Itt a 13. Fejezet! Jó olvasgatást (=

Az elmúlt egy hónap elég jól ment. Damon azóta sem jelentkezett. Az éjszakáim pedig elég zavarosak. Szinte mindig Damonnal és a kicsivel álmodom. Nem értem a jelentéseit, de azt hiszem van valami összefüggés a kettő között. Csak nem tudok rájönni. De azt hiszem jobb ha nem is agyalok rajta.
Jake elköltözött. Talált valami lányt magának. Furcsa úgy otthon lenni, hogy ő nincs velünk. Mindig beszélgettem vele ha valami baj volt. ma délután viszont elmentem hozzá. Így megismerhetem azt a lányt akivel együtt van.
Aputól kölcsön kaptam a kocsiját. Nem lakott messze tőlünk Jake csupán pár utcányira.
A ház amiben laktak egy fehér ház volt. Pont olyan volt mint a miénk csupán ennek nem volt emelete. Egyszintes volt. a festék itt-ott már levált.
Mikor az ajtóhoz léptem elfogott az izgalom. Izgultam mert már régen láttam a bátyámat, és izgultam, az új barátnője miatt. Be kopogtam.
- Madie? – kérdezte egy ismerős hang.
- Bonnie? Te mit keresel itt? – meglepődtem a saját hangnememen.
- Ki az szívem? – szólalt meg Jake valahonnan hátulról. – Madie? Te mit keresel itt?
- Gondoltam meglátogatom a bátyámat. – feleltem.
- De most nem jó. Bocs. – felelte Bonnie fagyosan.
- Oké. Akkor majd máskor. – válaszoltam.
- Madie…várj… - szólt Jake. Én dühösen rohantam a kocsihoz. – sajnálom. De most tényleg nem jó.
- Na azt látom. – feleltem fagyosan.
- Madie. Bonnie meg én… mindegy… hagyjuk. – nézett rám bambán.
- Miért pont Bonnie? Mi fogott meg benne? Mi van benne ami más lányokba nincs meg, Jake? Ez eszméletlen. Nem tudod mit vállalsz. – vágtam a fejéhez de megbántam. Tudtam, hogy megbántom. De most visszakapta.
- Nem tudom. Egyik nap arra ébredtem, hogy szükségem van rá és…
- Jake gyere légyszi leszakadt az egyik polc. – kiabált Bonnie kintről megzavarva a beszélgetést.
- Ne haragudj, de mennem kell. majd máskor beszélünk. – válaszolt és mint egy kiskutya rohan a gazdájához, Jake úgy száguldott Bonnie-hoz.
Ahogy haza értem fel mentem a szobába. Anyáék elmentek vásárolni. Azt hiszem jó egy kis magány, bár jó lenne ha Elenáék átjönnének. Már nagyon régen láttam őket. Stefan megígérte, hogy átjönnek néha de egy hónapja nem is hallottam róluk. Arra gondoltam, hogy átnézek Stefanhoz. Hátha ott vannak, hisz szinte minden idejüket ott töltik.
Beugrottam apa kocsijába és elfurikáztam a volt otthonomhoz. Ahogy közeledtem belül mintha egy nagy üresség tátongott volna… Fájt ide visszajönni.
Bekopogtattam az ajtón. Ekkor beugrott az a kép mikor először jöttem ide és megtudtam Damon és Stefan titkát.
Pár másodperc múlva Stefan nyitott ajtót.
- Madie? – meglepetten mondta ki a nevem.
- Igen. Azt hiszem még ez a nevem. – viccelődtem.
- Hát te? Te jó ég mióta nem láttalak. – lelkendezett.
- Hát igen. Nem jársz arra amerre én. – feleltem, hátha rájön, hogy értettem.
- Ne haragudj. Igazad van te kerülöd ezt a helyet, be jössz vagy inkább kint beszélgessünk? – kérdezte de nyilván tudta a választ.
- Ha nem bánnád inkább be mennék. Nem kerülhetem örökre ezt a helyet. – feleltem. És ahogy beléptem a fájdalom erősebb lett.
- Minden rendben? – kérdezte Stefan.
- Persze csak egy kicsit fáj ide visszajönnöm. – válaszoltam.
- Értem. – mosolygott.
- Damonról tudsz valamit? – kérdeztem reflex szerűen. Azt hiszem ezt nem akartam hangosan kimondani.
- Tegnap írt.– felelte miközben leültünk a kanapéra.
- Nem. – feleltem meglepetten. Tehát már nem szeret. A gondolattól könnyek szöktek a szemembe.
- A levélben rólad is írt. – mutatta a levelet.
Szia Stefan.
Remélem otthon minden rendben. Jelen pillanatban átutazóban vagyok, tehát nem tudsz válaszolni. Ahogy tudok írok. Remélem Madie-vel is minden rendben. Lelki ismeret furdalásom van amiért csak úgy ott hagytam, de mindenkinek így a legjobb. Ha beszélsz vele ne mondd neki, hogy írtam. Azt hiszem jobb ha nem háborgatom ezzel. Kérlek vigyázz rá helyettem is. És ha megszületik a kicsire is. ők az életem, de nem lehetek velük. Ez jobb nekik. Üdvözlöm Elenát is. Vigyázzatok magatokra
Damon.
- Tehát még gondol ránk. De akkor miért nem akar írni? El tudnám viselni. Legalább hallok róla, és tudom hogy jól van. – mondtam miközben a könnycseppek végig gördültek az arcomon.
- Nem tudom Madie. Nem tudom. – felelte miközben maga elé nézett.
- Nem bánod ha felmennék a régi szobánkba? – kérdeztem, mert valahogy visszavonhatatlan vágyat éreztem, hogy felmenjek.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Stefan aggódva.
- Igen. Biztos. – mosolyogtam, hogy tudja minden rendben.
A lépcsőn lassan ballagtam felfelé. Az utam egyből a szobánkba vezetett. Minden olyan üres volt. És más. De valamilyen szinten jól esett ide visszajönnöm. Megnyugtat. főleg az, hogy tudom, hogy Damon még él. És nincs baja. És aggódik értünk. Leültem az ágyra. A takaró ugyanúgy van mint ahogy akkor hagytam, mikor elmentem. Ahogy minden úgy van. Semmi sem változott.
- Nem változattam semmit. Jobbnak láttam, ha hagyom, hogy maradjon a régi. Ha esetleg haza térsz. – lépett be a szobába Stefan.
- Köszönöm. De honnan tudtad, hogy visszajövök? – kérdeztem Stefantól aki leült az ágyra.
- Ez egy fajta megérzés. – mosolygott majd folytatta. – Damon is ezt tenné a helyedben.
- Tényleg? – kérdeztem meglepve.
- Ha jól tudom, most is haza vágyik, titokban. Ha lenne esélye már itt lenne. De inkább kínozza magát.
- Valahogy úgy érzem, hogy most már jobb ha nem látom többé és szerintem a kicsinek is jobb lesz… - nehezen mondtam ki a szavakat de elfogadtam a tényt, hogy többé nem láthatom…
- Hidd el jobb is így. Mindkettőtöknek. – vágta rá Stefan.
- Igen. Na jó. Jobb ha megyek. Anyuék már biztos haza értek. – ahogy felálltam észre vettem a fiókban egy kis dobozkát. Oda mentem és kivettem. Egy gyűrű volt benne. A közepén egy rózsaszín szív alakú kő. Amint rádöbbentem mi ez. Ledobtam. Damon meg akarta kérni a kezem… csak már nem volt rá alkalma… mert itt hagyott. - Minden rendben? – kérdezte Stefan, majd oda lépett hozzám. – oh. Már értem.
- Ezt már végképp nem értem… - feleltem majd elindultam lefelé. Minél előbb haza akartam menni.
- Madie. – szólt utánam Stefan. – azt hiszem ez a tiéd. – felém dobta a kisdobozt.
- Köszi. – dobtam egy mosolyt majd beszálltam a kocsiba és elhajtottam haza felé.
Damon meg akarta kérni a kezem. Komolyra tervezett. De meggondolta magát, és elment. Útközben sokat agyaltam. Nem volt köztünk semmi olyan ami, esetleg megváltoztathatta a döntését. Csak a kicsi. De tudom, hogy egy része örült neki. Sosem voltak titkaink egymás előtt. Minden megosztottunk a másikkal. De ezek szerint ő nem mindent. Vajon mi titkolni valója volt?
Mikor haza értem anyuék a csomagtartóból pakoltak ki. A csomagtartó tele volt minden féle színes szatyrokkal és zacskókkal. Anya mindig túlzásba esik a vásárlással.
- Sziasztok. – üdvözöltem őket mikor kiszálltam a kocsiból.
- Szia Madie. Hol voltál? – kérdezte anyu kíváncsian.
- Először Jake-nél aztán kocsikáztam egyett persze ha nem baj apa. – ha megmondom az igazat tuti kiakadnának.
- Persze, hogy nem baj. Nyugodtan. – mosolygott apa.
- Ha nem bánjátok, felmennék a szobámba. – mondtam nekik, mert szükségem volt egy kis nyugalomra.
- Jól van. Menj csak, de remélem vacsorára ledugod a nózid. Meghívtam Jake-t és a barátnőjét. – felelt anya. Ne ez szuper. Jó estét nekem.
- Jól van. Oké. – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
A ma estét nem várom. Egyáltalán nem… Bonnie meg én egy helységben… ebből csak rossz sül ki. Mikor felértem a szobámba leültem az ágyra és a kis dobozkát nézegettem. Egyszerűen nem tudtam rájönni, miért hagyott itt… nem sokkal később apa jött be a szobámba.
- Minden rendben? – kérdezte. Ahogy belépett a szobába a dobozkát bedugtam a párnám alá. Azt hiszem észre vette mert egy gyors pillantással a kezem után nézett.
- Persze. Igen. – feleltem és erőltettem egy mosolyt de nem vált be.
- Figyelj kislányom. Nekem mindent elmondhatsz. Mindent. Az előbb szorongattál egy dobozt amit gyorsan a párnád alá dugtál. Tudom nem vagy már gyerek és nem tartozik rám, de látom, hogy zavar.
Apa rá tapintott a lényegre. Úgy döntöttem előveszem és megmutatom neki.
- Ezt a szobánkban találtam Damonéknál.
- Tehát ott voltál. – felelt majd kinyitotta a dobozt. Hirtelen elkezdtem könnyezni.
- Megakarta kérni a kezem mielőtt elment. – válaszoltam most már zokogva.
- Jajj kicsim. Sajnálom. Sajnálom… mondta majd szorosan magához ölelt. Én meg csak zokogtam. – nem sokára rájön mekkora hibát követett el és haza jön. Mert Damon szeret. Hidd el.
- Tudom. Tegnap Stefan kapott egy levelet tőle amiben mondta neki, hogy vigyázzon rám helyette is. csak ha szeret nem értem miért ment el. Miért hagyott itt minket? – már megszoktam, hogy többes számban beszélek. – annyi minden összejött mostanában. Jake eltávolodott tőlem, terhes lettem és ez miatt aggódom hogy mi lesz a babával, és Damon elment…
- Várj. Jake eltávolodott tőled? – kérdezte apa meglepetten.
- Igen. Szerintem azóta amióta összejött a barátnőjével, aki nem más mint az egyik volt osztálytársam Bonnie aki gyűlöl mint egy… mindegy…- feleltem majd hirtelen dühbe jöttem, de lecsillapítottam magam még mielőtt valami rosszat tennék.
- Ez hihetetlen. Pedig olyan jóban voltatok Jakkel. Ha akarod beszélek vele. – ajánlotta fel kedvesen apa.
- Ne. Hagyd ez már úgy is egy lefutott meccs. Tehát teljesen mindegy.
Az este hamar eljött. Lentről valami pörgős szám szólt. Halottam Jake hangját. Megérkeztek. Szuper.
Lesétáltam a lépcsőn. Bonnie gyilkos szemmel nézett rám. Megrémisztett.
- Sziasztok. – köszöntem és erőltettem egy mosolyt az arcomra, hogy leplezzem a gyűlöletemet.
- Szia hugi. – Indult felém Jake, de Bonnie megcsókolta. – bocsi csak kicsit tüzes.
- Kicsit? – tettem hozzá halkan.
- Azt hiszem itt az ideje vacsorázni. – mosolygott anyu. Nyílván észre vette a köztünk lévő feszültséget amit szinte harapni lehetett.
- Anya nem bánnád, ha körbe vezetném kaja után Bonnie-t a házban? – kérdezte Jake anyut.
- Nem. Nyugodtan. De ha akarod, most is körbe vezetheted mert még szerintem vissza kell tennem egy kicsit a sültet a sütőbe. – mosolygott anya.
- Jól van rendben. Gyere Bonnie. – Jake megfogta Bonnie kezét és körbe vezette. Először csak a földszinten.
- Anya addig felmegyek a szobámba. Nem vagyok valami jól… - mondtam majd felálltam az asztaltól. Igaz egy kis hazugság is volt benne de jogosan tettem.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva.
- Igen csak egy kicsit szédülök. Egy kicsit ledőlök aztán jövök. Egy 10 perc az egész. – legalább addig nem látom Bonnie-t.
Miután felmentem a szobámba elővettem a közös képünket Damonnal. Bár itt lenne. Segítene átvészelni ezt a pár órát. De nélküle még nehezebb. Kész szenvedés az egész. Annyira hiányzik.
Nem sokkal később Jake és Bonnie lépett be a szobába.
- És ez a húgom szobája amit kb. egy hónapja újra igénybe vett. – mesélte Jake a kis…
- Szép nagy szobád van Madie. – mondta majd vágott egy grimaszt.
- Bonnie csörög a telefonod. – anya hangja lentről hangzott.
- Megyek… egy perc és itt vagyok. – felelt Bonnie és lerohant. Végre nyugalom.
- Mizujs Húgi? Nem vagy valami jó hangulatban. – mosolygott Jake.
- Nézd Jake. Bonnie sosem kedvelt. És nem is fog akkor, hogy legyek jó hangulatban? – kérdeztem.
- Nem tudom Madie. De legalább próbáld meg magad jól érezni. Ez anyának fontos.
- Miért neked nem? – kérdeztem miközben a szavába vágtam.
- De. Csak nem hagyod, hogy végig mondjam… - mosolygott Jake.
- Sajnálom. Ne haragudj, csak mostanában nem klappolnak a dolgok. – válaszoltam miközben a könnyeimet tartottam vissza…
- Tudom, amire én is rá tettem egy lapáttal. Sajnálom csak Bonnie… ő olyan mint egy angyal. – mondta Jake. De azzal vitatkozhatnék, hogy Bonnie olyan mint egy angyal. Inkább mint maga a rosszakaró mostoha.
- Legalább neked tökéletes minden. Ez legalább megnyugtat. – mosolyogtam Jake-re aki válaszképp megölelt.
- Te vagy a legjobb testvér a világon Madie. – persze miért ne törhetné meg a pillanatot Bonnie.
- Jake gyere, kész az anyukád. – a hangjából kilehetett venni a féltékenységet.
- Jól van menjünk. – mosolygott Jake.
Az este további része ahhoz képest jól telt. Igaz én nem szóltam egy szót sem, csak ha kérdeztek. Szinte egész este Bonnie volt a főtéma. Nem értem Jake mit eszik rajta annyira. De ő legalább boldog. És nekem ez elég.
Vacsora után lefürödtem és lefeküdtem. Mielőtt elaludtam apa jött be elköszönni.
- minden rendben? – kérdezte és leült az ágyra.
- Persze. Csak nem érzetem valami tökéletesen magam ma este. Persze nem miattatok van hanem az miatt, hogy egész végig Bonnie úgy nézett rám mint valami gyilkosra. – feleltem apám kérdésére.
- Azt hiszem ezt nektek kell megbeszélnetek. Mi ebben nem tudunk segíteni… pedig nagyon szeretnék… - felelt miközben a padlót fürkészte.
- Igen. De ha ő nem akar akkor én sem. már megpróbáltam egyszer. Többször nem fogom… - válaszoltam. – apa minden rendben?
- Persze. Minden a legnagyobb rendben. – sóhajtott.
- Nem. Úgy látszik. Apa tudom, hogy van valami. – próbáltam belőle kicsikarni valami választ.
- Anyáddal az utóbbi időben sokat veszekedtünk, szinte nem bírunk meglenni egymással. A ma esti viselkedésünk is csak látszat volt. – apa felállt és a tarkóján összekulcsolta a kezét.
- Na várj… ugye nem akarod azt mondani, hogy váltok? – kérdeztem majd felpattantam.
- Sajnálom… és amúgy is kaptam egy állás lehetőséget Miamiban. Kétszer ennyit kapnék. És tudnék segíteni nektek, de anyád ezt visszautasította. - apa szavait alig akartam elhinni.
- Ne. Csak most ne. Miért most jön össze minden? Miért pont velem?