Sziasztok :

Meghoztam a legújabb fejezetet :) Remélem tetszik majd :) Puszi és ölelés mindenkinek :)

 64.

Korán reggel ébredtem fel. Kint még sötétség honolt. Az órán 6:15-volt.  Stefan még aludt, így óvatosan kibújtam az ágyból. Körül néztem a szobában. A ruháink szanaszét hevertek, majd hirtelen Felkaptam a takarómat magamra.

Egy kicsit elgondolkoztam azon, hogy mit kéne éreznem. Talán lelkiismeret furdalást, vagy megbánást. De jelenesetben egyiket sem éreztem. Csupán csak annyit, hogy minden könnyebb, és sokkal jobb. Nem éreztem fájdalmat, amiért megtettem. Amit tettem, hát megtettem, és ezt nem bantam meg. Sőt! Nagyon is jól esett.

Míg agyaltam Stefan hirtelen elkapott hátulról. Kicsit megijedtem de hamar felül kerekedtem a dolgon, és Stefant magam alá rántottam.

-         Bocsi, ez nem jött be. – mondtam majd megcsókoltam.

-         Mi lett veled, hm? – kérdezte miután elengedtem az ajkát.

-         Semmi, miért? – kérdeztem, majd lecsúsztam róla, és a karjaiba feküdtem

-         Mert nem rég, még elutasítottál volna, most meg…

-         Hát az emberek változnak. Köztük én is. Igaz nem vagyok ember, de a döntéseim és az érzéseim változnak. Damon döntött arról, hogy ez legyen. Valahol mélyen tudtam, hogy szeretlek. De azt, hogy ennyire tudok hozzád ragaszkodni azt nem sejtettem. Ha most megkérdeznének, hogy mit gondolok kettőnktől azt mondanám, hogy soha sem akarlak elengedni. Örökre veled akarok lenni. Nem érdekel senki, és semmilyen vélemény. Egyedül az számít, hogy szeretlek. – feleltem. Nem hittem volna, hogy egyszer ezt fogom mondani Stefan-nak.

-         Változnak ez igaz. De akkor is meglepett. Damon szeret vagy szeretet téged, és te is őt. Én igazából sosem akartam megtörni ezt a kapcsolatot. Tettem olyan dolgokat, amik talán ennek az ellenkezőjét bizonyítják, de én nem tudtam volna megtenni. Azt hiszem egy kicsit bűnösnek érzem magam, amiért engem ölelsz  így, Damon helyett… - vágta rá, miközben simogatta a fedetlen vállam.

-         Én döntöttem így. Téged ne zavarjon ez a dolog. Én veled vagyok, és szeretnék maradni. Nem érdekelnek a vélemények. Csak az a fontos, hogy szükségem van rád. Több vagy, mint egy barát. – válaszoltam majd megcsókoltam. Magához szorított, majd egyre erőteljesebben csókolt.

Nem akartam elengedni. Ő kellett nekem. Mindennél jobban. Szükségem van rá, minden szempontból. Most és mindörökké.

Mikor a Nap kezdett feljönni kikeltünk és felöltöztünk. Stefan megdobott egy adag vérrel. Régen nem volt rá ennyire szükségem. Talán Damon miatt volt ez. Mellette elfelejtettem vámpírnak lenni.

-         Mit terveztél mára? – kérdezte Stefan, miután átkarolta a derekamat. Fejét a vállamon pihentette.

-         Nem tudom. Különösképpen nem terveztem semmit mára. De mivel a tegnap estem kicsit “felborult”, így arra gondoltam, hogy tölthetnénk együtt. – feleltem, majd megfordultam. – mit szólsz? 

-         Én benne vagyok. – válaszolta majd megcsókolt. A kezemet a mellkasára tettem, míg a derekamat simogatta. Ismét bizseregni kezdtem. A pillanatot kopogtatás torte meg.

-         Majd én kinyitom – mondta Stefan, de mielőtt elindult volna kinyitani megpuszilt.

Alig tértem magamhoz. A történtekhez képest boldog vagyok. Itt van velem Stefan más nem is kell.

-         Bejöhetek? – kérdezte egy hang.

-         Damon? – kérdeztem meglepődve. A kezében egy hatalmas rózsacsokor. – persze, gyere.

-         Ezt neked hoztam. Beszélni szeretnék veled. – mondta, majd átnyújtotta nekem a rózsákat. – sajnálom amit tettem. Nem szabadott volna, csak tudod annyira féltelek. Nem akartam azt mondani, amit mondtam. Sajnálom, én még mindig szeretlek…

-         Ha azt hiszed, hogy néhány szál rózsával a kezedben majd a nyakadba ugrok, hát akkor rosszul hiszed. Arra nincs bocsánat, hogy a halálomat kívántad. Ezt sosem fogom megbocsájtani. Azt vágtad a fejemhez, hogy sosem voltam jó anyja a fúnknak. Pedig te voltál az, aki elmenekültél. Tudtad, hogy akkor nem Katherine volt a legnagyobb problémám, hanem a gyerekem, és az, hogy anyámmal elfogattassam a tényt, hogy gyerekem lesz. Mindig csak magadra gondolsz.

-         Madie én…

-         Már késő van a magyarázkodásra. Amit tetél megtetted. Most pedig kérlek menj el. – feleltem, majd kidobtam a rózsákat a kukába és felrohantam az emeletre.

Egy kicsit lelkiismeret furdalásom volt, de nem tehettem mást. Damon ide állít, és még azt hiszi, hogy a nyakába ugrok. Akkor nagyon rosszul ismer. kicsit megkönnyeztem. Mégis csak Damon-nél lettem teljesen felnőt. És neki köszönhetem a legszebb éveimet, a gondok ellenére is.

Miután Damon elment Stefan jött fel hozzám. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, de teljesen nem tudtam elrejteni Stefan elől.

-         Sajnálom. – mondta majd megölelt.

-         Én csak…nem tudom. Damon… - nem tudtam szavakba önetni az érzelmeimet.

-         Sajnálom, hogy ezt kellett átélned. De mondtam, hogy Damon szeret, és ahogy ismerem mindent megtenne, hogy visszakaphasson. És nem szeretnék az útjába állni. – közölte, majd eltolt magától.

-         Mi? Stefan kérlek ne. Én nem akarok többé vele lenni. – mondtam majd megfogtam az arcát. – nekem most csak te kellesz. Nem akarom, hogy…

-         Madie, nem csaphatod be magad. Legbelül még szereted Damon-t. nem engem…

-         Ne. ne mond ezt. Én nagyon szeretlek téged… -szakítottam félbe.

-         Nem. Te azt szereted, hogy van melletted valaki a nehéz időkben. Ezt szereted bennem. – vágta rá Stefan. tudom, hogy rosszul érzi magát, de nekem szükségem van rá. Mindennél jobban. Szeretem.

-         Ne mond ezt. Igen is szükségem van rád. Jobban, mint azt hinnéd. Nem akarok nélküled lenni. Nem akarok nélküled élni. Kellesz. Mindennél jobban. – válaszoltam. Stefan kifújta a levegőt, majd rám nézett.

-         Hagyjuk inkább a dolgot. Jobb, ha átgondoljuk mindketten. – mondta majd felállt.

-         Ugye nem akarsz itt hagyni? – kérdeztem rémülten.

-         Nem, de átkell gondolnom, és ehhez az kell, hogy tavol legyek tőled, hogy könnyebb legyen. – felelte, majd megölelt.  

-         Jól van. De ígérd meg, hogy felhívsz. – válaszoltam, majd elengedtem.

-         Megígérem. – mondta majd megcsókolt.

Kikísértem a kapuig. Megölelt, majd elment. Visszamentem a házba, besétáltam a nappaliba, és bekapcsoltam a tv-t.

(Stefan szemszöge)

Nagyon hirtelen történtek a dolgok. Nem mondom, hogy nem volt jó, mert az volt. Életem egyik legszebb éjszakája volt. De Madie még mindig szereti Damon-t. akárcsak Damon Madie-t. És most én vagyok a harmadik fél. Talán jobb lett volna, ha nem segítek Madie-nek. De abba talán beleőrültem volna.
Az éjszaka, amit együtt töltöttünk, a legjobb volt. Ahogy a testünk összért, az felül múlt mindent.

Annyira szeretem Madie-t. Jobban, mint Elena-t. Szükségem van Madie-re. Mindennél jobban.

Nagyon nehezen hagytam ott. Tudom, mit érez Damon. Elvesztette a szerelmét, a gyermeke anyját. És én elvettem tőle. De Végülis Madie döntött így.

Szépen lassan haza sétáltam, és gondolkoztam, arról, hogy mi legyen. A szívem azt súgta maadjak Madie-vel, az eszem meg azt, hogy ne. Eddigi életem során hányszor volt az, hogy a szívemre hallgattam? Kevés. Most is ezt kéne tennem? Maradjak Madie-vel, és éljünk boldogan? De akkor kicseszek Damon-nel, amit én sosem tennék, hisz mindig én voltam a jó testvér.

Minden döntésnek megvan a maga súlya. Bárhogyan döntök, valamit biztosan elrontok.

Mikor hazaértem Damon-t a nappaliban találtam. Körülötte véres tasakok hevertek a padlón. A látvány csak rosszabb lett mikor tovább mentem. Egy szőke hajú lány holtestére bukkantam.

-         Damon? – kérdeztem. Nem jött válasz így úgy döntöttem, lemegyek a pincébe. – Damon itt vagy? – kérdeztem ismét.

-         Miért hol lennék? – hangzott a válasz. Damon kissé ittas állapotban egy másik szőke hajú lányt a nyakánál fogva tartotta a falnak.

-         Damon mit csinálsz?

-         Szerinted? Táplálkozom. – felelte majd beleharapott a lányba, aki halkan felnyögött.

-         Nem kell ezt csinálnod…

-         Jajj fogd már be. Miért jössz ezzel a szöveggel? Miért kell mindig jová tenned a dolgokat? – kérdezte idegesen. – tudod milyen idegesítő? Mindenki ezt mondja. Stefan a jó, a szép az okos. Damon a gonosz hideg vérű gyilkos. Egyedül Madie látta ezt másképpen.

-         Akkor, miért nem csinálod ezt most? – kérdeztem megint mire sóhajtott és ezt válaszolta:

-         Mert ő nincs itt, mert ha itt van akkor csak szólj és abba hagyom. – erre nem válaszoltam. – na látod? Madie elment, ami azt jelenti, hogy az a Damon is elment, akit szeretet

-         Nem. Nem ment el. még mindig él benned, csak elő kell….

-         FOGD MÁR BE – ordította majd neki vágott a falnak. A lány megrémült majd elszaladt. – ajj szuper. Elintézted a vacsorámat, most mehetek utána. Gyűlölök a Vacsora után szaladgálni.

Damon elrohant. Lassan felkeltem és összeszedtem magam. Elment a másik lány holttestéért. Becsomagoltam, majd az erdőben elástam. Szerencsétlennek nem szabadott volna így meghalnia.

(Madie szemszöge)

Mióta Stefan elment egyfolytában a telefont bámulom. Nem bírom ki. Megőrülök ebben a várakozásban.

Úgy döntöttem, hogy elmegyek Elena-hoz a korházban. Legalább ezzel is megy az idő.

Beültem a kocsimba, majd elindultam.

Elena már átkerült az intenzíről egy normális korterembe. Épp valami magazint olvasott mikor oda értem.

-         Szia bejöhetek? – kérdeztem. Elena meglepődött arccal nézett rám. De még mindig Sápadt volt.

-         Persze gyere. – mondta mosolyogva.

-         Hogy vagy?

-         Köszönöm, már sokkal jobban. Várom Stefan-t. Már régóta nem volt itt bent. Bár megértem, ha nem akar látni, hisz csúnya dolgot műveltem. – sóhajtotta, majd letette az újságot. - elég volt belőlem most te jössz. Veled mi van?

-         Elköltöztem. Damon és én… szakítottunk. – nyögtem ki nehezen

-         Tessék? De mi történt? – kérdezte

Szép lassan elmeséltem neki, hogy mi történt. Elmondtam neki, hogy elraboltak, minket, és hogy mit tudtam meg Melanie-ról.

-         A halálodat kívánta? Nem hiszem, hogy komolyan gondolta. – válaszolta.

-         Tök mindegy Elena. Ami megtörtént, azon már nem lehet segíteni. Kimondta ezzel eldöntött mindent. Nem akarok egy olyan emberrel tovább élni aki a halálomat várja…

-         Madie, ezt te sem gondolhatod komolyan. Miért várná? Azért mert tett egy hülye kijelentést?

-         Nem de… - ekkor megcsörrent a telefonom. Stefan volt az. – megbocsájtasz nekem? Ezt muszáj felvennem.

Kiszaladtam a folyosóra jó tavol Elena szobájától.

-         Szia. – szóltam.

-         Szia. Hogy vagy? – kérdezte.

-         Jól, bár hiányzol. Te?

-         nem jól. Te is hiányzol. – felelte zavartan.

-         Mi a baj? – kérdezte aggódva

-         Damon…

-         Mi csinált? Bántott? – faggattam.

-         Nem. Nem bántott, engem legalább is. De ide kell jönnöd.

-         Jól van, amint tudok megyek, most Elena-nal vagyok…

-         Elena-nal? – kérdezte meglepődve.

-         Igen. De szólok neki, hogy sietnem kell, majd kitalálok valamit. Nem sokáraott vagyok.

-         Rendben. Szeretlek. – felelte.

-         Én is. – mondtam majd letettem. Visszamentem Elena szobájába.- Ne haragudj, de mennem kell…

-          Valami baj van? – kérdezte.

-         Nem, nincs csak segítenem kell egy… ismerősömnek. – hazudtam.

-         Jól van, de ígérd meg, hogy majd még bejössz.

-         Persze, majd még jövök. – mondtam majd megöleltem,és elhagytam a szobát.

Gyors léptekkel indultam a kocsimhoz. Beszálltam, majd beindítottam. Vagyis próbáltam volna. Valamiért nem működött.

Ideges lettem.

-         a rohadt életbe… - morgolódtam halkan.

-         Valami baj van, kisasszony? – kopogott egy ápoló az ablakon.

-         Nem, semmi nem sokára megoldom. – közöltem vele kedvesen.

-         Biztos? Szívesen segítek…

-         Nem kell. – feleltem, majd végre beindult a kocsim. – sajnálom de mennem kell.

Elindultam a Salvatore villába. Nem tartott sokáig, mert elég gyorsan hajtottam.

Stefan már kint állt az erdő szélén. Megálltam majd kiszálltam, hozzá, és megöleltem.

-         Annyira hiányoztál. – suttogtam a fülébe.

-         Te is. – mondta majd megpuszilta a nyakamat.

-         Mi a baj? Miért mondtad, hogy siessek? Damon bántott? – kérdeztem aggódva.

-         Nem. Engem nem. De sietnünk kell. – vágta rá, majd kinyitotta a kocsi ajtaját.

-         Öhm, eddig én vezettem – feleltem zavartan

-         Eddig. Na gyerünk. – mondta, majd biccentett a fejével.

Beszálltam a kocsiba, majd pár perc múlva megérkeztünk. Akárhányszor elhagyom ezt a helyet megfogadom, hogy soha többé nem térek ide vissza, de valami mindig történik, hogy itt legyek.

Stefan és én bementünk a lakásba, majd a pincébe. Itt a lábam elé esett egy szőka lány holt teste. Nem sokkal  később a fal mögül Damon lépett elő véres szájjal. 

-         Madie? – a szemeiben könnyek jelentek meg, miközben az arca torzult volt. – hát eljöttél?

-         Igen, mert mondták, hogy szükséged van rám. Miért csinálod ezt? Miért kínzol másokat? – kérdeztem remegve. Sosem láttam még ilyennek. – Ők nem ártottak neked semmit. Nem kell ezt csinálnod. Nem kell olyanná válnod, mint régen voltál. Az nem az a Damon, akit én szerettem. Ez az a Damon akit gyűlölök. Tudom, hogy ott bent, még meg van az emberi lényed. Tudom, hogy ismét jó vámpír tudsz lenni. Ne csináld ezt. Nem éri meg.

-         Miért? Hisz elhagytál. Csupán mert hülyeséget csináltam. Megértem, ha Ezekután már nem akarsz velem lenni. Mikor elhagytál az a Damon meghalt, akit szerettél. Többé nem létezik. – mondta közömbösen.

-         Komolyan? Tényleg? Akkor miért csillant fel a szemed, mikor megláttál? Miért küzdesz ellene? – kérdezte már majdnem sírva. Sosem szerettem az ilyeneket. Sosem szerettem Damon lelkére beszélni, mert nagyon nehéz volt. – miért akarod ezt bebeszélni magadnak?

-         Nem ebszélem be magamnak. Ez vagyok én. Csupán mert nem szeretsz. Vagy igen? – erre a kérdésére nagyon nehezen válaszoltam.

-         Damon ez... nem. – feleltem nehezen.

-         Na tessék. És akkor még te várod el, hogy olyan legyek, mint rég? Hisz nem is szeretsz. Nincs is rám szükséged. Miért csinálod akkor? Talán valaki másnak szüksége van rám? Nem. Nem hiszem. Te voltál az egyetlen, aki még szeretet. Mamár senkim sincs… Akkor miért legyek jó?

-         Biztos vagy benne, hogy senkid sincsen, Damon? – kérdeztem higgadtan. – Daniel? Rémlik? Ő senki? Szerinted, feltudná dolgozni, hogy mi történt az apjával?

Damon hallgatott. Az arcáról az erek elkedzetk visszahúzódni, de hirtelen Dmaon dühbe gurult, majd kitépett egy fa darabot az ajtóból és az hasamba szúrta…Míg szépen lassan lecsúsztam a földre Stefan neki esett Damon-nek… ekkor minden elsötétült. Azt hiszem elájultam. Vagy rosszabb, meghaltam.