37.
Körülöttem minden, gyönyörű napsütésben ragyogott. Egy szigeten voltam. A tenger gyönyörű kék, a homok hófehér. A szellő lágyan simogatja a bőrömet, és az arcomba fúj néhány hajtincset. Ismét embernek éreztem magam. Felnéztem az égre, és egy felső sem takarta el előlem a kék eget. Elgondolkoztam, hogy már nagyon régen voltam ilyen emberi pillanatban. Mióta ide költöztem Mystic Falls-ba minden teljesen megváltozott. Igazából örülök neki, mert megismertem Damont és olyan felejthetetlen pillanatokkal örvendeztetett meg, amikért érdemes élni. De vannak olyanok amiket jó lenne elfelejteni. És életem eggyik legszebb dolga, Daniel. Ő a mindenem. Ő az akiért oda adnám az életemet, csak hogy megmentsem.
A kezemet ekkor hirtelen megfogja egy idegen kéz. Kis idő múlva rájöttem, hogy nem egy idegen volt az. Hanem anya.
- Sajnálom. Nagyon sajnálom. – mondtam, mire ő megsimította az arcom a másik kezével.
- Neked nem kell semmi sem sajnálnod. Nem a te hibád. Nem miattad haltam meg. Egy meggondolatlan dolog volt. Ne hibáztasd magad. – mosolyogva mondta.
- De Damon elmesélte mit mondtál Stefannak és…
- Ismersz. Vannak, vagyis voltak őrültségeim. Voltak, hogy olyanokat mondtam, amit nem kellett volna. Ez az egész miattam volt. Mert féltékeny voltam apátokra, amiről végképp nem tehetsz. Ha rám hallgatsz, ezen, nem gyötröd magad. És ha Jake is ezt mondogatja, mond neki, hogy üzenem, fejezze be, mert beültetem a sarokba, mint mikor kicsi volt. – az utolsó mondaton egyszerre nevettünk fel. Anya megölelt. – most már itt az ideje, hogy menjek…
- Ne, várj. Még ne menj el. Nem akarom. Maradj még. – szóltam miután elengedte a kezem és az arcom. – szükségem van rád.
- Nem. már többé nincs. Felnőttél. Már a magad útját járod. Van egy csodálatos fiad, akit szeretsz. Én mindig veled leszek. És tudod hol? – költői kérdésén kicsit mosolyogtam majd rávágtam:
- Itt bent. A szívemben.
- Bizony. Ha valakit igazán szeretsz, sosem fogod elfelejteni. – mondta majd felállt. Reflex szerűen én is követttem. Megfogta a két kezem, majd egymásra néztünk.
- Nagyon fogsz hiányozni. – mondtam és éreztem, hogy könnycseppek jelentek meg a szememben.
- Ne sírj mert vége lett. Örülj, hogy…
- Megtörtént. – befejeztem a végét. Anya erre mosolygott.
- Büszke vagyok rád. Büszkébb, mint valaha. – ahogy ezt kimondta eszembe ötlött, hogy talán soha többé nem kérdezhetek rá, hogy miért volt velem mindig más, mint Jake-kel.
- Anyu, mielőtt elmész, szeretnék kérdezni valamit.
- Mond. – mosolygott és megsimogatta az arcomat.
- Mindig úgy éreztem, hogy Jake fontosabb neked, mint én. Ez tényleg így volt? – a kérdés hallatán anya sóhajtott egyet majd végre megkaptam a választ.
- Tudom, amikor kiderült, hogy megint terhes vagyok, én nem igazán akartalak megtartani, de apád mindennél jobban akart. És mivel apádat nagyon szerettem, így boldoggá akartam tenni. Ahogy jött az idő, hogy megszüless, egyre jobban utáltam a gondolatot. Fájt, hogy ahelyett, hogy én lennék boldog, a férjem boldogságát választottam. Majd eljött a pillanat, mikor kibújtál. Azt hiszem sosem voltam olyan boldog. Abban a pillanatban, mikor megláttam a kis arcodat, egyből beleszerettem a gondolatba, hogy ismét gyerekem született. Majd később rájöttem, hogy csak beképzeltem magamnak. Ahogy telt az idő ismét el távolodtam tőled. Ha sírtál, mindig apád vett fel. Ha tele raktad a pelenkát, mindig apád rakott tisztában. Aztán mire 1 éves lettél, már végképp apád gondoskodott rólad. – ahogy elmesélte anya, látszott rajta, hogy megkönnyebbül. – sajnálom, hogy ezt tettem veled.
- Semmi baj. A lényeg, hogy nem dobtál el magadtól. És felneveltél. – már nem bántott a dolog.
- Akkor változott meg minden, mikor Daniellel terhes lettél. Megrémültem, mert sosem beszéltem neked ilyesmiről. Féltem, hogy valami butaságot eszelsz ki, ami hatalmas hibához vezet majd. De te bebizonyítottad, hogy igen is megállod a helyed. A lehető legszörnyűbb dolog történt veled, mert Damon akkor ott hagyott, és egyedül maradtál a fiaddal. Ez minden nő rémálma. És én rátettem egy lapáttal. Majdnem elszakítottam tőled, csupán mert megbántam mindazt amit veled tettem, és nem neveltelek fel. Akkor csak az járt a fejemben, hogy majd megmutatom az életnek, hogy igen is képes vagyok felnevelni egy gyereket. De akkor nem gondolkoztam, és egyből cselekedtem. Amit rosszul tettem. – anya hangja elcsuklott. Még sosem beszélt velem ilyen őszintén és nyíltan. – hidd el, ha bármit is jóvá tehetnék megtenném. Már többé nem akarok rosszat neked.
- Te sosem okoztál rosszat. Csak beakartad bizonyítani magadnak és mindenkinek, hogy jó anya vagy. Mikor elvetted tőlem Danielt, ráébresztettél, hogy butaságot csináltam. De nem tudtam, hogy Damon teherbe ejt. Egyikünk sem sejtette. Te csak meg akartál óvni. – mélyen a szemébe néztem. Ő a földet bámulta, és leperegtek előtte ezek a képek. – de tudod, mit? Már nem számít. Az utóbbi időben, jó lett a kapcsolatunk és ez mindent megváltoztatott. És felejtsük el a múltat. Az megtörtént. – anya végül rám nézett majd mosolyogni kezdett.
- Igazad van. Felejtsük el. Nem akarok szomorú búcsút. – mondta majd letörölte a könnyeit.- de most már mennem kell. itt az ideje.
- Vigyázz magadra. – mondtam, majd elengedte a kezem.
- De te még jobban. – felelte, majd egy lépést hátrált.
Ekkor anya eltűnt, én meg felébredtem. Damon a karjaiban tartott és az arcomat nézte.
- Szia. – köszöntött egy mosollyal.
- Szia. – válaszoltam majd felültem. Meglepődtem, mert Alex arca tekintett vissza rám.
- Szia Madie. – mosolygott.
- Ti miben mesterkedtetek? – kérdeztem és megvakartam a fejem, gondolkodást imitálva.
- Anyukád üzenetét hoztuk el. – válaszolt Alex.
- Akkor nem csak egy álom volt. – jelentettem, és egy megkönnyebbült mosoly jelent meg az arcomon.
- Igyekeztem természetesebbé tenni a helyet. – válaszolt Alex és becsukott egy nagy könyvet.
- Az mi? – kérdeztem majd ránéztem a válaszát várva. Alex kicsit habozott.
- Ezt Grimor-nak hívják. Ez segíti a boszorkányokat.
- Eddig még nem volt nálad, vagyis még nem láttam… - Damont - a hangjából kivéve- frusztrálta a dolog. Bevallom engem is egy kicsit de nem érdekelt.
- Na jó lemegyek apához. – mondtam majd kiugrottam az ágyból. Damon és Alex bambán bámultak. Talán nem fogták fel? Aztán tapsolni kezdtem – hé, mi lesz? Hopp-hopp, kifelé! Öltözni szeretnék. – azzal mindketten egyszerre megmozdultak az ajtó felé.
Az agyam egyfolytában az álmomon járt. Nagyon furcsa volt. de legalább megtudtam az igazságot, és azt is, hogy mindent megbánt. Valahogy most könnyebbnek érzem magam.
Miután felöltöztem leszaladtam a konyhába. Daniel, Victoria Damon és Caroline a konyhában tüsténkedtek. Aztán észre vettem egy régi ismerős arcot. Apa legjobb barátját, John bácsit.
- Hát nini. Csak nem Madeline? Te jó ég, hogy megnőttél – üdvözölte John bácsi, kitárt karokkal.
- John bácsi de jó újra látni. – feleltem majd megöleltem. Az illata elképesztően finom volt. azt hiszem az arcom eltorzult, mert apa ijedt tekintettel nézett rám. Vártam még néhány másodpercet, majd elengedtem.
- Nagyon szép lettél. – felelte miközben jó alaposan végig nézegetett.
- Nem, dehogy is… én sosem voltam szép. – legyintettem majd Damon megköszörülte a torkát.
- Kicsim, ugye nem bánod, hogy a barátaidat is meghívtam? – értettem apát. Daniel John bácsi előtt csupán egy barát.
- Nem, dehogy is. – mosolyogtam, majd kivettem a konyha pulton lévő tálból egy szelet uborkát majd elrágcsáltam. Furcsa íze volt.
- Madeline édes apád bemutatta a párodat. – azt hittem félre nyelek a meglepetéstől. Damon és én már nem vagyunk egy pár.
- Tényleg? – kérdeztem és hátra fordultam, hogy ránézzek apára. Szúrós tekintete produkáltam.
- Bizony. Öhm mióta is vagytok együtt? – John bácsi kontrázott.
- Már két éve. – vágta rá Damon. Basszus. Így elment az idő? Nekem csak egy évnek tűnt. De ha úgy vesszük Daniel elméletileg 2 éves lesz…
- Akkor szerencsések vagytok mindketten. – vágta rá John bácsi.
- Igen. a szerelem mire képes ugye? – Jake is beszállt. Szuper. Valaki esetleg még?
- És terveztek közös jövőt? Tudjátok, gyerekek házasság stb.? – miért nem akar John bácsi leszállni a témáról?
- A gyerekről már volt szó. – a választ most Daniel adta meg. – legalább is Damon nekem ezt mondta.
- Hát igen. szeretnénk de az még messze van. – válaszoltam. Apa felszisszent a konyhába és egyből oda szaladtam. – minden rendben?
- Csak megégettem a kezem. – válaszolta majd a csap alá tartotta a kezét.
- Mindig te mondtad, hogy sose csupasz kézzel vegyem ki a sütőt. – viccelődtem majd kicsit oldalba böktem.
- Igen. de öregszem. Senki sem lest fiatalabb. – válaszolta apa, mire Damon elfojtott egy nevetést.
- Madie, kérlek hozd ide a tányérokat. Meg kéne teríteni. – szólt Caroline.
- Rendben viszem – feleltem majd oda táncikáltam a szekrényhez, ahol a tányérok voltak.
- Hol voltál? rég láttalak. – suttogtam.
- Sajnálom, de voltak gondjaim. – válaszolta Caroline.
- Madie! Mi felmegyünk az emeletre. Megmutatom Johnnak a ház többi részét. – szólt apa.
- Jól van. – mondtam majd mosolyogtam. – mi történt? – kérdeztem Caroline-tól.
- Majdnem megöltem a nagyapámat… - megállt bennem az ütő…
- De hogy…
- Szobafogságot kaptam, mivel nem értem haza időben. – Hadarni kezdett- Persze, anyámnak megkellett jelennie. De ez semmi. A nagyi persze tiltakozott az ellen, hogy szobafogságot kapjak, de nagyapa, és anya összefogtak. De a legdurvább, hogy az előtt csak két napja ettem… egyik este jön fel nagyapa és beszélgettünk… tudod sajnálom, nem így akartam, többet nem lesz és társai… majd megölelt és az illata… - Caroline fintorgott egyet a gondolattól. – egyszerűen finom. Egy hajszál választott el attól, hogy megöljem a saját nagyapámat. – Caroline már nem hadart annyira, mint az elején.
- Hé semmi baj. - a vállára tettem a kezem, hogy megnyugtassam – tudod, ez velem is előfordul néha napján. Például ma is, mikor John bácsit megöleltem. És hidd el nekem is nagyon nehéz megállnom, hogy ne essek bűnbe.
- Még olykor nekem is nehéz megállni. – Damon szólalt meg a hátam mögül.
- Rólad ezt nehéz elképzelni. – vágta rá Caroline. Damon ártatlanul felemelte a kezeit, majd kiment az udvarra.
- Elena tegnap felhívott és elmesélte mi történt. – azt hittem ez elkerülhető lesz, de amint látom nem szabadulok meg ettől a témától, egy ideig.
- Igen. kiderült, hogy Damon még mindig Elenát szereti jobban…
- Sajnálom. Figyelj ne hidd azt, hogy most Damon védelmébe szállok, de ahogy rád néz… olyan… más. Mármint úgy értem, hogy a pillantásán is látszik, hogy védelmez. Figyeli minden mozdulatodat, és ha esetleg bajba esnél, ő máris ott terem, hogy megvédjen. – Caroline-nak igaza van. Damon még mindig szeret. Kinéztem az ablakon, és a tekintetem Damon arcára szegeződött. Nem tudom miért akartam abba hagyni a kapcsolatunkat. Ő is szeret, meg én is szeretem.
Nem szóltam semmit, hanem egyből kimentem az udvarra. Damon és Jake beszélgettek, mint két jó barát.
- Damon beszélhetnénk?
- Persze. – válaszolta Damon.
- Akkor én most megyek. – mondta Jake majd belépett a házba.
- Minden rendben? – kérdezte Damon, de nem lépett közelebb, mint eddig.
- Igen… nem… vagyis… - nem találtam szavakat.
- Velem mindent megoszthatsz. – most lépett közelebb Damon és megfogta a kezem. Most az egyszer nem húztam ki az övéből a kezem. Egy kis ideig csak néztem a kezeinket.
- Tudom. és azt is, hogy rád mindenben számíthatok. – válaszoltam majd a szemébe néztem.
- Igen, jól mondod. – mosolygott.
- De én ezt elutasítottam. Csupán mert, egy olyan ténynek hittem, amit magam is tudtam. Csak azért akadtam ki, hogy ezzel elfoglak veszíteni,és Elenával boldogak lesztek…
- Semmi baj… - szorosan magához szorított. – nem fogok együtt lenni vele. Itt vagytok Daniellel. Más már többé nem számít. Rendben? – Az arcom a keze közé fogta.
- Meg tudsz nekem bocsájtani? – Damon arcán megkönnyebbülés látszott.
- Persze. Neked mindig. Örökké. – felelte majd megölelt. Olyan jó érzés volt. életem szerelmét visszakaptam. Most már minden rendben lesz.
- Szeretlek. – mondtam, s megcsókoltam.
- Khm… - John bácsi zavart meg minket. – bocsánat, de apád, már szeretne reggelizni.
- Semmi baj. Megyünk. – mondtam majd megfogtam Damon kezét. Ekkor Damon telefonja megcsörrent. Jobbnak láttam, ha inkább kint hagyom.
- Összeilletek. – oldalba bökött John bácsi.
- Igen, sokan mondták már. Szerintem csak a véletlen műve. – viccelődtem.
- Na jó akkor itt az ideje reggelizni. – mondta apa. Leültünk az asztalhoz. Már mindenki ott ült, egyedül Damon hiányzott. Már neki álltunk enni, mikor apa megkérdezte.
- Kicsim. Hol marad ilyen sokáig Damon?
- Nem tudom, egy perc és jövök. – azzal udvariatlanul felálltam és kimentem az udvarra. Damon pont akkor rakta le a telefont.
- Ne haragudj szívem. – bocsánatkérő mosolyt tolt a képére.
- Mi történt? Feldúltnak látszol - rátértem a lényegre.
- Egy kicsit. Ashley köszönés nélkül eltűnt. Egy órával azután hívta fel Stefant, miután elment. – Damont nem dobta fel a hír, pedig nem voltak valami jóban.
- Nem mondta miért? – kérdeztem.
- Nem. csak, hogy ne aggódjanak, minden rendben. Nem mondom kivannak segítve… - ekkor beugrott valami.
- Figyelj. beszéltem Katherin-nel. Megakar változni, és visszaakarja kapni a lányát. Nem gondolod, hogy együtt mentek el?
- Ez furcsa. Mikor beszéltem Ashley-vel mondta, hogy örülne ha az anyja vissza jönne.
- Akkor megvan a válasz. – mosolyogtam
A reggeli jól sikerült, és John bácsi egész estig maradt épp úgy, mint Damon. Sokat beszélgettünk ketten és sétálgattunk a tengerparton.
Leültünk a meleg homokba, és hagytuk hogy a szellő elfújja addig minden gondunkat. Akkor csak ketten voltunk. Senki más. Nem voltak problémák, sem idegesítő tényezők. Csak ketten.
- Olyan szép itt. – szóltam és mélyen beleszippantottam a levegőbe, hogy jobban érezzem a tenger illatát.
- Az, de én tudok egy sokkal szebbet. – válaszolta Damon, majd rám nézett.
- Ne, kérlek. Ez a hely ezerszer szebb, mint az én rusnya arcom. – amint kimondtam Damon ellökött és háttal belenyomott a homokba. Közben szakadtunk a nevetéstől.
- Na ide figyelj Mrs… - majd elhallgatott. Segített felállni majd leporolta a hátamat.
- Mi a baj? Miért hallgattál el? – megrémített, hogy ezzel fogja elrontani ezt a gyönyörű pillanatot. De ekkor meglepetés ért.
- Mrs. Roberts. Itt ezen a helyen örök hűséget fogadok önnek. Szívem és lelkem csak az öné. Lépten nyomon követni fogom minden egyes kívánságát, és amit lehet örömmel fogok teljesíteni. De ehhez csak egy választ várok cserébe a következő kérdésre. Hozzám jönne feleségül? – majd letérdelt elém és kinyitott egy kis fekete dobozt. A gyűrű közepén egy hatalmas lila kő volt, körülötte sok apró kis csillogós kő. Alig jutottam levegőhöz, de a választ tudtam.
- Mr. Damon Salvatore. Örömmel leszek az ön felesége, míg a halál el nem választ. – reméltem, hogy nem mondok nagy hülyeséget. Régebben sok régi módi filmeket néztünk.
Damon felhúzta a kezemre a gyűrűt. A kezem kicsit remegett hisz még nem történt meg velem ilyesmi. Sosem vágytam esküvőre. Mindig úgy gondoltam, hogy ez csak egy darab papír és ha valakit igazán szeretek nem kell semmiféle papír.
Ezután hazamentünk. Ekkor már besötétedett, és John bácsi már haza indult.
- Hát srácok jó volt ismét itt lenni veletek, bár nem volt teljes a család… - mindenki tudta, hogy John anyura érti. Anyu nagyon szerette John bácsit. Igaz néha az agyára ment, de nagyon szerette.
- Hidd el John bácsi, anyu örült volna ha itt lát téged. Te is tudod mennyire szeretett…- a hangom megbicsaklott. A régi szép emlékek elém tárultak és lelki szemeim előtt láttam mindent.
- Tudom. na de megyek, mert időre kikell érnem a reptérre. Rockland kicsit messze van. De ígérem, hogy még látlak titeket.
- Mi is reméljük. – válaszolta apa, majd mikor John beszállt a taxiba becsukta utána az ajtót.
Megvártuk még teljesen eltűnik a szemünk elől majd bementünk a lakásba. Damon megkért mindenkit, hogy menjen a nappaliba, mert nagy bejelentése van. Én rámosolyogtam, hisz életem egyik legcsodásabb pillanata volt. Daniel és apa leültek a kanapéra, és Jake pedig a karfára. Mi az asztal elé álltunk, és megfogtuk egymás kezét.
- Szóval, míg mi elmentünk Madie-vel sétálni, eszembe jutott, hogy már elég régóta együtt vagyunk és épp itt volt az ideje a dolognak. De nem csak ezért. Hanem mert egyszerűen imádom. Minden perc amit vele tölthetek öröm számomra. Mikor ránézek tudom, hogy ő az akit örökre akarok, és örökké, minden reggel az ő arcát látom meg előbb. Életem egyik legcsodásabb dolga volt, mikor megismertem. Aztán megajándékozott egy kisfiúval, aki már nem is annyira kis fiú. – ekkor elmosolyodott. – szóval megkértem Madie kezét ma délután, és szeretném kérni az apai áldást. – miután befejezte apa felállt. Közelebb lépett hozzánk majd azt mondta:
- Egy feltétele van. Ha bármivel megbántod a lányomat, esküszöm, hogy fakarót szúrok a szívedbe. – aztán megölelte és megveregette a vállát. – üdv a családban Damon.
- Hát ezt sosem hittem volna rólad, húgi. Te, mint feleség… hát ez olyan, mint ha egy vámpír és egy vérfarkas szerelmes lenne. – ha ő azt tudná. Ekkor félig ránéztem Danielre.
Mindenki megölelt mindenkit. Elmondták jó kívánságaikat és a többi. Az egészet a csengetés zavarta meg. Daniel nyitotta ki az ajtót. Megsem lepett mikor bejöttek Victoria-val.
- Apa, anya. – Daniel idegesen nézett ránk.
- Valami baj van, Daniel? – kérdezte Damon.
- nem semmi sincs. – vágta rá Victoria.
- Téged ismerlek. Te voltál az aki megmentett Katherintől. – közölte Damon és az ujjával a lány arcára mutatott.
- Igen. Jó a memóriád. – vágtam rá.
- Szóval azt szeretnénk mondani, hogy Victoria és én hivatalosan is egy pár vagyunk. – ha lenne pulzusom akkor most az egekig szaladt volna.
- És ezzel mi a baj? – Damon értetlenül nézett.
- Hát csak annyi, hogy Victoria vérfarkas… - ekkor Damon megdermedt. Csak bámult ki a fejéből. Egy kis idő múlva elengedte a kezem, majd az arca eltorzult. Jake megijedt tőle épp úgy, mint Daniel, aki védelmezően Victoria elé állt.
- Daniel állj félre… - szürte ki a fogai közül. Ekkor meglepetésünk re Stefan állított be.
- Mi a fene folyik…
- Stefan kérlek vidd arrébb Daniel. Mi a lánnyal kint elintézzük. - közölte Damon nagyon dühösen. Megfogta a lányt a nyakánál fogva, majd így vitte ki.
Damon mélyen belenézett Victoria szemébe, míg a torkát szorította. A lány rémülten bámult rá. Daniel szinte düh rohamot kapott, hogy bántják az a lányt akit szeret. Én is közeledtem ahhoz, hogy megőrülök. Sosem szerettem, ha Danielt szenvedni láttam. Most meg főleg. Tudom milyen érzés, ha elakarnak szakítani attól akit mindennél jobban, szeretsz.
- Hagyd abba. Apa ne bántsd. - Daniel torkaszakadtából kiabált.
- Nem. Egy vérfarkassal nem állunk össze... - vágta rá Damon, és még mindig nagyon szorította a lány nyakát.
- Damon elég volt! - kiáltottam de Stefan visszarántott.
- Nem. Nem elég. Értsd már meg. - válaszolta. valahogy kiszabadultam Stefan kezéből. Oda rohantam Damon és a lány közé. Victoria-t eltoltam, Damon lefagyott.
- Nem érdekel. Daniel szereti a lányt. Én szeretem a fiamat, ha te is szereted, nem bántod Victoria-t. - Damon erre nem tudott mit mondani. Fogta magát és dühében eltűnt. Victoria a falnak dőlve zokogott és Daniel vigasztalta.
- Köszi, anyu. - nézett rám hálásan.
- Nem kell köszönnöd. Apádnak igaza van. Ez veszélyes játék. – közöltem vele majd felmentem az emeletre. Fél füllel hallottam még, ahogy Victoria zokogott. Ebből véres harc lesz, az már biztos…
1 megjegyzés:
sziaa:D
nagyon jó let:]
örülök,hogy végre kibékültek:]
Remélem a végén béke lesz Victoria és Damon között:]
Annyira aranyos volt Damon:)
várom a kövit
puszii
Megjegyzés küldése