25.
(Damon szemszöge)
Csak néztem Madie élettelen testét, ahogy fekszik az ágyon. Nem lélegzett, de Herold szerint még él. Csak bizonytalan ideig. Nem tudni, hogy valaha felébred-e még, mert kilátástalan a helyzete Madie-nek. Félek egyedül maradok. Félek attól, hogy Madie soha többé nem ébred már, fel. Nem hallom a hangját. Nem ölelhetem át. Nem csókolhatom meg. És a legfájóbb, hogy Daniel soha többé nem ölelheti át az édes anyját. Nagyon félek. Még soha sem féltem ennyire semmitől. Soha.
Lent voltam a konyhában. A nagyablakon bámult kifelé. Ezer, meg ezer kérdés szaladgált a fejemben, amiket nem tudok tisztázni. Nincsenek kész tények, nincsenek válaszok. Egyszer csak Stefan jött oda hozzám, miután elvitte Danielt Elenához.
- Hogy vagy?
- Félek. – feleltem, de nem néztem rá. Egy galambpárt figyeltem a fán. Ránk emlékeztettek.
- Nem kell félned. Madie hamarosan jobban lesz. – próbált nyugtatni Stefan, de tudtuk, hogy ez nem lehetséges. Csak kicsi az esélye.
- Ne add fel a reményt, Damon. Herold azt mondta, hogy ez még nem biztos.
- Tudom. De… ott fekszik, élettelen testel. Nem lélegzik…
- Ne így fogd fel. – szakított félbe. Rá néztem.
- Te, mit tennél? Mit tennél, ha Elena feküdne az ágyon, nem lélegezve? Akkor is ezt csinálnád? Azt hiszem nem. Szenvedek, és ezen csak az segíthet, ha Madie felébred. Semmi más… - elcsuklott a hangom, és levettem a tekintetem az öcsémről
- Igazad van. Lehet én is ezt csinálnám a te helyedben, ha Elenáról lenne szó. De értsd meg ugyan úgy aggódom Madie-ért, mint te. Talán nem lehetne szavad, de aggódom… - elhallgatott. Ismét rá néztem. A padlót bámulta.
- Egy kérdés. Mennyire szeretted Madie-t? – most talán végre választ kapok.
- Eléggé, ahhoz, hogy vele legyek. De Elenánál jobban nem. De szerettem. Volt egy idő, míg azt hittem, talán ő is szeret annyira engem, mint téged. De idővel rájöttem, hogy nem. Még akkor is csak téged akart míg itt hagytad őket. Megtalálta a gyűrűt. Akkor jöttem rá, hogy nekem nincs esélyem veled szemben. Madie szerelme mindennél erősebb irántad. Senkiért nem dobta volna el magától.
Nem válaszoltam. Madie mindig is szeretett. És sosem csalt volna meg. El telt egy perc míg megtudtam szólalni.
- Stefan, mi van ha Madie soha többé nem kel fel? Ha többé nem halhatom a hangját? Ha…
- Ebbe belese merj gondolni. Madie erős lány. Felébred. És újra boldogak lesztek. – Stefan arcán megdöbbentő magabiztosság volt.
Nem szóltam semmit, felmentem a szobába ahol Madie fekszik. A lépcső alján vettem egy nagy levegőt. Majd elindultam.
Letérdeltem az ágy mellé, majd megfogtam a kezét. Jég hideg volt. A bőre hófehér. Az arca sápadt. Annyira fáj így látnom… az én hibám az egész. Csak az enyém.
- Madie. Nagyon szeretlek. Mindennél jobban. Meg kell ígérned, hogy meggyógyulsz. Danielnek nagy szüksége van rád. Sőt nem csak neki. Nekem is. még anyukádnak nem szóltam. Nem tudom, hogy közöljem vele. De megkell ígérned, hogy felébredsz. És örökre együtt leszünk. Mind a hárman. Madie kérlek. Adj egy jelet. Bármit. Nem érdekel mi az, csak legyen. Istenem mennyire hiányzol. Daniel még szerencsére nem tudja. Most Elenánál marad egy ideig.
Hiába beszéltem, nem jött jel. Semmilyen. Meg sem mozdult. Kezdem azt hinni végleg elvesztettem. És nem kapom vissza. Nem élvezheti Daniel vidám pillanatait. Ez annyira önző dolog. Én ott leszek vele, ő meg nem. felültem mellé. A fejét az ölembe raktam. Mint egy gumi baba. Nem reagált semmire. Megijedtem. E telefonhoz szaladtam és felhívtam Heroldot, hogy nézze meg Madie-t.
Másfél óra múlva itt lesz. Idő közben Madie édes anyja is betoppant. A kiabálásra lettem figyelmes.
Leszaladtam a lépcsőn. Madie anyja kiakadt.
- Damon. Hol van Madie? Látni akarom. A lányomat… - elkezdett sírni.
- Fent van a szobába, de inkább ne menjen fel. Most még ne. Madie nincs épp a legjobb állapotban…
- Mi az, hogy nem mehetek fel? Még is csak a lányomról van szó. – szakított félbe és felrohant. Megcsörrent a telefon. Stefan vette fel.
- Mi? ezt hogy érted Elena? Megszökött? De még is hogyan? – ezekből a szavakból kivettem, hogy a fiam Daniel megszökött. Az ajtóhoz rohantam, de mikor kinyitottam, megláttam Danielt. A szemei könnyesek voltak.
- Hol a mami? Apuci a mamit akarom. – zokogott.
- Hé semmi baj. A mami… beteg. de egy ideig nem mehetsz fel hozzá. –
Fentről hallottam Mrs. Roberts zokogását. Leraktam Danielt és felszaladtam. Vissza szóltam Stefannak, vigyázzon Danielre.
- Mrs. Roberts…
- Te csak hagyj engem békén. Nézd meg mi tettél a lányommal! – a nő az ágyon ült és Madie-t a kezeiben tartotta. Mérhetetlenül sírt. Sosem tudtam kiigazodni rajta. Egyszer elmondja mindennek Madie-t, most meg aggódik érte. Itt ül az ágyon, és zokogva szorongatja magához.
- Asszonyom, én nem tettem vele semmit. Madie… beteg lett. – nem akartam elmondani neki, hogy Madie terhes mert így is eléggé ki van idegileg.
- Beteg lett? Tényleg? Valamit nem akarsz elmondani nekem, Damon. – felelte és óvatosan lerakta Madie-t a párnára. – Damon a gyermeked anyja itt fekszik. Ki tudja él-e még vagy nem. Te hogy lehetsz ennyire nyugodt? Damon a lányom haldoklik. Mond el mi történt vele.
Erőt vettem magamon és elmeséltem mindent, Madie vámpírrá változását, hogy Jake mit tett vele. Mrs. Roberts csendben figyelte. Néhol olyan érzésem volt, hogy most kap agyvérzést, vagy szívrohamot. Egyszer kétszer kételkedtem benne, hogy hisz nekem, de valahol bent valami, azt súgta, hogy hisz.
- ezt most nem akarod nekem komolyan mondani. – válaszolta miután befejeztem.
- Sajnos így van. Jake elrabolta, majd valami barátja vámpírrá változtatta. – akárhányszor erről kellett beszélnem, elkapott a gyűlölet, és szívem szerint megöltem volna Jake-t.
- A fiam műve? Az én kisfiamé? Miatta haldoklik a lányom? Mi lett vele? Én nem így neveltem. Hónapok óta nem hallottam róla… - a hangja elcsuklott. Kezdi felfogni, hogy a kicsi fia nem olyan ártatlan, mint amilyennek adja magát.
- Sajnálom. Legfőképp azt, amit Madie-vel tett. – feleltem.
Mrs. Roberts oda ment Madie-hez én meg lementem. Nem sokkal később megérkezett Herold. Felsietett a szobába, majd Mrs. Roberts visszajött. Elköszönt és elment. Biztos felkavarták a dolgok. Én is így reagálnék. Vagy rosszabbul. Nem tudom.
Herold után mentem. Épp vizsgálta Madie-t.
- Mi van vele? – kérdeztem és becsuktam az ajtót.
- Talán jobban lesz. Az élet jelei egyre erősebbek. Ne aggódj. Most már túléli. Ne aggódj.
- Köszönöm. – hálálkodtam majd megöleltem. Közelebbről látva Madie egy kicsit lélegzett. – mit adtál neki?
- Vért. A szokásosat. – felelte miközben bepakolt a táskájába.
- Értem. Nagyon hálás vagyok neked Herold. – közöltem vele, majd lekísértem. Herold csak mosolygott.
- Ez természetes. Madie megérdemli. – felelte
- Tudom. Neked köszönhetem, hogy a fiam a világra jött. Tényleg a baba…
- Elment. Madie ettől vesztette el az eszméletét. – folytatta.
Nem feleltem. Elköszöntünk és elment. Mikor megfordultam, észre vettem, hogy Daniel felszökik Madie-hez.
- Daniel állj meg! – kiabáltam utána. De még gyorsabbra vette az iramot.
Utána szaladtam. Az ajtót bezárta maga mögött.
- Mami? – a hangok kiszűrődtek a szobából. – Mami? Mami hallasz? Miért nem mozdulsz? Hallod?
- Daniel a mama…
- Nem mozog, nem beszél. Apa mi van a mamival? – kérdezte pityeregve.
- Ha beengeded aput elmondom. Rendben? – feleltem. Daniel szót fogadott és kinyitotta az ajtót.
- Sajnálom. Csak beszélni szerettem volna a mamival. – felelte szomorúan.
Leültünk az ágyra. Az ölembe ültettem a fiamat, mire ő megfogta Madie kezét. Némán nézte. – mi a baja a maminak?
- Az anyukád nagyon mélyen alszik. Beteg. De ne aggódj, nem sokára rendbe jön. – nyugtattam, mire válaszként egy hatalmas mosolyt kaptam.
- De jó! Akkor majd megint játszunk és végre elmegyünk kirándulni. Ugye elmegyünk? Még nem ismerem a nagyszüleimet. A nagyit is csak egy pillanatra láttam. Szóltam neki, de nem vett észre. Miért? – ezen kicsit kiakadtam. Amennyire szerette Danielt a nagyanyja most annyira nem foglalkozik vele?
- Tudod mit? Felöltözöl és átviszlek hozzá. Rendben?
- Igen. – nevetett Daniel. Mielőtt kiszaladt a szobából adott egy puszit Madie arcára. A példáját követtem én is. majd megfogtam a kezét, arra várva, talán megfogja. De hiába reménykedtem, meg sem mozdult. De Herold bíztató hírekkel látott el. Madie meg fog gyógyulni. Szerencsére.
Daniel gyorsan felöltözött. Aztán beültünk a kocsiba. Daniel az ablakon nézelődött. Az agyam csak Madie-n járt. Remélem mire vissza érek felébred. Mindenkinek jobb lesz így. Sokkal jobb.
Észre sem vettem, hogy mikor értünk a ház elé. Daniel kérdőn nézett rám. Bólintottam. Ebből értette, hogy megérkeztünk.
- Vajon örülni fog a nagyi? – kérdezte Daniel, mikro már az ajtóban álltunk.
- Igen. Nagyon szeret téged. – feleltem mosolyogva. Becsengettünk. Feltörtek a régi emlékek. Mikor először jártam itt. Mikor Madie és én együtt voltunk.
Mrs. Roberts nyitotta az ajtót. Daniel jobban szorította a kezem.
- Damon? Te mit… - ránézett Danielre. A szemei kikerekedtek a meglepődéstől és megteltek könnyekkel. Magához szorította, és bementünk. Régen voltam már itt. De mikor beléptem nagy meglepetés ért. Jake a konyha szekrénynek támaszkodott.
- Ti mit kerestek itt? – a hangja kőkemény volt, és teli volt gonoszsággal. Én sem voltam tökéletes, de ezt sosem csináltam.
- Danielnek joga van, hogy lássa a nagymamáját. – feleltem ugyanolyan hangnemmel.
- Háh… és hol van a húgom? Ja bocsánat már nem az. Hisz vámpír…
- Jake fejezd be. – szólt közbe Mrs. Roberts.
- Anya hagyd. Ez a mi dolgunk. Fogd magad és a gyerek és indulj fel. – figyelmeztette. Úgy beszélt a saját anyjával, mint egy kutyával.
- Nem hallottál még a tiszteletről? Ő az édesanyád aki…
- A legdrágábbat adta. Igen ismerem ezt a szöveget, csak, hogy ez engem nem igazán érdekel. Teszek rá. És tudod mit? Nem fogok egy büdös vérszopóra hallgatni. Fogd fel. Gyűlöllek. – közölte. Mintha mit sem tett volna. ez ezek szerint hétköznapi dolog nála.
- Igen? a húgodat is? Őt is gyűlölöd? – vágtam rá.
- Őt még jobban. Elárulta saját magát. Halálosan félt a vámpíroktól. Most pedig azzal él. – válaszolta humorosan.
- Nézz magadba. Nem unod még? Madie-ért mindenre képes voltál, most meg a halálba kívánod. Miért változott meg így a véleményed?
- Hogy miért? – vágott közbe hirtelen. – csupán mert megölted Bonnie-t. szerinted miért? Ő volt az életem, és ezzel akartam visszavágni. – egy lépést tett előre felém. Fenyegetően nézett.
- És Bonnie többet ért, mint Madie? Azzal akartál bosszút állni, hogy Madie-t megölöd? Te nem gondolkozol, inkább cselekszel. Nem ártana néha bele nézned a gondolataidba…
- Befogtad? – az övéből egy fatőrt húzott ki azzal közeledett felém.
- Mi van! Most velem akarsz végezni? Előbb harapom át a torkod, míg te egy lépést teszel felém. – feleltem. Nem tudott megijeszteni. Egy hirtelen mozdulatot tett, de én gyorsabb voltam. – én megmondtam.
- Szállj le Jake-ről. – a lépcső áljától jött egy hang. Egy olyan hang, amit régen hallottam. Kathrine. – csak nem meglepődtél?
- Te, hogy kerülsz ide? Hisz megöltelek. – méregettem, miközben azon tanakodtam, nem-e hallucinálok.
- Háhá. Egy kicsit rossz munkát végeztél. Nézz rám élek. És most pedig engedd el Jake-t vagy megölöm a kicsi fiadat. – felelte és a háta mögül előhúzta Danielt.
- Engedd el. Most. Vagy különben…
- Vagy különben? Mit csinálsz? Megölsz? Előbb végzek a fiaddal, mint te velem. Ereszd el Jake-t és a fiadnak nem lesz baja. – fenyegetett. Daniel meg sem mert mukkanni. Annyira félt, hogy remegett. Szívem szerint Kathrine-t ismét megölném, de tartok attól, hogy egy szempillantás alatt végezne Daniellel.
- Rendben. – elengedtem Jake-t. – most te jössz. Engedd el a fiamat.
- Rendben. – felelte majd elengedte. Daniel oda szaladt hozzám. – figyelj kicsim. Szaladj fel a nagyihoz. Mondd neki, hogy vigyen haza titeket, és mondja meg Stefannak nem sokára megyek. Ne aggódjanak. – közöltem vele és a kezébe nyomtam a kocsi kulcsokat. Felszaladt a lépcsőn. Félve ment el Kathrine előtt. Kathrine egy lépést tett előre.
- Tudod Damon, azt hittem, hogy te ennél sokkal okosabb vagy…
- Igen? – szakítottam félbe. – egy idő után rájöttem, hogy játszottál az érzéseimmel.
- Háh. Okos. Még is tévedtem. Nem változtál semmit. Ugyanolyan…
- Hozzám ne érj a mocskos kezeiddel. – hirtelen elkaptam a kezét.
- Wáó. Damon. Ezt nem gondoltam volna. – vágta rá majd az ablak felé nézett. Danielék elmentek. Végre.
- Kathrine mire vársz még? Miért nem ölöd meg? – kérdezte Jake. Eddig nagyon csendben volt.
- Tudod miért Jake? Mert fél. Fél attól, hogy elveszít engem. Még mindig ég benne a vágy, hogy megcsókoljon, de fél megtenni. És, hogy miért? Mert képes vagyok arra, hogy egy óvatlan pillanatban megölöm. Mert tudja, hogy a húgodat szeretem és ezt képtelen elfogadni…
- BEFEJEZNÉD? – egy kicsit kiakadt. Ezek szerint igazam van.
- Nem. nem fogom befejezni. Szenvedj. Úgy, mint én a ,,hamis” érzéseid miatt. – feleltem. Ettől még jobban dühös lett és nekem ugrott.
A falnak dobtuk egymást. Kathrine szinte meg sem érezte. Küzdöttünk. Míg…
- ELÉG VOLT! HAGYJÁTOK ABBA. EZ NEM MEGOLDÁS. – Madie állt az ajtóban. Kathrine a dühtől elöntve neki esett, de Madie felül kerekedett rajta.
- Ez meg hogy…
- Úgy édesem, hogy most már lehetetlen megölnöd. Hallom minden gondolatod. Így mindig egy lépéssel előrébb járok, mint te. – felelte, majd felállt. Kathrine, még a földön feküdt. – Jake jó újra látni. Megölnél engem? Rajta itt vagyok. – Madie hangja kemény volt. Jake beijedt és elrohant. Én nem tértem magamhoz. Madie a földön heverő fatőrt felvette és egyenesen a tápászkodó Kathrine-hez ment.
- Madie mit művelsz? – kérdeztem.
- Megvédem a fiamat. A terve az volt mindkettőnek, hogy megölik. De nem hagyom – felelte és beledöfte Kathrine szívébe a tört. Kathrine úgy esett a földre, mint egy porcelán baba, és ezer darabra tört.
- Madie. Minden rendben? Nem ismerek rád. – közöltem. Ez nem az a Madie akit megismertem.
- Sajnálom Damon. Én már nem vagyok a régi. – felelte majd kiviharzott…
2 megjegyzés:
wowwwww....
nagyon jóóó =)
Köszönöm szépen :)
Megjegyzés küldése