55.
(Damon szemszöge)
Eltoltam magamtól Elenát. Fel sem tudtam fogni, hogy megcsókolt. Kinyitotta a szemét, és értetlenűl bámult rám.
- Nem tudom mi ütött belém. – kezdte. – én…
- Én sem tudom… - feleltem.
- Damon kérlek most menj el. – mondta, majd a fejére húzta a takarót. Elindultam az ablak felé majd kiugrottam…
Lassan sétáltam haza felé. Bolyogntam a sötétben. Egyfolytában a csók járt a fejemben. Tele volt érzelemmel. Kellemes volt. Jobb, mint valaha.
(Elena szemszöge)
Az ablakhoz szaladtam Miután Damon elment. Bezártam, majd leültem elé.
Mi ütött belém? Hisz én Stefant szeretem. Most mégis Damon-t csókoltam meg. Atya ég. Tényleg olyan vagyok, mint Katherine. Stefan-nal járok, de megcsókoltam Damon-t. miért csináltam?
Talán a lelkem mélyen szeretem. De nem annyira, mint Stefant. Én csak Stefan-nal akarok lenni. Senki mással.
Szép lassan visszasétálam az ágyamhoz. Betakaróztam, majd behunytam a szemem. Lelkiismeret furdalásom volt. És nem Stefan-nal szemben. Elküldtem Damon-t. még csak bocsánatot sem kértem. Ennyit ér a neveltetésem. Miért csináltam? Miért csókoltam meg?
Zokogni kezdtem. Most Hirtelen minden felgyülemlett bennem.
Mikor kinyitottam a szemem már reggel volt. Nyílván álomba sírhattam magam az éjjel.
Felkeltem, majd elmentem lezuhanyozni. Zuhanyzás alatt átgondoltam mit fogok mondani Damon-nek.
Miután végeztem visszamentem a szobámba, hogy keressek valami göncöt. Ki is Vettem ami elsőként a kezembe akadt. Fekete rövidújjú meg egy farmer nadrág.
Lementem a konyhába. Jeremy épp akkor vette ki az utolsó szelet pirítóst.
- Jó reggelt Elena. – köszöntött hatalmas mosollyal.
- Neked is Jeremy. – feleltem, majd erőltettem egy halvány mosolyt. – pirítós?
- Igen. Jenna Alaric-nal aludt az éjjel. Így rám maradt a felelőség a reggelire. Meg már egy ideje nem én készítettem. – válaszolta.
Megreggeliztünk. Jeremy elmondta a mai programját. Egésznap a haverjaival lesz. Végre megteheti, mert nem fenyegeti veszély.
Mikor befejeztük a reggelit, mondtam, hogy menjen csak nyugodtan, majd én elmosogatok. Legalább lesz mind gondolkoznom.
Valaki kopogott az ajtón. Gyorsan megtöröltem a kezem, majd elindultam kinyitani.
- Damon?
- Bemehetek? – kérdezte.
- Gyere csak. – mondtam. Damon elindult a nappali felé, én meg követtem. Damon leült a kanapéra.
Egy ideig némán bámultuk egymást. Ismét előjöttek az emlékek éjjelről. A csók, ami annyira fellángolt. Fel, mert jól esett. Olyan könnyed volt. Könnyű volt megtenni. De nem könnyű túl lépni rajta.
- Nézd Damon. – törtem meg a szót, s ezzel elhesegettem az emlékeket – én nem tudom mi volt tegnap éjjel. Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém.
- A számból vetted ki a szót. – felelte mosolyogva. Vissza mosolyogtam rá.
- Most mi legyen? – kérdeztem.
- A legjobb, ha megpróbáljuk elfelejteni az egészet…
- Neked menni fog? – kérdeztem hirtelen.
- Muszáj lesz. Nincs más választásom. – felelte.
Szerencsétlen egész végig ezt várta, most meg el kell felejtenie. Ez olyan, Mintha nekem most azt mondanák felejtsem el Stefan-t. Lehetetlent kérnek.
Egy ideig még néztük egymást. Damon tökéletes szemei magukba szívtak. Jobban, mint eddig valaha. Talán a csók miatt.
Ez nehéz menet lesz.
(Victoria szemszöge)
Egy ideje Tyler-éknél lakom. Mrs. Lokwood nagyon kedves. Segít amiben csak tud. Tyler meg… mindegy. Ő tesz az egészre. Mióta náluk lakom mindig kerül. Ekkor rzem annak a súlyát, amit Daniel-el műveltem. Hiányzik. Jobban, mint bármi más. Egyedül csak ő ért meg.
Úgy döntöttem, hogy elmegyek hozzá. Vissza akarom kapni. Szükségem van rá. Mindennél jobban.
Miután Tyler elment futni, elindultam. Mrs. Lokwood úgy tudja, az egyik barátnőmhöz megyek. Pedig ez korántsem igaz.
Siettem. Minél előbb akartam látni Daniel-t.
Mikor megérkeztem Stefan épp akkor indult el valahova. Láttam, ahogy a kocsija elhalad.
Kicsit megnyugodtam. Oda léptem az ajtóhoz, majd bekopogtam. A térdeim remegtek.
- Vic? – kérdezte Daniel.
- Remélem nem zavarlak.
- Te sosem zavarsz. – mosolygott.
Bementem. Daniel felvezetett a szobájába. Semmit sem változott.
- Minden rendben? – kérdezte
- Nem. Semmi sincs rendben. Tyler egy állat. Nem foglalkozik velem. Mióta náluk lakom levegőnek néz. Nem törődik velem…
- Szemét. De ez nem is fog megváltozni. Ő ugyanilyen izé marad…
- Daniel nem tudom mit csináljak. Én komolyan szeretnem ezt a kis babát, de Tyler semmi jelét nem mutatja, hogy ő is. Miért kell mindig az ilyet kifognom? – kérdeztem, mire Daniel megölelt. Olyan jól esett. Már nagyon régen ölelt meg.
- Nem lesz baj. Majd segítek. Ha gondolod költözz ide. Majd, ha anyu hazajön oda költözöl a régi házunkba. Segítek felnevelni a babát…
(Madie szemszöge)
A tegnap éjjelt végig Melanie-val töltöttem. Rendesnek tűnik. De jobb, ha óvatos vagyok. Kitudja mi a terve.
Reggel Jake készített reggelit. Tojás rántotta. Nyami.
- Jó reggelt. – üdvözöltem.
- Szia Madie. Hogy vagy? - kérdezte mosolyogva, míg az utolsó tányért is lerakta az asztalra.
- Jól. Köszi.
Elindultam a hűtő felé, majd kivettem egy üveget. Jake-et a hideg is kirázta.
- Sajnálom. – mondtam.
- Nincs gond. Csak nehezen szoktam még hozzá. – válaszolta egy halvány mosollyal. – mit tervezel mára?
- Nem tudom. Lehet meglátogatom Daniel-t. nagyon hiányzik.
- Ez tök szuper. – felelte.
- Jössz velem? Tudok egy rövidebb utat Mystic Falls-ba. – közöltem. Jake szeme felcsillant.
- Komolyan?
- Igen. Ha gondolod reggeli után akar indulhatunk is.
Jake sűrűn bólogatni kedzett. Közben apa is megérkezett így Gyorsan reggelizni kezdtünk. Elmondtam neki, mi a mai tervünk Jake-kel. Megkérdeztem apát, de neki sajnos dolga van, így ő nem tud velünk jönni…
Jake még gyorsan csinált magának néhány szendvicset. Elköszöntünk apától, majd elindultunk Mystic Falls felé.
- Szóval akkor most mi lesz? Elhívod Daniel a parkba vagy elmész hozzá…
- Abba a házba én be nem teszem a lábam. – szakítottam félbe. Majd megállunk a ház előtt és kihívjuk Daniel-t. ilyen egyszerű. Semmi kedvem nincs Damon-el találkozni…
- Ételek. És azt hiszem ezen nem csodálkozom. – felelte.
- De tudod mi a rossz? Hogy akkor nem hallgattam rád. Te már akkor érezted, hogy itt valami nem stimmel… én meg túl szerelmes voltam. – feleltem. Jake csak bólogatott. Nem mondott semmit. A radio felé nyúlt, majd feltekerte a hangerőt. Valami régi 80-as évek beli zene szólt. Jake rázni kezdte a fejét, mire én csak nevettem. Jake szereti az ilyen zenéket.
Énekelni kezdtünk. Hülyültünk mint valami tizen eves idióták. Ilyenkor olyan jó. Mindent elfelejtek. Na meg átmegyek idiótába.
Hamar oda értünk. Sokkal hamarabb. Megálltunk a Salvatore birtok előtt. A szívem kalapálni kezdett.
- Nem kell ezt csinálnod, ha nem megy. – mondta Jake.
- De. Látni akarom a fiamat. Az is nagy dolog, ha idáig kibírtam nélküle. – feleltem, majd szép lassan kiszálltam a kocsiból, és mindvégig a házon tartottam a tekintetem. – itt az ideje, hogy lássam Daniel-t.
Elindultunk az ajtó felé. Az egész testem remegett. Nem tudtam mit csináljak. Jelen pillanatban Damon nyakába ugranék, ha meglátnám, de nem akarom bonyolítani.
Lenyomtam a kilicsnet. Nem jött senki a zajra. Nyílván nincsenek itthon. Fentről az emeletről halk nevetése hallatszott. Elindultam a hang irányába. Daniel volt az. Bekopogtam az ajtón, majd Daniel kinyitotta.
- Anyu? – kérdezte meglepve.
- Már nagyon hiányoztál. – mondtam majd megöleltem.
- Te is nekem. – felelte. Míg öleltem megpillantottam Victoriát. Ott ült Daniel ágyán.
- Szia Madie. Jó újra látni. – köszöntött.
- Téged is. – feleltem. Ránéztem a hasára. Már látszott neki valami. Daniel törte meg a feszült pillanatot.
- Épp jókor jöttél. Apa nincs itthon. És van egy olyan érzésem, hogy egy ideig nem is lesz.
- Igen. Gondoltam. Nem is szeretnék vele találkozni. Úgy döntöttem jobb ez így. – válaszoltam.
Lementünk a nappaliba. Reménykedtem, hogy elkerüljük egymást Damon-nel. De épp összefutottunk.
- Madie? – nézett rám meglepődve Damon. – visszajöttél?
- Azért ne fussunk ennyire előre. – közöltem. – Daniel-hez jöttem.
- Értem. Akkor én nem is zavarlak titeket. – mondta majd elindult az emeletre.
- Nem… zavarsz. – csúszott ki a számon. Madie most mi a francot művelsz? – gondoltam magamban, míg Damon visszasétált.
- Biztos? – kérdezte. Erre nem tudtam mit felelni
- Biztos. – vágta rá Jake. Mérges pillantást vetettem rá, mire ő, kidugta a nyelvét…
Ezt akartam elkerülni. Az érzelmeim még minidg erősek. Besétáltunk a nappaliba. Jake direct tavol űlt tőlem. Damon mellém ült. Ha dobogna a szívem most kiugrana a helyéről.
- Szóval… - torte meg a kínos csendet Daniel. – meddig maradsz itt?
- Nem tudom. – feleltem. Szeretnék sokáig. Nagyon hiányzol.
- Te is nekünk. – mondta Daniel, majd ránézett az apjára. Kicsit kínosan éreztem magam.
Ekkor valaki berúgta az ajtót. Mindannyian felpattantunk. Damon odament az ajtóhoz.
- Te mit keresel itt? – kérdezte Damon valakitől.
- Victoria-t. – mondta egy fiú. Dan és Vic egymásra néztek. Ekkor belépett Tyler. – Te mit keresel itt? Szakítottatok vagy nem?
- Tyler kérlek ez….
- Nem Vic. Elég volt. Esküszöm néha rosszabb vagy egy ribanc-nál…
- Tessék? – kérdezte Victoria ijedten.
- Hogy hívtad? – kérdezte Daniel.
- Ribancnak. Egyébként mi közöd van hozzá? – kezdte Tyler.
- Annyi, hogy én itt lakom. És én legalább foglalkozik vele. – folytatta Daniel. – Terhes. Tudod, hogy mindenél jobban akarja azt a kis babát. De te csak megakarsz tőle szabadulni. Örömgyilkos vagy.
Ekkor egymásnak urgottak. Damon egyből oda ugrott és szét szedte őket. Damon Tyler-t, én Danielt fogtam le. Jake ijedten nézett körbe.
- Jake, menj fel az emeletre. Gyerünk. – mondtam, majd Jake egy szó nélkül megtettem azt, amit kértem. – Victoria menj fel hozzá. Neked is jobb, ha ott vagy fent. – Victoria bólintott, majd felment Jake után.
- Tyler, te pedig kifelé. – mondta Damon majd elkezdtem kifelé ráncigálni. Lassan elengedtem Daniel-t.
- Jól vagy? – kérdeztem.
- Igen. De ha még egyszer ide dugja a képét én eksüszöm, hogy megölöm…
- Itt senki nem öl meg senkit. Mégis mi folyik itt Daniel? – érdeklődött Damon.
- Vic ugye Tyler-től terhes. De az a mocsok, nem akarja azt a gyereket. Levegőnek nézi Victoriát. Mióta náluk lakik átnéz rajta. Vic csak rám számíthat…
Nem szólt senki semmit. Daniel fogta magát, majd felfutott az emeletre Jake-hez és Victoria-hoz.
Ilyenkor Damon-t látom benne. Ő is ilyen volt mikor megismertük egymást.
- Miért szereti ennyire azt a lányt? Hisz megcsalta… - mondta Damon, míg leült a kanapéra.
- Talán, mert még mindig szereti. – feleltem.
- Igen. A szerelme sosem múlik. – mondta, majd rám nézett. Tudtam mi fog jönni. És nem akartam megint végig hallgatni.
- Néz Damon, ezt egyszer más r megbeszéltük ugye? Amit mondtál nekem nagyon fájt, és…
- Madie. Mikor érted már meg, hogy nem akartam? – felelte.
- Most én is mondjam azt, hogy nem érdekelnek a kifogások?? Hogy minden szerencsétlenség az életemben? Akkor nem hallgattál végig. Most miért tennéd? – mélyen belenéztem azokba a szép szemekbe. Damon felállt, majd egy lépéssel közelebb jött hozzám. Megfogta a két karomat óvatosan. Kirázott a hideg az érintésétől. Annyira vágytam rá, és most mégis eldobom magamtól. Pedig szeretem. Tudom, hogy ő is csak félek. Félek attól, hogy ismét elveszítem…
- Madie. Te vagy az életem. Nem tudom mi ütött belém, csak azt, hogy azért tettem, mert féltem. Féltem attól, hogy te mondod ki. Így megtettem én. Azt hittem könnyű lesz, de mára már be kell látnom, hogy mekkorát tévedtem.
- Én sosem tennék ilyet. Szerettelek és… most is, de… - nem tudtam befejezni, mert Damon megcsókolt. Hevesen, ahogy szokott. Ahogy magamhoz szorított eltűnt belőlem minden feleltem. Olyan volt, mint régen. Mikor megismertem. Hosszú csók volt. Hosszabb, mint eddig valaha.
- Sajnálom. – mondta, majd a padlóra nézett. Megfogtam az állat majd szép lassan felemeltem a fejét.
- Nincs mit sajnálnod. A lényeg, hogy itt vagy. Nem számít többé semmi sem. – feleltem. Átkaroltam a derekát.
Ajtó nyikorgásra lettem figyelmes, de nem érdekelt, mert Damon karjaiban lehettem.
- Damon meg kéne beszélnünk ezt a csók ügyet… hoppá. – mondta Elena.
- Hogy mit? – kérdeztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése