Sziasztok :)

Meghoztam az új fejezetet! Kezdek aggódni... :( mintha egyre kevesebben jönnétek fel az oldalra... nem kapok semmi jelet, hogy olvassátok, már komik sem jönnek... Bevallom aggaszt, és néha megfordul a fejemben, hogy megutáltátok az oldalt, ami akár a végét is jelentheti... Jó oké, én sem voltam aktív egy hónapig, mert nyaraltam... sajnálom, legközelebb nem lesz ilyen...
Puszi, és Ölelés...

52.

Az utcán sötétség honolt. egy árva lélek sem járkált. A legjobb időzítést választottam.

Amint megérkeztem beugrottam Elena ablakán. Még nincs sehol. Nyílván lent van, vagy fürdik.

Alig öt perccel később meg is érkezett. Pizsamában.

- Úristen Madie. A frászt hoztad rám. – mondta, majd a szívéhez kapott, és mosolygott.

- Sajnálom. Nem akartalak megijeszteni. Remélem nem tettem benned kárt. – feleltem nyájasan. Elena felhúzta a szemöldökét.

- Madie veled meg mi lett? - kérdezte meglepetten, de még mindig mosolygott. Sosem fagy le az arcáról? Ez már idegesítő….

- Csak megváltoztam. Valahogy szükségem volt rá. - feleltem, majd a plafonra szegeztem a tekintetem.

- Értem. A kisugárzásod eléggé Katherine-s… - vágta rá. Ezzel most megsértett. De mit lehet tenni? Túlságosan is, hogy igaza van. Nyílván így akarom elfogadni, hogy mi vagyok.

- Tudod nem csak ebben változtam meg. Nem csak ebben hasonlítok Katherine-re. Semmi mást nem akarok, minthogy bosszút álljak azokon, akik megbántanak… - közöltem, majd ránéztem. Elena arca megrémült. – most már nem mosolyogsz mi?

- Madie. mit akarsz tőlem? – kérdezte, és ösztönösen hátrálni kezdett.

- Azt hiszed, hogy te annyira tökéletes vagy? Néha az idegeimre tudsz menni azzal, hogy itt játszod magad. Miért ne lehetnék tökéletes anya? Te talán helyt állnál az én helyemben? – zúdítottam rá, majd közelebb lépkedtem, óvatosan. Elena neki ütközött a falnak. – Meglátod, hogy igen is megállom a helyem mindenhol. És kezdem veled.

Elé ugrottam, majd neki nyomtam a fejét a falnak. De persze megint megtörte valami a dolgomat.

- Damon! Elszúrsz mindent. – közöltem, de még mindig Elena rémült arcát néztem.

- Engedd el. – szűrte ki a fogai közül.

- Nem. megfogom ölni – vágtam rá, és mielőtt beleharaphattam volna Damon a falnak dobott. Fojtogatni kezdett. – csak nem megakarsz ölni? Végül is a feleséged vagyok.

- Nem érdekel, hogy mi vagy. Csak azt tudom, hogy mi nem. Nem Madie. – vágta rá, majd egyre jobban szorította a nyakam.

- Megakarsz ölni? – kérdeztem, de Damon neki vágott a földnek, majd kitépte Elena székének az egyik lábát és elém tartotta.

- MEG! – mondta majd a karomba szúrta.

- Áú. Ez rettenetesen fáj. – megjátszottam magam. Damon ezen elgondolkozott, de én kihasználtam a helyzetet. Ezúttal Damon volt lent. – akár tetszik akár nem, el kell fogadnod, hogy ez vagyok.

- Sosem fogom elfogadni. – vágta rá. Ekkor megérkezett Stefan. Megölelte édes szerelmét. Oh, hogy oda ne rohanjak.

- Közlöm, hogy sosem fogom feladni. – mondtam, majd felálltam, és kiugrottam az ablakon.

(Damon szemszöge)

- Jól vagy? – kérdeztem Elenát.

- Igen, csak megijedtem. Nem bántott. – felelte.

- Mi volt ez? – kérdeztem.

- Madie megőrült. – feleltem. – többé már nem az a Madie akit ismertünk. Sosem fogja feladni. Elenát meg kell védenünk. Muszáj. Őt szemelte ki magának, és ha többen hasonlít Katherine-re akkor nem fogja annyiban hagyni.

- És mit fogunk csinálni? – kérdezte Elena.

- Te semmi. Majd mi Stefannal elintézzük. Harcolni fogunk vele. – és ezzel kimondtam azt, ami ellen a szívem a legjobban küzdött. Talán megölöm Madie-t, vagy ő engem, de az biztos, hogy itt vér fog folyni.

- Képes vagy rá? – kérdezte Elena.

- Nem. De másképp nem állíthatjuk le. Vagy megöljük, vagy ő öl meg minket. Épp olyan, mint Katherine. Csak tudnám, hogy ki tette ezt vele…

(Katherine szemszöge)

Alex elvégezte a feladatát. Sikerült szét bontania majdnem teljesen a Salvatore családot. Már csak Damon, és Stefan kapcsolatát kell megrontani. Végre minden a helyére kerül.

- Üdv nálunk Madie. – feleltem. Tudtam, hogy a hátam mögött áll. – elvégezted a dolgod? Megölted Elenát?

- Nem. De nem sokára megfogom. – felelte, majd lehuppant a kanapéra.

- Ajánlom is. Elég volt abból a kis fúriából. Elvette életem szerelmét. – mondtam, majd kibámultam az ablakon.

- És mi lesz a testvérekkel? – kérdezte Madie, míg beleharapott egy zöld almába. – nyílván velük is van terved.

- Van. Méghozzá, az, hogy úgy kell intézni a dolgokat, hogy Elena halála miatt Damon és Stefan egymást hibáztassák. Azt hiszem ez neked könnyen fog menni… - válaszoltam, majd mosolyogni kezdtem.

- Számíthatsz rám anyám, mindenben. – felelte, majd ismét beleharapott az almájába.

- Na, ezt már szeretem. – feleltem, majd rá mosolyogtam. Nem sokára végzek a Salvatore-k családi békéjével. Ha sikerül Stefan hozzám fog menekülni. Ismerem. Képes rá. Kihasználom a dolgokat. Csak ügyesnek kell lennünk.

- Ha nem bánod lefeküdnék. Elég fárasztó napom volt. – mondta Madie Én csak bólintottam.

- Meddig akarsz még hazudozni neki? – kérdezte Alex valahonnan távolabbról.

- Ameddig csak lehet. El akarom érni a célomat. Egyenlőre még nem akarom, hogy tudja, hogy nem az én lányom. Végül is így minden sokkal könnyebb…

- De, ha hazudsz, csak magadnak teszel kárt. Ráfog jönni egy idő után… - vágta rá Alex.

- Tudod, örülnék, ha nem okoskodnál annyit… Te itt csak egy mellék szereplő vagy. Ha nem végzed rendesen a munkádat akkor megöllek… - mondtam. Alex rémült arcot vágott…- na ezt már szeretem.

(Madie szemszöge)

A szobába ültem és bámultam ki az ablakon. Azon agyaltam, hogyan öljem meg Elenát. Elég volt abból, hogy ő azt hiszi mindent jobban tud mint én.

De nem ölöm meg. Van egy sokkal jobb ötletem. Vámpírt csinálok belőle. De ehhez Katherine áldása is kell. De ő mindenáron megakarja ölni Elenát. Hát legyen. A lényeg, hogy soha többé ne szólljon bele az életembe...

*

Már késő éjjel volt, mikor valami hirtelen belecsapott a fejembe. Egy kép. Elena és én együtt nevetgéltünk.
Mi történt velem? Hol vagyok? – kérdeztem magamban. Később rájöttem, hogy Katherine házában vagyok. Valamit tervez, de mit?

Ha elmondom neki, hogy nem csinálom valószínűleg megöli a fiamat vagy Damon-t. Miért hittem ennyire benne? Miért vert át? Én hülye azt gondoltam, hogy végre normális lesz... Miért nem hallgattam akkor Damon-re?

Muzsáj lesz úgycsinálnom, mintha mindenről tudnék. Muszáj, hogy megvédjem a családomat...

(Katherine szemszöge)

Kezdek aggódni. Ha Madie egyszer rájön, hogy nem én vagyok az anyja, a Salvatore tesókkal összefognak, és akkor tutira végem lesz. Sosem volt egyszerű őket legyőzni. Igazából mindig a szerencsémen műlott. Sosem volt ép tervem. Én mindig egyedül voltam. Ők meg ketten. Talán most az egyszer szerencsém lesz ismét. Remélem sikerült Madie-t is az oldalamra állítani. Ezzel legyengíthetem Damon-t, hisz elveszítette élete szerelmét. Míg Damon szenved, és Stefan nyugtatja Madie gond nélkül megtudja ölni Elenát. Stefan gyűlölni fogja Damon-t, mert ahelyett, hogy Elenáa koncentráltak volna Damon érzései lettek középpontban. És ekkor jövök én. Stefan ilyenkor csak egy kis szeretetre vágyik, amit majd tőlem megkap. Csak sikerüljön a terv. Madie ne jöjjön rá semmire sem.

(Damon szemszöge)

Letökéltem. Mostmár csak az számít, hogy megvédjem mindentől Elenát. Madie mindenre képes. Tudom. Ismerem. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, akkor nem áll meg. Ha kell megölöm, de valami azt súgja, jobb, ha inkább most csak is Elenára koncentrálok.

- Min gondolkozol? – kérdezte Stefan a nappali végéből.

- Mindenen. – sóhajtottam,majd megfordultam. – szeretném, ha minden a helyére állna, úgy, mint régen. Minden akkor lett rossz, mikor Madie-t megismertem. Akkor lettem ilyen semmire kellő...

- Te most azt akarod mondani, hogy...

- Miután ez az egész lezajlott véget vetek Madie-vel. Tudom, hogy ezzel elveszíthetem a fiamat, de nem akarom, hogy bárkinek is baja legyen...

- Damon gondol ád. Madie-tmindennél jobban szereted. Sosem lennél erre képes...

- De igen Stefan. Mert valami azt súgja, hogy még sem ő az akire vágytam. És innentől kezdve nem érdekel Madie. A lényeg, hogy Elenát megvédjük Madie-től...

(Alex szemszöge)

Elindultam Katherine szobája felé. Épp hajnalodott. Mivel végeztem itt az ideje, hogy elmenjek innen...

- Gyere – szólt Katherine mikor az ajtóhoz értem. Lenyomtam a kilincset majd beléptem az ajtón. A szoba tipikusan Katherine stílusa volt. Szürke falak, sötétzöld bútorok. Minden az 1800-as évekből való... – mit akarsz? – kérdezte Katherine csípőre tett kézzel.

- Végeztem. Azt mondtad, hogy miután mindent befejeztem elmehetek. – közöltem. Katherine vetett egy féloldalas mosolyt.

- Azt hiszem fel kell, hogy világosítsalak. Itt csak akor végzel, ha én azt mondom. – felelte Katherine gúnyosan.

- Mit akarsz még? Nem volt elég? Tönkre tetted Damon életét. Innentől egyedül is megtudod oldani. Nekem ebből elegem van. Nem vagyok bábú, hogy rángass...

Hirtelen falhoz vágot Katherine. Megszorította a nyakam.

- Na ide figyelj. Te itt nem parancsolgathatsz. Nem vagy olyan helyzetben. Fogdd fel azzal a csöpnyi agyaddal. Nekem egy mozdulat is elég, hogy megöljelek... – ekkor megharapta a csuklóját és a számnak szorította, majd hitelen a vére ömleni kezdett. – most hogy a vérem a szervezetedben van, jobban vigyázol magarda. Könnyen azzá válhatsz, akit a világon a legjobban gyűlölsz...

Mután elengedett kiszaladtam. A szobámnál magamra zártam az ajtót. Bár ez semmit sem segít Katherine ellen. Egy mozdulat és kirúgja a helyéről.

Leguggoltam a sarokba, felhúztam a térdeimet, és átkulcsoltam a kezemmel.

(Madie szemszöge)

Hajnalban elindultam a konyhába de valami megzavart. Hirtelen egy összezavarodottan dobgó szívre lettem figyelmes. Nyílván Alex volt az. Akkor szokott így dobogni a szíve mikor fél. Egyenesen odarohantam a szobájához. Beakartam menni de az ajtó zárva volt.

- Alex engedj be. – mondtam. Nem sokkal később kinyitotta, majd a sarokba futott. Felhúzta térdeit, majd átkulcsoolta a kezével. – minden rendben?

- Nem. De mit érdekel téged? – kérdezte remegő hangon, de gúnyosan. Elővettem az ágya melleti szekrényből egy füzetet meg egy tollat majd írni kezdtem.

- Nem kell félned. Nem bántalak. – mikor felmutattam a lapot Alex megnyugodva fújta ki lassan és halkan a levegőt. Ő is elővett egy füzetet majd írni kezdett.

- Emlékszel valamire?

- Nem. Azt sem tudom, hogy mit keresek itt.

- Katherine felhasznál a tervéhez. Nekem kellett megbűvölnöm téged. Arra használt fel, hogy maga mellé állítsa Stefant, hogy újra együtt legyenek. Te dolgod volt megölni Elenát.

- Tessék? De ugye nem???

- Ne aggódj. Damon és Stefan még időben értek oda.

Alig akartam elhinni. Majdnem megöltem Elenát. És ebben Damon állított meg.

Lépéseket hallottam.

- Ti mit műveltek itt? – kérdezte Katherine. A hátam mögé rejtettem a füzetet, de későn, mert Katherine meglátta, majd kitépte a kezemből. – ez meg mi?

- Mire akartál felhasználni? – kérdeztem idegesen.

- Jajj könyörgöm Madie. Nem lehetsz ennyire hülye. Van egy olyan érzésem, hogy a bocsi elmondta. – közölte csípőre tett kézzel és fenyegetően nézett Alex-re.

- Őt hagyd ki ebből az egészből. – mondtam, mire Katherine rám nézett és nevetni kezdett.

- Vagy különben mi lesz? Megölsz? Vagy esetleg rám küldöd Damon-t? Oh most jut eszembe... Damon végezni akar veled. Most csak is Elena a fontos neki...

- Miről beszélsz...

- Kihallgattam a beszélgetésüket. Van egy emberem... mindig egy lépéssel előrébb járok, így tudtam meg. Nem hiszed? Menj és nézd meg magad. – valahogy nem hiszek neki, de még valami azt súgja, hogy mennem kell...

Kiszaladtam a szobából, majd a házból is. A ház előtt állt a kocsim. Bepattantam, és elindultam a házunkhoz. Nem voltam messze tőle, kb 10 percnyire de ez is év millióknak tűnt...

Mikor megérkeztem az ajtójoz rohantam. Nem mertem bemenni...

Mi van ha Katherine igazat mondott? – gondoltam magamban, de gyorsan elhesegettem mielőtt meggondolnám magam. Beléptem az ajtón. A nappaliból hangokat hallottam. Damon és Elena hangját.

Mikor beértem a nappaliba Elena megfeszült. Megréműlt tőlem...

- Madie? – kérdezte Damon meglepődve. – mégis mi a jó büdös francot keresel itt?

- Tessék? – kérdeztem meglepetten. – hazajöttem. Nem vagyok már Katherine-nel...

- És ezt higyjem is el? – kérdezte gúnyosan.

- Damon mi van veled?

- Semmi. Csak, hogy itt hagytál. Elmentél azzal a ribanccal. Mégis mit vársz tőlem? Mellette álltál, majdnem megölted Elenát.

- De csak mert...

- Nem érdekel a hülye kifogásdot. Elég volt... – Damon hangja elcsuklott, könnyek jelentek meg a szemében.

- Te most...

- Igen Madie. Tudom, hogy elvesztem a fiamat, de muszáj befejeznünk. Néha nem tudom kivagyok. Mindenkire bajt hoztam. Anyukád is miattam lett ilyen. Ha én nem lépek az életedbe akkor sosem fog ez történni. Minden ami eddig velünk történt, az mind szerencsétlenség – felelte könnyekkel küzdködve. Én is sírni kezdtem.

- Nem teheted ezt meg. Én sosem hibáztattalak semmiért. Te csak jót hoztál az életembe. Itt a fiúnk, Daniel. Ő is szerencsétlenség? Mert, ha így gondolod hát legyen.- mondtam majd levettem a gyűrűt a kezemről és a földre dobtam, majd elhagytam a házat.

Dühös voltam. Legszívesebben megtudtnék ölni valakit. Minden Katherine hibája. Miért csinálta ezt? Meg sem érdemli, hogy éljen...

Visszamentem Katherine házához. Mielőtt beléptem volna, a közeli fáról letörtem egy ágat. Szerencsére a vége hegyes volt. Így mihamarabb végezhetek vele...

- Madie, mit csi...

- Megölöm Katherine-t.

- De hogy akarod? – kérdezte Alex…

- Hogy máshogy mint ezzel. – mutattam neki a a botot.

- Azzal meg mire készülsz? – kérdezte Katherine.

- Megölni téged.

- Tessék? – kérdezett vissza. – mégis hogy képzeled? Sokkal erősebb vagyok, mint te. Nem tudsz legyőzni egy több száz eves vámpírt cask úgy…

- Tényleg? – vágtam rá, majd neki ugrottam és leterítettem a földre. – még most is úgy gondolod, hogy nem győzhetlek le? – nem vártam meg a válaszát. Egyenesen a szívébe döftem a fadarabot. Katherine teste élettelen lett…

Leszámoltam vele.

Katherine ott feküdt a földön. Holtan. Mindig is erre vártam, és most tessék itt van…

Valami belül viszont azt súgta, hogy nem kellett volna. Rájöttem, hogy megöltem az anyámat…

- Madie. Madie jól vagy? – kérdezte Alex.

- Nem. Nem értem miért. Hisz megöltem…

- Az anyádat. – felelte Alex.

- Ő nem az anyja. – szólt egy lány a hátam mögül. Hátra fordultam de az arcát nem láttam. Hosszú barna haja a háta közepéig ért. Csípőre tett kézzel bámult kifelé az ablakon.

- Ki vagy te? – kérdezte Alex. Én lassan felálltam. Kezdett az egész nagyin idegesíteni… ekkor megfordult… nem akartam hinni a szememnek.