Sziasztok. A 39.-ik fejezet megérkezett.

JÓ SZÓRAKOZÁST!

39.

- Mi? – meglepetten kérdeztem. Alex vett egy nagy levegőt majd elmondta

- Katherine-nek, mielőtt vámpír lett, született egy lánya. Tehát rokonok.

- Nem az nem lehet. Én nem… - mindketten a hang irányába néztünk. A folyosóról Madie hangját hallottam. Oda mentem hozzá.

- Madie semmi baj. Minden rendben. – mondtam és magamhoz szorítottam.

- De van még valami. Ami talán jobban fájhat. Téged, ugyanúgy, mint Elenát, örökbe fogadtak. – Amint kimondta Alex, Madie lélegzete elállt.

- Hogy mi? – kérdezte.

- Sajnálom. Megfogattam Katherine-nek, hogy sosem fogom elmondani neked, de nem tudtam tovább tartani. – közölte Alex.

- Mégis milyen rokoni kapcsolat van köztünk? – a hangja remegett. Madie lassan felállt, és Alexre bámult.

- Köztudott, hogy egy vámpír nem lehet terhes. Katherine-nek ezt kétszer sikerült megcáfolnia. Nem tudom, hogyan. Az egyik lánya te vagy, míg a másik Ashley, akit te is ismersz

(Madie szemszöge)

Édes istenem. A legnagyobb ellenségem az igazi anyám. Rémálmomban sem mertem volna gondolni erre.

- Ez biztosan nem igaz. Biztos valami átverés – közöltem vele.

- Nem. Nem az. Ez az igazság. – nem erre a válaszra vártam. Fogtam magam és leszaladtam apához. A szobájában volt. épp az ablak előtt állt, és bámult kifelé.

- Apa választ akarok most azonnal. – remegtem a dühtől.

- Minden rendben kicsim? – idegesen kérdezte, miután megfordult.

- Tényleg örökbe fogadtak? – ridegen közöltem vele. Apa ledermedt. Némán néztük egymást. A másodpercek hosszú óráknak tűntek.

- Ez egy régi történet…

- Szóval igaz. Miért történik mindez velem? Miért? – kérdeztem majd lerogytam a földre. – az igazi anyám az egyik legnagyobb ellenségem.

- Sajnálom, de még várni szerettünk volna vele anyáddal, hogy elmondjuk. De aztán ő elment. Ne érts félre, de egyedül nem ment volna. Így a legjobb. – apa szemébe könnyek szöktek. Felálltam, és felrohantam az emeletre. Berontottam a szobába. Kitéptem a szekrényemből a bőröndjeimet, és elkezdtem pakolni. Damon és Alex meglepetten bámultak.

- Szívem mit csinálsz? – Damon értetlenül állt.

- Elmegyek innen. Nem akarok többé itt lenni. Az életem egy nagy hazugság. Bárcsak sosem születtem volna meg. ez is annak a szemétnek a hibája. Miért kell mindent elrontania? – csak mondtam és mondtam. Jól esett ahogy kiadtam magamból.

- Ez gyors volt. – mondta Alex. – és mit húzol fel? – nem tudtam azon agyalni, hogy mit húzzak fel. Jelen pillanatban ez volt a legkisebb gondom.

- Nem tudom, de nem is érdekel. – közöltem vele. Alex ekkor becsukta a szemét, majd egy másodperc alatt lecserélte rólam a ruhát. Egy farmer és egy póló került a megtépázott menyasszonyi ruha helyére. A fehér ruha az ágyon hevert a régi pompájában. – Köszi. – feleltem.

Damon segített lecipelni a bőröndöket a kocsijához. Visszamentem Danielhez. Fent beszélgettek Jake-el.

- Daniel légy szíves gyere. Elmegyünk.

- Mi? Hova? Minek? – kérdezte meglepődve és egy kicsit felháborodva.

- Majd elmondom. – válaszoltam és vettem egy nagy levegőt.

- És Victoria? Hagyjam itt köszönés nélkül? – kérdezte.

- Jól van menj csak. Max 1 óra. – közöltem vele. Daniel elviharzott.

- Mire ez a nagy sietség, húgi? – kérdezte Jake.

- Megtudtam valamit, ami nagyon fáj. Nem akarok tovább itt maradni…- közöltem.

- Elmondod? – kérdezte Jake.

Elmondtam neki mindent szóról szóra. Jake szemeiben megjelentek a könnyek, miután befejeztem.

- Nem. Ez nem lehet. – Jake is zokogni kezdett. Megöleltem.

- De pedig így van. A legrosszabb, hogy pont az-az anyám aki annyit ártott nekem.

- Nem hiszem el. Miért? – Jake is és én is nagyon sírtunk.

- Most kaptalak vissza és máris elveszítelek. – mondtam majd elengedtem. – azt hiszem jobb ha megyek. Átkell még gondolnom ezt az egészet.

- De kérlek, hívj fel azért néha. – mondta Jake.

- Persze ez természetes. De azért ha lehet siess vissza Mystic Fallsba. – mondtam és megsimogattam az arcát.

- Nem tudom hogyan. Beiratkoztam a Dade egyetemre. – mondta Jake.

- Akkor majd szünetekben. De tudnod kell, hogy a Salvatore ház ajtaja mindig nyitva áll előtted. – közöltem, majd felálltam. Elköszöntem tőle. Még egyszer megöleltük egymást, majd kimentünk a kocsihoz. Apa Damon-nel és Alex-el beszélt. Épp ekkor futott be Daniel is. úgy tűnik minden készen áll az utazásra. De ekkor Caroline lépett be a kapun. Megállt és meglepetten bámulta a bőröndöket a csomagtartóban. Rám nézett.

- Mi folyik itt? – kérdezte mikor oda jött hozzám.

- Elmegyek Caroline. – feleltem majd megint sírni kezdtem. Fáj itt hagyni Caroline-t. kiderült róla ugyanis, hogy ide költöznek az édesanyjával.

- Mi? Nem. Nem mehetsz el. Nem hagyhatsz itt. – Caroline-nak könnyek szöktek a szemébe. – mégis miért mész el? Damon tömte tele a fejed valamivel?

- Nem Caroline. Ez sokkal rosszabb. Röviden annyi, hogy örökbe fogadtak és Katherine az anyám. – vágtam közbe. Caroline meglepődött.

- Mi? az a...

- Igen ő. És Ashley a testvérem. – válaszoltam.

Még egyszer elköszöntem mindenkitől. A legfájóbb a bátyám volt. Miután beszálltam a kocsiba, olyan volt, mintha egy részemet a kocsi ajtaján túl hagynék. Gyengébb lettem. Alex jött velünk. Ő hátul ült Daniellel.

Elindultunk. Mikor kigurultunk a kapuból elkapott a sírás. Damon egyik kezével megfogta a kezem, és simogatni kezdte.

Egészúton alig beszéltem. Akkor kezdtünk beszélgetni Damonnal, mikor Daniel és Alex elaludtak.

- Hogy vagy? – kérdezte Damon.

- Ezt most komolyan kérdezed?

- Nem. Csak szeretném tudni. De amint látom nem jól. – válaszolta.

- Nem. nem igazán. tudod azon gondolkoztam, én miért voltam ember? Nézd meg Danielt. Ő fél vámpír. Akkor én miért nem voltam az? – erre a kérdésre talán sosem kapok választ.

- Nem tudom. De majd kiderítjük. – ekkor megszólalt Damon telefonja.

Míg ő beszélt én agyalni kezdtem. De nem lyukadtam ki sehol. Egyfolytában azon járt az agyam, én miért nem voltam fél vámpír. Azt hiszem ettől aludtam el, mert mikor felébredtem már otthon voltam az ágyamban. Mystic Fallsban. Reméltem, hogy ez egy álom, de mikor leértem, meglepetés ért. Ashley a nappaliban volt.

Oda mentem hozzá. Egy percig csak némán bámultuk egymást. Majd ő megtörte a csendet.

- Szia. Én is tudok a dologról. Sajnálom, ami veled történt. – mondta majd felém jött és megölelt.

- Köszi. – csak ennyit sikerült kinyögnöm. A torkomban egy hatalmas gombóc volt. Ekkor lépésekre lettem figyelmes. Megfordultam. Katherine volt az.

- Te hogy kerülsz ide? – kérdeztem.

- Damon hívott. Úgy gondolta jó lenne beszélgetni. Mit ne mondjak sokat rágódhatott rajta, mert nem volt valami meggyőző. De amikor azt mondta, tudja, hogy a lányom vagy muszáj volt ide jönnöm. Addig a pillanatig, csak Ashleyről tudtam, hogy él. Mikor te megszülettél eldobtalak magamtól. Azt gondoltam, hogy elég nekem Ashley is. De mikor Damon mondta, hogy te vagy az, csak arra tudtam gondolni, hogy élsz, és éreztem, hogy szükségem van rád…

- Nem. Neked nincs szükséged rám. Eldobtál magadtól. Ha akkor másként gondolkozol, most nem lennék itt. De tudod, jó, hogy így döntöttél. Volt egy szerető családom, megismertem életem szerelmét, akitől született egy fiam. – szakítottam félbe, és éreztem a könnyeket, ahogy végig csúsztak az arcomon. De most a dühtől. – tudod lényegében hálás vagyok ezért. Mert így megkaptam mindent amire vágytam. És nem lettem olyan szörnyű, mint te.

- Hidd el, jobb is. de tudnod kell, hogy ha segítséget vársz engem megtalá…

- Nem fogok tőled soha semmi sem kérni. Inkább meghalok, minthogy rajtad keresztül kapjam meg amire szükségem van. – Katherine nem szólt semmit. Az arckifejezése ugyan az volt. Ugyanaz a gonosz és állhatatos. Gyűlölöm a gondolatot, hogy ő az anyám…

- Jól van, rendben. De mondom. Ha segítségre van szükséged engem megtalálsz. – közölte majd lerakott egy darab papírt az asztalra. Egyedül távozott. Ashley itt maradt. Amint kiment a lakásból elkapott a sírógörcs.

- Madie én sajnálom. – mondta Ashley és megölelt. Vele semmi bajom nincs, csak az zavart, hogy Katherine az anyám. Bárcsak egy szörnyű rémálom lenne. De ezzel megkezdődik a világ legnagyobb harca…