74.
Zack, Darell, és én bent maradtunk a nappaliban. Pár perc
múlva Damon is csatlakozott hozzánk.
-
Valakire nagyon emlékeztet. – mondta gúnyosan és rám
pillantott.
-
Ne most, Damon. Kérlek. – mondtam sóhajtva.
-
Jó, oké. Csak egy megjegyzés volt. – mentegetőzött.
Komolyan, néha annyira nem értem.
-
Mi lenne, ha egy kicsit felmennél Daniel-hez? Az
mindkettőtöknek jó lenne. – mondta Zack. – addig én még kutakodok, hogyan is
zajlik a dolog.
-
Rendben. – mondtam, majd elindultam felfelé.
Felsétáltam a lépcsőn, majd
hirtelen Damon termett előttem.
-
Tudod, hogy melyikben fekszik? – kérdezte felhúzott
szemöldökkel.
-
Nem. De te biztosan megmutatod. – mondtam sóhajtva. túl
fáradt voltam a játékaihoz.
-
Persze. Én mindig. – mondta viccelődve, majd komoly
hangon folytatta - De legyél erős. Nem épp a legszebb látvány. – mondta majd
benyitott egy szobába. Nem volt időm körülnézni, mert lefoglalt a látvány. A
fiam gépekre kötve feküdt. Szinte az egész testéből drótok lógtak ki. Még sosem
láttam így…
-
Istenem… - mondtam, majd letérdeltem mellé az ágyra, és
megfogtam a kezeit.
-
Én szóltam előre – szólt a hátam mögül Damon, és
megsimogatta a vállamat.
-
Mi történik vele?
-
Nem tudom. Csak Zack tudja, de ő nem árulja el. Azt
mondta, hogy amíg nem biztos, nem akarja elmondani. – felelte. Tehát ekkora a
baj… valahogy sejthettem.
-
De ugye nem…
-
Nem fog meghalni. Daniel erős. Kifogja bírni. Olyan,
mint az anyja. Sosem adja fel… - ekkor ránéztem. A szemei ragyogtak. Ha nem
ismerném azt mondanám, sírni készül. Igaz. Damon-nél sosem lehet tudni. Sokszor
tapasztaltam, hogy kemény külső, érző lelket takar.
-
Én sosem adnám fel. Miatta kitartanék. – válaszoltam,
és éreztem a gombócot a torkomban.
-
A mi kapcsolatunkat feladtad? – kérdezte, de látszott
rajta, hogy ezt nem akarta hangosan mondani.
-
Ez most, hogy jön ide? – kérdeztem vissza. A szívem
majd’ meghasadt. Még mindig gyenge pont a szakításunk. Még mindig fáj.
-
Ez egy egyszerű mezei kérdés. Minket feladtál? – Damon
nem tágít.
Erre a kérdésre nem igazán
találtam választ. Valahol mélyen úgy érzem, hogy van még remény… de nem merném
megtenni. Sokszor csalódtam Damon-ben. Nem akarom mégegyszer végig csinálni.
-
Szóval? Választ kapok a kérdésemre? – érdeklődött tágra
nyílt szemekkel. Végül kimondtam.
-
Nem…
Damon lélegzete elakadt. Mintha
nem hitt volna a fülének.
-
Mi? – kérdezett vissza halkan. – nem adtad fel? Soha?
-
Azt azért nem mondanám… - ekkor hazudtam. Mert tudom,
hogy még nem adtam fel. Még a testem egy része, egy igen kicsi része küzd, hogy
megadjam magam. Hogy ismét Damon mellett legyek. De a másik felem, - a
nagyobbik - Stefan-hoz ragaszkodik.
-
Szóval nincs több remény… - akkor Damon a falnak dőlt.
Még sosem láttam ilyennek. Gyenge volt, és sebezhető.
-
Nincs. És különben is, neked ott van Elena. Nekem
Stefan. És szeretem. Nem tudnám elhagyni…
-
Elena… de ő teljesen más. Még mindig Stefan után vágyódik.
Olyan, mint egy kölyökkutya. Ha Stefan fütyülne neki máris ugrana. – felelte,
és némi kis dühöt véltem felfedezni a hangjában.
-
És ez neked nyílván fáj, hisz mióta vele akartál lenni.
-
Igen. De aztán megláttalak. Mikor Elena az első napodon
bemutatott egymásnak, tudtam, hogy te vagy az. Az, akiért bármit megtennék.
Szerettelek Madie. És, azt hiszem még mindig. Történjen bármi is – Damon egyre
közelebb jött. A szívem hevesebben dobogott. Damon meghallotta, és ezen
elmosolyodott. – régen hallottam, így dobogni a szíved.
Nem válaszoltam semmit. Damon
rámnézett, és még közelebb ért hozzám. A testünk összeért. Olyan volt, mint
régen. Mikor még minden szép, és jó volt. Még Daniel születése előtt. Mielőtt
Damon elment.
Két keze közé fogta az arcom,
majd magához húzott. Ekkor ajkunk összeért…
(Stefan
szemszöge)
Melanie és én a Salvatore házban
voltunk. Melanie szerint itt jobb. Nem kattog az agyam.
Damon és Madie távol vannak.
Kettesben. Damon már biztosan rámászott…
Elég Stefan! Madie nem menne
bele! – förmedtem gondolatban magamra.
De hiába. Az agyam nagyobbik
része, érezte, hogy most együtt vannak. Talán kéz a kézben sétálgatnak.
Hirtelen kopogtatásra lettem
figyelmes. Minden gondolatomat kitörölte egy pillanatra.
Felálltam, hogy kinyissam, de
Melanie megelőzött…
-
Szia! Damon-höz jöttem. Beszélnem kéne vele. – mondta
egy ismerős hang.
-
Ő nincs itt. – mondta Melanie. – de Stefan igen. Ő
talán tudja, hogy hol van. Gyere be. – nem hittem a füleimnek. Melanie
beengedte.
-
Szia Elena. –
mondtam közömbösen. – Damon nincs itt, és én nem igazán érek rá, szóval, ha
lehet gyorsan nyögd ki mit akarsz.
-
Szia. Nem akarok sokáig maradni, csak egy kérdésem
lenne. Nem tudod, hogy hol van? Egyszer csak elment. Még csak fel sem hívott –
kérdezte halkan. Gombóc volt a torkában.
-
De. Madie-vel Everett-ben. – feleltem összeszorított
fogakkal.
-
Madie-vel? – kérdezte meglepetten. – mit keresnek ott?
-
Ott van Daniel. Elmentek érte. Nem tudom mikor jönnek.
– mondtam, majd lehajtottam a fejemet, és az ujjaimat összekulcsoltam a tarkómon.
Ekkor Elena lehuppant a kanapéra
mellém. Felemeltem a fejem, és láttam, hogy könnyek szöknek ki a szemeiből.
-
Jól vagy? – kérdeztem akaratlanul.
-
Nem. Miért van az, hogy mindent megkap Madie? Csak
azért mert szép? Eddig azt hittem, hogy téged nem vehet el tőlem senki, erre
most együtt vagytok. Aztán kiderült, hogy Damon és - ismét csak - Madie együtt
vannak, valahol távol. Miért történik meg ez velem? Ennyire rossz ember lennék?
– kérdezte, és potyogni kezdtek a könnyei. Megsajnáltam, és megöleltem. A
karjai lecsúsztak a derekamra, míg a feje a mellkasomon landolt.
-
Nem vagy rossz ember. Csupán csak a szerencse elkerül.
– nyugtattam. – hidd el egyszer minden jóra fordul. Mindenki megtalálja a
helyét a világban. Mindenki azzal lesz, akit megérdemel. Te is megfogod találni
majd, akit megérdemelsz. Egy kedves, normális fiút, aki feladna érted mindent.
Elena lassan elengedett, és
felemelte a fejét, majd rám nézett.
-
Annyira jó ember vagy. Mi ütött belém mikor mindent
elrontottam? – kérdezte.
-
Sokszor követünk el olyan hibákat, amiket később
megbánunk. De ez normális. Én is sokszor csináltam ilyet. Néhányról te is
tudsz. De végül megtaláljuk a helyes utat. És innentől kezdve már mindent jól
csinálunk. – feleltem. Hirtelen eltűnt minden gyűlölet, amit valaha is éreztem
iránta. Olyan volt, mint régen. Mielőtt még össze vesztünk volna.
Elena mélyen a szemembe nézett.
Hirtelen eltűnt körülöttünk mindent. Mintha a semmiben lebegtünk volna, távol
minden bajtól, és gondtól. Nagyon jó érzés volt.
Lassan felült, és közelebb hajolt
hozzám. Megfogtam az arcát, amitől kicsit megijedt. Összeszedte magát, majd
megfogta az arcán lévő kezemet. Egye közelebb hajoltunk egymáshoz. Szinte
éreztem a leheletét. Ekkor jöttem rá, hogy hiányzott.
Az ajkunk egyre közelebb ért egymáshoz.
Szinte már összeértünk…
-
Stefan lassan… oh. Ne haragudjatok. Nem tudtam, hogy
ti…
-
Nem, semmi baj. Már így is menni készültem, csak…csak.
– felelte Elena, majd kiszaladt a házból. Én ott maradtam a kanapén. Azokat a
pillanatokat éltem át újra, és újra.
-
Stefan megmagyaráznád mi volt ez? – kérdeztem mérgesen
Melanie.
-
Semmi. Csak…
-
Ez nem épp semminek látszott. Megcsókoltad Katherine
hasonmását…
-
Ő nem Katherine! – kiáltottam rá dühösen. – és nem
csókoltam meg…
-
Csak majdnem! – förmedt rám Melanie. – az majdnem
ugyanaz. Képes vagy ezt tenni Madie-vel?
-
Én? Kitudja ő mit csinál Damon-nel! Talán most is
együtt vannak… Még csak fel se hív. – feleltem dühösen majd kimentem a házból,
és belevetettem magam az erdő sűrűjébe.
(Elena szemszöge)
Szaladtam ahogy csak a lábam bírta, s közben próbáltam
feldolgozni a történteket. Nem akartam elhinni, hogy majdnem megcsókoltam. Ott
voltam egy milliméternyire Stefan ajkaitól. Mi van velem? Tényleg nem bírok
betelni egyel? Katherine-nek teljesen igaza van. Ugyanolyan vagyok, mint ő. Egy
rossz… az.
Mikor hazaértem felrohantam a szobába. Jenna utánam szólt,
de nem foglalkoztam vele. Bezártam magam mögött az ajtót, majd rá vetettem
magam az ágyamra. Újra,és újra lejátszottam magamban a pillanatokat. Újra, és
újra átéltem, és végig lelkiismeret furdalásom volt. Megcsalom Damon-t. Pedig
szeret. Akárcsak Stefan. Mindketten szeretnek, és én is szeretem
mindkettőjüket. Nem tudok dönteni. Ha ez így megy tovább ebbe belefogok őrülni.
Kopogtattak az ajtómon.
-
Elena. Jól vagy? – kérdezte aggódva Jenna.
-
Igen. Jól. – feleltem, olyan erős hangon ahogy csak
tudtam, de közben a könnyeim vízesésként zúgtak le az arcomon.
-
Amikor hazajöttél nem ezt láttam. Megbeszélhetnénk.
Damon-nel van valami gond? Bántott?
-
Nem! Nem bántott – én bántottam őt a tudta nélkül.
-
Akkor mi a baj? Kérlek had menjek be. Beszéljük meg. –
mondta könyörögve. Végül megadtam magam és beengedtem. A könnyes szemeim láttán
a tekintete még aggodalmasabb lett. – mi a baj?
-
Szerelem…- feleltem, és lehuppantam az ágyra. Jenna
becsukta az ajtót, majd mellém ült, és
megfogta a kezem.
-
Mesélj el mindent.
-
Damon ma elment. Nem tudom, hogy hová, de egyik percről
a másikra tűnt el, de mégcsak felsem hívott. Ezért elmentem Stefan-hoz hátha
tudja. Beszélgettünk. Elmondta, hogy
Madie-vel van Everettben, mert segítenek valakinek. Ekkor elkezdtem Stefan-nak
lelkizni. Megmondtam neki, hogy mekkora barom voltam mikor megtörtént az a
dolog még akkor Damon-nel, amire ő csak
ennyit felelt: sokszor követünkel hibákat, amit megbánunk, meg hogy ő is
követett el hibákat. Ebből azt következtettem,hogy már nem haragszik. Majd arra
lettem figyelmes, hogy egyre közelebb hajol hozzám. Már majdnem megcsókolt,
mikor elfutottam. – kicsit kiszépítve mondtam, el mert egy-két dologról nem
tud. De a lényege ugyanaz.
-
Hajjaj. Ez így nem lesz jó Elena. Döntened kell a kettő
között. – mondta.
-
De nem lehet. Stefan Madie-vel van. Hát nem érted? –
kérdeztem dühösen, madj felpattantam, és megálltam vele szemben - Stefan szereti Madie-t. Damon
szereti Madie-t. Ez már ellett döntve. Én egyedül maradok.
-
Dehogy maradsz egyedül. Ne add fel. Erről nem tehetsz…
-
De igen, mert nem vagyok elég jó. Valamit Madie- tud,amit
én nem. Talán az, hogy szült már?
Nyílván Damon ezért szereti még, hisz végül is ő a gyerek apja. Stefan meg
azért mert megsajnálta. ez a magyarázat.
-
És most mit fogsz tenni? Fogod magad és gyereket
szülsz? – kérdezte Jenna egy kicsit rémülten.
-
Nem dehogy is. – vágtam rá. – az lesz a legjobb, ha
elmegyek, és soha többé nem nézek vissza Mysitck
(Madie szemszöge)
Eltoltam magamtól Damon-t. Mi a
fene ütött belém? Ezt nem szabad.
-
Ne. Csak most ne. - mondta Damon majd megcsókolt újra.
De ismét eltoltam magamtól.
-
Damon nem lehet…
-
De miért? Hisz te is akarod, nem? – kérdezte ijedten.
Ismét igaza volt. Akarom,de még mennyire.
-
De! – mondtam, majd gondolkodás nélkül megcsókoltam.
úgy, mint régen. Tele érzelemmel. Forrón, szenvedélyesen. Megszorította a derekamat,
és megcsimpaszkodtam a nyakába.
-
Mi van velünk? – kérdezte lihegve.
-
Nem tudom. De nem is akarom megtudni. – mondtam, majd
ismét megcsókoltam.
-
Várj! – szakította félbe Damon dolgot
-
Mi a baj?
-
Ne siessünk. Élvezzük, amíg csak lehet. Nem akarok ismét
nélküled élni. – mondta, majd megpuszilta a homlokomat.
-
Pedig muszáj lesz. Damon mi nem lehetünk együtt. Neked
ott van Elena, nekem pedig Stefan, meg a baba. – amikor befejeztem Damon nagyot
nyelt.
-
Baba. – mondta mosolyogva. – az öcsém apa lesz! És a
fiam testvére az én unokaöcsém. Hihetetlen.
-
Igen. Az. – feleltem. Damon piszkálta a dolog. Látszott
rajta, hogy nem tudja túl tenni magát rajta. – hé. Ne szomorkodj. Majd neked is
lesz még egy. Talán Elena bevállalja és…
-
De nekem nem tőle kell. Hanem tőled. Madie mikor érted
már meg, hogy te vagy az életem? Nem tudok nélküled élni.
-
Akkor lépj túl rajtam. Egyszerű…- ezt igazából én magam
sem hittem el. Nem olyan egyszerű túl lépni valakin, akit megszerettél. Főleg,
ha ennyi ideig, és ennyire szeretted.
-
Nem kérheted ezt tőlem. Most nem! Ezekután. Emlékszel
mi volt kb. 2 perccel ezelőtt? Úgy estél nekem, mintha az lenne az utolsó
dolog, az életedben. – libabőrös lettem, még a gondolattól is.
-
De muszáj lesz. Nem tudok így élni. Damon te
szeretsz,és… - ezt nem akartam folytatni.
-
És?Mi és? – kérdezett vissza.
Nem! Nem
akarom kimondani, mert akkor azzal elkövetek egy olyan végzetes hibát, amit
utána megbánok,és nem tudom visszavonni.
De az a
valami, kiakart bújni onnan. Tudatni akarta, hogy igenis létezik.
-
Én is téged. De ez a helyzet nem változtat semmin.
Külön élünk. Mint eddig. Te Elena-val, én pedig Stefan-nal. – minden bizonnyal
ez volt életem egyik legnehezebb kijelentése.
-
Anya? Apa? – kérdezte hirtelen Daniel gyenge hangon.
Minket nézett hatalmas szemekkel. – hát ti együtt? Kibékültetek?
És erre a
kérdésre nem tudtam abban a pillanatban felelni…
VIGYÁZAT! +18-as karikás rész!!!!
75.
(Damon szemszöge)
-
Anya? Apa? Hát ti együtt? Kibékültetek? – kérdezte
Daniel hatalmas kerek szemekkel. Olyan volt, mint egy gyerek. Hirtelen a régi
időket jutatta eszembe.
Nehezemre
esett válaszolni. Nem tudtam mit csináljak. Annyi minden volt abban a
pillanatban a fejemben, és kezdtem elveszteni a fonalat. Mintha nem önmagam
lettem volna. Olyan volt, mintha kiléptem volna a testemből, és nem találnék
vissza.
Végül Madie
megtörte azt a kínos csendet, ami körülöttünk keringett.
-
Daniel nézd. Apáddal mi már nem lehetünk együtt. Sok
minden történt az idők során. Nem vagyunk egymáshoz illőek. – Madie nehezen
válaszolt. Kétségbe volt esve. Félt, hogy összetöri a fiunk szívét.
-
De láttam, hogy néztetek egymásra. Anyu miért nem
vallod be magadnak? Látszik rajtad, hogy szereted apát. Miért okozol
mindkettőtöknek fájdalmat?
-
Daniel. Már megpróbáltuk. De nem ment. Ezt te is tudod.
– válaszoltam, kicsit megkönnyítve Madie helyzetét.
-
Mert nem adtatok
magatoknak elég időt… Ha ismét megpróbálnátok….
-
Nem. Daniel sajnálom de nem. Mi nem leszünk együtt… -
felelte Madie. Daniel kétségbe esetten nézett kettőnkre. Lelkiismeret
furdalásom lett, amiért így megbántottuk.
Madie-nek
megcsörrent a telefonja, majd kiment, így volt alkalmam átbeszélni a dolgokat a
fiammal.
Leültem mellé
az ágyra, de nem néztem rá. Inkább kinéztem az ablakon.
-
Nem értelek apa. Látszik, hogy szereted. Hogy vagy
képes elengedni ilyen könnyen? – kérdezte Daniel. Ezen elmosolyodtam.
-
Akár hiszed, akár nem, nem könnyű. Szeretem anyádat. És
ha szeretem elengedem.
-
És nézed, ahogy az öcséd mellett éljen? Még van időd.
Még megváltoztathatsz mindent. Most az egyszer hallgass rám. – Daniel mindent
megtesz, hogy együtt maradjak azzal, akit szeretek. De nem tehetem. Mert Madie
eleget szenvedett miattam. – ha hagyod, hogy mindenben győzzön, sosem leszel
boldog. Emlékszel mit meséltél Elena-ról? Ő is Stefan-t választotta. Ne hagyd,
hogy minden az övé legyen. Harcolj. Légy kemény!- még nem láttam ennyire
határozottnak…
-
Nem tehetem. Madie, Stefan gyerekét hordja a szíve
alatt. Most nem tehetem meg. Nem okozhatok neki gondot. Elég volt. Azt akarom,
hogy boldog legyen azzal, akit szeret. És, ha ez az öcsém, elfogadom, mert
anyádról van szó. El kell engednem. Nem ragadhat le nálam. Ennek így nincs
értelme. Sajnálom. Nem akarok vele lenni. Nekem is könnyebb lesz!
(Madie szemszöge)
Az ajtó előtt álltam. Mindent hallottam. Könnyek szöktek a
szemembe. Ez lehetetlen. Nem adhatjuk fel ilyen könnyen! Hol vannak az
ígéretek, hogy örökre veled maradok? Muszáj mindennek tönkre mennie?
Emlékszem az első napomra az iskolában. Elena-val együtt
mentünk órák után. Összefutottunk Stefan-nal, és Damon-nel. Amikor
megpillantottam, az volt az a pillanat,
mikor rájöttem, hogy miért is érdemes élni. A szemei rabul ejtettek. És még
akkor se riadtam vissza, mikor megtudtam, hogy mi is ő valójában. Emlékszem,
hogy mindig azt mondogatta:” Mellettem meg van pecsételve a sorsod. Veszélyben
vagy. Mégis miért vagy még itt?” a válaszom csupán ennyi volt:” Azért, mert
szeretlek, és nem akarok nélküled élni. Ha kell veled halok, de nélküled már
nincs értelme az életemnek”
Olyan távolinak tűnnek ezek az emlékek, mintha sosem
történtek volna meg, olyanok, mint egy álom.
Ránéztem a telefonomra. Stefan hívását nem fogadtam. Már
biztosan ideges.
De egyszerűen nem tudom itt hagyni Damon-t,csak úgy.
Lenyomtam a kilincset, és oda rohantam – az akkor felpattanó
- Damon-höz és megcsókoltam. Jó hosszan.
Azt hittem, hogy elfogja utasítani, de végül erősen magához
szorított. A könnyek végig folytak arcomon.
Most az sem érdekelne, ha
valaki kitépné a szívemet, hisz Damon karjaiban vagyok. Újra. Úgy, mint
régen.
(Elena szemszöge)
Miután Jenna alaposan leteremtett a meggondolatlan
kijelentésem miatt, úgy döntöttem inkább maradok. Nem akarom itt hagyni.
Szüksége van rám.
Vettem egy jó meleg fürdőt, hogy átgondoljam ezt a napot.
Felelevenítettem a Salvatore házban töltött pillanatokat.
Stefan tekintete, ahogy magához szorított. És ahogy majdnem megcsókolt. De csak
majdnem.
Becsuktam a szemem, és elképzeltem, ahogy elcsattan a csók.
A karjai közelebb húznak, mintha sosem akarnának elengedni. Ajkunk összetapad,
és forrón csókol.
Nem akartam kinyitani a szemem, mert féltem, hogy
felébredek, és szertefoszlik az álmom.
De valami azt súgta, hogy elkell szakadnom. Nem élhetek
álomvilágban, akármennyire is szép, és csodálatos.
Szép lassan kinyitottam a szemem, és megpillantottam
Stefan-t, ahogy a kád mellett áll, és néz.
(+18! )
Elakadt a lélegzetem. Nem hittem a szememnek.
-
Te mit keresel itt? – kérdeztem akadozva, de nem
érdekelt a válasz. Hisz itt volt.
-
Sajnálom, de valamit elfelejtettünk – mondta, majd
felém hajolt, és megcsókolt.
Kezeimet a nyakára tettem, míg ő megragadta a derekamat, és
kiemelt a vízből. A hajam kicsúszott a kontyból, és rátapadt a pucér hátamra.
Lerakott a földre, fölém hajolt. Megragadtam a pólóját, és
levetettem róla, majd a sarokba hajítottam. Addig levetette a cipőjét, majd
segítettem neki a nadrágnál.
-
Biztos, hogy ezt akarod? – kérdeztem lihegve, az
izgalomtól.
-
Muszáj megtennem! Nem akarok várni többet. Nem tudom
mikor lesz még ilyen alkalmam – mondta, majd megcsókolt.
A testünk egybeforrt. Tökéletes pillanat volt. Ahogy a
derekamat simogatta, a hideg rázott. Olyan jó érzés volt, „együtt” lenni.
Minden gondom eltűnt, és csak kettőnkre koncentráltam. Nem
zavarhat most meg senki, és semmi. Bárcsak örökre tartana ez a pillanat.
Bárcsak minden így maradna. Bármit megtennék, hogy Stefan az enyém, lehessen,
teljes egészében…
A fürdő padlóján feküdtünk, Ádám kosztümben. A fejem a
mellkasán, a lábaink összekulcsolódva. Stefan simogatta a hátamat.
Még mindig ziháltam. Sosem volt még ennyire jó.
-
Min gondolkozol? – kérdezte Stefan.
-
Azon, hogy milyen jók voltunk együtt. Mint még soha. –
feleltem, és rá néztem. Még ő is gyorsan vette a levegőt.
-
Azok. De kikell élveznünk a pillanatot. Mert talán
sosem lesz már ilyen többé…
-
Css! – szakítottam félbe és az ujjammal betapasztottam
a száját. – ne rontsd el a pillanatot, kérlek. Élvezzük ki ezt a rövid kis időt
még. Nem akarok vissza térni abba a roskatag, rossz világba. Még nem…
Stefan bólintott majd megcsókolt.
A derekamnál fogva magára húzott, és ismét kezdődött minden a legelejéről…
(Madie
szemszöge)
Hosszú idő után szép lassan
elengedtem. De még nem nyitottam ki a szemem. Minden olyan volt, mint egy
álomban. Nem akarok felébredni.
-
Mi volt ez az egész? Mi ütött belénk? – kérdezte
halkan.
-
Nem tudom, csak azt, hogy ez volt életem egyik legjobb
döntése. Megkellett tennem. – válaszoltam remegő ajkakkal.
-
Khm… - egymásra
néztünk Damon-nel, majd egyszerre Daniel-re néztünk. – tudtam! Tudtam, hogy ez
lesz! Én megmondtam – mosolyogott. – nektek együtt kell lennetek!
Erre nem tudtunk mit felelni.
Csak halkan bámultuk a fiunkat, aki gyermeki örömmel mosolygott, és várta a nem
létező csodát. Azt, hogy kimondjam, az
apjával maradok. De mindhárman tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben ez most
lehetetlen. Nekem visszakell mennem
Stefan-hoz. Biztos már ideges, mert nem válaszoltam a telefon hívására.
Megfordultam, és kimentem a
szobából. Míg kikerestem a telefonszámot, kisétáltam az udvarra. Hosszasan
csengett a telefon, de senki nem vette fel. Még egyszer próbálkoztam. Remélem
nincs semmi baj.
Kikerestem Melanie számát. Két
csöngés után felvette.
-
igen?
-
Szia, Madie vagyok. – feleltem idegesen.
-
Szia kicsim.
Minden rendben?
-
Nem tudod hol van Stefan? Hiába hívom nem veszi fel a
telefonját.
-
Nem tudom. Egyszer csak elviharzott, mint akinek sürgős
dolga van. De veled minden rendben? Megtaláltátok Danielt?
-
Igen minden rendben van. Megtaláltuk igen. Csak aggódok
Stefan miatt. – válaszoltam, majd hirtelen valaki hátulról megölelt. Damon volt
az.
-
Nincs semmi baj. Majd jelentkezik nyugodj meg. – mondta
Melanie kellemes hangon.
-
Remélem. Köszi. Majd jelentkezem. Nem sokára megyünk.
Szia. – mondtam, majd letettem a
telefont.
-
Anyukád igazán aggódik. – mondta Damon.
-
Igen, de nem az anyám. – feleltem durcásan.
-
De igen, az. Ez ellen nem tehetsz semmit. Csak rá kell
nézned…
-
Ha az anyám, hol volt évekig? Miért nem ő nevelt fel? –
kérdeztem idegesen.
-
Elmondta, hogy miért, nem igaz?
-
De ez mind csak kifogás. Én sem vagyok egy túl jó anya,
de sosem hagynám el a gyerekemet. Féltett? Akkor miért nem védett meg? Inkább
odaadott egy idegennek?
-
Aki történetesen felnevelt. Nem idegen…
-
De akkor idegen volt. Damon ne próbáld meg jó fényben
feltüntetni előttem őt, kérlek. Haragszom rá…
-
Jó rendben, győztél, nem fogom! – mondta majd
elengedett. Ismét hívni kezdtem Stefan-t.
(Stefan szemszöge)
Elena ágyában feküdtünk. Elena a mellkasomon tartotta a
fejét, s közben a meztelen hátát simogattam. Néha-néha kirázta a hideg.
Ilyenkor elmosolyodtam.
-
Rezeg a telefonod – törte meg a csendet Elena. – nem
veszed fel?
-
Most nem. Nem szeretném. Nem te mondtad, hogy ne törjem
meg a pillanatot? – kérdeztem. Elena elmosolyodott ezen.
-
De igen. De lehet, hogy fontos. Már sokadszorra csörög.
Lehet, hogy Madie az. Nem akarom, hogy gyanakodjon.
-
Jól van. – végül fel keltem, és felvettem a telefont.
-
Szia Stefan. Ne haragudj, hogy nem hívtalak azonnal
csak nem voltam telefon közelbe.
-
Semmi baj. Nem haragszom. – mondtam kicsit fáradt
hangot erőltetve.
-
Minden rendben? Furcsa a hangod…
-
Persze, csak aludtam egy kicsit. Te jól vagy? Daniel? Megtaláltátok?
-
Meg igen. Velünk minden rendben. Nem sokára megyünk
haza. Nem tudok tovább itt maradni.
-
Siessetek. Minél előbb annál jobb. Szeretlek. – s ezzel
letettük a telefont.
-
Na? Mikor jönnek? – kérdezte Elena.
-
Azt mondta, hogy nem sokára. Ahogy ismerem az pár óra…
-
És pár óra múlva vége mindennek… megint. Stefan én ezt
nem bírom tovább. Én veled akarok lenni. Mindig. Soha többé nem akarok nélküled
lenni. Akkor nem érek semmit. – Elena szemei könnybe lábadtak.
-
Én sem. De muszáj így alakulnia. Nem hagyhatom ott
Madie-t. Most nem, mert… - ekkor elhallgattam. Elena még nem is tudja, hogy
Madie babát vár, tőlem.
-
Mert? Miért nem fejezted be? – kérdezte kíváncsian. –
valami baj van?
-
Nem... vagyis nem tudom…
-
Stefan, nézz rám. – szakított félbe, és megfogta az
arcom, hogy tekintetünk találkozzon. – nekem mindent elmondhatsz, érted? Nem
kell titkolnod semmit. Hidd el megértem, és nem fogok megharagudni.
Ajj a fenébe! Hogy mondjam el
neki? Ha most elmondom mindennek vége. Biztos, hogy megharagszik, és… nem. Nem
Stefan! El kell mondanod. MUSZÁJ
Végül vettem egy mély levegőt, és
kimondtam:
-
Madie és én kisbabát várunk. – ekkor Elena megdöbbent.
-
Mi? – kérdezte halkan. – hogy mi? És ez végleges?
-
Igen, de kérlek nyugodj….
-
Hogyan? És miért? Ajj! – Elena rettentő dühös lett. Magára
tekerte a takarót, majd felpattant az ágyból. – Stefan miért? Miért nem előbb
mondtad el? Ennyit nem érek? Ha Madie terhes mire volt jó ez az egész? Hogy elengedj?
Hogy ezzel jelezd, itt a vége? Mi a fene van veled, velünk? Nem hiszem el. NEM!
– a falnak dőlt majd zokogva lecsúszott a földre. Oda szaladtam hozzá, és
megöleltem.
-
Sajnálom, Elena. Ne haragudj. Egyszerűen nem tudtam
elmondani…
-
Öltözz fel és menj innen! – mondta dühösen.
-
Elena én…
-
TÜNJ INNEN! – kiáltotta majd kirohant.
Nehezen, de végül felöltöztem,
majd kiugrottam az ablakon.
Gyorsan szedtem a lábamat, így
alig 2 perc alatt otthon voltam. Bementem a házba, majd fel a szobámba.
Idegességemben, beleütöttem egyet
a szerkénybe.
Miért vagy ennyire szerencsétlen?
Minek kellett ennyire kepesztenem Madie-ért? Pedig szeretem Elena-t…
Idióta vagyok… erre nincs más
válasz.
(Madie
szemszöge)
Daniel már sokkal jobban volt. Úgy
döntöttem, hogy elmegyek. Vissza Mystick Falls-ba.
-
Biztos vagy ebben? – kérdezte Zack aggódva.
-
Igen. Muszáj haza mennem. – feleltem zavartan.
-
Nem várod meg a nővéremet? – szólt Darell.
-
Sajnos nem tudom megvárni. Muszáj haza mennem. Ne
haragudjatok. – bocsánat kérően pislogtam rájuk.
-
Nem haragszunk. Megértünk. Hidd el. De ha gondoljátok,
hívjatok fel minket. – mondta Zack, majd leírta a telefon számukat.
-
Rendben, köszönöm. És azt is, amit a fiamért tettél. Rettentő
hálás vagyok. És persze Anna-nak is, hogy nem hagyta ott a fiamat.
-
Sose tudta volna megtenni. – mondta Darell.
Idő közben Daniel is elkészült. Mindenki
indulásra kész.
Mindenkit megöleltünk, majd szép
lassan elindultunk kifelé. Damon úgy döntött jobb, ha Daniel velem utazik. Mellette
úgy is csak unatkozna. Nem akartam vitatkozni.
Végül beszálltunk az autóba. Bekapcsoltam
a biztonsági övemet, beindítottam a motort, és mielőtt elindultam vettem egy
mély levegőt. Vetettem egy utolsó pillantást a többiekre, majd ráléptem a
gázra, és elindultam Mystick Falls felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése