Sziasztok!!!!

Meglepetés :) Nem gondoltam volna, de valahogy most úgy éreztem, hogy muszáj felraknom a következő fejezetet... és sajnos pénteken nem leszek itthon. úgy gondoltam, hogy majd csütörtökön rakom fel, de nem tudtam várni :) Remélem örültök, hogy sokkal előbb választ kaptok a kérdésekre :) Puszi Lívi

43.

- Madie? Ismered őt? – kérdezte Damon.

- Hisz ő az apám. – közöltem vele. – a biológiai apám. – efelől semmi kétségem sem volt. Az arcvonásai nem sokat változtak.

- Te felismersz? – kérdezte.

- Steven? Te meg hogy…

- Hogy kerülök ide élve? – vágta rá Steven. Damon hátra fordult a nőhöz, és megigézte. Elküldte azzal a dumával, hogy itt nem történt semmi.

- Hisz megölt Stefan. Emlékszem. – közölte vele Katherine. Az arcán meglepődés, és hitetlenkedés ült.

- Nem Katherine. Nem öltem meg. Jobbnak láttam, ha vámpírként éli az életét. Én nem vagyok olyan, mint te. – vágta rá Stefan.

- Madie. Sajnálom, hogy így kellett történnie, de velem kell jönnöd. Ez a hely számodra nem biztonságos. – közölte, majd a semmiből, hirtelen megjelent két másik vámpír, majd egy ember. Damon és rajtam kívül minden vámpír, hirtelen összeesett. Leakartam Damon mellé térdelni, de az egyik vámpír beinjekciózott, majd elájultam.

(Damon szemszöge)

- Emlékszel valamire? – kérdezte Alex.

- A fejem zúgott, majd összeestem. – feleltem.

- Madie-t nem találom sehol. Elvitték. – lihegte Stefan.

- Sosem lehet már boldog? És Katherine minden veled kezdődött. Ha te nem akartad volna annyira görcsösen megölni, akkor Madie-t, most nem tartanánk itt. – közöltem majd felálltam.

- Damon. Azt hiszem ezúttal nem Katherine tehet róla. Nem ő miatta vitték el Madie-t. Miattam. Ha akkor hallgatok Katherine-re most nem vitte volna el tőled. – vágta rá Stefan.

- Befejeznétek? Itt most nem bűnbakot kell keresni, hanem azon kellene dolgoznunk, hogy találhatnánk meg Madie-t. – Alex szakította félbe a veszekedést. Igaza van nincs idő arra, hogy egymást hibáztassuk. Megkell keresnünk Madie-t. Néhány perce még boldog volt, most meg kitudja, hová cipelik. Ha megtalálom azt a Steven-t esküszöm, hogy…

- Könyörgöm Damon, fogd vissza a gondolataidat. – bökte ki Alex.

- Tessék? – kérdeztem vissza és kíváncsian pislogtam rá. – Te mióta járkálsz a gondolataimban?

Két percig némán bámulta a padlót.

- Sajnálom. Csak mielőtt találkoztunk… muszáj volt. féltem tőled, és ezért csináltam. – Alex szégyellte magát.

- És elfelejtetted kikapcsolni ezt az… izét? – kérdeztem, mire Alex elmosolyodott.

- Ez nem izé. Ez a gondolat olvasás…

- KIT ÉRDEKEL? KAPCSOLD KI A FRANCBA! – kiáltottam rá, amitől megrémült. – sajnálom, csak… elég ingerült vagyok.

- Damon nyugalom. Megtaláljuk Madie-t. – Mondta Elena.

- Egyszerűen nem tudok lenyugodni. A feleségemet elvitték. Mi jöhet még? – válaszoltam, de amint kimondtam Victoria a földre zuhant és sikoltozni kezdett. A fejét fogta, és a lábait maga aláhúzta.

- Vic. Vic, mi van? – Daniel térdelt mellette, és a vállát fogta.

- A fejem… ég… - válaszolta Victoria, majd újabb sikoltozásba kezdett. Borzasztó volt hallgatni. Nem mintha kedvelném, de ezúttal segíteni akartam neki. De nem tudom, hogyan, mert nem tudom, mitől ég a feje. Borzasztóan szenvedett. Daniel úgyszintén.

- Én tudom mi történik vele. – válaszolta Alex a gondolatomban tett kérdésre. – az a boszorkány, most közülünk a leggyengébb természetfeletti lényt kínozza. Megállítani nem tudom, de enyhíteni tudok a fájdalmán.

- Akkor mire vársz még? Tán tapsra? – Vágta rá Daniel. Meglepett a hangszíne. Még sosem hallottam így beszélni. Olyan volt, mint én régen.

Alex valami latin szöveget kezdett duruzsolni. Hátat fordítottam, mert annyira nem érdekelt. Jelen pillanatban a hangulatom másodpercenként változik. Legszívesebben mindenkit meg tudnék ölni, aki itt a teremben volt. A düh, ami bennem uralkodott, sokkal nagyobb volt bárminél is ezen a világon.

A telefonom megcsörrent. Madie számát jelezte.

- Madie?

- Ennyire ne reménykedj. – közölte a férfi.

- Steven. Hagyd békén Madie-t…

- Vagy különben kitépem a szívedet és a kutyák elé dobom. – vágta rá. Bocsánat egy lépéssel előrébb járunk. A boszorkányomnak köszönhetően olvasok az ott lévő emberek gondolataiban. És ha jól tudom, az a kis vérfarkas nagyon szenved, amit a boszorkányod enyhíteni próbál. De hiába, amint sikerül neki ő meghal…

- Alex hagyd abba. – próbáltam megállítani, de nem hallotta.

- Ajjaj… - sóhajtott Steven

- ALEX! ÁLLJ LE! – ordítottam.

- Miért kell hősködnöd? – Steven nagyon el van ragadtatva magától.

- Csodálkozol ezen? Megmentem a lányomat a biztos haláltól. Vagyis tőled… tudok egy-néhány dolgot. Nem hagyom, hogy meghaljon. Előre szólok, ha egyetlen egy lépés is rosszul sül el, esküszöm, hogy egyesével végzek veletek. Az első a listámon nem más, mint… Daniel Salvatore. Ismerős a név igaz? Jó szórakozást. – mondta majd lecsapta a telefont.

- Mi történt? – kérdezte Stefan.

- Olvas mindegyikünk gondolataiban. – feleltem, majd idegességemben a földhöz vágtam a telefonomat, ami több apró darabra tőrt a szőnyegen.

- És most mit csinálunk? – kérdezte Madie apja.

- Semmit. Várunk. Ha itt valaki egyetlen egy rossz lépésre szánja el magát, mindenkivel végez. Az első Daniel.

- De ugye nem fogja megölni anyát? – kérdezte Daniel, miközben még mindig Victoriát tartotta az ölében.

- Nem tudom. – feleltem.

- Segítenünk kell rajta, apa. Nem hagyhatjuk, hogy megölje. Elkezdek kutakodni valamin ami…

- Nem kutakodsz te semmiért. Szépen a seggeden maradsz. Megértetted? Nincs kedvem elveszteni téged. – szakítottam félbe.

- Nem. nem maradok. Nem fogom hagyni, hogy anya meghaljon. Inkább én, mint ő.

- NEM TUDOD FELFOGNI AZZAL AZ ICIPICI AGYADDAL, HOGY NEM MÉSZ SEHOVÁ? NEM FOGOM HAGYNI, HOGY MEGHALJON A FIAM. NEM! NEM VAGYOK HAJLANDÓ VIRÁGOT RAKNI A SÍRODRA. NEM AKAROM ANYÁDAT SZENVEDNI LÁTNI! – kiáltottam. Daniel feltette az i-re a pontot.

- Damon nyugi. Nem lesz semmi baj. Nem lesz senkinek sem baja. Várunk addig, amíg csak kell. először is, jobb, ha mindenki hazamegy lehiggadni. Aztán meglátjuk mi lesz. – közölte Stefan. Hihetetlen, hogy lehet ennyire higgadt.

- Igaza van. Most mindenki haza megy. És nincs apelláta. Daniel hozd Victoriát haza megyünk. – mondtam majd elindultam.

Nem gondoltam semmire útközben ki akartam tisztítani az agyamat. Nem gondolhatok semmi rosszra. Nem akarok ártani a fiamnak. Nem szeretném elveszteni.

Félek, hogy nincs remény arra, hogy megmentsük Madie-t. megint sikerült pesszimistának lennem. Félek, hogy elveszti a fiam az anyját. Nem hiszem, hogy túl tudná magát ezen tenni, ahogyan én sem. ha Madie-t elvesztem abba beleőrülök. Először Katherine, Elena, majd most Madie. Nem akarom, hogy megtörténjen. Rettegek a gondolattól, hogy egyedül maradok ismét. Nem akarom, hogy Daniel anya nélkül éljen tovább. De sajnos nagy rá az esély. Semmim sincs amit felhasználhatnék. Ha megakarom menteni Madie-t megölöm a fiam. Ha a fiamat akarom megmenteni, megölöm Madie-t. nincs semmi esély…

Mikor hazaértünk egyenesen a nappaliba mentem. Töltöttem egyet a kedvenc italomból majd lehúztam. Addig Daniel felvitte a most már ájult Victoriát az emeletre.

Némán bámultam ki a fejemből.

- Apa. Anyu ugye nem fog meghalni? – Daniel hirtelen ott termett mellettem.

- Nem tudom. ettől félek a legjobban. Nem akarom, hogy megtörténjen, de nem is tehetek ellene. – feleltem.

- Akkor találjunk ki valamit. Nem tudom, hogy mit de…

- Nem érted meg, hogy ha bármit is teszünk, véget vetnek az életednek? Vagy bárki másénak aki számít legalább egy kicsit is Madie életében? – közöltem vele. Megszólalt Daniel telefonja.

- Anya…

- Nem. Nem ő az. Add ide. – válaszoltam, majd a kezembe nyomta a telefont.

- Szép munka. Eddig senkinek sincs terve. Ezt szeretem, mikor…

- Ha másokat szenvedni látsz? Tessék megkaptad. Sikerült mindenkibe félelmet harcolni. Miért hiszed azt, hogy meg fogom ölni Madie-t?

- Itt most csak én beszélek, vagy különben a drága Madie-d meghal. Bevallom nem azért cipeltem el tőled, mert meg akarom védeni. Már egy cseppet sem zavar, hogy a lányom. Így látom Katherine-t szenvedni.

- És ezzel te boldog vagy? Az neked jó, ha a lányod szenved? Tudod mit? Gyere és öld meg Katherine-t. Mire vársz? Miért kell ehhez pont Madie? Volt rajta kívül más eszköz amivel szenvedést tudtál volna okozni neki…

- Fájna egy percre is befognod? Itt én beszélek…

- Damon… ne… csin… csinálj… - Madie alig tudott beszélni.

- Semmi baj Madie. Nem hagyom, hogy ez az őrült bánthasson. Nem engedem…

- Egy feltétele van, hogy újra lásd életed szerelmét. Elhozod Katherine-t, hogy meg tudjam ölni. Onnantól kezdve tiéd a lány. – közölte majd lecsapta a telefont.

- Mi történt? – kérdezte izgatottan Daniel.

- Egy feltétellel engedi el Madie-t. – kezdtem bele és ekkor megjelent Katherine. – ha elé viszem Katherine-t, hogy meg tudja ölni. Aztán elengedi Madie-t.

- Akkor mire várunk? Miért nem megyünk oda? – Katherine nagyon lelkes lett.

- De meg fog ölni. – közöltem vele még egyszer hátha felfogja.

- Nem érdekel. De Madie megmenekül. És különben is, nem először haltam meg. induljunk amint lehet. – vágta rá, majd kiviharzott.

Daniellel egymásra néztünk, majd Katherine után mentem. Azon a helyen volt, ahol mindig is szeretett lenni. Az erdő közepén, egy kis rét szerűség közepén ült a hatalmas fűben. Haját a szél lefújta a válláról.

- Katherine, nem kell megtenned. Találunk más megoldást is.

- Tudod nem igazán érdekel már semmi. Egy dologban biztosan hasonlítunk Madie-vel. Mindig a legjobb pillanatokat töri meg valami rossz. Most, hogy Madie elfogadott, elveszít. Csupán mert az apja egy idióta. Minden erejével azon van, hogy nekem szenvedést okozzon. Hát sikerült neki. elvitte az egyik lányomat. Kitudja, hogy hol vannak a világon. Többé már nem ölelhetem meg a lányomat. Soha többé.

- Ennek nem muszáj így lennie. Találunk megoldás erre is, mint minden másra. Meg fogjuk oldani. Te is, és Madie is életben marad. Ígérem.

(Madie szemszöge)

Egy koszos, poros szobában voltam. Körülöttem, minden bútort belepett a por, és pók hálok keretezték. Az ablakon alig jutott be egy kis fény, mert csupa kosz volt. A falak szürkék. És dohszag mindenütt. Az ajtók nyikorogtak kint.

Hirtelen becsapták az ajtót. Megijedtem. Az a boszorkány állt előttem.

- Nem sokára kijutsz innen vámpír csajszi. – hahotázott.

- És ezt higgyem is el? - visszakérdeztem.

- Szeretnéd talán apádtól hallani? – most sokkal hangosabban röhögött.

- Jajj ne szívasd már. Még a végén bepisil a félelemtől. – kintről egy másik férfi nevetgélt.

- Nagyon vicces vagy. Majd te fogsz bepisilni a félelemtől, ha a halál keze eljön érted. Büdös dög… - amint kimondtam éles fájdalom tört a fejembe…

- Okosan a szavakkal kiscsaj. Túl nagy lett a szád. Ha akarom, akár meg is ölhetlek. Úgyhogy fogd vissza magad. – a hangja élesnek, és hangosnak tűnt, pedig halk, és nyugodt volt. miután kiment, a fejfájás enyhült.

Ez az egész helyzet, annyira emlékeztetett arra, mikor Jake vitt el. Azt is tudom, hogy egy teljes hét kimaradt az egészből, és ekkor lettem vámpír. Eddig azt hittem, már semmi sem jöhet. De erre kiderül, hogy Katherine az anyám, és, hogy a biológiai apám meg gyűlöli, és rajtam keresztül próbál bosszút állni. És minden akkor történt, mikor eljöttem Mystic Falls-ba. Már megbántam, hogy beleegyeztem. Az egész döntés rajtam állt. Ha akkor nemet mondok, talán nem lennék itt. Nem kellene mindenért szenvednem. És itt van Daniel is. neki is csak rosszat tettem azzal, hogy megtartottam. De lassan elfogom veszíteni, mert ott van neki Victoria és egyre több időt töltenek együtt. Bárcsak mindent visszafordíthatnék. Bárcsak, meg sem történt volna ez az egész…