(Daniel szemszöge)
Vic megvárta, míg anya kiment. Leült a kanapéra majd rám nézett.
- Daniel. Ki fogsz akadni. – mondta és bocsánat kérően nézett rám. Leültem mellé.
- Gyerünk, ne kímélj. – utasítottam. Vic szemeiben könnyek jelentek meg.
- A gyerek… nem… - akadozott. Kezdtem ideges lenni.
- Mi van a gyerekkel? – kérdeztem idegesen.
- Nem a tiéd. – rideg, és kemény volt a hangja. A lélegzetem elállt. Nem jutottam szóhoz… nem az enyém.
- Mi van? – kérdeztem keményen. – akkor kié?
- Ty… Tyler…
- Lokwood… - fejeztem be a mondatot. – esküszöm, hogy megölöm. Csak kerüljön a kezeim közé.
- Ne, Daniel kérlek. Ha egy kicsit is szeretsz, nem teszed. – a kezét a mellkasomra rakta, mielőtt felállhattam volna.
- Ha szeretlek? Vic? Mégis mit hittél? Lefekszel Tyler-el, és még te könyörögsz? Te aki azt hazudta, hogy az én gyerekemet várod? Hogy tudnálak szeretni? – közöltem vele, majd levágtam magamról a kezét, de velem együtt állt fel.
- Hagy abba kérlek. Nem értheted…
- Mit nem érthetek? Mit? Azt, hogy lefeküdtél vele? Mégis meddig akartad titkolni? Várj, nem is érdekel. Csak egy. Az, hogy minél előbb eltakarodj innen Tyler-hez és visszahúzd a segged Miami-ba, hogy még csak ne is lássalak. – olyan voltam, mint apám amikor ideges, és gyűlöl valakit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése