Sziasztok.

Elnézést a késés miatt.. technikai okok miatt nem tudtam felrakni, a fejezetet pontban 20:00-kor. Szeretnék bocsánatot kérni, de a gépem mindig felmondja a szoláglatot. NAGYON SAJNÁLOM.

42.

(Katherine szemszöge)

Mikor Madie felszaladt a szobájába én is felsiettem hozzá. Nem titkoltam, hogy én vagyok. Most úgy akarok vele beszélni, mint egy anya a gyermekével.

- Madie! Kérlek, beszélni szeretnék veled. – kopogtam az ajtaján.

- Menj el! Nem fogok veled beszélni! – Madie elutasítóan kiáltotta. Időközben Damon is megérkezett.

- Kérlek szívem. Nem akar bántani. Nem fog senkit sem bántani. Hidd el. – Damon megbízik bennem? Ilyen is megtörtént? Nem ez csak egy álom. Épp úgy, mint ahogy a lányom nem akar velem szóba állni…

- Anya hagyd. Nem fog menni. Gyűlöl…

- Ashley befognád? Kérlek! – lehet kicsit durván szóltam rá. – Madie kislányom kérlek.

- Megmondtam, hogy ne hívj így. Nem vagy az anyám. Azt akarom, hogy takarodj el az életemből. Nem vagyok rád kíváncsi… – Madie nagyon dühös. És meg van az oka. Ott tettem benne kárt ahol tudtam…

- Sajnálom. Tudom, te nem fogadsz el annak, de én vagyok az édes anyád. Madie kérlek, beszéljük meg. Ha előbb akarsz megszabadulni tőlem, akkor kérlek, beszéljük meg. – mondtam, majd pár másodperccel később kinyílt az ajtó.

- De csak 10 percet kapsz. – mondta Madie. A szemei könnyesek voltak…

Bementem a szobájába. Tipikusan Damon stílusa szerint volt berendezve. Mert még mindig semmit sem változott.

- Látom mikor ide költöztél nem változtattál semmit itt. – mondtam és körbe néztem.

- Ha erről akarsz beszélni akkor máris mehetsz. Nem fogok tőled tanácsot kérni, hogyan nézzen ki a szobám. – közölte Madie. Nem nézett rám, csak a földet pásztázta.

- Tudom. szóval, hol kezdjem?

- A legelején és a lehető leghamarabb fejezd be. – szakított félbe Madie. Leültem az ágyra. Madie arrébb ült.

- Hát rendben. Ha szeretnéd beszélek az apukádról… - Madie felkapta a fejét.

- Hogy kiről? Mármint a biológiai apámról… - Madie hangja a mondat végén megcsuklott.

- Igen. Róla. Steven-nek hívták. Mikor megtudta, hogy terhes lettem majd kiugrott a bőréből. Bár én is reagálhattam volna, de akkoriban még nem gondolkodtam ezen. Mikor megmondtam neki, hogy nem szeretnélek és…

- És? Mivel nem fogadta el megigézted? Esetleg megölted? – Madie nagyon dühösen nézett rám.

- Nem. nem én öltem meg. Egy olyan valaki, aki… aki közel áll hozzád… - most az én hangom is megcsuklott.

- Damon? – kérdezte Madie.

- Nem, nem Damon. – feleltem.

- Akkor? Akkor ki? – Madie nagyon ideges lett.

- Stefan… - vágtam rá.

- Mi? Hogy? Nem! Ez nem lehet! Stefan sosem lenne képes ilyesmire, én tudom…

- Mert megvédte magát. Hidd el most te is ezt csinálnád. Nem voltam ott, de egy férfi pontosan leírta Stefan-t. ő ölte meg az apádat. – Madie lélegzete elállt. Ismét maga elé nézett, majd zokogni kezdett.

- Most már sosem fogom megismerni. És téged sem akarlak többé látni… - Madie kiakadt. Felállt és az ágy végéhez lépett, nekem háttal.

- Ha szeretnéd oda adom a fényképét. Elhoztam, mert gondoltam szükséged lehet rá. – válaszoltam és a fényképet leraktam az ágyra. – most egyedül hagylak. Jobb lesz így mindkettőnknek.

- Nekem főleg. – közölte közömbösen.

Nem válaszoltam, hanem egyenesen kimentem a szobájából. Becsuktam az ajtót, és Madie zokogni kezdett, amitől majdnem megszakadt a szívem.

Lementem a nappaliba. Ekkor már Elena megérkezett. Épp Stefannal ,,enyelgett”.

- Szia Elena. – köszöntem neki átlátható udvariassággal. Még mindig utálom a gondolatot, hogy miatta nem lehetek Stefannal.

- Katherine. Látom nem tudtad kihagyni. – mintha tükörbe néznék. Hogy hasonlíthat rám valaki ennyire?

- Ahol tudok mindig ott leszek. Megtanulhatnád végre.

- Te is megtanulhatnád, hogy Madie miattad szenved. Majdnem elvetted tőle ami a legfontosabb neki. és akár hiszed akár nem, Damon is szenved tőled. Sosem fogod feladni? – Elena csipája kinyílt. Szívesen eltörném a nyakát.

- Fogd fel, hogy én ilyen vagyok. Sosem fogok megváltozni… egyet kivéve… Ashley és Madie a lányom. Őket nem hagyom cserben. Soha többé. – és ezúttal olyan komolyan mondtam, ahogyan ott álltam velük szemben.

(Madie szemszöge)

A képet a kezemben tartottam. A férfi ugyanúgy szőke hajú volt, mint ahogyan én. Zöld szemei voltak, és tökéletes arcvonásai.

Igaz már elég régi a kép. A kép 1989-ben készült. Egy évvel a születésem előtt. Vajon tényleg Stefan ölte meg? Ezt csak egy módon deríthetem ki. De nem ma. Ma végre hozzá megyek Damon-hez. Most már senki sem állíthat meg.

A képet beraktam egy fiókba, és lementem. Mindenki engem nézett. Nagyon ideges lettem. Ilyenkor minden összegyűlik bennem. De mikor megláttam Damon-t, hirtelen elszállt minden gond. A szemei úgy ragyogtak, mint a zafír. Körülöttem mindenki eltűnt csak az ő arcát láttam. Csak az övét.

- Készen állsz?- kérdezte Damon

- Készen. – feleltem mosolyogva. Megragadta a kezem, és mindannyian elsétáltunk a helyszínre. Damon és én mentünk elől, mögöttünk Stefan és Elena majd őket követte, Jake, és Caroline, Daniel és Victoria, Alex és apa, Katherine és Ashley. Sokszor hátra néztem, és Ashley nem épp vidám hangulatban volt.

Már csak egy ember hiányzik innen. Anya.

Mikor megérkeztünk Damon észrevette, hogy valami bajom van. Két ujjával felemelte a fejem az államnál fogva, hogy a szemünk találkozzon egymással.

- Minden rendben?

- Persze. Csak hiányzik anya. Emlékszem hányszor mondta, hogy szeretne már az esküvőmön lenni. Most itt az alkalom, de ő meghalt. És rettenetesen hiányzik. Annyira szeretném, ha most itt lenne. – feleltem.

- Tudod, ő mindig veled van. Itt bent. – válaszolt majd a szívére mutatott.

- Akiket igazán szeretünk, sosem felejtünk el. És mindig velünk maradnak. Látja, minden egyes mozdulatodat. Figyeli a lélegzeted. És mindig veled van. – mondta, miközben az arcomat simogatta.

- Azt hiszem, igazad van. És tudom, hogy mindig és örökké velem lesz. Csak nagyon zavar, hogy nem lehet itt velem. – feleltem majd megöleltem. Megpuszilta az arcomat, majd lassan simogatni kezdte a hátamat.

- De most felejts el minden gondot. Ma lesz életed egyik… izé… második legjobb napja. – mosolygott miután elengedett. A szemei ragyogtak. Nagyon ritkán látom ennyire boldognak. De most ez valahogyan más volt. olyan, mint eddig még talán soha. Mintha a Nap sugarai ragyogtak volna abban a gyönyörű kék szemekben. Éreztem, hogy ez a nap más lesz.

- Madie beszélhetnénk? – persze hogy a tökéletes pillanatot Katherine törte meg.

- Ha ettől végre leakadsz rólam, persze. – feleltem majd elindultam. Kimentem az épületből, egy füves részre. Mindenhol fű, és apró fehér virágok voltak. A közelben egy tó is volt. a tó előtt egy pad. Leültem arra, Katherine meg mellém.

- Tudom nem voltam jó hozzád. És ezt már elég sokszor hangoztattam. És azt is tudom, hogy ezzel nem hozok semmit sem helyre. de egyet el kell fogadnod. A lányom vagy. Nem dobhatsz csak úgy el magadtól. Tudom, hogy belül szükséged van rám, mint egy anyára. De nem bírod elfogadni a tényt, hogy az anyád vagyok. Hidd el nekem is nehéz. Kérlek Madie. Próbálj meg legalább egyetlen esélyt adni. – Katherine teljesen más volt. Mintha Elena lenne mellettem. Nem válaszoltam csak hallgattam. – látod nem igazán érdekel. De tudod bármit megtennék, hogy kedvelj. – sírni kezdett. Ekkor rá néztem.

- Ennyivel nem tudod elintézni a dolgot. Bárcsak tudnálak kedvelni. De nem igazán meg. mert ha megpróbálok keresni valami jót, félek, hogy ismét csalódni fogok benned. Te is tudod, hogy mennyit ártottál nekem. Nem egyszer akartál eltenni láb alól. Megpróbáltad valaha is beleképzelni a helyembe magad? Mert ha igen akkor rájönnél, hogy fáj amit műveltél velem. Nagyon, nagyon fáj. Ha esetleg egy kis jelét látnám annak, hogy megváltozol, el tudnálak fogadni. De ez mind rajtad áll. – Katherine zokogva borult a karjaimba. A könnyei ezúttal igazak voltak. Egy kis idő múlva, elengedett, letörölte a könnyeit, majd rám nézett.

- Megígérem, hogy megváltozok. Azt szeretném, hogy egy család legyünk. Te Ashley és én. – most már mosolygott. De ez a mosoly, hálás mosoly volt.

- Azért kihagytál két embert. Ott van Daniel, és Damon. – vágtam rá. Katherine az égre emelte a szemét, majd két kezét összekulcsolva a térdére rakta.

- El kell fogadnom, hogy akit egykor szerettem, a lányom férje lesz. De ahhoz hogy ez így legyen siessünk, mert nem sokára kikell mondanod a boldogító igent. – a mosolya anyáéra emlékeztetett. Ekkor rájöttem, hogy reinkarnáció igen is létezik. Ezúttal egy nem kívánt személy bőrébe bújva. Nagy kő esett le a szívemről. A karját nyújtotta, hogy karoljak belé. Nem volt ellene semmi kifogásom.

Mielőtt beértünk az épületbe kihúztam a kezem az övéből. Ránéztem, mire ő bólintott. Oda siettem, Damon-hez. Látta a mosolyt az arcomon. Meglepte. Nem értettem miért, hisz ez az egyik legszebb nap az életemben a sok közül.

- Anya itt van. – súgtam oda, majd rá néztem Katherine-re. Damon ránézett, majd rám. Nem értette, miért mondom, ezért elmagyaráztam. – sosem hittem benne, de nem véletlen a dolog. Akkor tudtam meg, hogy Katherine az anyám miután anyu meghalt. Azóta kezd megváltozni Katherine. Szerintem létezik reinkarnáció. – feleltem. Damon elfojtott egy mosolyt. Aztán rám nézett.

- Madie. Ne dőlj be neki. Ez az álcája. Valamit biztos megint kitervelt. Hidd el, már régóta ismerem. Benne sosem szabad megbízni. – vágta rá. De mi van ha most tényleg megváltozott? Ha anyu, úgy mond megváltoztatta… össze vagyok zavarodva. Teljesen. A szívem azt súgja, hogy Damon-re hallgassak, míg az eszem, hogy Katherine-re. Nem tudok dönteni… Bárcsak könnyebb dolgom lenne. De most erről megkell feledkeznem, hisz nem sokára férjhez megyek álmaim férfijához. Vidámnak kell lenem. Majd az esküvő után ráérek ezen agyalni.

Végül elérkezett a bevonulás ideje. Megfogtam Damon kezét, majd rámosolyogtam, ő meg vissza rám. Ashley és Stefan azonnal mellettünk termett. Ismét elkezdtem izgulni. De most sokkal jobban, mint eddig.

A teremben márt várt minket egy hölgy. Előtte egy asztal, amin virágok voltak szép díszes antik kori vázában. Mellettük egy elég régi gyertyatartó díszelgett, gyertya nélkül. Körbe néztem, és láttam, hogy a falak, ahol találkoznak a plafonnal a szegély arany színű volt, míg a fal enyhe sárgás fehér. A Nap négy nagy ablakon adott fényt a sápadt falakra. Az ablakokon vörös, és szintén arany, szatén szalaggal voltak szépen összekötve. Az egész terem nyugalmat árasztott. Hirtelen elhagyta a testemet, minden gond, és szenvedés, és nyugalom árasztott el.

Megálltunk a hölgy előtt. Az arca pirospozsgás volt, szemei kékek, haja göndör, természetes szőke. Mikor oda álltunk barátságosan ránk mosolygott.

- Üdvözlöm önöket. – mosolyogva mondta. – lenne esetleg valami különleges kérésük?

- Igen. szeretnénk csak az esküt letenni, ha lehetne. Minél hamarabb annál jobb, és még egy; ha lehet a ,,Míg a halál el nem választ” helyett inkább ,,míg az örökké valóság tart”. Tudja, ez azt hiszem jobban hangzik, mert ha valaki igazán szeret valakit, akkor a halála után is szereti. – közölte Damon mosolyogva a hölggyel.

- Jól van rendben. Akkor kezdhetjük? – kérdezte, mire bólintottunk. – Azért vagyunk itt, hogy e két ember életét örökre összekössük. Damon Salvatore és Madie Roberts. A kérdéseimre igennel vagy nemmel válaszoljanak. Mr. Salvatore. Akarja-e Madie Roberts-et szívből feleségének? - nézett a nő Damon-re.

- Igen, akarom.

- Mrs. Roberts. Akarja-e Damon Salvatore-t szívből férjének? – ezúttal rám nézett.

- Igen akarom. – feleltem és ránézet Damon-re.

Stefan előre lépett és elénk tartotta a gyűrűket. Ekkor felcsendült a „Time to say goodbye”. Libabőrös lettem.

Damon elvette a kisebbik gyűrűt és ráhúzta a jobb kezem gyűrűs ujjára. Majd én következtem. A hatalmas kezére kicsit bénán húztam fel a gyűrűt, de végül sikerült. Majd meg fogtuk egymás kezeit, és megcsókoltuk egymást.

Ekkor egy idegen férfi tört be a terembe.

- Állj! – felismertem a férfit.

- Hisz ő…