Itt a következő fejezet :) Jó szorakozást :)

26.

(Damon Szemszöge)

Haza szaladtam, megnézni, hátha itthon van Madie.

- Damon Madie…

- Eltűnt. Tudom. Nincs itt? Nem jött vissza? – szakítottam félbe Stefant.

- Nem. nincs itt. – felelte Stefan.

- A francba. Danielék? – kérdeztem lihegve.

- Ők sincsenek itt…

- MI? na ne már… ez… áhh. – feleltem majd kiviharoztam.

Egyfolytában azon járt az agyam amit Madie mondott. ,, Olvasok a gondolataidban”. De még is, hogyan? Mi lett vele? Hogy tett erre szert? Vagy eddig is lappangott benne, vagy csak most kezdte? Édes istenem bár tudnám. Bár itt lenne, hogy megtudjam…

Ekkor a kocsimra lettem figyelmes. Mrs. Roberts a kereket nézte. Odasiettem.

- Mi történt?

- Damon, nem tudom. Defektet kaptunk, vagy nem tudom…

- Hol van Daniel? – szakítottam félbe.

- Bent a kocsiban- hangzott a válasz. Az ablakhoz mentem, majd benéztem. Daniel egy újságot nézegetett.

- Minden rendben volt, mikor eljött tőlem? – kérdezte az asszony.

- Nem… - és ekkor beugrott. Megint elrontottam valamit… annyira aggódtam Madie-ért, hogy teljesen megfeledkeztem Kathrine holttestéről. Nem gyújtottam fel. Akkor is ez lehetett a probléma, mikor először próbáltam megölni.

- Addig meghúzhatnám magam nálatok? – kérdezte, és segítettem kereket cserélni.

- Persze. Ez természetes. Csak nyugodtan. – feleltem.

Elviharoztam. Hirtelen eszembe ötlött, hogy hol lehet Madie. Régen sokat emlegetett egy tisztást. Mindig oda menekült álmában, ha félt.

Bevált. Madie épp a vízesésénél állt.

A táj gyönyörű volt. A víz ragyogott. Madie a tó szélén állt. Az arcképét pásztázta a víztükrön.

Megszólítottam.

- Madie. Kicsim. Mi a baj?

- Menj el. Nem akarok senkit sem látni. Egyedül akarok lenni. – közölte dúlt hangon.

- Madie, kérlek! Mondd el mi bánt. Talán a baba? Herold elmondta? Vagy esetleg valami más? – kérdeztem. Madie egy könnycseppet törölt le az arcáról.

- Igen, elmondta Herold. A baba nem maradt meg. – felelte, már valamivel enyhült a hangja. Ezúttal felém fordult. Közelebb léptem. Felemelte a kezét. – Ne, ne gyere ide. Nem szeretném.

- Miért? Mit tervezel? – kérdeztem aggódva. Madie egy lépéssel közelebb lépett hozzám.

- Semmit. Csak kell egy kis magány…

- Madie… - próbáltam felelni da Madie eltűnt a messzeségben. Ott maradtam egyedül. Kitudja meddig…

Úgy döntöttem, jobb ha otthon várok, hátha haza megy. Mikor beléptem az ajtón Herold épp az emeletről jött le. Rémült arcot vágott.

- mi a baj? Valami gond van? – kérdeztem. Ekkor vettem észre, hogy Daniel és Madie édesanyja is itthon vannak. Végre. Egy gonddal kevesebb.

- Nincs semmi. Miért, mi lenne? – vágott vissza Herold. Most jól jönne Madie ,,képessége”

- Szeretnék veled beszélni. Négy szem közt. Menjünk fel a szobába – közöltem és elindultam fel. Herold kicsit később de követett. Leült az ágyra. Én állva maradtam.

- Itt vagyok. Mit szeretnél? – kérdezte közömbös hangon.

- Mitől lett Madie-nek képessége? Vagy, hogyan? – tértem egyből a lényegre.

Herold egy kis ideig habozott. Közelebb álltam hozzá. A szeméből kilehetett olvasni a megbánást. Tud valamit amit én nem.

- Azt hiszem ez az én hibám. Addig míg te elmentél Daniellel a mamájához, ugye én vizsgáltam Madie-t. Anno kifejlesztettem egy nyugtatót. Kizárólag nekünk, vámpíroknak. Először próbáltam ki. Beadtam neki. Azután, vettem észre, hogy egy teljesen másik injekciót adtam be neki. Olyat, ami mindent felgyorsít és megváltoztat. Madie képességet kapott. Erősebb lett. Így már szinte lehetetlen lesz megállítani.

- Te normális vagy? – förmedtem rá. – Mi a fészkes fenét csináltál?

- Damon én nem…

- Ne kezdj mentegetőzni. Egy kész idióta vagy. Hogy…áh… - kirohantam. Herold hirtelen elkapta a kezem.

- Sajnálom. De megvolt rá az okom…

- MI? – kérdeztem értetlenül. Herold a szemebe nézett, mély levegőt vett, majd folytatta.

- Mikor megláttam Madie-t… olyat éreztem, mint még soha senki. Mióta megismertem csak rá gondolok. Életemben nem gondoltam vola, hogy még valaha is fogok ilyet érezni. De Madie kihozta belőlem. Az életemet is odaadnám érte. De tudom, hogy te szereted és…

- Ezért tetted vele azt amit tettél. És Madie az enyém jobb ha…

- Ha mi? Mi van ha talán, egy kicsit is tetszem neki. Vagy érez valamit irántam. – gúnyolódott.

- Még a gondolatot is hessegesd el a fejedből. – közöltem vele a dühtől összeszorított foggal. – Madie téged sosem fog szeretni.

- Ezt csak ő döntheti el. Nem te. – közölte és elviharzott. Nagyon dühös lettem. Életemben nem mertem volna gondolni, hogy Herold beleszeret az én Madie-mbe. Hihetetlen.

Időközben beesteledett. Madie még nincs sehol. Ajtócsukódást hallottam. Odarohantam az ajtóhoz. Herold jött vissza. Persze…

- Minden rendben? – kérdezte.

- Igen. minden. Madie még nincs itthon, Nem tudom hol van, te szerelmes vagy belé és még azt sem mondtad el mik a következményei Madie gyors fejlődésével kapcsolatban. – zúdítottam a nyakába

- Oh. Szóval most beszélsz velem. értem. – közömbösen válaszolt. Leültünk a kanapéra. Majd Herold beszélni kezdett. – szóval a következmények érdekelnek? Akkor felkell készítenem a legrosszabbra. – lefagytam. mégis milyen rosszra? Herold folytatta – Madie már nem fogja beérni állat vérrel. Erre egy idő után ő is rá fog jönni…









(Madie szemszöge)

Már vagy az ötödik szarvasnál tartok, de még is gyenge vagyok. Mi történik velem? Nem értem.

Embereket hallottam az erdőben. Majd, mintha valaki megbotlott volna. egy hatalmas sikítás és… mennyei illat. Nem kellett hozzá nagy tudomány, hogy rájöjjek, ez ember vér. Az illata csábít. A torkomat marta. A kezem ökölbe szorult, és támadó állásba helyezkedtem. Nem bírok uralkodni magamon. Félek, hogy megölöm azt az embert.

Hirtelen azon kaptam a fejem, hogy a torok égés csillapulni kezdett. Rájöttem. Megöltem egy embert. És a vágy még erősebb lett. Még ölni akartam. Ember vért akartam inni.

De nem. nem tehetem. Segítségre van szükségem. Haza kell mennem. Damon és Daniel már aggódnak értem. Muszáj haza mennem. Nem okozhatok másoknak bajt. Elég ez az ember is.

Gyorsan mélyre ástam, ahogy Damon mesélte, és elszaladtam.

A fák egy csíkban olvadtak össze és két perc múlva már otthon voltam.

Az ajtó előtt álltam. A kezemet a kilincs felé emeltem. Ugyanazt az érzést éreztem miután megtudtam Damon titkát. Miután előszört tétem vissza azután. A kezem remegett. Mi van ha a saját fiamban teszek kárt? Vagy Elenában? Azt nem élném túl…

A kilincs megmozdult. Én lefagytam. Az ajtó kinyílt. Megijedtem. De nem mozdultam onnan.

Damon nyitott ajtót. Mikor meglátott a dühös tekintetből egyszerre lett nyugodt é boldog.

- Madie! Kicsim! Hol voltál? – kérdezte miközben magához ölelt.

- Egyedül kellett lennem. – feleltem megkönnyebbülve.

- Annyira aggódtam. – közölte majd a két keze közé fogta az arcom.

- De semmi bajom sincs lá….

- Mami! – Daniel hangját hallottam, és mikor a hang irányába fordultam a fiam rohant hozzám. Egyből a nyakamba. Daniel sírt.

- Édesem. Semmi baj. Anya már itt van. Csst. – nyugtatgattam. Olyan jó érzés volt átölelni

- Most már itt maradsz? – kérdezte könnyes szemekkel.

- Igen kicsim. Itt maradok veled. Anyu most már veled marad. – feleltem és Daniel ismét hozzám bújt egy mosoly kíséretével.

- Madie? – a házból egy régen hallott aggódó hangot hallottam meg. Damon elállt előlem. Anyám volt az.

- Anyu? – kérdeztem meglepődve. A szemei könnyesek voltak. Leraktam Danielt és bementem hozzá. Anyu szorosan magához ölelt. Ha nem lennék vámpír talán megfojtott volna. de jól esett. Nagyon ritkán ölelt meg. És ha meg is ölelt, nem ilyen szinten. A kezei reszkedtek.

- Annyira aggódtunk érted kicsim. Minden rendben van? – közölte és végig vizsgált.

- Igen. minden rendben csak egy kis egyedül létre volt szükségem. – feleltem. Anyu arcán a megnyugvás tükröződött már.

- Madie? – Herold hangját az emeletről hallottam.

- Szia. – feleltem közömbösen.

- Mi van te haragszol? – kérdezte értetlenül.

- Még csodálkozol? Mindent elrontottál. Direkt csináltad az egészet. És meglett a következménye. Azt hitted nem vagyok magamnál? Minden egyes szavadat hallottam. Nem lett volna egyszerűbb a szemembe mondani, hogy mit érzel? Nem?

- Miről van szó? – szakított félbe Damon. Dühösen nézett Heroldra. Jogosan

- Daniel! Gyere felmegyünk fürdeni. – szólalt meg anyu. Felmentek Herold meg lejött.

- Szóval? – Damon ingerült volt. a kezeit ökölbe szorította. Oda léptem mellé és megöletem. Ettől kicst enyhült a szorítása, de még mindig kemény volt.

- Mivel te is rájöttél, hogy szeretem Madie-t, így elhatároztam…

- Hogy megölöd a gyerekemet. – vágtam közbe. Gyűlölöm, ha köntörfalaznak.

- Mi? te megakarod ölni Danielt. – Damon egy hirtelen mozdulatot tett Herold felé. Én visszafogtam

- Nem Danielt. – feleltem. Damon rám nézett. Egyszerre düh és fájdalom volt olvasható a szemében.

- Miért tetted Herold? Miért? – kérdezte Damon összeszorított foggal.

- Nem akartam, hogy még több szál fűzzön titeket egymáshoz. Danielét nem tudom, így arra gondoltam, hogy megteszem a kicsivel…

- Te szemét.

- DAMON HAGYD! – kiáltottam, és reménykedtem, hogy Daniel nem ijed meg tőlem.

- Nem hagyom! Megölte a lányomat vagy a fiamat. És ezt hagyjam? – Damon roppant dühös lett.

- Ne tedd. Ne csináld. Sokkal rosszabb lesz neki, ha hagyjuk, hogy ezzel éljen. Neked meg csak nehezebb lesz. Mert megöltél valakit. Legyen az akárki. Gondolj magadra. – közöltem vele, majd egy gilkos pillantást vetett Heroldra.

- 4 percet kapsz, hogy összepakolj és elhúzz innen a büdös francba. – közölte vele Damon.

- Rendben. – Herold eltűnt.

Nem sokkal később már a bőröndjeivel állt lent a nappaliban. Ránk nézett majd köszönés nélkül elment.

- Kis szemét. – még jó pofizni is akart.

- Hé. Nyugi. Ne bosszantsd fel magad. Rendben? – megöleltem. Egy nagyot sóhajtott.

Anyu egyedül jött le az emeletről.

- Daniel? – kérdeztem talán túlságosan is aggódva.

- Fürdik. Mi történt az előbb? – kérdezte. Lefelé menet megbotlott. Legurult a lépcsőn és beverte a fejét… csupa vér lett…

Damon észre vette, hogy reagálok.

- Madie. Indulj le a pincébe most! – közölte. Én csak anyám vérző fejét néztem. A vér illata ínycsiklandó volt… Majd hirtelen…