Sziasztok. 40.-ik fejezet megérkezett :) Jó szórakozást :)

A vártnál kicsit korábban ugyan, de itt a fejezet, jó olvasgatást :) :)

40.

Az utóbbi napokban rémálmok gyötörnek. A legtöbb arról szól, hogy Katherine vissza él azzal, hogy az anyám. Nem akarok visszagondolni rájuk de mindig elém jönnek a rémképek. Az eddigi legrosszabb az, hogy magamat látom kislányként, és Katherine rettenetesen bánik velem. Ha nem tetszik neki valami, megfog a kezemnél fogva, és rángatni kezd. Ordít és nem tudok tőle elmenekülni. Rendszerint ilyenkor felébredek. Szerencsére.

Eltelt egy hónap. Már javában tombol a nyár. A mezők virágba borultak és minden csodaszép. Ezer meg ezer megannyi színben pompázik minden. Az emberek vidámak. Minden honnan gyereknevetés hallatszik.

Ashley és én már jól összebarátkoztunk. Lassan már egy testvéri kötelék is kötődik köztünk. De mikor ránézek mindig Katherine jut az eszembe.

- Madie leveled jött! – kiáltott Damon. Mi épp kint voltunk Ashley-vel a teraszon, és beszélgettünk. Gyorsan beszaladtam.

- Honnan? – kérdeztem Damon nem volt valami vidám. Ránéztem. Gyámhivatal. Gyorsan kinyitottam. Katherine az elhelyezésemet kéri. Szuper. Még nem vagyok 21 éves. És nem is leszek az soha… az életem megpecsételődött.

- Mi a baj? – kérdezte Damon. A kezébe adtam a levelet. – nem. Nem lehet. Ez… igazságtalan.

Kopogtak. Daniel szaladt kinyitni. Nem ért nagy meglepetés… Katherine.

- Sziasztok. Jöttem a lányomért. Azt hiszem mostanra már megkapta a levelet.

- Nem megyek veled sehova. – közöltem vele dühösen.

- Tényleg? Nem hinném, hogy lenne, jogod eldönteni mit csinálj. – Katherine csípőre tette a kezét, és flegmáskodott.

- De van. Van családom. Nem szakíthatsz el tőlük…

- Valóban? Szóval…

- Tudod mit? Elmegyek veled. Egy feltétellel. Adj két napot, hogy feldolgozzam. – eszembe jutott, hogy még nem mentem férjhez és a törvények szerint, ha egy kiskorú férjnél van, már nincs gyámja.

- Rendben. Mivel a lányom vagy megadom neked ezt a lehetőséget. – válaszolta majd kilépett a házból.

- Mit… - csendre intettem Damont. Megvártam, míg elmegy Katherine.

- Hogy mit művelek? Ez alatt a két nap alatt hozzád megyek, és nem vehet el tőled. Szabad ember maradok. Nem lesz szükségem gyámra. – informáltam.

- De okos vagy. – mondta Damon majd megpuszilta a homlokom és megölelt.

- Ashley, mennyire vagy gyors a hajkészítésben? – kérdeztem Ashley-t.

- Bármennyire. – mondta majd mosolygott. Felszaladtunk az emeletre. Gyorsan felöltöztem abba a ruhába amit Caroline-tól és Alextől kaptam. Majd Ashley gyorsan neki állt egy egyszerű kontynak.

Damon ez alatt felhívta Stefant, hogy legyen a tanúja. Mi már lent ültünk mikor ő is elkészült.

- Ashley, kérlek szépen légy a tanúm. Mivel Elena nyaralni ment baráthíján a testvéremet kérem meg. – amint kimondtam a testvérem szót kicsit megborzongtam.

- Jól van. Rendben. Csak gyorsan…

- Nem nem kell felöltöznöd. Stefan sincs nekünk Damonnel. – szakítottam félbe.

Gyorsan beültünk a kocsiba és egyenesen a házasságkötő teremhez mentünk. Vicces lenne, ha Damon és én egy templomban esküdnénk meg. Végül is régen kitiltották őket a templomokból.

Mikor megérkeztünk, a gyomrom remegni kezdett. Olyan volt, mintha milliárdnyi lepke repülne benne. De mikor Damon megfogta a kezem, valahogy könnyebb volt. Nem így terveztem az esküvőmet, de most muszáj. Mivel Katherine az elhelyezésemet kérte, csak egyetlen eséllyel úszom meg. Ha Damon felesége leszek.

Beléptünk egy terembe. Egy 30 év körüli férfi oda lépett hozzánk.

- Jó napot, segíthetek? – kérdezte mosolyogva. Látszott rajta, hogy érti a munkáját.

- Minél hamarabb szeretnénk összeházasodni. Mindkettőnknek nagyon fontos. – szólt Damon.

- Van időpontjuk? – kérdezte a férfi.

- Nincs…

- Akkor sajnálom, de nem segíthetek. Ide csak egyeztetett időponttal lehet belépni. Kérem, távozzanak. – most már nem mosolygott.

- De uram kérem. Nagyon fontos lenne. – könyörögtem.

- Sajnálom, de nem segíthetek. Mi lenne ha minden féle jött-mentet adnánk itt össze? – kérdezte a férfi felháborodva.

- Damon csinálj valamit… - mondtam. Damon ránézett a férfira. Megigézte.

- Kérem kövessenek. – egy perc után elindult a férfi fel az emeletre.

Mikor felértünk megálltunk, egy bőr ajtó előtt. A férfi bement, majd 3 perc múlva kijött. Mutatta, hogy menjünk be. Követtük az utasítását.

De mikor beléptünk, nem az várt ránk amire számítottunk.

- Szép pár. Házasodni kívánnak? – kérdezte Katherine. – mondd ennyire hülyének nézel?

- Miért nem tudsz leszállni rólam? – kérdeztem, és közben a dühtől összeszorítottam a fogamat. Ekkor megjelent 3 feketeruhás férfi. Mind vámpírok voltak.

- Tudod, azért mert az anyád vagyok…

- Hányszor mondjam, hogy akkor gondoltál volna erre, mikor eldobtál magadtól? Te nem vagy az anyám…

- Fogd be! Itt mos én beszélek. – kiáltotta Katherine.

- Huh, de nagy lett valakinek a szája. – közölte Damon. Katherine ránézett az egyik férfira, aki Damon-nek támadt, és nagy adag vasfüvet jutatott a szervezetébe.

- NE! – kiáltottam. Oda rohantam hozzá. Nem lélegzett. Ha Katherine megölte nem állok jót magamért.

- Sajnálom. De mindenki így fog járni, aki az utamba kerül. – Katherine szeme nem rebbent míg ezekez a szavakat mondta. – vigyétek őket innen.

A maradék két vámpír legyengítette Ashley-t és Stefant, majd elvitték őket.

- Most mit akarsz? – kérdeztem. Damon még mindig ott feküdt. Nem lélegzett és kezdtem megrémülni.

- A lányomat akarom. Nem érdekel, hogy mennyire fáj neked. Sajnálom, hogy így alakult. – közölte. Katherine szemében könnyek jelentek meg.

- Ha előbb gondolkozol ezen talán sosem kerül erre sor. De tudod hálás vagyok érte. – vágtam a fejéhez.

- Hálás? Azért mert nem neveltelek fel? Miféle ember , bocs, vámpír vagy te? A veled egykorúak levágnák a hisztit, hogy miért dobták el őket, de te meg hálás vagy? – Katherine hitetlenkedve bámult rám.

- Igen hálás vagyok érte, mert így nem lettem olyan szörnyű, mint te. – közöltem vele, majd ismét megnéztem, hogy Damon lélegzik-e. Semmi jele sem volt.

- Tudod, ha tehetném megváltoznék. De nem lehet. Nem tudok. Ha akkor gondolkozom, mikor eldobtalak, akkor talán most nem lennék ilyen. Talán ugyanúgy, mint anyád, én lennék olyan boldog, hogy van egy gyönyörű lányom, aki boldog, mert végre gyereke született. De a saját hibámból nem lehetek olyan, mint ő… - Katherine hátat fordított. Most a szoba ablakán bámult kifelé, karba tett kézzel.

- Tudod, ő sem volt mindig tökéletes. De ha fele annyira lennél olya, mint ő volt… már az is nagy lépés lenne. – feleltem.

- Tudod, hogy irigyelem? Ő megkapta mindazt amire én csak vágytam. Épp ugyanúgy, mint te. Ő bármikor magához szoríthatja a két gyerekét, de én a kő szívemnek köszönhetően nem tehetem meg. – Katherine hirtelen elém állt. A könnyek csurogni kezdtek a szeméből. Ha nem ismerném azt mondanám, hogy igaz könnyek.

- Tudod, az anyám meghalt. Már többé nem ölelhet magához. Öngyilkos lett. Erre megtudom, hogy ki az igazi anyám… bár sose tudtam volna meg… - ekkor én is sírni kezdtem. Katherine oda jött hozzám. Leguggolt mellém és magához ölelt. Olyan érzésem volt, mintha most anyát ölelném. De tudom, hogy ezt csak beképzelem magamnak, mert annyira vágyom az ölelésére.

- Sajnálom. Nagyon sajnálom, hogy annyi szenvedést okoztam neked. Bárcsak jóvátehetném…

- Azzal jóvátehetnéd, hogy ha békén hagysz élni. Egyedül. és eltűnsz az életemből. – közöltem vele. Nem akarok tőle semmit. A lényeg az, hogy hagyjon békén. Nem szeretnék tőled semmit. – mondtam és elhúzódtam tőle.

- Jól van… ezt a döntésedet egyszer úgy is meg fogod cáfolni. Lesz majd nap, mikor a segítségemet fogod kérni. De nem fogok segíteni. – Katherine-ből eltűntek az érzések. Ismét, kegyetlen, rideg lett.

- Hidd el nem fogom kérni. – közöltem vele, majd Damon-hez fordultam.

- Remélem nem halt meg. bár kitudja. – vágta rá Katherine, majd eltűnt a többi vámpírral együtt.

- Damon kérlek. Kelj fel. Szükségem van rád. Ne hagyj cserben. – Nem reagált semmire. Hiába szólongattam, hiába simogattam semmire sem reagált. Ekkor Stefan - kicsit kábultan – oda jött hozzánk. – Stefan… - sírva mondtam.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. – mondta, majd felkapta Damont. Leviharzott az emeletről és egyenesen a kocsihoz vitte.

Bementem Ashley-hez. Ő még mindig eszméletlen volt, de lélegzett. Ébresztgetni kezdtem.

- Ashley, Ashley hallasz? – kicsit megütögettem az arcát, mire rám nézett. De nagyon gyenge volt. – Gyere segítek felkelni.

- Sajnálom, hogy nem sikerült. – mondta egész halkan.

- Semmi baj, nem a te hibád. Erre egy percig se gondolj. Minden az ő hibája… - elszorult a tokrom a dühtől…

Kitámogattam Ashley-t a kocsihoz. Stefan addig huzatot csinált, az autóban, hátha felébred. Ashley-t beültettem előre, majd hátra szaladtam Damon-hez.

- Kérlek, kellj fel… Damon ne hagyj egyedül… nem szabad… szükségem van rád… - hiába próbálkoztam, hiába élesztgettem semmire sem reagált. A félelemtől remegni kezdtem, és sírni.

- Madie, nem lesz semmi baj. Damon magához tért… - Stefan vigasztalni próbált.

- De nem lélegzik. Annyira félek. – mondtam és valahogy bepréseltem magam a kocsiba. Damon fejét a lábamra raktam. Simogattam. Egészúton azt néztem, mikor néz rám… Az arca holt sápadt volt. a bőre kőkemény, mint a márvány. Megfogtam a kezét, és megijedtem. A szememből potyogni kezdtek a könnyek… Madie észre vette, majd hátra fordult. Az arcán nyugalom ült. Hihetetlen, hogy tudott ennyire nyugodt lenni.

- Ne aggódj Madie. Damon rendbe fog jönni. – csak bólintottam, majd a tekintetemet ismét Damon-re fordítottam, hogy figyeljem. Csak akkor vettem le róla a szemem, mikor megérkeztünk. Daniel kint volt Victoriával. Stefan óvatosan kivette a kocsiból Damont. Daniel elengedte Victoria kezét, és egy szempillantás alatt ott termett, hogy segítsen Stefannak. Aztán én is kipréseltem magam a kocsi ajtaján. Most jutott eszembe, hogy hirtelen tűnt el Daniel, mikor Katherine jött.

- Anyu? Mi történt? Apa miért ilyen? – kérdezte aggódva.

- Semmi baj. Minden rendben lesz, csak kicsit legyengült. – hazudtam. Valahol mélyen tudtam, hogy nem lesz minden ugyanaz.

- Tudok segíteni? – kérdezte Daniel. Victoria tekintete úgyszintén aggódó volt. hatalmas szíve van ennek a lánynak. Damon majdnem megakarta ölni, de ennek ellenére aggódik érte.

- Menj el nagyapához egy ideig. Így neked is jobb lesz, mert több időt tölthetsz Victoriával, és eltereli a figyelmed mindenről. A többit bízzátok rám. – feleltem, majd bementem a lakásba egyenesen Ashley után. Stefan már az emeletről jött le, mikor én indultam fel a lépcsőn.

- Hogy van? – kérdeztem, de tudtam, hogy még mindig ugyanúgy.

- Semmi jele a javulásnak… - Stefan leszegezett fejjel válaszolt.

- Miért kell Katherine-nek mindent tönkre tennie? Már majdnem ott voltunk, hogy a felesége leszek…

- Hé semmi baj. – Stefan ekkor megölelt. – még bepótolhatjátok. Itt van előttetek az örökké valóság. Damon felfog ébredni. – Stefan olyan biztos ebben. De én valahogy nem tudok ennek hinni. Mintha már elvesztettem volna minden reményemet. Még azt az utolsót is ami volt.