor találtam, mikor elment. Dühömben fogtam, és levágtam. Aztán becsaptam az ablakot. Leültem az ágyra, és mikor felnéztem Alex állt velem szembe.

- Sajnálom…

- Hát sajnálhatod. Addig maradsz itt, míg elkészíted a főzetet. Onnantól te is mész innen. Ez a te hibád. Ha nem kezded el járatni a szád, most nem tartanánk itt. – Alex fogta magát, majd lement. Én felpattantam az ágyról. Lementem a táskámért, és a kocsi kulcsért. Beszóltam Alexnek. – mire visszajövök, szeretném ha a főzet kész lenne, és te eltűnnél innen.

Alex csak bólintott. Bevágtam magam mögött az ajtót, majd beültem a kocsiba. Jake utánam szaladt.

- Hová mész hugi? – kérdezte, mire én csak annyit böktem az orra alá:

- Majd jövök. – és kihajtottam az útra.

A korházban ma a szokottnál is többen voltak. Bementem apához. Ébren volt már. És úgy tűnt, hogy teljesen egészséges.

- Szia apa. – egy nagy mosollyal üdvözöltem.

- Szia kicsim. Hogy vagy? – apa remélem mit sem sejt…

- Minden rendben van. Miért? – kérdeztem, mintha mi sem történt volna.

- Sírtál. – mutatott az arcomra.

- Nem, csak fáradt vagyok…

- Ezt a mesét nem veszem be. Ha jól tudom nektek nincs szükségetek alvásra. Akár örökké ébren maradhattok. – nem hazudhatok tovább… el kell mondanom.

- Összevesztem Damonnel… - ismét sírni kezdetem.

- Hékás. Ne aggódj, minden rendben lesz. –felelte apa, és megsimogatta az arcomat.

- Ezt már nem hozhatjuk rendbe…

- Miért? Valami rossz? – apa nem hagyja annyiban. És most csak ő van nekem. csak rá számíthatok.

- Damon jobban szereti Elenát, mint engem. És ezt is egy boszorkánytól kellett megtudnom. – ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy nem akarom látni Damont.

- És, Elena egyáltalán szereti Damont? Mert ha csak az egyik fél szereti a másikat, akkor nem lehet többről szó. – apa próbált nyugtatni, de ebben a helyzetben most nem sokat segít.

- Nem tudom. reménykedem benne, hogy nem. – válaszoltam. Igazából már nem érdekel a dolog. Teszek rá.

- Hé. Ha esetleg úgy gondolod, nálam itt maradhatsz. nem kell visszamenned, ha nem akarsz. – apa mosolygott. Erőltettem egy mosolyt.

- Köszönöm. de visszamegyek Mystic Fallsba. Van egy-két elrendezetlen ügyem. – ekkor eljutott az agyamig…- de te, hogy lehetsz máris ennyire jól? Ne érts félre örülök neki, csak ez olyan fur… - beugrott. – Damon tette… ugye?

- Hát…

- Gondolhattam volna. Mindent megtesz azért, hogy jó színben tűnjön fel előttem. – vágtam rá olyan dühösen, hogy még én magam is meglepődtem a hangomon.

- Ne aggódj. Minden rendbe fog jönni. Te Damon és Daniel boldogok lesztek. – próbált apa nyugtatni, de ahogy kimondta Damon nevét még jobban ideges lettem.

Még beszélgettünk, egy kicsit, mielőtt jött az orvos. Jó hírekkel bíztatott minket; apa akár holnap elhagyhatja a korházat.

Amint kiléptem apa kórtermének ajtaján egy barna hajú lányba botlottam meg. A göndör fürtjei a vállát simogatták és tökéletes mosoly húzódott az ugyanolyan tökéletes fogsorán. A szemei csodálatosan szép zöld volt. Mintha egy álomból lépett volna ki.

- Sa-sajnálom, én… figyelmetlen vagyok… - vágta rá remegő hangon dadogva.

- Semmi baj. Az ilyen megesik az emberekkel. Ez normális dolog. – mosolyra húztam a számat, hogy bebizonyítsam, valóban nem haragszom rá.

- Igen, de nem velem. Mindig olyanokba kötök bele akik valamiért utálnak. – a lány nem volt valami vidám. Még az a szerény szégyenlős mosoly is eltűnt az arcáról ami eddig ott virított.

- Én nem utálom. Nem adott rá okot. - feleltem. – de figyelmetlen vagyok, a nevem Madie Roberts. – mosolyogtam és kezet nyújtottam neki. visszafogottan, de viszonozta.

- Victoria vagyok. – felelte, és végre egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Mikor megláttam nagy kő esett le a szívemről. Sosem esett meg velem az, hogy ha esetleg valakivel utcán barátkozok, akkor visszataszítóan bánik velem.

- Örülök. Most már elhiszed, hogy nem haragszom rád? – Victoria arca elpirult. Valamilyen szinten magamra emlékeztetett. Én is ilyen voltam emberként.

- Igen. csak elég ritkán akadok össze olyan emberekkel akik inkább elküldenek melegebb éghajlatra, minthogy elfogadnák a bocsánat kérésemet. – Most vettem észre, hogy a szemében van egy fajtacsillogás. Valami olyasmi, mint ha egy csillag rejtőzne benne. Teljesen más, mint a vele egykorú lányok. Ő sokkal szebb.

- Igen. sajnos sok ilyen ember van. – feleltem egy kis idő elteltével. Victoria láthatólag nem vette észre.

Az idő nagy részében amit vele töltöttem, elég sokat beszéltünk. Kedves lánynak látszik. Elmesélte, hogy kiskorában Mystic Falls-ban éltek. Aztán Miamiba költöztek, majd onnan egyenesen Victoria egyedül Mystic Falls-ba. Ismerte Elenát. És Tylert. Kiderült, hogy ő a barátnője. Vagy is csak volt. egészen tegnap estig.

- Sokat veszekedtünk. Az volt az oka, hogy elhagytam. Meg a féltékenység az ami sokat tett az egész dologra. – látszik rajta, hogy megviselte.

- Figyelj, ha nem akarsz beszélni róla nem muszáj nem kényszerítelek…

- Hé semmi baj. Jobb ha kiadom magamból, minthogy bennem maradjon és felemésszen. – s szakított félbe majd folytatta, s közben hátra dőlt a padon ahol ültünk. – Tyler nem buli mentes életet él, amit gondolom te is tudsz.

- Igen elég sokszor láttam a Grillben egy pohár whisky társaságában. – vágtam rá és felelevenültek a képek, amint ugyan ott ült, mint ahol Damon.

- Igen. szóval, elég sokat csinálta az elmúlt időben. Azt mondja le csillapítja a vágyait. Azt az érzést, amint meglátja azt aki árthat neki vagy az anyjának…

- Várj. Tylernek ártani? Hogy érted?- szakítottam félbe akaratlanul de az agyam gyorsabba cselekedett, minthogy áttudtam volna gondolni mit teszek.

- Annak ellenségei. de azt hiszem túl sokat mondtam, ha most nem haragszol…

- Várj. Ne menj még. Nem értelek. Miről beszéltél? – elkaptam óvatosan a karját, mielőtt elmegy.

- Mindegy, hagyjuk. Vedd úgy, hogy ez egy hatalmas nagy baromság, és egy kész őrült vagyok. Nem hiszem, hogy megértenéd… - Victoria kiakarta húzni a karját a kezemből de nem engedtem.

- Én mindent megértek. Én sem vagyok tökéletes. Ami lassan egy éve tart már…ez nem más, mint… vámpír vagyok. – Victoria megijedt. Hisztérikusan kitépte a karját a kezemből.

- Vámpír? – olyan halkan ejtette ki a szót, hogy talán halandó alig hallotta volna.

- Igen. szóval, nincs olyan amit nem értenék meg. – mondtam, majd végül Victoria megnyugodott. Visszaültünk a padra. Vett egy mély levegőt, kétszer is, majd belekezdett:

- Tyler és én vérfarkasok vagyunk. Minden teliholdkor átváltozunk. – szépen lassan ejtette ki a szavakat, hogy feltudjam fogni. Hirtelen azt hittem leszédülök a székről a hír hallatán. – Tyler nem bírja ezt elviselni. Minden egyes pillanatban hisztizik, hogy ő feladja, és véget vet az életének. Eleinte egy lány valami Caroline segített neki, de vele is összevesztek. Egyedül csak én maradtam, aki segíteni tudott volna neki, de egyszerűen eldobott magától mindennemű segítséget. Mindig azt mondogatta, hogy: egyetlen megoldás csak is a halál. de ő is tudja, hogy ezzel másoknak ártana. Ő megszabadul minden fájdalomtól, de mi nem. csak jobban szenvedünk attól, hogy ő nem lesz… - az arcán legördült egy könnycsepp. Engem a hideg kirázott az egésztől. Victoria szenved, és átérzem. Nem tud azon segíteni akit szeret. Valahogy úgy, mint én Danielnek. Tudom, hogy szenved, de nem tudom, hogy segítsek. Egyetlen megoldás van. Alex. De talán már elment. Túl bunkó voltam vele, pedig ő semmiről sem tehet.

- Neked sincs könnyű dolog. Tudod mit? Gyere elviszlek hozzánk, vagyis apa házába. – biccentettem a fejemmel, majd a kocsi irányába mentünk és elhajtottunk haza.

Victoria elmesélte, hogy vérfarkasnak lenni nem egyszerű. Mikor átváltoznak mérhetetlen fájdalmat éreznek, ahogy a csontok átváltoznak. Minden egyes porc alakulása hatalmas fájdalmat okoz neki, ami néha egyenlő a teljes eszmélet vesztéssel. Ilyenkor csak a gyilkos vágyad van. Valahogy úgy fejezte ki, hogy olyan, mint amikkor mi megérezzünk az ember vért. Minden eltűnik körülötted, csak egyetlen dolgot pillantasz meg, amiről aztán lenem veszed a szemed, míg el nem éred a kívánt célt.

- Megérkeztünk. – szóltam miután megálltunk a kapunk előtt.

- Itt lakik apukád? – kérdezte csodálkozva Victoria. Amint kiszállt a kocsiból végig mérte a házat.

- Igen. Jó kis hely. Még csak párnapja vagyok itt de nincs szívem itt hagyni. – feleltem majd elindultunk be a házba.

Victoria csodálkozó tekintettel nézegette végig a falon lévő összes festményt.

- Jake! Itthon vagyok. – kiállottam fel a bátyámnak. Egyszer csak nevetésre lettem figyelmes. Alex és Jake valamin nagyon kacagtak. Annyira, hogy csak pár oerccel később szólalt meg Jake.

- Bocsi, húgi. Csak valami iszonyatosan viccesről beszélgettünk. – mélylevegőt vettek Alex-el.

- Jól van ennek örülök. Jake felvinnéd Victoriat a szobámba? Kérlek. Alex, veled szeretnék beszélni a nappaliban. – közöltem majd mindannyian elindultunk.

Alex leült a kanapéra én meg az egyik fotelbe. Mély levegőt vettem, majd belekezdtem.

- Sajnálom, hogy ma olyan bunkó voltam veled. Nem akartam, csak kiakadtam Damonre. Hihetetlen dolog megtudni, hogy életed szerelme jobban szereti a legjobb barátnődet, mint téged. Na de csak annyit szeretnék, mondani, hogy nagyon sajnálom. Nem tehetsz semmiről. Csak az orra alá szórtad az igazságot, és arról, hogy én meghallottam végképp nem tehetsz. – közöltem vele. Alex egy ideig hallgatott felemésztette a hallottakat, majd belekezdett.

- Bocsánat kérés elfogadva. És nem is haragudtam rád. Én is így reagáltam volna. – felelte, és mosolygott.

- Addig maradsz ameddig akarsz. – vágtam rá, majd fel álltam. Alex még ült, de mielőtt kimentem volna a nappaliból megszólalt:

- Van egy ötletem, hogy menthetnénk meg Danielt. – amint kimondta, megrándultam.

- Tényleg? – kérdeztem remegő hangon, és könnyek gyűltek a szemembe

- Igen. van egy varázslat ami , olyan, mint egy nyomkereső. Megtalálhatom őt. De ehhez te is kellesz. Benne vagy? – Alex azt hiszem ironikus kérdésére a válasz egyértelmű volt.

- Persze. – Feleltem.