Sziasztok.! :)

Meghoztam a fejezetet :) Egy kicsit később az ígértnél ugyan, de meghoztam :) Jó szórakozást :) Puszi és Ölelés mindenkinek c(:

(Stefan szemszöge)

Elkaptt az ideg. Damon neki esett Madienek, én meg hirtelen dühbe gurultam, majd neki ellöktem. Neki löktem a falnak, majd kitéptem a kezéből a fadarabot, majd a szíve mellé szúrtam.

-         Mégi is mi a… francot… művelsz? – kérdezte gyenge hangon.

-         Megvédem Madie-t tőled… - vágtam rá, majd kitéptem belőle a fadarabot. Míg Damon szépen lassan leesett a földre, én Madie-hez rohantam, és megpróbáltam feléleszteni. Az arcát pofozgattam, de nem reagált semmire. Ennek az volt az oka, hogy nem volt elég vér a szervezetében.

A szőke lány még életben volt. Hallottam ahogy még gyengén ver a szíve. Máskor mégsem fordult volna a fejemben, de most csak ő volt az egyetlen esélye Madie-nek az életben maradáshoz. Egyuttal tudtam, hogy ez veszélyes is. Madie sosem ivott friss vért. Erős volt, hogy megállja, de Viszont, ha most megízleli sosem fog tudni leállni vele.

Szépen lassan meghoztam a döntést. Elmentem a lányért, majd szép lassan odahúztam Madie-hez.

-         Sajnálom. De meg kell őt mentenem, mert szeretem. – súgtam a lánynak., majd felharaptam a csuklóját, és Madie szájához tartottam…

(Damon szemszöge)

Szépen lassan kezdtem észhez térni. Kezdtem felfogni, hogy mi is történik. Stefan a lány csuklóját Madie szájához tartotta. Madie szép lassan rákapott a vérre. Stefan teste remegett, majd ahogy Madie egyre erősebb lett, szép lassan megnyugodott.

Miután Madie végzett Stefan nyakába ugrott.

-         Azt hittem, hogy végem van. Köszönöm. – mondta, majd Stefan magához szorította.

-         Most már nincs semmi baj. Minden rendben lesz. Nem kell félned, hisz itt vagyok veled. Sosem foglak elengedni. – ennél a kijelentésnél rájöttem, hogy mi folyik itt.

-         Ti ketten? – kérdeztem értetlenűl – Ti ketten együtt vagytok? Mégis mióta tart ez az egész? Stefan te normális vagy? Ő a feleségem…

-         Akit eldobtál magadtól. – vágta rá Stefan.

-         Nem dobtam el csak…

-         Csak a halálat kívántad. Mégis mit hittél, hogy örökké téged fog szeretni, majd, egy csokor rózsától a nyakadba ugrik? Madie nem az a hülye kis liba, akinek őt hiszed. Neki is vannak érzései, mint egy embernek. – közölte Stefan.

-         Akkor is. Mi a fenét képzelsz magadról öcsi? Ha félre lépek te máris rá veted magad? Míg Madie és én házasok vagyunk köteles azt csinálni, amit mondok…

-         Tessék? Mióta gondolod ezt így? Damon fogd vissza magad légyszíves. Én döntöttem így, mert te voltál olyan kedves és egy másodperc alatt összetörted a bizalmamat feléd. És felnőtt ember vagyok, azt csinálok, amit akarok…

-         Tényleg? Amíg el nem válunk nem lehet másik kapcsolatod, mert az házasságtörés, amit a törvény büntet. Szóval Madeline Salvatore, ha még egyszer meglátlak Stefan közelében, olyat teszek, ami örökké benned marad. – közöltem vele dühösen.

-         Mi? Ezt nem teheted velem Damon. Nem vagy az apám…

-         Csak a férjed, és igenis megtilthatom neked. Még van időtök búcsúzzatok el egymástól, mert soha többé nem fogod Stefan-t látni. – mondtam, majd ott hagytam őket.

(Madie szemszöge)

Damon megőrült. Sőt. Még rosszabb. Elakar szakítani Stefan-tól. De nem fogom ennyiben hagyni. Nem adom fel míg végleg el nem valók tőle, hogy örökre megszabadulhassak tőle. Elég volt.

Hirtelen sírni kezdtem. 

-         Semmi baj. Megoldjuk. – mondta Stefan majd megölelt. – nem hagyom, hogy tönkre tegyen. Nem lesz semmi. Küzdünk egymásért.

-         De nem érted? Damon képes arra, hogy megöljön téged, vagy azt aki közel áll hozzám. És képes arra, hogy a saját fiában tegyen kárt.

-         De nem fogom hagyni. Nem engedem, hogy bántson téged, vagy Danielt. – vágta rá.

-         Nem Stefan, nem. Ezt abba kell hagynunk mielőtt bármi rossz is történne. Féltelek, és nem akarom, hogy ez a vesztedet okozza. Mindennél jobban szeretnék, sőt veled akarok lenni, de ez így nem fair. Nem hagyhatom, hogy bántson. Rájöttem, hogy azt élvezi, hogy nem vagyok boldog. És ez még csak a kezdet. Ismerem, és tudom, hogy van a tarsolyában ennél sokkal rosszabb is. Ezért kell abba hagyni. Sajnálom, de nem akarom, hogy bármi bajod legyen. Nem akarlak elveszíteni. – feleltem, majd zokogni kezdtem. Stefan megfogta az arcomat és azt mondta:

-         Ha te ezt szeretnéd, legyen. De tudnod, kell, hogy nagyon-nagyon szeretlek, és csak egy szavadba kerül, és ott leszek nálad. Segítek mindenben. Én mindig veled leszek, sosem foglak elengedni. És azért teszem most ezt, mert szeretlek, és azt akarom, hogy neked jó legyen. – majd megcsókolt. Utoljára. Szenvedélyes és forró volt a csók. Több volt mint csók. Ebben minden benne volt. Az a sok, minden amit együtt éltünk át, mióta megismertem. Felért a búcsú csókkal.

Lassan elengedett majd, elment. Nem sokkal később Damon jött hozzám.

-         Most boldog vagy? Örülsz? Sikerült teljesen elrontani az életemet. – mondtam, majd ott hagytam. Alig néhány másodpercel később utánam jött.

-         Elmondanád, hogy hová készülsz?

-         Haza. Azaz oda, ahol tavol vagyok tőled….

-         Nem mész sehová. Itt maradsz. Képes vagy arra, hogy összefuss Stefan-nal. Ismerlek már annyira… - közölte.

-         Hát akkor félre ismertél. És képzeld nem fogok vele találkozni. Nem akarom, hogy megöld… - mondtam majd elindultam a kocsimhoz. Nem jött utánam.

Beszálltam majd elhajtottam haza.

Furcsa volt hazamenni az üres lakásba. Stefan hiánya megőrjít már most. Bele se merek gondolni mi lesz később.

Nem bírom. Ez az egész olyan, mint Rómeó és Júlia története. Eltiltottak minket egymástól. Csak hogy itt épp nem a szülők, hanem a férjem, vagyis a volt férjem. Miért nem hallgattam akkor az emberekre? Ők tudták, hogy ez lesz. Megmondták. Nekünk és Damon-nek nem szabadott volna együtt lennünk. Még Daniel se…

Jézusom. Daniel. Mégcsak most jutott eszembe. Igaza van Damon-nek. Nem vagy jó anya.

A telefonom után kutattam. Felakartam hívni, de nem kellett, hisz tudtam, hogy hol van. Victoria-nal.

Kiszaladtam a házból, majd bepattantam a kocsiba, és elindultam Victoriahoz. Először a Lockwood birtokon kerestem.

Felszaladtam a lépcsőn, majd bekopogtam. Tyler nyitott ajtót.

-         Madie? – kérdezte meglepődve.

-         Szia. Vic…

-         Nincs itt. Elköltözött. Nem láttam már egy ideje. – vágta rá egyből.

-         Megtudnád adni az új címét? – kérdeztem egyből. Tyler beszaladt majd egy papír cetlit adott a kezembe.

-         Itt van. – válaszolta.

-          Köszönöm. – mondtam barátságosan, majd visszamentem a kocsimhoz. Victoria haza a Grill utcájában van. Könnyen odafogok találni.

Szerencsém volt, mert pont otthon voltak. Victoria nyitott ajtót.

-         Madie? – nézett meglepetten.

-         Szia. Ugye nem zavarlak? – kérdeztem, majd feltűnt, hogy Victoria hasa már nagyon nagy.

-         Nem. Nem zavarsz. – mondta mosolyogva, majd behívott a lakásba.

-         Victoria ki volt…. Anya? – kérdezte meglepődve Daniel.

-         Szia. Gondoltam meglátogatlak titeket. Remélem nem gond. – feleltem, és Halványan mosolyogtam.

-         Nem dehogyis baj. Hogy vagy? – érdeklődött.

-         Voltam már jobban is. – vágtam rá.

-         Valami baj van? – kérdezte Victoria majd oda lépett és kezét vállamra tette.

-          Damon és én válunk…

-         Csúnyán megbántotta apám. A lényeg, hogy a halálát kívánta anyának. – fejezte be Daniel a mondatomat.

-         És ez még semmi. Elköltöztem a régi lakásunkba, ahol még a szüleimmel éltem. Stefan segített apkolni, meg berendezkedni, és ott maradt nálam éjszakára…

-         Ez komoly? Stefan és te? – halvány mosoly jelent meg az arcán. – te jó ég…

-         Csak ne örülj. Apád kitalálta, hogy amíg a felesége vagyok soha többé nem láthatom Stefan-t. nem lehetek vele...

-         Madie én annyira sajnálom… - mondta Victoria majd megölelt. Később elengedtem

-         Nem kell. Talán, ha hallgatok az emberekre, akkor most nem tartanék itt. Talán még anyám is élne. És nem lenne Daniel. Ez az egy dolog a szép Damon és az én kapcsolatomból. – feleltem, és Daniel hátulról átkarolt. – és nézd. Nem sokára apa leszel. Mennyi időd van még vissza? – néztem Victoria-ra.

-         Nem sok. Az orvos szerint bármelyik pillanatban megszülethet. Alig várom, hogy a kezemben tarthassam. – válaszolta Victoria, majd a hasát simogatta.

-         Emlékszem mikor én is terhes voltam. Életem legszebb hónapjai voltak. És mikor megszületett a fiam… azaz érzés semmihez sem fogható. A legszebb dolog a világon. – vágtam rá.

-         Az. És én is nem sokára megtudom. Végre anya leszek. – mosolygott Victoria.

Még egy kis ideig ott voltam náluk, és beszélgettünk. Régen voltak már ilyen emberi pillanataim. Bárcsak ismét ember lehetnék. Ha Bonnie meg tudné ismételni azt a varázslatot… akkor valószínűleg azért nem műkösött, mert nem Steven volt az apám. De ha Melanie igazat beszél, és ő a rokonom, az ő halálával talán én is újra ember lehetek… talán beleélem magam, de megkell próbálnunk. Muszáj.

Félúton meggondoltam magam. Jobb, ha inkább hagyom az egészet.

Hazamentem, majd lerkatam az autót, és visszamentem a parkba. Kiültem az egyik padra, és magamba szívtam a levegőt.

Az ősz ismét kezdett beköszönteni. A fák levelei sárgulni kezdtek. Észre sem vettem, hogy megy az idő. Túl sok minden történik ahhoz, hogy erre tudjak figyelni. Régen sosem volt ez próbléma.

Egyszer csak felfigyeltem egy különösen jó szagra. Ez nem lehetett más, csakis a vér. Még sosem keltette fel ennyire a figyelmemet a friss vér, de most késztetést éreztem rá, hogy megkósoltjam.

Egy fiatal lánytól jött az illat. Szépen lassan oda sétáltam hozzá, majd leültem mellé a padra.

-         Baj, ha ide ülök? – kérdeztem nyájasan.

-         Nem, nem baj. – felelte mosolyogva.

-         Új vagy itt? Mert még sosem láttalak. – beszélgetést kezdtem. A lány rám nézett, majd megigéztem. – most velem jössz, mert elszórakozunk ketten. Beszélgettünk, mint két régi barátnő.

-         Jól van. Benne vagyok. – mondta majd felpattant. Elindultam hazafelé, és a lány követett. A vacsorám házhoz jön.

(Stefan szemszöge)

Damon a nappaliban üldögélt, és olvasgatott. Odamentem hozzá, és közöltem vele:

-         Mire jó ez neked?

-         Mi? – vágott vissza gőgösen, és még mindig az újságot kémlelte.

-         Miért akarod tönkre tenni Madie-t?

-         Én nem teszem tönkre. Csak megakarom kapni ami megjár nekem. – vágta rá. Kirúgtam az újságot a kezéből.

-         Mégis mi jár meg neked? Az egyoldali szerelem? Te talán szereted, de Madie soha többé nem akar belőled kérni. – közöltem vele dühösen. – hagyd őt békén. Elváltok, te visszakpod a régi életedet, és mi boldogan élünk nélküled.

-         Álmodj királylány. Madie sosem lesz a tied. Mondj le róla. Ő az én feleségem, és soha sem fogom elengedni. – válaszolta, majd felállt a kanapéról és elindult felfelé.

-         Nem tarthatod örökre meg. Ez kínzás. Ha egy csöppet is szereted, elengeded. Ha nem, nem szereted…

-         Hát tényleg nem érted? Kopj le róla. –mondta majd felment.

Így sosem fogom megtörni. Madie-t, meg nem fogom elengedni. Tudom, hogy neki is nehéz. Nem fogom elveszíteni a hülye bátyám miatt. Ha kell harcba szállok vele, és megvédem azt, ami jár nekem. Harcolni fogok Madie-ért.

(Madie szemszöge)

A nappaliban üldögéltünk. A lány a saját problémájáról beszélt, hogy milyen rossz neki az élete. Már kezdett idegesíteni.

-         És apám kijelentette, hogy soha többé nem járhatok Davis-szel. Annyira nem bírom, hogy az már fáj. Legszívesebben megfolytanám néha apámat. Nem tudja, hogy mi a jó nekem. Akkor ott van még a volt iskolám pom-pom csapatának a kapitánya. Valamikor a legjobb barinők voltunk, de mamár a legnagyobb ellenségem. Azt hiszi, hogy ő a…

-         Na most volt elég. – mondtam majd a szemébe néztem. – fogdd be szépen a szádat. Nem bírom elviselni a nyafogásodat. – éreztem, ahogy az arcom torzulni kezdett. megigéztem – azt akarom, hogy ne félj.

-         De, te most bántani fogsz ugye? – kérdezte nyugodtan.

-         Bizony. Megfoglak ölni, mert mindennél jobban szükségem van a véredre. – mondtam, majd beleharaptam a nyakába, pontossan eltalálva az ütőerét. A vére a számba fröccsent, és nem tudtam leállni. Mélyen belemélyesztettem a körmeimet, és a vére ellepte a kezemet. A lány vérét kiszívtam. Mindenegyes csepptől erősebb lettem.

Ahogy végeztem a lány teste a földre esett élettelenűl… ekkor csengettek.

Odaléptem az ajtóhoz.

-         Szia. A barátnőm ide jött hozzád, megmondanád neki, hogy… - az ő nyakára is rákaptam. Behúztam majd az ő vérét is kiszívtam.

Teljesen elvesztettem az önuralmamat. Akkor fogtam fel, hogy mit tettem, mikor a testük a földön feküdt… megtapintottam a pulzusukat, remélve, hogy még élnék.

A kezem remegni kezdett, és bűntudatom támadt. Meghaltak. Én öltem meg őket.

-         Madie. Nem bírom tovább elég volt, hogy…

-         Stefan nem tudom, hogy mi ütött belém. Én csak…

-         Semmi baj. Minden rendben lesz. – felelte, majd megölelt.

-         Nem akartam, én csak… nem tudtam leállni. Megöltem őket. Olyan lettem, mint Damon. Én nem akarok ilyen lenni. – Ekkor ismét megcsapta az orromat valami illat…

(Stefan szemszöge)

Madie felpattant, és az arca elváltozott.

-         Madie, ha most megteszed, soha többé nem fogsz tudni leállni…

-         De olyan, finom… - mondta majd becsukta a szemeit.

-         Tudom, de erősnek kell lenned. Együtt túl leszünk rajta…

-         Nem érdekel semmi, csak az, hogy megkóstolhassam. – szakított félbe. Megpróbáltam lefogni, de lerázott magáról, majd  kirohant az ajtón, és eltűnt. Hiába futottam utána, nem láttam már sehol. Madie gyilkolni fog….