Sziasztok!

Hosszú várakozás után végre sikerült meghoznom a következő fejezetet. Nagyon sajnálom, hogy eddig megvárakoztattalak benneteket, de eszméletlenűl sok tanulni valóm van. Egyik héten suliban vagyok, másik héten meg gyakorlaton... A gyakorlatból elég későn szoktam haza érni :/ Na de nem húzom tovább az időt, olvassatok, és jó szórakozást:)

61.

(Madie szemszöge)

Mérhetetlenűl ideges lettem. Az orvos nem volt valami vidám…

-         Mrs. Gilbert nagyon rossz állapotban van. Most egyenlőre azon küzdünk, hogy a vért befogadja a szervezete. Az esésnél beverte a fejét, így agyrázkódást kapott, és enyhén betört a feje, de ezt a verses miatt nem lehetett látni… - mondta az orvos.

-         De ugye rendbe jön? – kérdezte Jenna idegesen. Stefan átkaroltam.

-         Nem tudjuk. Jelenleg válságos az állapota, és 24 órás megfigyelés alatt tartjuk. Nem tudni, hogy mi lesz. Mindenesetre reméljük a legjobbakat.

-         Bemehetünkk hozzá? – kérdezte egyből Jenna.

-         Igen, de csak 5 percet maradhatnak. – felelte az orvos, majd mondta, hogy kövessük.

Jenna-nak és Stefan-nak fel kellett húznia egy egyberészes ruhát, egy sapkát, és egy zsákot a cípőjükre.

Mi Damon-nel kint maradtunk. Átkarolt, majd a vállamra hajtotta a fejét.

-         Sajnálom, hogy megbántottalak. – vágta rá.

-         Nem számít. Nem tudhattad. Egyikünk sem tudhatta, hogy ez lesz. Nem értem, miért ment bele, hisz mindig is ettől félt. Én most attól, hogy meg fog halni. Igaz az utóbbi időkben nem volt valami felhőtlen a kapcsolatunk, még is félek, hogy meg fog halni…

-         Erre ne gondolj Madie. Nem lesz semmi gond. Majd teszek róla ne aggódj…

-         Tessék? – kérdeztem hirtelen, majd megfordultam, hogy bele nézek a szemébe. Egy ideig csak nézett, majd rá vágta:

-         Hát nem érted? A vérünk gyógyító. Majd meggyógyítom…

-         Nem. Majd én! Ezt én rontottam el, én is hozom helyre. Este visszajövök, és megmentem. – feleltem, majd vissza néztem Elena-ra.

Jenna nekem háttal, Stefan pedig a másik oldalon volt. Mindketten fogták Elena kezét.

Tudom mit érez Jenna, hisz sajnos én is keresztül mentem ezen, mikor Daniel haldoklott. Akkor azt hittem örökre elvesztem…

Egy kis idővel később a nővér szólt, hogy lejárt az idő.

Jenna és Stefan nehezen jöttek ki. Jenna zokogott, majd elindult kifelé, Stefan pedig utánna ment.

Damon-nel követtük őket.

-         Jenna haza vigyelek? – kérdezte Stefan.

-         Nem kell jól vagyok. – vágta rá Jenna.

-         De ne vagy olyan állapotban, hogy vezess – válaszoltam. Jenna sóhajtott, majd megadta magát, és elindult Stefan autója felé.

Damon és én még ott álltunk egy daabig, és néztük ahogy elhajtottak. Mikor eltűntek, Damon rá kérdezett.

-         Mégis hogy akarod elintézni a dolgot?

-         Este visszajövök, és adok neki a véremből. Ilyen egyszerű. – vágtam rá. Damon elgondolkozott ezen

-         De ez nem veszélyes? Tudod milyen Elena… minél óvatosabb, annál veszélyesebb… - közölte.

-         De tudom mit csinálok. Ne aggódj. Kérlek bízz bennem. – megfogtam Damon arcát, és mélyen belenéztem a szemébe.

-         Én bízok. De ha…

-         De nincs de. Kérlek. Ne kezdjünk előröl. –vágtam közbe. Damon halkan kifújta a levegőt.

Beszálltunk a kocsimba, majd elhajtottunk hazafelé. Stefan még mindig nem volt otthon, mikor mi hazaértünk. Daniel pár perccel később toppant be.

-         Na végre haza tévedt a legkisebbik Salvatore – mondta Damon, mire Daniel zavartan kifújta a levegőt. Nem kellett nagy tudomány ahhoz, hogy rájöjjek, Victoriával volt.

-         Szép dolog a szerelem. – mondtam vigyorogva, majd oda nyújtottam neki egy pohár vért. Sápadt volt. – de azért magyarázatot várunk, hogy hol voltál.

-         Mi.. én… öhm…

-         Igen? – kérdezte Damon a szokásos apai szigorral.

-         Victoria-val voltam, és Segítettem neki. – vágta rá nagy nehezen Daniel.

-         Miben? Mi is szívesen segítünk. – mondtam, mire Daniel ismét összezavarodott.

-         Nem kell, mert… kérlek, had menjek aludni. Fáradt vagyok.

-         Jól van, most megmenekülsz, de később nem lesz ilyen könnyű. – mondta Damon, majd Daniel elindult fel az emeletre.

Furcsa érzés kavarog bennem. Mintha valami nem stimmelne Daniel-el. Vagy talán túl sokat aggódok.

Damon öntött magának egy pohárral a kedvenc italából, majd leült a nappali közepére, és egy könyvet kezdett lapozgatni.

-         Az mi? – kérdeztem majd leültem mellé.

-         Stefan naplója. – mondta, majd lapozgatott, és közben kortyolgatta az italát.

-         Ebbe nem szabad belenézni…

-         Csak hiszed. Olvasd el. – mondta, majd elém tolta a könyvet. Eleinte kicsit vonakodtam a gondolattól, hogy elolvassam, de Amikor csak egy pillanata néztem bele, a tekintetem megakadt a nevemen. Elvettem Damon kezéből , majd olvasni kezdtem.

Kedves naplóm!

Mióta Elena-val szakítottam minden más. Olyan, Mintha nem is hiányozna. Nem értem. Teljesen összevagyok zavarodva. Az érzéseim, már nem a régiek. Egyet kivéve. Van valami amiről nehéz beszélnem. Ami már régóta fogva tart. Van valaki aki igen is megérintett. De elérhetetlen, hisz boldog házasságban él. Madie az aki mindent megváltoztat. Ha a közelemben van olyan más lesz. Vidámabb leszek, és sokkal könnyebb. Azt hittem túl vagyok már ezen, de úgy tűnik mégsem. Madie, mindent megváltoztat. Jó ha a közelemben van. Ilyenkor nehezen tudok másra koncentálni. Úgy érzek iránta, mint rágen Elena iránt…

Nem olvastam végig, mert nem bírtam tovább… Stefan ismét szerelmes belém.

-         Na? Mondtam, hogy érdemes elolvasni. Stefan ismét szerelem. Ezuttal beléd. – mondta Damon majd elfojtott egy mosolyt.

-         Ez miért annyira vicces? – kérdeztem mérgesen. Damon arca hirtelen komoly lett.

-         Talán azért, mert mindig az kell neki ami az enyém. Először ott volt Katherine. Majd Elena, aztán te. Ez már nevetséges. Nem hiszem, hogy nem véltelen csinálja. – közölte Damon dühösen.

-         Miért tenné? Stefan-nak ugyan úgy vannak érzelmei, mint egy embernek. Miért baj, ha így érez? – vágtam vissza, de most sokkal nyugodtabban.

-         Azért baj, mert egyszer úgy is megfog szerezni, épp úgy, mint Katherine-t, vagy Elena-t. Hát nem érted? Én mindig alul maradok az ilyen csatákban. Mindig Mr. Nyúl Zabáló nyer. És én vesztek. – ekkor fogta magát majd felviharzott az emeletre.

Én lent maradtam kezemben Stefan naplójával. Kerülgetett a kísértés, hogy ismét bele olvassak, de ezúttal a lelkiismeretem győzőtt. Visszavittem a szobájába a naplót.

Mikor beléptem az a tökéletes rend fogadott. Ez vall Stefan-ra.
Az ágy tökéletesen letakarva, az asztalon a könyvek rendben állva. Stefan maga a tökéletesség.

-         Segíthetek? – kérdezte Stefan az ajtóban állva.

-         Csak visszahoztam, mert Damon…

-         Bele olvasott. Tudom nem kell bemutatni a bátyámat. – sóhajtotta, majd karba tett kézzel neki dőlt az ajtófélfának.

-         Nem csak ő… - feleltem, majd szégyenembe lenéztem a padlóra. Nem akartam Stefan dühös arcát látni.

-         Nem gond. Nem volt benne semmi olyan, amiért szégyelni kéne magam – felelte lágy hangján. – csak kissé hirtelen ért. De nem haragszom rád. És Damon-re sem. Már elfogadtam, hogy ilyen.

-         Tényleg nem haragszol? – kérdeztem kissé bátortalanul, ami a hangomon is hallatszott. Kissé megemelkedett.

-         Nem. Nem haragszom. – felelte.

-         Köszi. Akkor én nem is zavarlak tovább. – mondtam, majd elindultam az ajtó felé, de Stefan megragadta a kezem.

-         Te sosem zavarsz. – mondta, majd megfogta az arcomat.

-         Stefan, csak ezt ne kérlek. – vágtam rá, majd levettem az arcomról a kezeit.

-         Mit? – kérdezte értetlenül.

-         Ezt. Amit írtál egyszer már megbeszéltük. Én Damon-t szeretem. Sosem fogok mást szeretni. Nem tudok. Nem megy. Damon az akivel élni akarok. Sajnálom ha ezzel most megbántalak, de fogadd el. Ezt egyszer már megbeszéltük. – mondtam, majd kimentem a szobájából. Egy ideig még ott állt, Nyílván másra számított. De nekem csak is Damon kell.

Úgy döntöttem nem megyek vissza Elena-hoz. Damon-nek igaza van. Amilyen szeleburdi képes baromságot csinálni.

Daniel este lejött hozzám. A nappaliban ültünk. Engem lelkiismeret furdalás gyötört Stefan miatt. Talán nem kellett volna bele olvasnom a naplójába. Jobb lenne, ha nem tudnék erről.

-         Milyen napod volt? – kérdezte Daniel.

-         Hosszú. Neked?

-         Hosszú. Fárasztó, rémes… soroljam? – viccelődött.

-         Hogy álltok Vic-kel? – kérdeztem. Daniel egy hosszú sóhaj után válaszolt.

-         Vic szenved. Tyler egy dög. Kínozza. Nem hinném, hogy a gyerek miatt van vele. Mintha valami terve lenne, és ehhez akarná használni. Anyu én félek.

-         De ne félj. Mindent túl fogtok élni. Muszáj Daniel. Nézz rank apáddal. Mi ennél többet szenvedtünk, hogy együtt lehessünk. A legnehezebb az volt, mikor kiderült, hogy terhes vagyok veled. Anyám gyűlölt. A nagyapád volt az egyetlen, aki kiállt mellettem. Nagyon rettegtem, hogy elveszítem. Ne hagyd, hogy szétválasszanak titeket. Harcolj érte. Küzdj a fájdalom ellen. Tudom, hogy nehéz, de megkell próbálnod. Muszáj. – válaszoltam. Daniel csendben figyelt, és emésztette amit mondtam.

-         Ezzel csak az a baj, hogy ő vérfarkas én meg félvámpír. Nem épp a legcsodálatosabb párt alkotunk. És ezt sokan elítélik. Köztük apám is. – vágta rá.  

-         Damon nem ítél el kicsim. Csak félt. De már elfogadta, hogy őt szereted. És tudja, hogy az igaz szerelem közé nem állhat, mivel átéltük már ezt. Ő csak azt akarja, hogy te boldog legyél, és ha neked ez kell hozzá, hát legyen. Én mindig melletted fogok állni. Bármi is történjék.

-         Köszi – Mondta majd megölelt.

A beszélgetés után felment a szobájába majd Damon váltotta. Szép lassan besétált a nappaliba, majd leült mellém. Egy ideig csendben volt. Arra várt, hogy megszólaljak, de nem tettem. Ő torte meg a csendet.

-         Szóval nem mész Elena-hoz. – közölte egy hangúan.

-         Nem. Úgy döntöttem, hogy nem. Te jobban ismered, mint én. Rád hallgatok.

-         Jobban teszed. – felelte egyből, majd rám nézett.  – nem akarom, hogy megint szenvedj, ha valami rosszul sűl el. Tényleg mi van Ryan-nel?

-         Honnan tudjam. – feleltem érdektelenűl. – azt csinál amit akar. Nem érdekel. Én próbáltam segíteni, de nem hagyta. Élje egyedül az életét. Öljön embert az sem érdekel. Le szoktathattam volna róla.

-         Azt el hiszem. – vágta rá Damon és egy féloldalas mosolyt villantott.

-         Ne gondolj mindig rosszra. – válaszoltam, majd a könyökömmel kicsit oldalba löktem.

-         Én nem gondolok, csak az igazat mondom. Ha valaki ellent tud neked állni az minden csak nem épeszű. – viccelődött. Örülök, hogy nem mérges Stefan napló bejegyzésére.

-         Mindig túlásokba esel. – mondtam mosolyogva, majd mélyen a szemébe néztem.

-         Nem. Most nem estem túlzásokba. Vegyük csak Stefant… - amint kimondta felsóhajtottam. Mégsincs túl rajta. – Ő még mindig szeret azokután, hogy elmondtad neki: “Kösz de nem kérek belőled” . Van, hogy néha nehezen tudok uralkodni magamon, hogy le ne tépjem a ruhádat, ami tőlem mármegszokott. – miközben mondogatta, mégig simította a kezét a hajamon. A testem bizseregni kezdett. Akárhányszor ezt csinálja, mindig ez van. Mint egy kisgyerek.

-         Damon én…

-         Csst. – mondta Damon majd az ujját a számra tette. – Most ne beszélj. Ne mozdulj.

Damon arca egyre közelebb került az enyémhez. A lélegzetem egyre gyorsabb lett, majd hirtelen olyan erővel csókolt meg, amit lehetetlent lett volna nem viszonozni.

Damon a kezeit rátette a derekamra, majd közelebb húzott magához, majd oda szorított. Átkulcsoltam a nyakát. Lassan simogatni kezdte a hátamat, ami részében megnyugtató volt.

Ekkor hirtelen a karjában kapott majd felrohant velem a szobánkba, becsapva magunk mögött az ajtót….

 Reggel a nap ragyogott, a madarak csiripeltek. A nap apró sugarait megtörték az ablak előtt álló fának az ágai. A szél játtszott a levelekkel, így egy kis reggeli fényjátékban részesültem.
 Mikor észhez tértem elmosolyodtam az éjszaka történései után. Jól esett.
Ismét kinéztem az ablakon. Az egyik közeli ágon megpillantottam egy kismadarat. Hangja teletöltötte a csendet vidámsággal. Régen éreztem már magam ilyen könnyűnek. Mintha nem is lennének gondjaim.

Kinyújtottam minden végtagomat, majd ránéztem a páromra. Már ébren volt.

-         Jó reggelt szerelmem. – mondta mosolyogva.

-         Jó reggelt Stefan…