33.
(Madie Szemszöge)
Vadászat után visszamentünk apához. Nagy meglepetésemre Katherine várt ránk, aki épp apával beszélgetett.
- Sziasztok. Épp jókor. Nem rég jött Elena meglátogatni Madie-t. – felelte mosolyogva. Szegény bedőlt Katherine dumájának.
- Ugye nem bánod Madie? Van miről beszélgetnünk. – közölte Katherine. Én csak bólogatni tudtam, mert féltem, ha rosszat mondok végez apámmal.
- Na jól van akkor magatokra hagylak, nekem úgy is átkell ugranom a munkatársamhoz. Ha gondoljátok, dobjatok össze valamit enni. – mondta majd kivette a kocsi kulcsait a kezemből, majd hozzá tette – Caroline nagyapád telefonált, hogy amint ideértél, küldjelek haza. Valami fontos dologról akar veled beszélni. Nagyon fontos dologról.
- Muszáj? Olyan régen találkoztam a legjobb barátnőmmel. – mindenki értette a választ, akinek csak kell. Caroline megfordult, majd elhagyta a házat. Őt apa követte egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Nos, itt maradtunk hármasban. – közölte Katherine.
- Nem érdekel, hogy mire készülsz, de apámat hagyd ki az egészből. Oké? – vágtam rá dühösen.
- Miért nem mondtad ezt előbb? Szegény édesapád… hajjaj… - közelebb lépett és elkezdte simogatni az arcom. Gyorsan kitértem előle. Oda mentem az ajtó melletti ablakhoz, hogy megnézzem, mit csinál apa. – úgy hiszem most elő vesz egy kést a szerszámos ládájából…
- Apa! – kiabáltam, és megpróbáltam kijutni, de az ajtó bezáródott. – NE APA! HAGYD ABBA, NE CSINÁLD! – de már késő volt. Apa magába szúrta a kést… a vér ellepte a járda kis részét…
- Jajj bocsánat. Az ajtót véletlenül bezártam… - hihetetlen hogy képes valaki ilyesmire…- de tá-dá! Már mehetsz.
Kiszaladtam apuhoz. A földön feküdt, és Caroline segített el állítani a vérzést. M, Közben a szeme elsötétedett.
- Menj majd én át veszem. – mondtam és leszorítottam apa hasát.
- Figyelmeztetlek! Ezt ugyanúgy bárkivel megtehetem. Akár anyáddal, a régi barátaiddal… sőt még Daniellel is. – amint kimondta a fiam nevét egyből neki rontottam, de egy kézzel ellökött magától, így visszarepültem apához. Nem akartam visszavágni.
Katherine eltűnt Jake meg az ajtóban állt mozdulatlanul.
Caroline gyorsan hívta a mentőket. Beszálltam apa kocsijába és utánuk hajtottam.
Mire beértem, addigra már apát bevitték a műtőbe. Nem sokkal később Caroline is jött utánam.
- Hé. Semmi baj. Megmentik. Nem lesz semmi baj. – mondta és magához ölelt.
- Katherine megragad minden lehetőséget, ahol csak ártani tud nekem. Élvezi minden egyes pillanatát. Most ki lesz a következő? Anya? Elena? Stefan? Te? Vagy Daniel? – zokogtam, és már szinte kiabáltam. Szerencse, hogy nem volt körülöttünk senki sem.
- Csst. Nem fogja őket bántani. Minden rendben lesz. – felelte. rá néztem a kezeimre, és láttam, hogy még véresek.
- Elmegyek lemosom a kezeimet.
- Menjek veled? – kérdezte Caroline.
- Ne. Maradj itt. Kérlek.
A folyosó legvégén volt a mosdó. Amint beléptem mindjárt ott volt egy mosdókagyló. Gyorsan megnyitottam a vizet és lemostam magamról apa vérét, majd lehűsítettem egy kicsit az arcomat, hogy megnyugodjak.
Megtöröltem a kezem, majd vetettem egy pillantást a tükörbe.
Kiléptem az ajtón, majd Damont vettem észre, amint a fejét fogva beszél Caroline-nal. Egyre gyorsabb léptekkel közeledtem felé, míg már szinte rohantam. Amikor oda értem, megfogott és magához ölelt.
- Sajnálom. Nagyon sajnálom.
- Katherine volt az. Katherine tette. Az ő műve. – suttogtam, de alig lehett érteni, mert megint sírásba kezdtem.
- Nem sokára megállítom. Ne aggódj. Nem lesz semmi baj…
- Miért mondja mindenki ezt? Mi van ha Daniellel teszi meg ezt? – szakítottam félbe, majd a szemébe néztem.
- Azt nem hagyom. Nem hagyom, hogy egy ujjal is hozzá érjen a fiamhoz. Nem engedem. – mondta és a két keze közé fogta az arcomat.
- Annyira félek, Damon. – suttogtam.
- Nem kell. – mondta és magához ölelt.
Három órája várunk már. Kezdek aggódni…
- Te jó ég! Nem hívtam fel nagy apát. – szólalt meg hirtelen Caroline. – egy pillanat, csak telefonálok.
- Menj csak. – mondta Damon.
Damon karjaiban voltam. A fejem a vállán, az ő fejem meg az enyémen. Néha-néha rá nyom egy puszit.
Nem sokkal később ki jött az orvos, mindketten fel pattantunk.
- Mrs. Roberts, az édesapja túlélte a műtétet, de még mindig életveszélyes állapotban van. – amint kimondta, hogy apa él nagy kő esett le a szívemről.
- Köszönjük. – feleltem megkönnyebbült mosollyal.
- Nem sokára beviszik a szobájába és akkor bemehetnek hozzá. – tájékoztatott minket, majd elment.
- Mondtam, hogy nem lesz semmi baj. – mondta Damon és megölelt.
- Amint bevitték bemegyünk hozzá oké? – kérdeztem.
- Rendben. – felelte majd megcsókolt.
- Na mi történt? – kérdezte Caroline
- Megmentették, de nincs túl az élet veszélyen. – feleltem.
Meg fordultam, és épp akkor tolták be apát a kórterembe. Damon, Caroline, és én utána mentünk. Caroline, megállt kint.
- hát te? Nem jössz? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem… mert…
- Oh értem… - válaszoltam majd bementünk Damonnel.
Apa arca fehér volt. megsimogattam és leültem mellé. A beteghordók kimentek, és mi bent maradtunk Damonnel.
Megharaptam a kezem, hogy adjak apámnak a véremből de Damon megállított.
- Mit csinálsz?
- Meg mentem apát. Mit csinálnék? – kérdeztem, de seb már begyógyult.
- Nem gondolod, hogy furcsa lenne? – kérdezte idegesen.
- Mert? Hagyjam meghalni apát? Mert az orvosoknak furcsa lenne? – a kelleténél talán kicsit csúnyábban mondtam. – sajnálom csak félek…
- Semmi baj. – hátulról megölelt.
- Nem akarom elveszteni apámat. Ő nevelt fel. Ő büntetett, ha rossz voltam. Nagyon félek, hogy elvesztem…
- Csst. Nem fogod elveszteni. – válaszolta és adott egy puszit a fejemre.
Egészvégig bent voltunk, míg véget ért a látogatási idő.
Caroline felhívott és bocsánatot kért, amiért ott hagyott minket.
Damon eljött velem apa házába. Jake a konyhában ült. Ha nem fogom vissza Damon-t akkor neki esik. De Jake sokkal okosabb volt, így elő vett egy fatört.
- Ne gyertek közelebb. Vagy valamelyikkőtök meghal. – mondta, és felemelte a tört.
- Ne csináld. Ezzel nem érsz el semmit. Csak magadnak okozol fájdalmat. – bevetettem a Stefan féle trükköt.
- Jajj ne már. Már te is ezzel a nyálas szöveggel jössz? – mondta Damon olyan halkan, hogy csak én hallottam. Bevetem a trükköt amit még Bonnietól hallottam. Ha egy boszrokány egy olyan varázslatot bocsájt valakire, de meghal mielőtt leveszi azt az illetőről, egy idő után a kötés gyengül. Megpróbálkoztam vele…
- Jake. Beszélgessünk. Csak te meg én. Damon ki megy innen. Csak mi ketten leszünk. Felmegy az emeletre, ahol nem fog minket hallani. – enyhe célzás is volt. Damon elment. – Látod? Már csak ketten vagyunk.
- Mit akarsz tőlem? – kérdezte. Jake zaklatott lett.
- Beszélgetni. Emlékszel régen mennyit beszélgettünk? – belekezdtem. Jake enyhített a szorításán. A tőrt már le rakta az asztalra, és távolabb lépett tőle.
- Igen emlékszem. Arra ki ne emlékezne? – felelte egy halvány mosollyal az arcán. Tisztán látszott rajta, hogy beugranak a régi emlékek.
- Én tisztán emlékszem mindenre. A közös programokra a családdal, mikor értem jöttél az iskolába, míg kicsi voltam. És talán életem eddigi legrosszabb élményét is át vészelted velem. Mindig ott voltál, hogy fogd a kezem. Mindig mellettem álltál…
- Miért csinálod ezt? – kiáltott fel hirtelen, majd megragadta a tőrt.
- Jake tedd azt le. Kérlek. – próbáltam megőrizni a nyugalmam, ami elég nehéz volt, hogy a bátyám egy fatőrrel hadonászik.
- Nem! Nem tudom, hogy mit akarsz. Hagyj engem békén. – válaszolta fogait összeszorítva…
- Várj. Egyet kérek, gondolj vissza arra a pillanatra, amikor korházban voltam,, amikor te napokig haza sem mentél. Nem tudtak anyáék elrángatni mellőlem… - elcsuklott a hangom. A könnyeivel küszködtem, de folytattam. – mindig azt mondogattad, hogy :,, Én itt maradok a kicsi húgom mellett.” Emlékszel?
- Elég, volt...
- Nézz rám, én mindig ugyan az a lány vagyok. – félbe szakítottam. Nem hagyom abba, bármi legyen is, nem fejezem be. El kell érnem a célomat.
- Nem, te nem vagy az…
- Jake kérlek. Emlékszel a családi nyaralásokra? Amikor homokvárat építettünk Olaszországban? És Las Vegas? Emlékszel? Akkor azt mondtad életed legjobb napjait élted ott… Visszaakarom kapni a bátyámat. – amint kimondtam Jake a földre rogyott. – Jake? Jake? Hallasz?
- Minden rendben? – kérdezte Damon és leguggolt mellénk.
- Nem tudom egyszer csak összeesett. Mi van ha rosszul sült el minden? – ilyenkor mindenkinek a legrosszabb jut az eszébe. Kis híján elvesztettem apát, nem akarom a testvéremet.
- A pulzusa normális. – rezzentett fel Damon.
- Akkor minden, rendben? Él? – kérdeztem a félelemtől remegő hangon.
- Persze. - válaszolta, majd felkapta és felvittük Jake-et a szobájába.
Damon lerakta az ágyára. Én leültem mellé. Megfogtam a kezét. A bőre szinte tüzelt. Ránéztem az arcára. Verte a víz…
- Nagyon veri a víz. Remélem ez normális… - szólalt meg Damon.
- Bonnie azt mondta, hogy ez vele jár. Ilyenkor belül küzd az elméjével. – meglepett az a nyugodtság ami belőlem áradt. Damon arcán láttam, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Jake elkezdett hirtelen vergődni az ágyon. Damon segített lefogni de nem nagyon bírtunk vele.
- Most mi van? – kérdezte, miközben szorította Jake-et.
- Az a valami ami megbűvölte az elméjét küzd ellene legalábbis azt hiszem. Vagy Jake küzd a valami ellen. – valaminek hívtam mert nem vagyok otthon ezekben a boszorkányos dolgokban.
Jake egyre gyengült. Már nem vergődött olyan hevesen.
Miután végleg abba maradt, hirtelen felpattant a szeme.
- Mi történt. Hol vagyok? – kérdezte és levegő után kapkodott.
- Jake semmi baj. Minden rendbe fog jönni. – feleltem és magamhoz öleltem.
- Miért nem emlékszem semmire. És hogy kerülök ide? Madie mi történt? – kérdezte riadtan.
- Semmi baj. Minden rendben van…
- Nem. ha ez a szemét itt van nincs rendben. – közölte miután észrevette Damont.
- Jajj ne már megint itt tartunk? Nem csinálhatjuk vissza? Jobban tetszett úgy. Nem volt annyira arrogáns. – Damon elővette a szokásos modorát.
- Damon. Kérlek fejezd be. – szóltam, még mindig ugyanolyan nyugodtan. Meglepett, mert általában ilyenkor majd megőrülök, és síró görcsöt kapok. Azt hiszem ez a vámpírosdival jár. Ilyenkor az érzéseink felerősödnek.
- Oké bocs…
- Te soha nem változol? – kérdezte Jake levegő után kapkodva.
- Jake semmi baj. Nyugi. – ismét magamhoz húztam, hogy megnyugtassam. Közben Damonnek intettem, hogy menjen ki, mert így Jake sosem fogja abba hagyni.
Leraktam a fejét a párnájára. a szemei körbe járták a mennyezetet, és gondolom járt az agya, az emlékei után kapkodva.
- Miért nem emlékszem arra, hogyan kerültem ide? – kérdezte, és majdnem sírt.
- Mert Bonnie a volt legjobb barátnőm megigézett. Elvette az eszed, és egy őrültet csinált belőled. Elkezdtél utálni, és… - jobb ha abba hagyom mielőtt idegösszeroppanást kap.
- Mi volt utána? – Jake azt akarta, hogy folytassam. Féltem a reakciójától, de tudtam, hogy addig nem hagy békén, míg el nem mondom neki az igazat.
- Szóval… - vettem egy nagy levegőt majd belekezdtem. – Teljesen kifordultál önmagadból. Összehaverkodtál néhány elég rossz fiúval, és Katherine-el…
- Ki az a Katherine? – félbe szakított a név hallatán.
- Ő egy nagyon gonosz nő. Nekem csak ártani akar. Elvitte a fiamat Danielt… - elcsuklott a hangom. Reménykedtem, hogy nem kell mesélnem róla.
- Hé, semmi baj. Minden rendbe fog jönni. – felelte, majd felült és megölelt. Olyan régen ölelt már meg. Kifejezetten jól esett. Ez az egyik dolog ami már nagyon hiányzott.
- Nem, nem lesz semmi sem rendben. – sírva feleltem… - Ez a nő, egy aljas szemét dög. Ő sosem fog megváltozni…
- Hé. Nem lesz semmi baj. Majd kitalálunk valamit. Majd börtönbe juttatjuk…
- Őt nem lehet… - amint kimondtam elkövettem egy hatalmas nagy hibát. Megpróbáltam titokban tartani, hogy Katherine egy vámpír, és, hogy én is az vagyok.
- Miért? Talán olyan jó ügyvédjei vannak vagy mi?
- Nem. neki nincs szükség ügyvédre. Ő más, mint mi…
- Más? Madie, nem értelek. Mi az amit titkolsz? – Jake nem hagyja annyiban. Minden áron megakarja tudni.
- Olyan, mint Damon. – feleltem.
- Vámpír? – Meg sem lepte a dolog.
- Igen. vámpír. – feleltem megkönnyebbülve, hisz elég jól fogadta.
- Tudod, felnézek rád… – vágta rá Damon. Meglepett. Nem értettem, mi olyan van, amitől felnézne rám. Nem vagyok egy csodálható ember. Még csodálható vámpír sem.
- Miért?
- Mert körül vagy véve vámpírokkal és ilyen jól kezeled a helyzeted. Hihetetlen. Bár én is így viselkednék. A húgom vagy. És ezt csodálom benned. Hihetetlen, hogy milyen erős vagy. Ahogy ezt elviseled. Bátor vagy. Kiállsz az igazad ellen. Bármi is legyen, nem tágítasz Damon mellől, aki ugyebár vámpír, és régen féltél tőlük. Most pedig halálosan szereted, és az életed adnád érte. És Damon is ugyanígy szeret. Akárhányszor csak rád néz, látszik, hogy minden mozdulatodat figyeli, hogy védelmez. Ha bárki bántani akarna, egyből megölné. – könnyek szöktek a szemembe. Visszakaptam a régi bátyámat.
- Te vagy a világ legjobb bátyja. – feleltem, mire ő letörölte a könnyeim.
- Tudom, hogy mindent elmondasz nekem. nincs semmi titkolni valód. És ezért én is megosztok veled minden. – vágta rá. Igen. minden… egyet kivéve, hogy vámpír vagyok. De ezt sem halogathatom örökké.
- Tudom, van valami amit még nem mondtam el. – ránéztem, hogy megharagudott-e rám. A szemeiben kíváncsiság ült.
- És mi az? – kérdezte, majd megfogta a kezem…
- Amíg nem voltál magadnál te elraboltál engem. Egy hétig fogva tartottál. Az idő alatt összebarátkoztál egy vámpírral. Majd nem tudom, hogyan mert nem emlékszem rá, vámpírrá változtatott…
- Mi? de miért tettem volna ilyet? – zaklatott lett.
- Nem te voltál. A másik alteregód. Nem voltál magadnál. – próbáltam megnyugtatni, felpattant az ágyról és az ablakához lépett.
- De akkor is. Azén hibám, hogy azzá lettél, amitől mindig is féltél…
- Semmi baj. Nem haragszom rád. Már nem. És tudod miért? – felálltam, hogy oda menjek hozzá. – mert te a bátyám vagy. Akit visszakaptam.
- Hé. Gyere ide. – megölelt. Úgy, mint régen. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne. Bárcsak a fiamat is így ölelhetném magamhoz.
Még beszélgettünk egy keveset, majd Jake elaludt.
Lementem a konyhába. Damon a bárpulton könyökölt és magazint olvasgatott.
- Minden rendben? – kérdezte simlisen.
- Ne csinálj, úgy, mintha nem tudnád. – feleltem és megböktem az oldalát. Letette a magazint, majd megölelt.
- Azt hiszem visszakaptad a régi Jake-et.
- Vissza. Már csak Daniel hiányzik. És, hogy apa meggyógyuljon. És akkor, minden a helyére áll. – feleltem.
- És ki is eszeltem egy tervet…
- Hogy mi? – kihúztam magam a kezei közül.
- Úgy bizony. Jól hallottad. De ehhez kell egy könyv, ami a szobámban van elrejtve…
- Várj egy kicsit. – ekkor eszembe jutott a könyv ami fejen talált. Felszaladtam érte a szobámba, de mielőtt lementem volna benéztem Jake-hez. Mélyen aludt. Akár egy kis gyerek.
- Erről beszélsz? Mert ha igen legközelebb úgy rakd el, hogy ne verjen fejbe…
- Igen erről. Katherine beszélt róla. Aztán hallottam, hogy valakinek mesélte, hogy ebben minden meg van. Ez a vámpírok segédje, magyarán szólva. – mondta, majd felcsapta.
Sokáig nézegette. Majd egyszer csak megszólalt.
- Nézd. Itt meg van, hogy gyengíthetjük le Katherine-t.
- Vasfűvel? De ő évekig mérgezte magát vele…
- Igen. De nézd. Van egy erősebb változata, amit csak egyetlen helyen terem…
- Miamiban. Az Everglades területén. – helyette fejeztem be a mondatot.
- Igen. Csak egy a baj. Csak akkor hatásos, ha egy boszorkány készíti el…
- Azunk, pedig már nincs…
- Akkor szerzünk egyet – válaszolta majd kivett a táskájából 2 adag vért. Az egyiket nekem dobta.
- Kösz. Nem élek vele… - feleltem majd leraktam a pultra. – és különben is honnan szerzünk egyet? Nem terem minden bokorban egy boszorkány…
- Igaz. – vágta rá miután lehúzott egy korttyal…
- Mióta kezdtél el megint ezen élni? – kérdeztem, és felemeltem a pulton heverő vértasakot
- Ha leakarom győzni Katherine-t muszáj ebből táplálkoznom. És már nem vagy ember…
- Miattam. – hirtelen a hátam mögül Jake hangját hallottam meg.
- Hé. Hát te? – kérdeztem meglepetten.
- Azt hiszem éhes vagyok. Gondoltam bekapok valami harapnivalót. – felelte majd egy nagyot ásított. – de elment az étvágyam…
- Oh. – leesett, hogy miről beszél, így oda dobtam Damon-nek, majd berakta a táskájába.
- Visszafekszem aludni, mert nem vagyok valami jól…
- Várj segítek…- mondtam majd oda siettem és felkísértem a szobájába. Lefeküdt, és mielőtt kimehettem volna megfogta a kezem és megkérdezte:
- Hol van apa?
- Korházban. – feleltem és elfogott a düh.
- Katherine? Ő tette? – kérdezte.
- Igen. de aludj, holnap megbeszélük. Addig mi Damonnel megpróbáljuk kitalálni, hogyan öljük meg. Rendben? – Jake csak bólogatott.
Amint lementem a lépcsőn csengettek. Ránéztem az órára: 12:45pm.
Ki az ilyenkor?
Kinyitottam az ajtót. Egy szőke hajú lány volt az.
- Nektek van szükségetek egy boszorkányra?
2 megjegyzés:
de jóó lett:)
végre visszajött a régi Jake:D
nem szerettem azt az arrogáns Jaket:/
Ki ez a boszi? és vajon ki küldte?:O
Várom a kövit siess vele:)
Puszi
Köszi :) Hogy ki ez a boszi? azt a következő részből megtudhatod :)
Megjegyzés küldése